tg-ltatsthtetet-06-01

Vajúdtak a hegyek, és egeret szültek – állapíthatjuk meg a fegyvertörvény kedden elfogadott módosítása kapcsán. Daniel Lipšic belügyminiszter még tavaly ősszel, Ľubomír Harman augusztus 30-án elkövetett, 7+1 halálos áldozatot követelő dévényújfalui ámokfutására reagálva nyújtotta be a törvénymódosítást. Lipšic javaslata nem csak az ellenzéknek nem tetszett, sajátjai sem lelkesedtek érte.
Leghevesebb kritikusa hazai térfélen Martin Pado korábbi belügyminiszter volt, aki a napokban Iveta Radičová kormányfő biztonságpolitikai tanácsadójaként próbálja jobban érvényesíteni Mikuláš Dzurinda pártelnök érdekeit.

E sorok írója már a szigorítás bejelentésekor bírálta a belügyminiszter törekvéseit. A dévényújfalui mészárlást ugyan legálisan tartott fegyverrel követték el, de a 2010-ben elkövetett gyilkosságok és emberölések elsöprő többségét nem lőfegyverrel követték el, a lőfegyverrel elkövetettek közül pedig elenyésző kisebbségeben vannak azok, ahol legálisan tartott lőfegyverrel gyilkoltak – bár Harman itt most megdobja a statisztikát. A mintegy 150 ezer, legálisan lőfegyverrel rendelkező személy vegzálása tehát nem a legjobb út a közbiztonság növelése érdekében.

A kedden elfogadott törvénynek főleg a 20. paragrafusa, a pszichológiai alkalmasságról szóló része lett terjedelmesebb. Az új törvény előírja, hogy akiknek a munkájukhoz szükséges a fegyvertartási engedély, tízévente kötelesek részt venni pszichológiai alkalmassági vizsgálaton. A tíz év elég bő periódus, ennél rövidebb idő alatt is sor kerülhet a személyiség kóros torzulására. Éppen ezért az, hogy a fegyvert nem hivatásszerűen birtoklók életük során egy alkalommal kötelesek részt venni az alkalmassági vizsgálaton, a semmivel egyenlő, legfeljebb a pszichiáterek profitálhatnak a vizsgálat díjából. (Persze, ha csak egy Harmant sikerül ily módon kiszűrni, már megérte, de kérdés, hogy az egyébként rendezett életvitelű, példásan dolgozó, legfeljebb kissé introvertált fűtő nem felelt-e volna meg az alkalmassági vizsgálatokon. A kérdés hipotetikus, így legfeljebb a kétely szintjén érdemes vele foglalkozni, ám akkor is elgondolkodtató.)

A történelmi fegyverek kérdésével a kormány és az ellenzék egyaránt befürdött. Robert Kaliňák smeres parlamenti képviselő, korábbi belügyminiszter bírálta, hogy Jaroslav Suja SaS-es képviselő módosító indítványa nyomán – mely, ha vélelmezzük a jó szándékot, a paintballosokon akart segíteni, hisz az ételfestékkel töltött műanyag golyók utánvéttel történő árusításának tilalma valóban abszurd – minden D kategóriás fegyvert, így történelmi fegyvereket is lehet postai úton árusítani. Kaliňák a második világháborús, az emberi élet kioltására alkalmas fegyverek árusítása miatt kezdett rettegni, de meg kell őt nyugtatnunk: a fegyvertörvény szerint csak a fekete lőporos, 1890-ig kifejlesztett fegyverek minősülnek történelmi fegyvernek, lásd a törvény 2 paragrafusának c. pontjában. Az viszont igaz, hogy egy 1848-as mordály is alkalmas az emberi élet kioltására, így nem kellene postán küldözgetni, szemben az ártalmatlan paintball-, és airsoftgolyókkal.

A fegyvertörvény szigorítása látszatintézkedés. Nem valószínű, hogy a lakosság fegyvert tartó 150 ezren felüli része nyomban olvasni kezdené a módosított törvényszöveget – igaz, ez más törvényekkel is így van–, a közbeszédben annyi fog tematizálódni belőle, hogy szigorítottak a fegyvertartás szabályain. A fegyvertelen többség azt fogja gondolni, hogy ez biztosan jó, valójában azonban ettől a jogszabálytól senki sem érezheti magát nagyobb biztonságban.

