tg-ltatsthtetet-06-01

Azt, hogy mi történt ma kettős állampolgárság ügyben, feltételezem, még a csecsemők is tudják, ill. a szlovmagy hírportálokon visszaolvasható - szegény politikai iránt nem érdeklődő olvasók, ti ma nem kaptok semmit -, így az összefoglalás felesleges lenne.

Csak három vonatkozását emelnénk ki. Az egyik egy technikai. A baloldali Smer jobbról előzi a szélsőjobb SNS-t. A hírügynökségek minden nap kiadják a napi várhatót, ill. előző nap a következő napit. Ezzel segítik a szerkesztőségek munkáját. Aki nincs benne a "prehľadban", az nincs. A tegnapiban sem a Fico-, sem az SNS-sajtótájékoztató nincs benne. Valszeg, amikor kiderült, hogy Fico már 9-kor sajtózik, akkor eszméltek Slopáék. Nehogymá' ezt a jó kis témát ne tudják meglovagolni ők is. Sajtótitkáruk 3/4 10 körül alarmírozta a médiát, hogy ők is, ők is, ők is.

A másik megfontolásra érdemes dolog pedig, amely Fico száját elhagyta, az volt, amikor a szlovmagyok identitásáról beszélt. (Itt megnézhető teljes terjedelmében.) Azt fejtegette e nagy államférfi, hogy most akkor mi lesz, ha a szlovmagyoknak kettős állampolgárságuk lesz. Mi lesz az identitásukkal? Valaki mondja már meg neki, hogy a szlovákiai magyarok az elmúlt négy évben nem nagyon szerették Szlovákiát, van, aki előtte sem. Persze, szeretni nem kell, elég a törvényeket betartani, és az adót befizetni. Azt, hogy kit szeret, hadd döntse el az állampolgár.

A harmadik. Elvtársak! Mi történt ma a görögökkel. Ja, hogy semmi? Hogy nem volt parlamenti ülés, mert a smeresek nem mentek be? Magyar ködfüggöny.

Nagyhétre visszavonulót fújtak a hazai politikusok, mivel a nyomtatott sajtó ünnepi üzemmódba kapcsol, a húsvétra extrahosszú hétvégeként tekintő választópolgárok kirándulnak, a nagyheti templomi szertartások egy része pedig a tévéhíradókkal esik egy időre, így jóval kevesebb embert tudnának elérni, kár feszedezni.

Enyhe, erőtlen próbálkozások akadtak persze, ilyen például a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt, és a hazai politikai élet másik veterán matadora, Vladimír Mečiar nyilatkozatháborúja. Slota valószínűleg a közelgő húsvét csodájától mámorosodott meg. A kereszténység legnagyobb ünnepének középpontjában a megváltás műve, a halált követő feltámadás áll. Így megüzente Mečiarnak, ő is foglalkozhatna már a halála utáni időszakkal. A jókívánságokhoz enyhe családozás is társult, a nemzeti vezető azt javallotta a háromszoros exminiszterelnöknek, ha tolvajokat keres, azt ne az SNS háza táján tegye, hanem nézzen a vejére és a lányára. A megnyilvánulás Slota általánosnak mondható, szuterénközeli szellemi színvonalát tükrözi, és kb. annyira veszélyes, mint két szarvasbika találkozása a National Geographic Channelen – kicsit méregetik egymást, összeakasztják a szarvukat, majd távoznak –, így a HZDS is hasonló eréllyel lőtt vissza. Az a párt, melynek uralkodása alatt a legtöbb politikai indíttatású bűncselekmény történt Szlovákiában, nyilatkozatban ítélte el az erőszak, mint politikaformáló eszköz használatát. Mentségére szolgáljon, hogy a nyilatkozat április elsején kelt.

