tg-ltatsthtetet-06-01

Nyilatkozatban tett hitet az emberek millióinak életét romba döntő trianoni békeszerződés mellett, és ítélte el a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Napjáról szóló törvényét a szlovák kormány tegnapi, utolsó ülésén, a szavazóhelyiségek megnyitása előtt kevesebb mint 72 órával.

Ma pedig egy utolsó utáni utáni ülésre is összeül a parlament, hogy a kormánykoalíció az emberek tízezreinek életét romba döntve megváltoztató árvizeket használja fel propagandacélokra.

Az idei –  unalmas és negatív – választási kampányban – legalábbis a jelenlegi kormánykoalíciót alkotó pártok részéről – nem hangzottak el komoly fejtegetések arról, hogyan lehetne a válság és a kabinet esztelen pénzszórása nyomán térdre rogyó gazdaságot helyreállítani; hogyan lehetne megelőzni a nyugdíjrendszer összeomlását; mit kezdjünk a történelmi csúcsponton levő munkanélküliséggel stb. Az érdemi vita helyét színvonaltalan demagógia vette át, melynek fő témája az utóbbi hónapokban – és tágabb értelemben az elmúlt négy évben – a magyarkérdés, az utóbbi pár napban pedig az árvíz volt. A magyar törvényt elítélő kormányhatározat, melyet követően a miniszterelnök békeszereződés-emlékművet avatott – nem mellesleg az erőszakos halált halt egyetemista, Daniel Tupý emlékműve közelében, a fiatalember gyilkosai még mindig nincsenek elítélve –, és a rendkívüli parlamenti ülés tehát méltó lezárása Robert Fico magyar témájú rendkívüli kormány- és parlamenti ülésekben gazdag, első országlásának.

Hogy lesz-e folytatása, az a választókon múlik. Persze, e sorok írójának nincsenek illúziói, kevesen vannak azok a választópolgárok, akik a pártprogramok tüzetes áttanulmányozása, vagy legalább pár tévévita megtekintése után hoznak döntést arról, kinek adják voksukat. Egy részük el se megy szavazni, őket illethetjük a könnyelmű vagy a felelőtlen jelzővel, de a szabad választásba ez is belefér. Kérdéses tehát, hogy a harsány, magyarellenes lózungok elegendőek lesznek-e a győzelemhez. Mert van egy réteg, amely ennyivel is beéri. „A Szlovák Köztársaság kormánya tiszteli szomszédait, és továbbra is támogatni fogja az egyetértés, az együttműködés és valamennyi nemzet és állam békés együttélésének politikáját az európai térségben” – zárul a kampányszagú kormánynyilatkozat. Most azonban Szlovákiának olyan kormányra lenne szüksége, amely ezt komolyan is gondolja.

Eddig sem Robert Fico miniszterelnök, sem Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke nem kérvényezte semmilyen illetékes hatóságnál, hogy pénteken Komáromban Trianon-emléktáblát avathasson.

Persze, péntekig még sok víz lefolyik a Dunán, és elképzelhető, hogy Ficóéknak gyorsított eljárásban sikerül engedélyt szerezniük – gyorsított eljárásban erősek... –, ám egyelőre úgy fest, hogy a köztársasági elnök, a parlament elnöke, és a miniszterelnök – egy parlamenti párt elnöke és jó pár parlamenti képviselő társaságában – törvénysértésre készül. Aki szerint nem, az helyezzen el engedély nélkül tetszőleges közterületen egy Trianon-emléktáblát (majd számoljon be tapasztalatairól olvasói levélben...).

