tg-ltatsthtetet-06-01

Vajúdtak a hegyek, és egeret szültek – állapíthatjuk meg a fegyvertörvény kedden elfogadott módosítása kapcsán. Daniel Lipšic belügyminiszter még tavaly ősszel, Ľubomír Harman augusztus 30-án elkövetett, 7+1 halálos áldozatot követelő dévényújfalui ámokfutására reagálva nyújtotta be a törvénymódosítást. Lipšic javaslata nem csak az ellenzéknek nem tetszett, sajátjai sem lelkesedtek érte.
Leghevesebb kritikusa hazai térfélen Martin Pado korábbi belügyminiszter volt, aki a napokban Iveta Radičová kormányfő biztonságpolitikai tanácsadójaként próbálja jobban érvényesíteni Mikuláš Dzurinda pártelnök érdekeit.

E sorok írója már a szigorítás bejelentésekor bírálta a belügyminiszter törekvéseit. A dévényújfalui mészárlást ugyan legálisan tartott fegyverrel követték el, de a 2010-ben elkövetett gyilkosságok és emberölések elsöprő többségét nem lőfegyverrel követték el, a lőfegyverrel elkövetettek közül pedig elenyésző kisebbségeben vannak azok, ahol legálisan tartott lőfegyverrel gyilkoltak – bár Harman itt most megdobja a statisztikát. A mintegy 150 ezer, legálisan lőfegyverrel rendelkező személy vegzálása tehát nem a legjobb út a közbiztonság növelése érdekében.

A kedden elfogadott törvénynek főleg a 20. paragrafusa, a pszichológiai alkalmasságról szóló része lett terjedelmesebb. Az új törvény előírja, hogy akiknek a munkájukhoz szükséges a fegyvertartási engedély, tízévente kötelesek részt venni pszichológiai alkalmassági vizsgálaton. A tíz év elég bő periódus, ennél rövidebb idő alatt is sor kerülhet a személyiség kóros torzulására. Éppen ezért az, hogy a fegyvert nem hivatásszerűen birtoklók életük során egy alkalommal kötelesek részt venni az alkalmassági vizsgálaton, a semmivel egyenlő, legfeljebb a pszichiáterek profitálhatnak a vizsgálat díjából. (Persze, ha csak egy Harmant sikerül ily módon kiszűrni, már megérte, de kérdés, hogy az egyébként rendezett életvitelű, példásan dolgozó, legfeljebb kissé introvertált fűtő nem felelt-e volna meg az alkalmassági vizsgálatokon. A kérdés hipotetikus, így legfeljebb a kétely szintjén érdemes vele foglalkozni, ám akkor is elgondolkodtató.)

A történelmi fegyverek kérdésével a kormány és az ellenzék egyaránt befürdött. Robert Kaliňák smeres parlamenti képviselő, korábbi belügyminiszter bírálta, hogy Jaroslav Suja SaS-es képviselő módosító indítványa nyomán – mely, ha vélelmezzük a jó szándékot, a paintballosokon akart segíteni, hisz az ételfestékkel töltött műanyag golyók utánvéttel történő árusításának tilalma valóban abszurd – minden D kategóriás fegyvert, így történelmi fegyvereket is lehet postai úton árusítani. Kaliňák a második világháborús, az emberi élet kioltására alkalmas fegyverek árusítása miatt kezdett rettegni, de meg kell őt nyugtatnunk: a fegyvertörvény szerint csak a fekete lőporos, 1890-ig kifejlesztett fegyverek minősülnek történelmi fegyvernek, lásd a törvény 2 paragrafusának c. pontjában. Az viszont igaz, hogy egy 1848-as mordály is alkalmas az emberi élet kioltására, így nem kellene postán küldözgetni, szemben az ártalmatlan paintball-, és airsoftgolyókkal.

A fegyvertörvény szigorítása látszatintézkedés. Nem valószínű, hogy a lakosság fegyvert tartó 150 ezren felüli része nyomban olvasni kezdené a módosított törvényszöveget – igaz, ez más törvényekkel is így van–, a közbeszédben annyi fog tematizálódni belőle, hogy szigorítottak a fegyvertartás szabályain. A fegyvertelen többség azt fogja gondolni, hogy ez biztosan jó, valójában azonban ettől a jogszabálytól senki sem érezheti magát nagyobb biztonságban.

