tg-ltatsthtetet-06-01

Eddig nem sokat hallhattunk Balog Zoltánról. Ma viszont a Fidesz politikusa (egyébként református lelkész) megmutatta, mekkora egy nagy barom. Magyar szürkemarha. (Az alaphírt már mindenki ismeri, de aki nem, elolvashatja itt vagy itt vagy itt , és még sok helyen.)
Balog úr, afelől nincs vitánk, hogy ami Dunaszerdahelyen történt, az mi volt: nem sima szurkolóverés, hanem magyarverés. Az is rendben van, hogy ezt a dolgot rendezni kell, mert a pénteken Pozsonyba villámlátogató Draskovics Tibornak ez nem sikerült (de neki más sem, úgyhogy ez az információ nem releváns).

De kérdezem én magát, tiszteletes úr, az oktatási törvény vitája előtt egy nappal okos döntés-e megalázni a szlovák parlament emberjogi bizottságát? Ostoba arroganciával érdemes-e témát adni az összes esti híradónak, és minden holnap megjelenő szlovák lapnak? Akik aztán úgy kommunikálták/fogják kommunikálni ezt az egészet a szlovák nézők/olvasók felé, ahogy az történt: a magyar fél eltért a programtól.

Persze, önnek ez kurvára mindegy. Nem hallja a pozsonyi villamoson Novy cast olvasó kisnyugdíjastól, hogy: zase kurva madari. A maga öt gyermekének tankönyveiben senki nem akarja szlovákul írni a földrajzi neveket. Lát ön tovább a pártorránál, Balog úr?

 Bingó, akkor volt a népszavazás a kettős állampolgárságról. A következő napon írtam ezt a kommentárt, ami eddig nem volt fent a blogon, mert... (hosszú, annak a periódusnak az írásai nem, vagy nem úgy kerültek fel).

 

 

Ma is felkelt a nap, pedig vasárnap este sok magyar érez(het)te úgy államhatáron belül és túl: vége a világnak. Ugyan Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a közszolgálati televízió választási stúdiójában az igenek győzelméről beszélt, ami statisztikailag igaz, ám a határon túli magyarok számára mindez sovány vigasz. Ha a világnak nem is lett vége, az mindenképpen bizonyos, új időszámítás kezdődik a magyar-magyar kapcsolatokban. Az "anyaország" ugyanis most egyértelműen tudtunkra adta: nem kér belőlünk.

Regélhetünk arról, hogy az urnákhoz járuló szavazópolgárok között - ugyan nem sokkal, de - többen voltak azok, akik szívesen látnának bennünket is magyar állampolgárként, vagy hogy az eredmények ismeretében a magyar kormánynak erkölcsi kötelessége valamilyen módon rendezni a kérdést, attól még a hétvégi népszavazás eredménytelen, azaz jogi következmények nélküli marad. A külhoni magyarok jó részében joggal lehet valamiféle pontosabban körül nem határolható hiányérzet: nem kaptak meg valamit, amire pedig nagyon vágytak. De hogy egészen pontosan mitől is estünk el, ezt nem tudná megmondani senki. A magyar választóknak úgy kellett voksolniuk, hogy nem tudták pontosan, miről is döntenek, mit jelent az "igen", és mit a "nem", ezért volt értelmetlen belehajszolni őket ebbe a zsákutcába. Ha a referendum eredményes lett volna, s a feltett kérdésre többen szavaznak igennel, akkor az Országgyűlésnek időkorlát nélkül kellett volna elfogadnia egy törvényt, mely szabályozta volna a kettős állampolgárságot. Azaz ha nem lett volna hozzá kellő politikai akarat, évekig tarthatott volna, míg elkészül az a bizonyos jogszabály. Így talán érthető, ha valaki azért maradt otthon, vagy szavazott nemmel, mert nem tudta, voksával pontosan mihez is járul hozzá.

Ugyanakkor a mindenkori hatalom alibizmusát is látnunk kell a döntés hátterében. Sokakban joggal kelt visszatetszést, hogy az ország miniszterelnöke - a legsötétebb szociális demagógia érvrendszerével - a "nem" mellett tette le voksát, a szocialista-szabad demokrata propaganda ugyanúgy az ösztönökre próbált hatni, mint a státustörvény esetében. Csapatostul fognak beözönleni ezek a jöttmentek, és felzabálják a szociális ellátórendszert, hallhattuk különböző fórumokon, különböző csomagolásban. Aljas (bel)politikai játszma eszközeivé tettek bennünket, pártpolitikaivá silányítva a nemzetpolitikai ügyet, majd - sokadszor - rólunk, de nélkülünk döntöttek. Ezt a kérdést kár tovább boncolgatni, egy ideig nem leszünk magyar állampolgárok. Innentől inkább azt kell átgondolni, hogyan lesz ezután, hogy alakul majd a magyar-magyar viszony. Mert Budapesten könnyű azt mondogatni, hogy a határon túli magyarságnak nem szabad úgy értelmeznie a népszavazás végeredményét, hogy Magyarország lemondott róluk. Persze, nem szabad, de vajon akkor hogyan értelmezzük?

"Értem, hogy az ország nem keveri össze a nacionalizmust és a felelős hazafiságot. Köszönöm Magyarországnak" - mondta a miniszterelnök az eredményhirdetés után. Mi is köszönjük.

 

 Ugye, hogy semmi sem változott azóta magyar-magyarilag?! És egész jól megvagyunk kettős állampolgárság nélkül.