- Hány szlovák rendőr kell ahhoz, hogy robbanóanyagot juttassanak fel egy repülőgép fedélzetére?
- Kettő: az egyik elrejti, a másik nem találja meg.
2010 vízkeresztje nemcsak a keresztények, hanem a folklórkutatók számára is jelentős mérföldkő: az Írországba küldött hexogén miatt a rendőrviccek a reneszánszukat élik.
Az átlagpolgárok többségének a TNT-ről sem a robbanóanyag, hanem a kicsi gesztenye jut eszébe, a hexogén létezéséről pedig a szakmabelieken túl legfeljebb azok a felnőttek tudtak, akik vagy a kémiai olimpiászon próbálkoztak tanulóéveik során, vagy valamelyik akciófilm-sorozat megrögzött rajongói. Ma pedig már az is köpi, hogy e plasztik robbanóanyag összegképlete C3H6N6O6, aki azt sem tudja, ki az a Jack Bauer. Egy biztos: a poprádi repülőtéren szolgálatot teljesítő határrendészek ellen nem fegyelmi eljárást kellene indítani, hanem az országimázs alakítására szánt pénzből egy nagyobb összeget átutalni a helyi őrs számlájára, az ebnek - amely egyébként nem hibázott - pedig egy nagyobb fajta csontot venni: a csapatnak, kijelenthetjük, bizonyosan sikerült elérnie, hogy Szlovákiát soha többé ne keverjék össze Szlovéniával. Szlovéniának tengere van, Szlovákiának pedig plasztik robbanóanyaga.
A botrány kirobbanása óta eltelt alig négy nap során a történtek - részben a webkettőnek köszönhetően - olyan szinten folklorizálódtak, hogy tán' nem is él ember e hazában, aki ez addig elhangzottakból ne tudná kikövetkeztetni, hogy e sorok írója az egy héttel ezelőtti poprádi történésekre próbált utalni, amikor egy aktivációs gyakorlat során -nem a 49 éves villanyszerelő hátizsákjába, hanem a csomagok közé - elrejtett harcászati robbanóanyag szerencsés módon Írországban landolt. (Csak tudnám, hogy ha nem ismerték a konkrét batyut, akkor honnan tudták, hogy a villanyszerelő fog kirobbanó jókedvvel megérkezni Szent Patrik és James Joyce országába?) Tibor Mako, a határ- és idegenrendészet igazgatója a helyi parancsnokkal együtt hosszú, kínos sajtóértekezletet tartott, melyen csak úgy záporoztak rá a kérdések, és most nem volt olyan helyzetben, hogy azt mondhassa: itten most én vagyok a rendőr, én kérdezek. A nagyközönség és a sajtó pedig máig kétségek közt vergődhet, ki kit mikor (nem) értesített, faxon, nem faxon. Az ünnepi reagálások vérlázítóak voltak, már-már úgy tűnt, hogy a végén csak a kutyát fogják megrugdosni, másnak a haja szála se görbül. Szlovákia belügyminiszterét a jelen írás kéziratának leadásakor is Robert Kaliňáknak, országos rendőrfőkapitányát továbbra is Ján Packának hívják. Egyedül Mako mondott le, ő is csak a történtek másnapján.
Ez a magatartás egyébként jellemző a belügyérre, amikor a nyitrai rendőrök elpuskáztak egy bevetést, melynek során egy fedett nyomozó és egy együttműködő civil vesztette életét, akkor is a kerületiekre hagyta a mentegetőzést, ő maga a távolból figyelt. Ján Štark kerületi rendőrfőkapitány eleinte nem érezte magát felelősnek a történtekért, majd hosszas gondolkodás után lemondott. Egyszer csak a Rendőrakadémia élén találta magát: hiába, aki nem tudja, az tanítja. Kíváncsi vagyok, Makónak hol találnak egy magas polcot… A világ pedig Szlovákián röhög, bár igazából félnie kellene tőle: ha akaratukon kívül képesek robbanóanyagot juttatni egy repülőgép fedélzetére, a világszerte egyre szigorodó ellenőrzések ellenére, mi lesz, ha akarni is fogják. Oszama bin Laden szervezetének lenne mit tanulnia rendőreinktől.
Aki a történtek után azt mondja, soha többet nem utazik repülőgéppel, az menjen vonattal vagy hajóval, mert nem biztos, hogy autóval vagy busszal messzire jut a napokban. Sőt, az is előfordulhat, hogy a szerző, a szerkesztő és a nyomdászok minden igyekezete ellenére sem jutnak el önökhöz ezek a sorok, mert a kamionok, amelyek szállítanák, éppen egy blokád elemei valahol, vagy csak nem tudnak átkelni azon. Ľubomír Vážny közlekedési miniszter szerint az útdíj bevezetése ha nem is pazarul, de nagyon jól sikerült. Ez a kijelentés talán a globális értékválság fokmérője is lehetne, immár ennyire devalválódott a jó fogalma. A fuvarozók a minisztériumra mutogatnak, a minisztérium a fuvarosokra. Kétségtelen, hogy akik idejében regisztráltak a rendszerben, azoknak nem kell a határon várakozniuk, de erős túlzás a tárcavezető részéről azt állítani, hogy csak azok a kamionosok feszedeznek, akik elaludtak a regisztrációval. A bézbólspakás, kockás inges embereknek valószínűleg az összeg nagyságával, és a rendszer hibáival van bajuk.
Világos, hogy a legszociálisabb kormány kiadásait és válságellenes intézkedéseit fedezni kell valamiből, de miért éppen mi legyünk azok - vethetik fel a kérdést a „fuharosok“. Valószínűleg azért, mert ők nem egy multinacionális vállalat, amely, ha nem tetszenek neki az adott ország feltételei, akkor továbbáll, oszt' jó napot. A közúti fuvarozás a kerék feltalálásával egyidős elfoglaltság, művelői jól körülhatárolhatók, és tanyasi földutakon nem lehet eljutni mindenhova. Az rendben van, hogy az autópályák és a gyorsforgalmi utak használatáért fizetni kell, de hogy egy olyan út, mint a pl. az örökké zsúfolt, csúcsidőben járhatatlan 63-as használatáért kilométeralapon pénzt kérjenek, a pofátlansággal határos. Talán ezért hördültek fel a sofőrök. Az internetes fórumokon számos drukkerük akad, bár olyanok is sokan vannak, akik nem értik, miért nekik kell szívni amiatt, hogy egy csoport elérhesse a követeléseit. És igazuk van. Az a(z egyik) baj ezzel az országgal, hogy ha valaki valamit el szeretne érni, kénytelen ilyen eszközökhöz nyúlni. Ha egy negyventonnás konténerszállítót valaki ottfelejt egy kereszteződésben, netán százat egy utcán, abból mindenki ért. De a szintén nehéz helyzetben levő levéltárosok, egészségügyi nővérek, pedagógusok stb. mit tegyenek az utcára, hogy rájuk is figyeljen a hatalom?
Utolsó kommentek