Daniel Lipšic belügyminiszter megvalósította elődje, Robert Kaliňák tervét, és növelte a rendőri jelenlétet a szegregált romatelepek környékén. Az intézkedés a kormányzati ciklusokon átívelő tervezés szép példája. A belügyminiszter lépése megosztotta a társadalmat, romákat, nem romákat, szakértőket egyaránt, s valószínűleg a rendőröket is (csak ők hivatalból nem nyilatkozhatnak, de az jelez valamit, hogy a romatelepi szolgálatra nem jelentkeztek önként tömegek, hanem átvezényléssel kellett feltölteni a keretet – s így is csak félig sikerült –, bár ez egy fegyveres testületnél standardnak mondható megoldás).

Az előkészületeket már Kaliňák is megtette, amikor a vasúti rendőrségről szóló törvény módosításába – mely az állami rendőrséggel való összevonást mondja ki – elhelyezett egy apró módosítást, mely akkor csaknem teljes egészében elkerülte a sajtó figyelmét. A jogszabály 40 § 6. bekezdését úgy módosította, hogy a tanulmányok folytatása miatt tartalékos állományba került rendőrök tanulmányaik befejezése után miniszteri utasításra legfeljebb 12 hónapra egy meghatározott egységhez vezényelhetők. Ez a módosítás lehetővé tette, hogy az iskolapadból egyenesen a péró mellé vezényelhessék az állományt. Ezúttal azonban nemcsak a szegregált romatelepek vidékén fokozták a rendőri jelenlétet, hanem erre egy komplex átszervezés részeként került sor, melynek keretében határrendészet és a vasúti rendőrséget is integrálják. Azaz: (vélhetően) kevesebb rendőr lesz a vasútállomásokon, vonatokon, és a határon.

A belügyminiszter lépését bírálók elsősorban azt kifogásolták, hogy lépése nem kínál rendszerszerű megoldást a romaproblémára, és az egész cigányságot állítja be bűnözőként azáltal, hogy lakhelyük környékén fokozza a rendőri jelenlétet. S a legmodernebb fegyverzettel felszerelt taktikai egységek a gettók közelében valóban kelthetik azt a látszatot, hogy a belügy a cigánybűnözés ellen indul harcba. Ilyen pedig nincs. Pápay Tibor rémuralma idején sem cikkeztek arról a lapok, hogy Dunaszerdahely környékén elharapózott a magyarbűnözés, pedig Papa Joe csatlósai olyannyira magyarok voltak, hogy némelyikük az államnyelvvel is hadilábon állt. Mikuláš Černák alvilági országlása alatt sem írták, hogy a Breznóbányai járásban – utóbb Besztercebánya megyében, majd a további területeken, ahol „Miki“ átvette a hatalmat – elharapózott a szlovákbűnözés. Tény azonban, hogy a szegregált romatelepek környékén bizonyos – elsősorban vagyon elleni – bűnözési formák gyakoribbak, mint az ország más részein, s ezekkel egy átlagos körzeti rendőrőrs, melyhez több község is tartozik, nehezen tudja felvenni a harcot. Ráadásul a kis értékű lopásokat szabálysértési eljárás keretében vizsgálják, az elkövetőknek általában nincs pénzük a bírság megtérítésére, az aktahalom növekszik, a bűn folyamatosan következmények nélkül marad, mely további elkövetésre buzdít... S az emberjogi harcosok jeremiádjai mellett gyakran elvész a szegregált romatelepek környékén megromlott biztonsági helyzet szenvedő alanyainak hangja, pedig ők is adófizető állampolgárok, így joggal várják el, hogy az állam épp úgy szavatolja élet- és vagyonbiztonságukat, mint a Pozsony belvárosában élőknek. Ez eddig csak papíron valósult meg. Lipšic végre tett valamit ezekért az emberekért is.

Nem lehet minden pofon mellé forgalmi rendőrt állítani – érvel Rejtő Jenő szimpatikus hőse, Fülig Jimmy egy verekedést követően. És ez Lipšic megoldási javaslatának problémája is. A rendőrség állománya körülbelül 20 ezer főből áll. Nem vezényelhet minden péró mellé készenléti egységeket, így az általa készített bűnözési térképet pirossal jelzett gócpontjait aligha tudják megfelelő rendőri erővel lefedni.