Egy nappal korábban a Felvidék jelképes visszahódítására indult a Jobbik európai parlamenti képviselője, Morvai Krisztina, és Gaudi-Nagy Tamás, a párt igazságügyiminiszter-jelöltje. A két politikus, az egykor a homoszexuálisok jogaiért is küzdő Morvai, és az egykor a legismertebb magyar pólóárust, Tomcatet is védő Gaudi-Nagy az Erzsébet-híd komáromi hídfőjénél tartott lakossági fórumot, természetesen a járda menetirány szerinti jobbik oldalán, bár pár szimpatizáns a bal oldalra szorult. Ezután híveik kíséretében elindultak, hogy virágcsokrot helyezzenek el Szent István komáromi szobránál. Az összejövetel deklarált célja a szlovákiai magyarellenes politika és a magyargyűlölet elleni tiltakozás volt. Ebből azonban vajmi kevés jött át. Sokkal inkább arról volt szó, hogy az államfőjelölt Morvai meg akarta mutatni, ő megteszi, amibe Sólyom László bicskája beletört 2009. augusztus 21-én. Sólyom Lászlót az országos rendőrfőkapitány várta (volna) a határon, Morvainak egy körzeti parancsnok jutott, az is csak a híd tövében. A séta célja nyilvánvalóan nem az volt, hogy bármit is tegyenek a magyar–szlovák viszony rendezése érdekében, elsősorban saját szavazótáboruknak és felvidéki szimpatizánsaiknak szólt a körmenet. Kampánycélokra mindig jól jön a kisebbség, a határ mindkét oldalán. A séta egyébként a szlovák hatalom bugyraiban is bepillantást engedett, mire a menet a Klapka térre ért, a civil ruhás rendőrök által csaknem kétszeresére nőtt a létszám. Ugyanaz a rendőrségi fotós, aki az egyetemisták nyelvtörvény elleni tüntetésén aktív portrékészítő munkásságot folytatott, most is alaposan dokumentálta, ki volt ott. A rendőrök az újságírókat is zaklatták.

Természetesen, a reakció nem sokat váratott magára, Robert Fico miniszterelnök másnap egy jóízűt jobbikozott, nagyon veszélyesnek nevezte az ilyen megnyilvánulásokat. „Mintha valaki azt akarná a tudtunkra adni, hogy ez itt egy olyan terület, amely mindig is Magyarországhoz tartozott” – mondta. A nemzeti húrokat pengető erőknek a Duna két oldalán olyan szükségük van egymásra, mint egy falat kenyérre.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ha a kézirat leadása és a lapzárta között eltelő időben nem csatolják vissza a Felvidéket Magyarországhoz, akkor a hét legjelentősebb eseménye hétfőn történt, a kora esti órákban: elvérzett a vén matador, a szemünk előtt megszürkült Mikuláš Dzurinda nem bírta már harcát vitézül.

Tömegek léptek 1990-ben politikai pályára, egy ismeretlen vasutas is ott sündörgött a Kereszténydemokrata Mozgalom megalapításakor, majd egy évtized múltán kis híján szétverte a pártot. A jelenlegi kabineten magyarellenességben és aljasságban némileg túltevő harmadik Mečiar-kormány ellenzéki képviselőjeként kezdett rakétaként felívelni politikai pályája, amikor létrejött a Szlovák Demokratikus Koalíció. Dzurinda szóvivőből elnökké dolgozta fel magát. Hogy ez nekem hogy nem sikerült? – pödörhetett egyet akkoriban bajszán Bárdos Gyula, akinek hasonló rajtpozícióból „csak” alelnökségig sikerült jutnia. E terjedelem csekély ahhoz, hogy mérlegre tegyünk egy (eddig) két évtizedes politikai pályát, melyből nyolc év a miniszterelnöki székben telt el, de hiba lenne, ha bedőlnénk annak, amit a miniszterelnök sugallni szeretne: ők is szemetek, mert ők is loptak. Azt, hogy a jelenlegi kormánykoalíció lopott, Robert Ficónak nem különösebben kell bizonygatnia, azt mindenki tudja. Hisz alig alakult meg a kormány, a sajtó attól volt hangos, hogy a fél Magas-Tátrát Mečiar-közeli cégek nyúlták le, a védelmi minisztert sebtében le kellett cserélni a takarítási tender miatt. A nemzetiek uralta környezetvédelmi minisztériumban, úgy látszik, komolyan vették a reciklációt, és a tárcavezetők is erre a sorsra jutottak. A régiófejlesztési minisztériumban jószerivel csak a faliújságot nem lopták el… És ezek csak a legzajosabb botrányok. Ám Fico populizmusra éhes választóit ezek vajmi keveset zavarják. A jobboldali választó meg ilyen finnyás lenne? A büntetőjogi, az adó-, a közigazgatási, a nyugdíj- és az egészségügyi reform levezényléséért nem hunyhatunk szemet valami nehezen átlátható múltbéli pártfinanszírozás felett?Nem. Ez a csontváz most kiesett a szekrényből.