Daniel Lipšic belügyminiszter megvalósította elődje, Robert Kaliňák tervét, és növelte a rendőri jelenlétet a szegregált romatelepek környékén. Az intézkedés a kormányzati ciklusokon átívelő tervezés szép példája. A belügyminiszter lépése megosztotta a társadalmat, romákat, nem romákat, szakértőket egyaránt, s valószínűleg a rendőröket is (csak ők hivatalból nem nyilatkozhatnak, de az jelez valamit, hogy a romatelepi szolgálatra nem jelentkeztek önként tömegek, hanem átvezényléssel kellett feltölteni a keretet – s így is csak félig sikerült –, bár ez egy fegyveres testületnél standardnak mondható megoldás).

Az előkészületeket már Kaliňák is megtette, amikor a vasúti rendőrségről szóló törvény módosításába – mely az állami rendőrséggel való összevonást mondja ki – elhelyezett egy apró módosítást, mely akkor csaknem teljes egészében elkerülte a sajtó figyelmét. A jogszabály 40 § 6. bekezdését úgy módosította, hogy a tanulmányok folytatása miatt tartalékos állományba került rendőrök tanulmányaik befejezése után miniszteri utasításra legfeljebb 12 hónapra egy meghatározott egységhez vezényelhetők. Ez a módosítás lehetővé tette, hogy az iskolapadból egyenesen a péró mellé vezényelhessék az állományt. Ezúttal azonban nemcsak a szegregált romatelepek vidékén fokozták a rendőri jelenlétet, hanem erre egy komplex átszervezés részeként került sor, melynek keretében határrendészet és a vasúti rendőrséget is integrálják. Azaz: (vélhetően) kevesebb rendőr lesz a vasútállomásokon, vonatokon, és a határon.

A belügyminiszter lépését bírálók elsősorban azt kifogásolták, hogy lépése nem kínál rendszerszerű megoldást a romaproblémára, és az egész cigányságot állítja be bűnözőként azáltal, hogy lakhelyük környékén fokozza a rendőri jelenlétet. S a legmodernebb fegyverzettel felszerelt taktikai egységek a gettók közelében valóban kelthetik azt a látszatot, hogy a belügy a cigánybűnözés ellen indul harcba. Ilyen pedig nincs. Pápay Tibor rémuralma idején sem cikkeztek arról a lapok, hogy Dunaszerdahely környékén elharapózott a magyarbűnözés, pedig Papa Joe csatlósai olyannyira magyarok voltak, hogy némelyikük az államnyelvvel is hadilábon állt. Mikuláš Černák alvilági országlása alatt sem írták, hogy a Breznóbányai járásban – utóbb Besztercebánya megyében, majd a további területeken, ahol „Miki“ átvette a hatalmat – elharapózott a szlovákbűnözés. Tény azonban, hogy a szegregált romatelepek környékén bizonyos – elsősorban vagyon elleni – bűnözési formák gyakoribbak, mint az ország más részein, s ezekkel egy átlagos körzeti rendőrőrs, melyhez több község is tartozik, nehezen tudja felvenni a harcot. Ráadásul a kis értékű lopásokat szabálysértési eljárás keretében vizsgálják, az elkövetőknek általában nincs pénzük a bírság megtérítésére, az aktahalom növekszik, a bűn folyamatosan következmények nélkül marad, mely további elkövetésre buzdít... S az emberjogi harcosok jeremiádjai mellett gyakran elvész a szegregált romatelepek környékén megromlott biztonsági helyzet szenvedő alanyainak hangja, pedig ők is adófizető állampolgárok, így joggal várják el, hogy az állam épp úgy szavatolja élet- és vagyonbiztonságukat, mint a Pozsony belvárosában élőknek. Ez eddig csak papíron valósult meg. Lipšic végre tett valamit ezekért az emberekért is.

Nem lehet minden pofon mellé forgalmi rendőrt állítani – érvel Rejtő Jenő szimpatikus hőse, Fülig Jimmy egy verekedést követően. És ez Lipšic megoldási javaslatának problémája is. A rendőrség állománya körülbelül 20 ezer főből áll. Nem vezényelhet minden péró mellé készenléti egységeket, így az általa készített bűnözési térképet pirossal jelzett gócpontjait aligha tudják megfelelő rendőri erővel lefedni.