Megmosolyogtató  volt Bugár Béla érvelése a Markíza televízió vasárnapi vitaműsorában, amikor azt mondta: azért nem folyamodik kettős állampolgárságért, mert nem szeretne rossz példával elöljárni. A közélet ficói léptékű lezüll(eszt)ése után senki sem gondolhatja komolyan, hogy egy politikusra példaként tekintenek az állampolgárok, még akkor sem, ha az illető történetesen népszerű pártelnök. Az azonban, amire a nemzeti érzésektől elborult agyú legfőbb közjogi méltóságok készülnek, a nemzeti falka – tán’ nem csak a nemzeti érzéstől megittasodott vezérének – csaholása mellett, nemcsak rossz példa lehet, hanem veszélyes precedenst is teremthet. A nemzeti máz nyilvánvaló: ez egy terület-körbevizelő gesztus Ficóék részéről, most már kitűzhetik a kis szlovák zászlócskát Komáromra is a dolgozószobában levő térképen. Megjelölték. Hadd tudják meg azok a kurva magyarok, hogy kik itt az urak. Ám ami ennél a gyarmatosítók kulturális imperializmusára hajazó, szánalmassággal határos gesztusnál sokkal veszélyesebb: Ficóék meg akarják mutatni, hogy a törvények felett állnak. „Meg akarjuk mutatni Komárom képviselőinek, hogy nem fogják nekünk megszabni, mit tehetünk egy szlovák városban” – hörögte Slota kedden, miközben keblében dúlt a hazaszeretet és a nemzeti gerjedelem. Példájukkal azt szeretnék demonstrálni, hogy a nemzet nevében bármit meg lehet tenni, a nemzet, az valami olyasmi, ami a hatályos törvények felett áll. Persze, egy márványdarab kapcsán botorság lenne háborút vizionálni, de azok is így szoktak kezdődni.

Azt, hogy mi történt ma kettős állampolgárság ügyben, feltételezem, még a csecsemők is tudják, ill. a szlovmagy hírportálokon visszaolvasható - szegény politikai iránt nem érdeklődő olvasók, ti ma nem kaptok semmit -, így az összefoglalás felesleges lenne.

Csak három vonatkozását emelnénk ki. Az egyik egy technikai. A baloldali Smer jobbról előzi a szélsőjobb SNS-t. A hírügynökségek minden nap kiadják a napi várhatót, ill. előző nap a következő napit. Ezzel segítik a szerkesztőségek munkáját. Aki nincs benne a "prehľadban", az nincs. A tegnapiban sem a Fico-, sem az SNS-sajtótájékoztató nincs benne. Valszeg, amikor kiderült, hogy Fico már 9-kor sajtózik, akkor eszméltek Slopáék. Nehogymá' ezt a jó kis témát ne tudják meglovagolni ők is. Sajtótitkáruk 3/4 10 körül alarmírozta a médiát, hogy ők is, ők is, ők is.

A másik megfontolásra érdemes dolog pedig, amely Fico száját elhagyta, az volt, amikor a szlovmagyok identitásáról beszélt. (Itt megnézhető teljes terjedelmében.) Azt fejtegette e nagy államférfi, hogy most akkor mi lesz, ha a szlovmagyoknak kettős állampolgárságuk lesz. Mi lesz az identitásukkal? Valaki mondja már meg neki, hogy a szlovákiai magyarok az elmúlt négy évben nem nagyon szerették Szlovákiát, van, aki előtte sem. Persze, szeretni nem kell, elég a törvényeket betartani, és az adót befizetni. Azt, hogy kit szeret, hadd döntse el az állampolgár.

A harmadik. Elvtársak! Mi történt ma a görögökkel. Ja, hogy semmi? Hogy nem volt parlamenti ülés, mert a smeresek nem mentek be? Magyar ködfüggöny.

Nagyhétre visszavonulót fújtak a hazai politikusok, mivel a nyomtatott sajtó ünnepi üzemmódba kapcsol, a húsvétra extrahosszú hétvégeként tekintő választópolgárok kirándulnak, a nagyheti templomi szertartások egy része pedig a tévéhíradókkal esik egy időre, így jóval kevesebb embert tudnának elérni, kár feszedezni.

Enyhe, erőtlen próbálkozások akadtak persze, ilyen például a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt, és a hazai politikai élet másik veterán matadora, Vladimír Mečiar nyilatkozatháborúja. Slota valószínűleg a közelgő húsvét csodájától mámorosodott meg. A kereszténység legnagyobb ünnepének középpontjában a megváltás műve, a halált követő feltámadás áll. Így megüzente Mečiarnak, ő is foglalkozhatna már a halála utáni időszakkal. A jókívánságokhoz enyhe családozás is társult, a nemzeti vezető azt javallotta a háromszoros exminiszterelnöknek, ha tolvajokat keres, azt ne az SNS háza táján tegye, hanem nézzen a vejére és a lányára. A megnyilvánulás Slota általánosnak mondható, szuterénközeli szellemi színvonalát tükrözi, és kb. annyira veszélyes, mint két szarvasbika találkozása a National Geographic Channelen – kicsit méregetik egymást, összeakasztják a szarvukat, majd távoznak –, így a HZDS is hasonló eréllyel lőtt vissza. Az a párt, melynek uralkodása alatt a legtöbb politikai indíttatású bűncselekmény történt Szlovákiában, nyilatkozatban ítélte el az erőszak, mint politikaformáló eszköz használatát. Mentségére szolgáljon, hogy a nyilatkozat április elsején kelt.