Igaz, a pártvezető könnyebb helyzetben lenne, ha a nyilvánosság elé kiállva azt tudná mondani, egy szó sem igaz az egészből. Mondani ugyan mondhatja, de bizonyíték is kellene, mert a sajtó felkapta Fico témáját, s viszi, mint csibe a taknyot, egyik-másik sajtótermék szinte a görög istenek családfájához hasonlatos ágrajzokat közöl az adóparadicsomokban bejegyzett vállalatokról, londoni postaládákról, bankszámlákról. És ha ezek között egy pártpénztáros az összekötő kapocs, az felettébb kellemetlen, mint ahogy az is, ha erre a pártelnök csak annyit tud mondani, hogy időközben lecserélték a könyvelőnőt. Mindenesetre Dzurindát még korai volna temetni, bár parlamenten kívüliként ritkábban lesz reflektorfényben, de pártelnökként bizonyosan megőrzi befolyását, és hatással lesz a közéletre. Pedig két ciklus után politikai nyugdíjba menni nem ciki.

Kedden, miközben az ország a Fico–Dzurinda adok-kapokot figyelte, a rendőrök gyorsan felmorzsolták a kamionosok ellenállását. Rendőrállam! – kiabálták a kormányhivatal előtt tiltakozó fuvarozók, akiket a rendőrség már nemhogy kamionokkal, de személyautókkal sem engedett a fővárosba, hivatalos indoklás szerint azért, hogy megóvja Pozsony közlekedését az összeomlástól. Kora este úgyis naponta összeomlás tapasztalható a főváros közlekedésében, így arra hivatkozva megakadályozni pár gépkocsit a behajtásban ugyancsak álságos indok, hisz akkor kitilthatnák a forgalmat a városból, amivel garantáltan megelőznék a közlekedés összeomlását. A mai, nehéz gazdasági helyzetben mindenki félti az állását, s ha egy rendőr bevonja egy kamionos jogosítványát, máris munkanélkülit csinált belőle. Így a tekintélyes súly ellenére a kamionosok könnyű prédának számítanak. A hatalom most odavágott nekik. Egyelőre 1:0 a rendőrök javára. Ez a két, kiterjedt társadalmi csoport eddig sem szívelte egymást, különösen a kamionosok a rendőröket. A kettejük közötti szakadék most tovább mélyült.

Amíg a Smer az SDKÚ-val, a kamionosok a kormánnyal voltak elfoglalva, csendben megkezdte utolsó előtti rendes ülését a törvényhozás. Pavol Paška ugyan márciusban még összetrombitálja a képviselőket, de akkor fejben már mindenki a pódiumokon lesz, kampánylázban égve. Nap mint nap feszült figyelemmel követtem a programot, mikor kezdődik már a hazafiassági törvény vitája. Kíváncsian várom, valaki beveszi-e még e hazában, hogy a nemzet nevében és nevével próbálja elfedni üzelmeit a nemzeti párt. Így erős kezdet után hátralevő részében is tartogat számunkra meglepetéseket a február.