A másik dolog meg, hogy a szegregált romatelepek problémája korántsem csak biztonsági probléma. Szociális, oktatási, gazdasági, egészségügyi probléma is, mely a belügyminisztérium hatáskörében nem orvosolható, a többi tárca meg egyelőre nem nagyon igyekszik, hogy hasonlóan erélyes lépésekre szánja el magát, vagy nem vesz tudomást a problémáról, vagy konzerválja a jelenlegi állapotot. Kormányzati szintű komplex romastratégiának meg se híre, se hamva, pedig abból a pénzből, melyet a rendszerváltás óta romaügyi konferenciákon kaviáros szendvicsre fordítottak, tán egy közösségi központot is fel lehetett volna húzni, mondjuk a Dúsa utcában. De csak félmegoldások vannak.

Daniel Lipšic belügyminiszter tegnap bejelentette: a rendőrautókat - elsőként a Közjogi Méltóságokat Védő Hivatal járműveit - üzemanyag-átfolyásmérőkkel szerelik fel. A cél, hogy csökkentsék az üzemanyaggal való visszaélések számát.
Magyarul: hogy a rendőrök kevesebb benzint lopjanak. Na, szépen vagyunk...
Akit már hívott vissza irodai vezetékes telefonjáról köz- vagy államigazgatásban dolgozó ismerőse, hogy aztán korlátlanul cseveghessenek, mondván, ez ingyen van, tudja: az állami szférában a céges tulajdon saját célú használatát tekintve a versenyszféráétól némileg eltérő munkaerkölcs uralkodik. A társadalomtörténeti gyökerek feltárása terjedelmes tanulmányt igényelne, de az okokat valószínűleg a létező szocializmusban kell keresni, ahol a dolgozók úgy vélték, alacsony fizetésük kiegészítéseként jogosan kanyaríthatnak le ezt-azt az állami/közös tulajdonból. A kisebb irodai papír-, és a műhelybeli alkatrészlopások felett elnézően hunytak szemet, hiszen mindenki ezt csinálta, a rendszer is egy kollektív hazugságra épült. A társadalom az elmúlt két évtizedben bizonyos területeken továbblépett, a multiknál dolgozó elárusítónőket biztonsági őrök ellenőrzik, amikor távoznak a munkahelyükről, az állami szférában azonban - részben a perszonális kontinuitás miatt -vajmi kevés változott.

A hadsereg és a rendőrség a két legnagyobb állami erőszakszervezet, egyben saját törvényekkel bíró szubkultúra, mely jellege, és a rá vonatkozó törvényi szabályozás miatt jóval kevésbé nyitott az ellenőrző mechanizmusok előtt. Az ellenőrzést is belsőleg végzik, az ellenőrzők számára is komoly súllyal esik latba a mundér becsülete, ennek megfelelőek az eredmények is. A hadsereg az egyik legnagyobb üzemanyagfaló. E sorok írója egy harckocsizó egységgel szomszédos faluban töltötte gyermekkorát, ahol köztudott volt, hogy a katonáktól lehet olcsó gázolajat vásárolni.

Nemrégiben „tachométertekergető“ katonai rendőröket vittek el kommandósok, akik olyannyira pofátlanok voltak, hogy még Jaroslav Baška védelmi államtitkár (később miniszter) szolgálati útját is megtoldották pár kilométerrel, az üzemanyagot pedig értékesítették.

Tíz hónappal ezelőtt egy rendőr, aki 1991-től van állományban, tehát nem holmi lelkes zöldfülű - megérdemli, hogy leírjuk a nevét: Jozef Žaťko - megtörte a hallgatás falát, és elárulta: a Közjogi Méltóságokat Védő Hivatal elit rendőrei lopják a benzint. Az előző rendőri vezetés nem kezdett semmit az információval, sőt, Žaťkót büntette meg. Daniel Lipšic válaszként az egészpályás letámadást választotta: előbb a kritikus egység, majd a rendőrség, végül az államigazgatás járműveit üzemanyag-átfolyásmérőkkel szerelik fel, hogy képet kapjanak a tényleges fogyasztásról. Egy szerkezet kiskereskedelmi ára 500 euró körül mozog, kezdhetünk számolgatni, mennyibe fog kerülni az adófizetőknek, hogy ne lopjanak azok, akiknek a lopások ellen kell(ene) küzdeniük. A rendőrség 20 ezer fős szervezet, a becsületesen dolgozó többséget nem szabadna leírni az üzemanyagtolvaj kisebbség miatt.