Egy nappal korábban a Felvidék jelképes visszahódítására indult a Jobbik európai parlamenti képviselője, Morvai Krisztina, és Gaudi-Nagy Tamás, a párt igazságügyiminiszter-jelöltje. A két politikus, az egykor a homoszexuálisok jogaiért is küzdő Morvai, és az egykor a legismertebb magyar pólóárust, Tomcatet is védő Gaudi-Nagy az Erzsébet-híd komáromi hídfőjénél tartott lakossági fórumot, természetesen a járda menetirány szerinti jobbik oldalán, bár pár szimpatizáns a bal oldalra szorult. Ezután híveik kíséretében elindultak, hogy virágcsokrot helyezzenek el Szent István komáromi szobránál. Az összejövetel deklarált célja a szlovákiai magyarellenes politika és a magyargyűlölet elleni tiltakozás volt. Ebből azonban vajmi kevés jött át. Sokkal inkább arról volt szó, hogy az államfőjelölt Morvai meg akarta mutatni, ő megteszi, amibe Sólyom László bicskája beletört 2009. augusztus 21-én. Sólyom Lászlót az országos rendőrfőkapitány várta (volna) a határon, Morvainak egy körzeti parancsnok jutott, az is csak a híd tövében. A séta célja nyilvánvalóan nem az volt, hogy bármit is tegyenek a magyar–szlovák viszony rendezése érdekében, elsősorban saját szavazótáboruknak és felvidéki szimpatizánsaiknak szólt a körmenet. Kampánycélokra mindig jól jön a kisebbség, a határ mindkét oldalán. A séta egyébként a szlovák hatalom bugyraiban is bepillantást engedett, mire a menet a Klapka térre ért, a civil ruhás rendőrök által csaknem kétszeresére nőtt a létszám. Ugyanaz a rendőrségi fotós, aki az egyetemisták nyelvtörvény elleni tüntetésén aktív portrékészítő munkásságot folytatott, most is alaposan dokumentálta, ki volt ott. A rendőrök az újságírókat is zaklatták.

Természetesen, a reakció nem sokat váratott magára, Robert Fico miniszterelnök másnap egy jóízűt jobbikozott, nagyon veszélyesnek nevezte az ilyen megnyilvánulásokat. „Mintha valaki azt akarná a tudtunkra adni, hogy ez itt egy olyan terület, amely mindig is Magyarországhoz tartozott” – mondta. A nemzeti húrokat pengető erőknek a Duna két oldalán olyan szükségük van egymásra, mint egy falat kenyérre.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ha a kézirat leadása és a lapzárta között eltelő időben nem csatolják vissza a Felvidéket Magyarországhoz, akkor a hét legjelentősebb eseménye hétfőn történt, a kora esti órákban: elvérzett a vén matador, a szemünk előtt megszürkült Mikuláš Dzurinda nem bírta már harcát vitézül.