A másik dolog meg, hogy a szegregált romatelepek problémája korántsem csak biztonsági probléma. Szociális, oktatási, gazdasági, egészségügyi probléma is, mely a belügyminisztérium hatáskörében nem orvosolható, a többi tárca meg egyelőre nem nagyon igyekszik, hogy hasonlóan erélyes lépésekre szánja el magát, vagy nem vesz tudomást a problémáról, vagy konzerválja a jelenlegi állapotot. Kormányzati szintű komplex romastratégiának meg se híre, se hamva, pedig abból a pénzből, melyet a rendszerváltás óta romaügyi konferenciákon kaviáros szendvicsre fordítottak, tán egy közösségi központot is fel lehetett volna húzni, mondjuk a Dúsa utcában. De csak félmegoldások vannak.

Daniel Lipšic belügyminiszter tegnap bejelentette: a rendőrautókat - elsőként a Közjogi Méltóságokat Védő Hivatal járműveit - üzemanyag-átfolyásmérőkkel szerelik fel. A cél, hogy csökkentsék az üzemanyaggal való visszaélések számát.
Magyarul: hogy a rendőrök kevesebb benzint lopjanak. Na, szépen vagyunk...
Akit már hívott vissza irodai vezetékes telefonjáról köz- vagy államigazgatásban dolgozó ismerőse, hogy aztán korlátlanul cseveghessenek, mondván, ez ingyen van, tudja: az állami szférában a céges tulajdon saját célú használatát tekintve a versenyszféráétól némileg eltérő munkaerkölcs uralkodik. A társadalomtörténeti gyökerek feltárása terjedelmes tanulmányt igényelne, de az okokat valószínűleg a létező szocializmusban kell keresni, ahol a dolgozók úgy vélték, alacsony fizetésük kiegészítéseként jogosan kanyaríthatnak le ezt-azt az állami/közös tulajdonból. A kisebb irodai papír-, és a műhelybeli alkatrészlopások felett elnézően hunytak szemet, hiszen mindenki ezt csinálta, a rendszer is egy kollektív hazugságra épült. A társadalom az elmúlt két évtizedben bizonyos területeken továbblépett, a multiknál dolgozó elárusítónőket biztonsági őrök ellenőrzik, amikor távoznak a munkahelyükről, az állami szférában azonban - részben a perszonális kontinuitás miatt -vajmi kevés változott.

A hadsereg és a rendőrség a két legnagyobb állami erőszakszervezet, egyben saját törvényekkel bíró szubkultúra, mely jellege, és a rá vonatkozó törvényi szabályozás miatt jóval kevésbé nyitott az ellenőrző mechanizmusok előtt. Az ellenőrzést is belsőleg végzik, az ellenőrzők számára is komoly súllyal esik latba a mundér becsülete, ennek megfelelőek az eredmények is. A hadsereg az egyik legnagyobb üzemanyagfaló. E sorok írója egy harckocsizó egységgel szomszédos faluban töltötte gyermekkorát, ahol köztudott volt, hogy a katonáktól lehet olcsó gázolajat vásárolni.

Nemrégiben „tachométertekergető“ katonai rendőröket vittek el kommandósok, akik olyannyira pofátlanok voltak, hogy még Jaroslav Baška védelmi államtitkár (később miniszter) szolgálati útját is megtoldották pár kilométerrel, az üzemanyagot pedig értékesítették.

Tíz hónappal ezelőtt egy rendőr, aki 1991-től van állományban, tehát nem holmi lelkes zöldfülű - megérdemli, hogy leírjuk a nevét: Jozef Žaťko - megtörte a hallgatás falát, és elárulta: a Közjogi Méltóságokat Védő Hivatal elit rendőrei lopják a benzint. Az előző rendőri vezetés nem kezdett semmit az információval, sőt, Žaťkót büntette meg. Daniel Lipšic válaszként az egészpályás letámadást választotta: előbb a kritikus egység, majd a rendőrség, végül az államigazgatás járműveit üzemanyag-átfolyásmérőkkel szerelik fel, hogy képet kapjanak a tényleges fogyasztásról. Egy szerkezet kiskereskedelmi ára 500 euró körül mozog, kezdhetünk számolgatni, mennyibe fog kerülni az adófizetőknek, hogy ne lopjanak azok, akiknek a lopások ellen kell(ene) küzdeniük. A rendőrség 20 ezer fős szervezet, a becsületesen dolgozó többséget nem szabadna leírni az üzemanyagtolvaj kisebbség miatt.

