Ma hosszú idő után a Szinnyei József Könyvtárban jártam. Legutoljára 2006-ban iratkoztam be, aztán valahogy nem volt szükségem rá, tekintve, hogy a (nem írók számot, mert elriadnának az olvasók) születésnapomra ajándékba kapott padló-plafon könyvszekrény úgy telt be egyórás rakodás után, hogy még három félméteres kupac a földön van, T.-nál is tárolok 2,5 métert, és a legutóbb HM-tól kapott könyvek egyelőre a garázsban vannak hadifogságban – mondjuk így, hogy elég sok könyvem van, egy ideje már megveszem, amire szükségem van, nem osztozunk.

Ahogy megyek az alap- és középiskolás koromban sokat látogatott könyvtárépület felé, hát látom, hogy az oldalán hosszú í-vel, az elején pedig rövid i-vel írták a névadó nagy magyar bibliográfus és irodalomtörténész – valamint komáromi várvédő, aki szintén blogger volt, csak korszerűtlenebb formában, lúdtollal kezdte – nevét. A picsába, hát 14 kötetet írt (és ez csak a Magyar írók élete és munkái), egy sincs meg itt, hogy a cégtáblafestő kisiparosnak megmutatták volna, hogy kell írni?! – dohogtam. Ahogy nyúlok az ajtókilincs felé, hát látom, hogy a Výpožičný čas, az mindkét fiók esetében fel van tüntetve, ellenben a Kölcsönzési idő egyik esetében sincs. Hát minek is, elvégre szlovákul mindenki tud, nemde? Ugyancsak államnyelven tudatják, hogy október 8-án a könyvtár műszaki okok miatt zárva tart.

Lépjünk be! A jobb kéz felőli paravánon, ahol a szociban a NOSZF-os plakátkiállítás szokott lenni, a könyvtárak informatizációját hirdető EU-s projekt plakátja.
Az előtérből nyíló vécéajtón szlovák felirat hirdeti, hogy a kulcs az olvasójegy ellenében kérhető. (Ha idetévedne az a pár mo.-i diák, aki mutatóba jár a Selyére [nem tudom, hogy tényleg van-e ilyen, egy egyetemista ismerősömtől hallottam], akkor az hugyozzon be.) Miért volt szükség erre az intézkedésre, bejártak az utcáról hugyozni az emberek? Bevallom, nekem eszembe nem jutna. Lehet, hogy a kofák a kispiacról? Ha valaki mondjuk egy szemináriumi dolgozattal vagy szakdolgozattal küzd, és az egész napját ott tölti, reggel nyolctól este hatig, és a 10 óra alatt többször kell vécére mennie, akkor az többször kérje a klozetkulcsot, ami amúgy is egy kellemetlen szituáció. (Bár a ljubljanai McDonaldsban is csak úgy lehet hugyozni, ha a számla kódját beütöd a vécéajtón található billentyűzetbe.) Az üvegajtón felirat: Oddelenie pre dospelých čitateľov. Ennyi. A kölcsönzési határidőre figyelmeztető felirat már ki van írva magyarul is.

Belépek. Jó napot kívánok! – mondok. Dobrý deň! Na helyben vagyunk. A néni amúgy kedves, nincs vele semmi baj, de egy könyvtárban, ahova magyarok is járnak, miért tartanak két szlovákul beszélő könyvtárosnőt, és magyart egyet sem? Gyorsan átfutom a magyar könyveket, irodalomtörténetből és irodalomelméletből siralmas a helyzet: ugyanazok a 80-as évekbeli könyvek vannak, mint régebben. Pár 90-es. Vadiúj nincs egyáltalán. Nincs rá keret, vagy mások a preferenciák? Nem tudom. Szerencsére most nem ilyent keresek. De a szépirodalom se nagyon bővült az elmúlt két évben, kortárs szinte semmi nincs. A versek terén a legrosszabb a helyzet, hazai magyar kiadó verseskötete az elmúlt 4-5 évből nincs vagy alig van. Csupa Madách-keménytáblás verseskötet a rendszerváltás előtti időből. Mondjuk Csehy Zoltán nincs a polcon, de lehet, hogy kikölcsönözték, na.

Megtalálom, amit akarok, egy másik könyv azonban csak fent, a helyben olvasható részlegen érhető el. Ott magyar a néni, de elémnyom egy ugyanolyan cédulát, amilyet már lent kitöltöttem. Már töltöttem ki ilyent – mondok. De nálunk még nem! – mondja ő. Hát, ez kétségkívül így van. És ha mondjuk egy mesekönyvre lenne szükségem, akkor a gyermekkönyvtárban is ki kellene tölteni? Ja, könyvtárak informatizációja, mi? Az egyetemi tanulmányaimnak otthont adó dél-magyarországi nagyvárosban már a 90-es évek második felében is vonalkódos rendszer volt, és nemcsak az egyetemi könyvtárban, a városiban – amit talán megyeinek neveztek – is.

Bár a könyveket megtaláltam, fent pedig kijegyzeteltem, amit akartam, mégis olyan „nemjó” érzéssel távoztam.