Elméletileg az lenne a jó megoldás, ha rendőrnek csak talpig becsületes hölgyek és urak mennének. Gyakorlatilag meg ne csodálkozzunk, hogy ahol 150 képviselő között legalább hat hazug van, ott 20 ezer egyenruhás között is akad pár tolvaj. Nincs jó megoldás.

(A nap eseménye természetesen az, hogy Miki Černák jogerősen életfogytot kapott, de erről különböző okokból holnap írunk.) Daniel Lipšic belügyminiszter a mai kormányülésen beleverte az utolsó szeget a vasúti rendőrség koporsójába. A vasúti rendőrség vesszőparipáink egyike, már sokszor írtunk róla.

Hát, most annyi nekik. A kormány mai ülésén a vasúti rendőrség megszüntetéséről döntött. A vasúti rendőrök a rendőrség állományába kerülnek.

A testület még a Fico-kormány alatt átkerült a közlekedési minisztériumtól a belügyminisztérium hatáskörébe. Iveta Radičová kormánya most teljesen felszámolná a testületet. 2015-ig megmaradnának a jelenlegi szolgálati igazolványok, egyenruhák és autójelzések. Ahhoz, hogy a rendőrség átvegye a felügyeletet a vasúti közlekedés felett is, módosítani kell a rendőrségi törvényt.

Akit érdekel, innen letöltheti a teljes tervezetet.

Daniel Lipšic belügyminiszter populista módon reagált a hétfői  mészárlásra: bejelentette a fegyvertartás körülményeinek további szigorítását, melynek része a félautomatára átalakított automata fegyverek tartásának tilalma is, valamint a fegyvertartási engedély kiadásához szükséges pszichológiai alkalmassági vizsgálatok ötévente történő megismétlése. (A másik döntését, a járőrök automata fegyverrel való felszerelését jobbára helyeselhetjük, bár önmagában – megfelelő képzés és lőgyakorlatok nélkül – ez sem üdvözítő megoldás, csak 1,28 kilogrammal megterheli a rendőrök derékszíját, és vannak már a 61-esnél lényegesen korszerűbb kis tömegű géppisztolyok is, de hát szegény ember vízzel főz...) Az állampolgárok jó része szemében ez megfelelő megoldásnak fog tűnni – a miniszter kommunikációs csapata tudja ezt –, valójában azonban nem old meg semmit, az őrült magányos lövöldözők lehetetlen feladatnak tetsző kiszűréséhez pedig végképp semmivel nem járul hozzá. A vérfürdő után egy ország kérdezte döbbenten: lehet legálisan, fegyverviselési engedéllyel gépkarabélyt tartani otthon? Pedig a sajtó ezt a kérdést már alaposan pertraktálta akkor, amikor felkerült az internetre a szímői lőtéren készült botrányos videó, melyen egy vasúti rendőr társaival egy Hedvignek nevezett bábura lövöldözött gépkarabéllyal. Akkor a lőtér üzemeltetői elmondták, a megfelelő engedély birtokában bárki vásárolhat ilyen fegyvert a fegyverboltban. A fegyvertörvény egyértelműen fogalmaz: az automata fegyver az A, azaz a tiltott fegyverek kategórijába tartozik, és csak a fegyvertörvény 8. paragrafusában engedélyezett esetekben hozzáférhető. A félautomata – öntöltő, de sorozatlövés leadására nem alkalmas – fegyver, mely automatának látszik – például gépkarabélynak – viszont már a B katogóriájú, engedélyköteles fegyverek csoportjába tartozik. Tartásához E kategóriás, sportcélú fegyvertartási engedély szükséges. Fegyvertartási engedélye Szlovákiában jelenleg mintegy 150 ezer embernek van.

