tg-ltatsthtetet-06-01

Egy hete ezen a napon T.-vel Szerdahelyre mentünk. Kulturálódni. Hihetetlen, mi? (Erre főként azért került sor, mert a másnapi komáromi "Beugróra" - ami tudjuk, h nem Beugró, persze, szerzői jog is van a világon - nem kaptunk jegyet, kb. 3 héttel a rendezvény előtt…) Az egykori mezőváros egyelőre nem kulturális projektjeivel hódít a köztudatban, noha ott van a Duna Menti Tavasz, a Vámbéry-estek stb., a település imázsa mégis más.

Múlt csütörtökön a Városunkért PT a Sevenben (jó a konyha) szervezett improvizációs estet, Itt és most címmel, az Epopteia társulás és műhellyel karöltve, mely, ha jól sejtem, Czajlik Józsefet takarja. Czajlik József sikeres rendező, de ami ennél fontosabb, jó is. Akik pedig felléptek: Bandor Éva, Olasz István, Gál Tamás és Mokos Attila (!).

A bárból kihordták az asztalokat, a közlekedést ellehetetlenítő sűrűséggel telehágták székekkel. A játéktér a bárpult vége melletti mintegy 6 négyzetméter volt. Messze nem ideális helyszín, a hátsóbb sorokban ülők szerintem csak deréktól  felfelé láthatták a szereplőket. A rendezvényen ott volt (majdnem) az összes DS-i kultúrarc (de akkor ki volt a Vámbéryben?). Olyan 70-80 ember lehetett jelen. A kezdéssel mintegy 25 percet késtek, ami tán' túlzás.

Amit láttam, nem azért nem tetszett, mert nem "beugrós" volt. Eleve elhatároztam, hogy nem fogom összevetni a kettőt, mert miért tenném. A színészek tették, amit tudtak, élvezhető és értékelhető teljesítményt nyújtottak, a játékmester azonban életidegen helyzeteket teremtett (csuklással kommunikálók klubja, nagy lépésekkel járók klubja - ugyan már…), és nem lépett közbe időben. Volt, hogy egy-egy jelenet, helyzet már rég kifulladt, a színészek szenvedtek, Gál művész úr megpróbálta elhagyni a színpadot, hogy legyen már vége (ez egyébként pont a Para által kiemelt Szent Töpörtyűben volt, ami egyébként nagyon jó, és nagyon dunaszerdahelyi volt), mert a parasztbácsi vs. szektamókus tematikából már kihozták, amit tudtak. De a játékmester visszaküldte őt, hadd izzadjon még egy kicsit. Többször is előfordult, hogy a színészek maguk keverték le a jelenetet, illetve, hogy a jelenet nem tudta beteljesíteni a leírásban foglaltakat. Intellektuális humor - mondta egy kolléga a szünetben. Másnap a központi napilapban megjelent fotó alatt is ezt olvashattuk. Lehet, de... Gondoltam, a szünetben elmegyünk, mint a komáromi parasztok az Álomról a Jókaiban, de annyi emberrel kellett beszélnem… Az első "felvonás" nagyon nyögvenyelős és vontatott volt. A második már jobb, és szerencsére rövidebb is.

Külön élmény volt Mokos Attila, akit eddig csak klasszikus színházi körülmények között láttam, így még nem. A táncos rögtönzéseknél megmutatkozott, félelmetes(en jó) mozgáskultúrája van.

Hát, majd meglátjuk, hogy a következő milyen lesz, remélem, kicsit összeszedettebb a játékmesteri oldalon.

A pénteki, komáromi rendezvényen, úgy hallottam, sokan voltak, és sokan álltak. Olyanok is, akiknek volt jegyük. Így most az előadás napján a helyszínen lehet jegyet venni - tudtam meg Bárány kollégától. Ezt nem tartom a legjobb ötletnek, mivel egy dolgozó ember nem tud odamenni kora de., amikor meg kijött a melóból, már valszeg nem lesz jegy. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, és tömegek akarnak bejutni, nagyobb helyre kell költöztetni a rendezvényt.

Ha valami elé odatesszük a (cseh)szlovákiai magyar jelzőt, az részben helymeghatározó jelleggel bír, de gyakorta előfordul, hogy azt kívánjuk vele érzékeltetni, hogy a jelzett szó olyan, mint a magyar, csak gyengébb. Például szlovákiai magyar elit, szlovákiai magyar kulturális élet, szlovákiai magyar politikai élet, szlovákiai magyar irodalom stb. (Lásd még: magyar narancs) Ha azt mondjuk, szlovákiai magyar Beugró, akkor a szlovmagy csak locusként funkcionál, minőségi vonzata nincs. Péntek este Komáromban elkezdődött valami.

Nem tudom, milyen formában kezdett terjedni, hogy péntek este Ahogy esik, úgy puffan címmel improvizációs estet rendeznek az Európa-(giccs)udvar sarkában diszkréten meghúzódó Madách kávézóban. E sorok írója a Komáromi blogon figyelt fel a hírre, de állítólag voltak szórólapok is, és a Facebookon is fent volt, ami egyfajta neoszájhagyomány.

