tg-ltatsthtetet-06-01

Pártot gründolna Igor Matovič, az Egyszerű Emberek Polgári Társulásnak a Szabadság és Szolidaritás választási listáján parlamentbe jutott képviselője. (Politikai hovatartozásának meghatározása legalább olyan bonyolult, mint „a Most-Híd parlamenti frakciójában politizáló polgári konzervatív párti politikus” szókapcsolat az OKS-es honatyák esetében, akiket Bugár Bélának eddig nem sikerült meggyőznie arról, hogy az OKS nem parlamenti párt; de úgy tűnik, ez most egy ilyen év volt, illetve ilyen ciklus lesz.)

Matovič esetében nehéz eldönteni, hogy a törvényhozásban utcai harcos módjára viselkedő honatya eredeti ötleteivel idézettségi mutatóján szeretne-e emelni, vagy valóban komolyan gondolja-e, amit éppen mond. (Nem mintha ez más politikusok esetében könnyű lenne, hisz Matovič július végi „lázadása” idején Richard Sulík azt mondta róla, már nem tartja őt korrekt partnernek, most meg azt mondja, korrekt partnernek tartja. Fene se érti ezt.) A júliusi lázadást lezáró augusztus 2-án aláírt nyilatkozat értelmében Matovičék mandátumvesztés terhe mellett írásba foglalták, hogy a ciklus végéig nem lépnek ki az SaS frakciójából. Azóta ő és társai nem, csak a hat áruló veszélyeztette az ingatag koalíciót. Most nem a pártelhagyás, hanem a pártalapítás szava harsog bele a politikai kommunikációs tér vízkeresztig dermedt, eseménytelen csendjébe. Matovič a TA3 hírtelevízió keddi műsorában indirekt módon arról beszélt, új pártot alapítana. A pártalapítás felelősségét a többi képviselőre hárította. Ha azok beleegyeznek a választási törvény olyan módosításába, hogy ne csak pártlistán indulók, hanem autonóm, független személyek is indulhassanak a parlamenti választásokon, akkor nem alapítja meg az új pártot. Ezt másnap sajtónyilatkozatban is megerősítette. Matovič hozzáállását akár gyerekesnek is nevezhetnénk: vagy az lesz, amit én akarok, vagy nem játszom veletek – üzente politikustársainak. Akik viszont mind pártkatonák, így – a helyüket preventíve féltve Matovič celebpártjának lehetséges jelöltjei előtt – bizonyosan nem mennek bele a módosításba, s megnyílik az út a pártalapítás előtt. Pártot alapítani legitim törekvés, még ha az átlagpolgárok zöme rosszallóan néz is a menet közben mezt váltó politikusokra, ám a választópolgár nagyon hamar felejt. Egy olyan virtuális párt, amilyent az „egyszerű” honatya szorgalmaz – melynek nem lennének helyi struktúrái, csak papíron létezne pártként, tevékenysége pedig az önjelölt politikusok befogadására korlátozódna –, akár sikeres is lehetne, bár az eddigi hazai „polceleb” pártok zömmel elbuktak. A sok dörzsölt, a munkaerőpiacon életképtelen, tehát bizonyos tekintetben megélhetési politikus között sokan bizonyosan szívesen látnának független, valódi személyiségeket, bár kérdéses, a jelenlegi, pártokráciára épülő parlamentben mit tudnának elérni. Egyelőre azonban úgy tűnik, Matovič – nem bízva abban, hogy legközelebb (azt, hogy 2014-ben, a kolíció törékenységét látva túlzó merészség lenne leírni) is helyet kap az SaS listáján – saját politikai túlélésén kezdett idejekorán munkálkodni.

Szombaton – idén nem először, és nem utoljára – újfent urnákhoz járulhat a szlovákiai választópolgár, nehogy a novemberben esedékes önkormányzati választásig kijöjjön a gyakorlatból. Bár a tavalyi esztendő három választásának öt fordulóját idén szerencsére nem fogjuk megközelíteni – az államfő- és a megyei választás esetében is kétséges a két forduló létjogosultsága, mindez a választási rendszer egységesítéséért kiált –, de a Szabadság és Szolidaritás kezdeményezésével egyetértő 368 ezer polgártársunk akaratából a tervezett két nap helyett hármon adhatjuk le a voksunkat valami mellett vagy ellen.

Ami azonban e legutóbbi népszavazás kapcsán történt/történik, inkább a népszavazás intézménye lejáratásának tekinthető. Szlovákiában eddig egy – az Európai Unióhoz való csatlakozást kimondó – népszavazás volt érvényes, az is csekély többséggel. Az eddigi tíz népszavazási kísérlettel jobbára e legdemokratikusabb választási forma ellen kondicionálták a szavazópolgárokat. Általában azzal, hogy hülyeségeket kérdeztek (volna) – olyan gazdasági vagy biztonságpolitikai kérdéseket, melyekre az átlag szavazópolgár még megfelelő információk birtokában sem adhat kvalifikált választ; 1999-ben Slota és Mečiar pedig a kisebbségi nyelvhasználatot is népszavazással szabályozta volna, csak Rudolf Schuster akkori államfőn múlott, hogy ezt nem írta ki. 1997-ben pedig a hatalom ocsmány módon meghiúsította a népszavazást. Az akkori belügyminiszternek, Gustáv Krajčinak a mečiari amnesztia biztosított büntetlenséget ezért a bűncselekményért. Még ha a szombaton megválaszolandó hat kérdés némelyike legitimnek is tekinthető, visszatetsző a körülötte folytatott parlamenti szájtépés, a kisgyerekes megyek-nem megyek, ahogy az is, hogy a pártok arra buzdítják szavazóikat, ne gyakorolják állampolgári jogukat. A kezdeményező SaS-t pedig joggal sújthatja szimpatizánsai bírálata amiatt, hogy a körzeti bizottságokba és az Országos Választási Bizottságba sem delegálták tagjaikat, kihátrálva önnön kezdeményezésük mögül, mintegy cserbenhagyva azokat, akik aláírtak nekik.

Annak tudatában, hogy az Alkotmány hibája miatt nem egyértelmű, kötelező érvényű-e a népszavazás végeredménye, nehéz bárkit is motiválni a részvételre, de ne feledjük: népszavazás lesz, ha elmegyünk, ha nem. A tervezett 7 224 000 eurót – a mi adóinkból – akkor is elköltik rá, ha szombaton mindenki szüretel, krumplit ás, vagy tüntetőleg otthon marad. Ezért érdemesebb lenne elmenni.