2004 januárja vagy februárja volt. A ružinovi kultúrházban levő SDKÚ-pártközpontban valami sajtó volt. Egy germó, beugratós kérdésre Mikuláš Dzurinda azt válaszolta az akkor még Rádio Expreses kollégának (jelenleg Markíza), hogy M. úr, tudom, hogy maga tapasztalt szerkesztő, így abból, amit mondtam, tudnia kell a választ a kérdésére. Nem tudtam eldönteni, hogy valóban tapasztaltnak tartja-e a kollégát, vagy csak benyalva akar kitérni a válasz elől. Mikuláš Dzurinda.

A szemünk láttára szürkült meg ez az ember. Emlékszem, 1998-ban lelkesen vonatoztam haza az egyetemi tanulmányaimnak otthont adó dél-magyarországi nagyvárosból, hogy szavazzak. Tán' akkor szavaztam utoljára lelkesen... Akkoriban tán mintha fekete lett volna a haja. Most meg egérszürke.

Dzurindának volt két sikeres kormánya. Mindkettőben vályúközelben voltak a magyarok. Hogy mit sikerült elérniük, az vitatható, tán nem vagyunk igazságtalanok, ha a semminél némileg többet kvantumában állapodunk meg. Dzurinda nem feltétlenül szerette a magyarokat. Nem is utálta. Használta őket. És nem korlátozta. Az első kormányában kénytelen volt megtűrni a büdös, talpas, nackós SDL-bőrbe bújt komenistákat, akik legalább annyira utálták a magyarokat, mint Mečiar. Ebben a pártban volt egy Fico nevű arc is.  Alelnök volt 99-ig. Második kormányában a standard pártok mellett az ANO nevű médiapárttal is osztozott, holott Pavol Rusko maga nyilatkozta, hogy tárgyalt szervezett bűnözői csoportokkal a televíziója megmentése érdekében.

Dzurinda bevitte az euroatlanti struktúrákba az országot, reformjai pedig talpra állították azt. Csak hát ez a finanszírozás. Robert Fico - közpénzeken, kormányhivatalnokok mozgatásával - elővette ezt a dolgot, a sajtó meg felkapta, mint csibe a taknyot.

Körültekintő módon meg kell vizsgálni ezt a dolgot, De az nem lehet, hogy a jelenlegi kormány elsikkasztott eurómillióiról egy 10 évvel ezelőtti finanszírozási ügy elterelje a figyelmet. Mert a koalíció botrányai attól még ott vannak. Különösebben nem zokogok amiatt, hogy Dzurinda nem lesz listavezető, egyrészt mert egy arrogáns fasz, aki csak most mantrázza, hogy alázatosan és türelmesen fog felelni a sajtó kérdéseire, másrészt már hamarabb is vehette volna a kalapját a pártja érdekében. Érdemei elismerése mellett.

*****

És emiatt nem akarunk külön posztot írni, de a napokban annak lehetünk tanúi, hogy két, meglehetősen széles társadalmi csoport között a viszonyok meglehetősen elmérgesedtek. Az országban van vagy 25 ezer rendőr, és nem tudom, mennyi kamionos, de a szám nagyobb vagy egyenlő. Ezek eddig sem különösen szívlelték egymást, a történtek után azonban a szimpátiaszakadék egyre mélyülni fog. Ha egy kamionosnak elveszik a jogosítványát, akkor az munkanélküli lesz.

Nem állított ki magáról jeles bizonyítványt a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa keddi döntésével, amikor 63:49 arányban úgy határozott, nem adják ki büntetőeljárás lefolytatása céljából Ján Kvorka smeres parlamenti képviselőt.

Aki más nője után jár – megannyi népdal, népballada, szappanopera tárgya ez –, könnyen szájon vághatják. Örülhet, ha csak az autója ablakát törik be. A rendőrség gyanúján alapuló sajtóértesülések szerint ez történt Kvorka képviselővel is, aki intim kapcsolatba került egy 17 éves lánnyal, akinek a legénye ezt érthető módon rosszallta, és kárt tett az akkor még nem honatya – az eset ugyanis 2006 áprilisában, tehát a választások előtt történt – autójában.
Ezért Kvorka elhurcolta őt, és garázsában bántalmazta.