Az ismeretlenbe beugró aktőrök névsora - Bandor Éva, Derzsi György, Gál Tamás, Olasz István, Nagy László, valamint Benkő Géza a hoppmesteri szerepben - biztatónak tűnt, ezért úgy döntöttünk T.-vel, megnézzük, mi lesz ez, hisz vizsgaidőszak van, neki alanyi jogon jár egy kis kikapcsolódás, s az elmúlt napok szomorú történései után én is szívesen röhögnék. A jegyrendelős telefont - feltételezem, a művészetpártoló hölgyek nem kis örömére - Benkő Géza kezelte, be kellett diktálni a nevet, és péntek este két székre rá volt írva, hogy Lashee, mikor beléptünk az alaposan átrendezett Madáchba. (Ahova egyébként a srácokkal is gyakran ellátogatunk, a Krusó-beli tulajdonosváltás óta péntek/szombatonként itt szoktunk tudatmódosító szereket fogyasztani, a sör 90 cent.)

E sorok írója elfogult Bandor Évával szemben, a művésznő nagy kedvence, aki még olyan furcsán átértelmezett darabokban is képes volt nagyon alakítani, mint a komáromiak által nem nagyon szeretett, bár érdekes Álom, vagy Az ördög (Miki, ha olvasol, mondd meg, mért lett az ördög nő). Ha azt hallom, Bandor Éva, egyszerre látom őt bűnbocsánatot keresni (Barrabás), csehovian szenvelegni  (Sirály), és (a nem különben nagyszerű) Fabó Tiborral üzekedni egy temetői padon (Őszi álom - ez nagyot ütött). Így az általános érdeklődésen túl az is foglalkoztatott, mit fog kezdeni a helyzettel.

Gál Tamást kutyát enni láttam, meg a Jókaiban is, ahogy a többieket is, kivéve Derzsi Györgyöt, akit csak egy falusi bálon haknizva láttam színpadon istvánkodni Jimmyvel, és egy harmadik fószerrel, ez persze elsősorban az én hibám.

A viszonylag kis alapterületű kávézóban kb. 50 ember szoronghat, az ajtóban Orsi, az egyik pincér csaj kalapba szedi a beugrót - egy ojró. Szakmai beidegződésből megszámoltam, hogy előttem/mellettem 28-an ültek, és min. 20-an lehettek mögöttem is. Ha ez a tendencia folytatódik, legközelebb már biztonsági őr fog kelleni az ajtóba. (Elképzelem, ahogy a kívül rekedt színházkedvelők szoborrongálásba és csoportos garázdaságba kezdenek az Európa-udvarban...)

Az est elején Benkő Géza improvizált az improvizációról, majd felkonferálta az öt aktőrt, akik nem a saját nevük említésekor vonultak be. Sekély helyzetkomikum, de hát valahogy el kell kezdeni.

Az est során két „felvonást” láthattunk. Az elsőben érezhetően feszültebbek voltak a művészek. A rögtönzés egy kurva nehéz műfaj, mely az évtizedes színházi tapasztalatokkal bíró színészeket is megizzasztotta. A közepe felé járva az ember hajlamos volt elhinni Benkőnek, hogy semmi sincs előre megbeszélve. Az első félidő kicsúcsosodása valószínűleg akkor jött el, amikor Háy János A Gézagyerek című színművéből kellett előadni pár sort, horrorként, illetve operaként. Ez volt Olasz István egyik legjobb dobása az est folyamán, bár a tegnap is akkorát büfögtemet neki is nehezére esett elmondani röhögés nélkül.

A második "felvonás" során érezhetően felszabadultabbak voltak a színészek, látták, hogy a "népnek" bejön a dolog. A legnagyobb minőségi változást talán Nagy László alakításában figyelhettük meg, aki az elsőben nem nagyon tudott mit kezdeni magával, a másodikban azonban sikerült feljönnie. Ugyancsak tomboló közönségsikert hozott, mikor a 70-es évek német pornójának stílusában kellett komoly művészi tartalmat megjeleníteniük, bár a Csehov is nagyon szépre sikeredett.

A végén Benkő folytatást ígért, egy hónap múlva. A média színeiben a Szabad Újság és a PRESStige/Bumm volt jelen, fotókat Görözdi Szilárd készített, reméljük, közreadja valahol. Abban biztosak lehetünk, hogy (jó) híre megy a kezdeményezésnek, így nem kizárt, hogy a következő eseményre már egy tágasabb térben fog sor kerülni.

És még pár futam, gondolatfoszlány. Komáromban van színház, jó színház. Akinek nem jön be, és konzervatívabb, az megnézheti a Teátrum Polgári Társulás közönségbarát darabjait. Aki vmi kevéssé mainstreamre vágyik, járhat a Vasmacska stúdióba. És most itt egy újabb, kiváló kezdeményezés, nem mocsári szarjankókkal,  vagy tiszteletre méltó lelkes amatőrökkel, hanem real színészekkel. Akiknek még van szabad kapacitásuk és mondanivalójuk.

Egy másik szempont az anyagi megtérülés. Erről valszeg még nem beszélhetünk. Jó dolog a lelkesedés, de ebből egyik művészember sem tudja kifizetni a telefonszámláját. A Thália-patália kapcsán képet kaphattunk róla, mennyit keres egy színész, és nem lettünk tőle vidámabbak, ahogy valszeg ők sem azok. Szóval kérdés, hogy mennyire fogják tudni menedzselni a projektet gazdasági szempontból, mert ez sem egy utolsó dolog. Vagy havi egy este belefér kvázi grátisz? Nem hiszem, hogy ez lenne a követendő csapásirány.