A miniszter sietett az átalakított automata fegyverek betiltásával, hiszen amikor bejelentette, még nem volt készen a szekértői vizsgálat arról, hogy Ľubomír Harman sorozatlövéseket adott le, azaz „visszaalakította” az átalakított fegyvert félautomatáról automatára, csupán a szemtanúk állították, hogy sorozatlövést hallottak. Márpedig ha egy addig békés lakótelepen lövöldözni kezdenek, akkor könnyen előfordulhat, hogy a lakók több, gyors egymásutánban leadott egyes lövést sorozatlövésnek gondolnak. Soha meg nem tapasztalt stresszhelyzetbe került emberek vallomására alapozni egy törvénymódosítást, a szakértői vizsgálat elkészülte előtt nem nevezhető bölcs dolognak. Az 58-as gépkarabélyban, amely szerkezetileg a Kalasnyikov csehszlovák mutációjának tekinthető, „az egyes lövést biztosító elsütőemelő az elsütőbillentyűvel közös tengelyen van. Az egyes lövést biztosító elsütőemelő el van látva rugóval, furattal a tengely számára, és egy nyúlvánnyal, amelyre a tűzváltó tengely támaszkodik sorozattűz végrehajtásakor, és kikapcsolja az egyes lövést biztosító elsütőemelőt” – idézünk a fegyver műszaki leírásából. Éppen ezt a lehetőséget iktatják ki, mikor a fegyvert félautomatává alakítják, persze, egy ügyes fegyvermesternek nem okoz gondot ezt visszaállítani, ez azonban szakértelmet és eszközöket kíván, a bűnözőknek sokkal egyszerűbb a feketepiacon egy valódi automata fegyvert szerezni, mint ilyesmivel bíbelődni.

Az elkövető indítékait e kézirat leadásakor még nem ismertük. A miniszter mellett álló országos rendőrfőkapitány is ebben a szellemben nyilatkozott. Így a tárcavezető a megoldását az elkövetés eszközére építette. Tavaly a rendőrség statisztikái szerint az országban 84 gyilkosság és 45 emberölés történt. Megannyi borzalmas személyes tragédia, melyeket nem kívánunk sem relativizálni, sem párhuzamba állítani a hétfői, a Pápay-klán kiirtása után a második legnagyobb szlovákiai tömegmészárlással. A rendőrség ezek közül 15-öt minősített orgyilkosságnak és kettőt bérgyilkosságnak, a többi jó részét – leszámítva az 5 rablógyilkosságot – mondhatni családon belül követték el, az áldozat gyakran ismerte az elkövetőt, a gyilkos eszköz pedig a legtöbbször az volt, ami az elkövető keze ügyébe került. Tavaly az Új Szó olvasói is borzonghattak azon, amikor egy szomszédi szóváltás követően egy jól szituált mérnök egy Kassához közeli faluban kaszával kaszabolta szét szomszédját, összesen nyolcszor vágta bele a mezőgazdasági eszközt, melyről mi magyarok Dózsa György óta tudjuk, hogy nagyon veszélyes, mégsem kezdeményezte senki, hogy tiltsák be a kaszákat. Azért, mert „csak” egy szomszédot ölt meg vele? Persze, a kasza nem lőfegyver. De Lipšic hirtelen jött megoldása azért is álságos, mert betiltja a 7,62 milliméteres, köztes lőszerrel tüzelő gépkarabélyt, miközben akinek van D (vadász) kategóriás fegyvertartási engedélye, az jobb fegyverboltokban továbbra is nyugodtan rendelhet akár - túlozzunk! - .700 Nitro Express típusú, elefántvadászatra kifejlesztett lőszert is, melynek a tűzereje összehasonlíthatatlanul nagyobb a betiltani akartnál.

Úgy látszik, a kereszténydemokrata belügyminisztereknél van valamiféle macsós „hatékonynak tűnni”-vágyás. A jelenlegi tárcavezető volt párttársa és elődje, Vladimír Palko például közvélemény-kutatásokban mérte fel, hogy megfelelő fickónak tartják-e őt a választók. Daniel Lipšic megoldási javaslata, azon felül, hogy néhány fegyvermesternek rövid távú munkát biztosítana a félautomatává alakított gépkarabélyok végleges hatástalanításával, se nem reagál a mészárlás kiváltó okaira – hisz nem is ismerjük azokat –, se nem járul hozzá a megelőzéshez – ámokfutók esetében, sajnos, ez lehetetlen, a cselekmény jellegéből fakadóan. Az állampolgárok biztonságérzetét sem adja vissza. Nem jó semmire.