Az esetről hírt adó sajtóorgánumok előszeretettel jegyzik meg, hogy a képviselő vágyának és önbíráskodásának tárgya egyaránt roma. Ezzel az olvasók/nézők legalantasabb ösztöneinek kiszolgálására törekszenek, hisz egy multinacionális vállalat marketingosztályának unatkozó dolgozónői körömreszelés közben épp oly kéjes örömmel mondják ki, mint a Csallóköz fővárosban falazó kőművesei ebédszünetben a pacalleves fölé hajolva, hogy: ha-ha-ha, a péróba járt dugni a képviselő, na de ilyet… Az eset jogi vetülete szempontjából azonban ennek vajmi kevés jelentősége van. Az Alkotmány ötödik, a törvényhozó hatalomról szóló fejezetének 78. cikkelye vélhetően sok honatya kedvenc olvasmánya, ennek öt bekezdése garantálja a mentelmi jogukat. A harmadik bekezdés értelmében a képviselőt a parlament beleegyezése nélkül nem lehet büntetőjogi felelősségre vonni.

(A negyedik bekezdést pedig egyenesen vérlázítónak is nevezhetjük: ha a parlamenti képviselőt bűncselekmény elkövetése közben tetten érték, de a mentelmi bizottság mégsem adja ki őt, akkor azonnal el kell engedni. Ha tehát egy képviselőt azon ér, hogy egy pajszerrel az ön hétvégi házának ajtaját feszegeti, de a kényelmes kormánytöbbség szerint ezzel nem kell foglalkozni, akkor a képviselő a rendőrök szemébe röhög, majd elsétál.)

Érdekes módon, a képviselői immunitást eddig valahogy egyetlen koalíciónak sem sikerült megregulázni. Sőt, amikor 2006-ban a parlament úgy határozott, hogy az ittas vezetésre nem vonatkozik a mentelmi jog, a másik kezével mindjárt el is vette, amit az egyikkel adott, a módosítással ugyanis még tovább liberalizálták az alkotmányt, kimondva, ami az alaptörvényben nem foglaltatott benne: a szabálysértésekre vonatkozó mentelmi jogot. Ezáltal klasszikus, a 22-es csapdájára emlékeztető szituáció keletkezett: a képviselők mentelmi joga nem terjed ki az ittas vezetésre. Hogy valaki ittas-e, alkoholszondával állapítják meg. Az alkoholszondás vizsgálat elutasítása viszont csak szabálysértés, amelyre vonatkozik a mentelmi jog.

Hogy Kvorka elhurcolta és bántalmazta-e a garázsában a 17 éves Jánt, és ezzel megvalósította-e a személyes szabadság korlátozásának bűncselekményét, mely az egyik legsúlyosabb alapjog-korlátozás, csak bíróság mondhatja ki. Amíg ez nem történik meg, őt is megilleti az Alkotmány által garantált ártatlanság vélelme. Ahhoz viszont, hogy az ügy bírósági szakaszba kerülhessen, hogy kimondják, bűnös-e vagy ártatlan, a törvényhozásnak engedélyezni kellene, hogy a pártoktól független rendőrség a pártoktól független ügyészség felügyelete alatt kivizsgálja az ügyet, majd a kimenet fejleményében az ügyészség vádemelési javaslatot nyújtson be a bíróságra. Ez azonban 2010 júniusáig biztosan nem fog megtörténni. S ha Kvorkát akkor is megválasztják, akkor utána sem.

Ha a képviselő tiszta, akár a patyolat, sosem látta az ökölcsatával végződött szerelmi affér kapcsán ragozott Zdenkát és Jánt, akkor nincs mitől félnie, így kérhette volna frakcióját, nyugodtan adják ki őt, hisz semmi kompromittáló nem derülhet ki róla. Így viszont úgy tűnhet, van félnivalója. A törvényhozás fehér épületére pedig rávetül a gyanú árnyéka: palástolni próbáltak egy bűncselekményt. Ez pedig bizonyosan nem növeli az intézmény egyébként sem túl magas hitelét.

(Az esetről kirobbanásakor Tizedes kolléga is írt.)