Tömegek léptek 1990-ben politikai pályára, egy ismeretlen vasutas is ott sündörgött a Kereszténydemokrata Mozgalom megalapításakor, majd egy évtized múltán kis híján szétverte a pártot. A jelenlegi kabineten magyarellenességben és aljasságban némileg túltevő harmadik Mečiar-kormány ellenzéki képviselőjeként kezdett rakétaként felívelni politikai pályája, amikor létrejött a Szlovák Demokratikus Koalíció. Dzurinda szóvivőből elnökké dolgozta fel magát. Hogy ez nekem hogy nem sikerült? – pödörhetett egyet akkoriban bajszán Bárdos Gyula, akinek hasonló rajtpozícióból „csak” alelnökségig sikerült jutnia. E terjedelem csekély ahhoz, hogy mérlegre tegyünk egy (eddig) két évtizedes politikai pályát, melyből nyolc év a miniszterelnöki székben telt el, de hiba lenne, ha bedőlnénk annak, amit a miniszterelnök sugallni szeretne: ők is szemetek, mert ők is loptak. Azt, hogy a jelenlegi kormánykoalíció lopott, Robert Ficónak nem különösebben kell bizonygatnia, azt mindenki tudja. Hisz alig alakult meg a kormány, a sajtó attól volt hangos, hogy a fél Magas-Tátrát Mečiar-közeli cégek nyúlták le, a védelmi minisztert sebtében le kellett cserélni a takarítási tender miatt. A nemzetiek uralta környezetvédelmi minisztériumban, úgy látszik, komolyan vették a reciklációt, és a tárcavezetők is erre a sorsra jutottak. A régiófejlesztési minisztériumban jószerivel csak a faliújságot nem lopták el… És ezek csak a legzajosabb botrányok. Ám Fico populizmusra éhes választóit ezek vajmi keveset zavarják. A jobboldali választó meg ilyen finnyás lenne? A büntetőjogi, az adó-, a közigazgatási, a nyugdíj- és az egészségügyi reform levezényléséért nem hunyhatunk szemet valami nehezen átlátható múltbéli pártfinanszírozás felett?Nem. Ez a csontváz most kiesett a szekrényből.

Igaz, a pártvezető könnyebb helyzetben lenne, ha a nyilvánosság elé kiállva azt tudná mondani, egy szó sem igaz az egészből. Mondani ugyan mondhatja, de bizonyíték is kellene, mert a sajtó felkapta Fico témáját, s viszi, mint csibe a taknyot, egyik-másik sajtótermék szinte a görög istenek családfájához hasonlatos ágrajzokat közöl az adóparadicsomokban bejegyzett vállalatokról, londoni postaládákról, bankszámlákról. És ha ezek között egy pártpénztáros az összekötő kapocs, az felettébb kellemetlen, mint ahogy az is, ha erre a pártelnök csak annyit tud mondani, hogy időközben lecserélték a könyvelőnőt. Mindenesetre Dzurindát még korai volna temetni, bár parlamenten kívüliként ritkábban lesz reflektorfényben, de pártelnökként bizonyosan megőrzi befolyását, és hatással lesz a közéletre. Pedig két ciklus után politikai nyugdíjba menni nem ciki.

Kedden, miközben az ország a Fico–Dzurinda adok-kapokot figyelte, a rendőrök gyorsan felmorzsolták a kamionosok ellenállását. Rendőrállam! – kiabálták a kormányhivatal előtt tiltakozó fuvarozók, akiket a rendőrség már nemhogy kamionokkal, de személyautókkal sem engedett a fővárosba, hivatalos indoklás szerint azért, hogy megóvja Pozsony közlekedését az összeomlástól. Kora este úgyis naponta összeomlás tapasztalható a főváros közlekedésében, így arra hivatkozva megakadályozni pár gépkocsit a behajtásban ugyancsak álságos indok, hisz akkor kitilthatnák a forgalmat a városból, amivel garantáltan megelőznék a közlekedés összeomlását. A mai, nehéz gazdasági helyzetben mindenki félti az állását, s ha egy rendőr bevonja egy kamionos jogosítványát, máris munkanélkülit csinált belőle. Így a tekintélyes súly ellenére a kamionosok könnyű prédának számítanak. A hatalom most odavágott nekik. Egyelőre 1:0 a rendőrök javára. Ez a két, kiterjedt társadalmi csoport eddig sem szívelte egymást, különösen a kamionosok a rendőröket. A kettejük közötti szakadék most tovább mélyült.

Amíg a Smer az SDKÚ-val, a kamionosok a kormánnyal voltak elfoglalva, csendben megkezdte utolsó előtti rendes ülését a törvényhozás. Pavol Paška ugyan márciusban még összetrombitálja a képviselőket, de akkor fejben már mindenki a pódiumokon lesz, kampánylázban égve. Nap mint nap feszült figyelemmel követtem a programot, mikor kezdődik már a hazafiassági törvény vitája. Kíváncsian várom, valaki beveszi-e még e hazában, hogy a nemzet nevében és nevével próbálja elfedni üzelmeit a nemzeti párt. Így erős kezdet után hátralevő részében is tartogat számunkra meglepetéseket a február.