Elméletileg az lenne a jó megoldás, ha rendőrnek csak talpig becsületes hölgyek és urak mennének. Gyakorlatilag meg ne csodálkozzunk, hogy ahol 150 képviselő között legalább hat hazug van, ott 20 ezer egyenruhás között is akad pár tolvaj. Nincs jó megoldás.

A kisfilm polgári kezdeményezésre, a Vox Juventae, a Diákhálózat és magánszemélyek támogatásával készült. A kezdeményezők a nyelvhasználat népszerűsítése mellett az egyéni adakozás, filantrópia fontosságát és életképességét is szeretnék demonstrálni.
hasznaldanyelved@gmail.com

A fenti ismertető áll az alábbi kisfilm alatt a YouTube-on. A "Felvidék, én így szeretlek" nekem nem tetszett, ezért nem foglalkoztam vele. Az igenek itt is visszafogottak, aki jött már ki nehéz vizsgáról, vagy éppen zsákolt (a kosárpályán vagy az ágyban), az nem így mondja, hogy igen, de ettől most vonatkoztassunk el. A filmben egy újságíró kolléga is feltűnik amatőr színészként. Akinek tetszik, terjessze, és persze beszéljen magyarul.

 

-------------------------

És emiatt nem írunk új posztot, de az Aspekt szerkesztőségének figyelmébe ajánlanám a következőket. Daniel Krajcer kulturális és idegenforgalmi miniszter ma így reagálta le Pfundtner Edit (Most-Híd) parlamenti képviselő hozzászólását a nyelvtörvény-módosítás vitájához: "Som džentlmen, a preto tolerujem dámam aj niektoré emócie. Aj keď sú na úkor politickej korektnosti". Én nem ismerem Pfundtner Editet, semmit se tudok róla, egyetlen történetem vele kapcsolatban, hogy amikor megválasztották, akkor a helyszínen tartózkodó kollégának sms-ben kellett elküldenie a nevét, mert harmadszor sem tudtam diktálás után leírni a zmrzlina-szerű mássalhangzó-torlódás miatt, a parlamentben nem sokat tett le az asztalra eddig (a legaktívabban az OKS-es hidászok), de ez egy primitív fallokrata hozzászólás volt a liberális Krajcer részéről. Nő is, ráadásul szőke, biztos csak egy hisztérikus picsa lehet, gondolhatta a miniszter, és ennek hangot is adott, visszavetve ezzel a törvényhozást a nemek közti egyenlőség előtti időbe. Bravó!

Nem győzök csodálkozni a szlovák liberálisokon. A liberális miniszter éppen a kimondottan rétegzenét, nem pedig kommersz szart sugárzó Rádio_FM-et akarja megszüntetni a közszolgálati Szlovák Rádió és Szlovák Televízió összevonása után. Miniszter úr, hát mi lesz így a liberálisok számára oly fontos soxínűséggel? Pont arra a szerencsétlen FM-re akar lakatot tenni, mely az egyetlen közszolgálati csatorna, amit a fiatalok is hallgatnak? Arra nem is mertek gondolni, hogy a Rádió Devínt zárják be, mi? Pedig az is rétegadó. Ja, hogy az komolyzenei, akkor nem baj, ha a kutya se hallgatja, vagy pont annyian, mint az FM-et. (A miniszter később nyilatkozatban igyekezett finomítani az elsőre durva bejelentést, arra utalva, hogy a tartalom marad, csak a struktúra megy. Ítélje meg mindenki maga, mit akart mondani ezzel a költő:
Stanovisko ministra kultúry a cestovného ruchu k ohlasom na zníženie počtu vysielacích okruhov Slovenského rozhlasu.
Obsah Rádia_FM sa nezruší, znížia sa iba náklady na šírenie programov Slovenského rozhlasu. Tento typ alternatívnej hudby zostane zachovaný na vlnách Slovenského rozhlasu, konštatuje minister kultúry a cestovného ruchu Daniel Krajcer.
V návrhu a v diskusii s odborníkmi budeme zvažovať efektívnosť šírenia samostatného okruhu Rádia_FM. Pokiaľ sa preukáže, že jeho šírenie je efektívne, som prístupný aj na iné riešenie. Cieľom navrhnutej reformy je totiž efektívnosť fungovania verejnoprávnych médií.)