tg-ltatsthtetet-06-01

Egy ismerősöm minap a Privigyei Autóbusz-közlekedési Vállalat Komárom-Partizánske járatán utazott, 60 literes hátizsákjával egyetemben. A sofőr így a viteldíjon felül a minden túrázó életét megkeserítő poggyászdíjat is elkérte tőle. 50 eurócentet, ami 15 korona. A kibaszott SAD-sok az euróbevezetés jegyében 10-ről 15 koronára "kerekítették fel" a poggyászdíjat. 10 korona, az ugye 0,33 cent. Ne kelljen már szegény sofőrnek fillérezni - akarom mondani, centezni -, hát úgy gondolták, kerekítenek rajta egyet. De nem is negyvenre (12,05 Sk), hanem egyenesen ötvenre. Azt hiszem, az eset akár a Szlovák Kereskedelmi Felügyelet figyelmére is érdemes.

Az óév utolsó napján, mielőtt még a többséghez hasonlóan egy remek házibuliban, barátaimmal, még koronáért vásárolt tudatmódosító szerek igénybevételével búcsúztattuk volna a 2008-as esztendőt, egy magyarországi kereskedelmi televízió stábját kísértem egy dél-szlovákiai városban. Mi másról forgattak volna, mint a közös európai pénznem bevezetéséről. A magyarországi sajtó sztereotípiáiba jól beleillő, így mindenkor piacképes Ján Slota mellett a déli szomszédunknál hibásan elterjedt, bár az ő jelenlegi helyzetükben talán jogos bezzegország-koncepciót sikeresen tovább éltető euróbevezetés volt a leggyakoribb téma, melynek kapcsán Szlovákiát a múlt év utolsó hónapjaiban a magyar tömegtájékoztatásban említették, példás haraggal kicsiny országuk orcájára ütve.

Egy ilyen kisriport elengedhetetlen része az ankét is, melyben a nép szavát tárják a tévénéző elé. Ennek elkészítése szinte az utcai harchoz hasonlatos, mert a kisebbségi magyar alapvetően ódzkodik a kamerától: az lehet szlovák is, és nem akar habodászul járni. Miután megtudja, hogy magyar, és esetleg hajlandó megszólalni, akkor sem biztos, hogy tud két, vagy legalább egy ép, képernyőképes mondatot mondani a témában, az eurobalíček vagy az eurokalkulačka kifejezések felhasználása nélkül, így egy órába is beletelik, mire összejön a szükséges három-négy megszólaló.

E sorok írója számára a legérdekesebb az eurókérdés kapcsán megnyilvánuló kognitív disszonancia volt. A nyilvános kontroll tudatában – ugyebár „benneleszekatévében” – a legtöbben derűs bizalommal nyilatkoztak, ám amint a piros pötty megszűnt világítani a kamerán, rögtön őszinte üzemmódba kapcsoltak, és elmondták, áremelkedésektől, inflációtól tartanak, nem tudva, mit fog hozni az új pénznem rövid és hosszú távon. A lakótelepi vegyesboltos biztosított, felkészült az átállásra, majd másodikán kiakasztotta a Műszaki okokból zárva táblát, a vasútállomáshoz közeli újságos meg szabadságon lesz január 16-áig.

E válságos időkben az egyelőre még stabil eurozónához való csatlakozás egyértelműen pozitívnak tűnik, ám a parlament előterében a pénzautomatából frissen kivett eurobankókkal önmagát gésaként legyező kormányfő vigyorgó arca mögött lássuk meg annak a fővároshoz közeli falunak a jogos tanácstalanságát is, melynek mindkét boltja lehúzta a redőnyt január közepéig.