tg-ltatsthtetet-06-01

David C. Korten jegyzi meg Tőkés társaságok világuralma című, mára klasszikussá lett könyvében, hogy míg a kormányok egy-egy döntést hosszas tárgyalásokból álló egyeztetési folyamat során hoznak meg, addig a multik lényegesen rövidebb idő alatt képesek dönteni. Multikról az alábbiakban nem lesz szó, de ha az egykori harvardi professzor netán könyve újabb kiadásán dolgozna, a hegyek vajúdásához hasonló kormányzati döntéshozatali mechanizmust akár a jelenlegi szlovák kabinet munkáján is szemléltethetné.
Erre világított rá Peter Zajac, a Polgári Konzervatív Párt (OKS) elnöke is. Remélhetőleg a koalíció tagjai a belső kritikát relevánsabban kezelik, mint a sajtó részéről érkező ostorozást. (A minap azt olvashattuk az egyik koalíciós párt al

elnökének egy interjújában, hogy a politikában valójában nagyon aranyos, kedves emberek tevékenykednek, akiknek csak a sajtóban rossz a képük. A bajt csak tetézi, ha ezt valóban el is hiszik.) Zajac arra mutatott rá tegnapi nyilatkozatában, pártja elkötelezett lenne a reformok mellett, reformok azonban egyelőre nincsenek. A kabinet munkája a magyar reformkor „fontolva haladóinak” hozzáállását idézi, bár egyelőre a fontolgatás felülreprezentált a haladással szemben. És arra, hogy a jelenlegi döntéshozatali mechanizmus javuljon, nincs esély, sokkal inkább az ellenkezőjére. A kormánykoalíciót alkotó nagyok nem akartak tudomást venni a listájukon parlamentbe jutott két kisebb koalíciós csoportosulásról, az Egyszerű Emberekről, és az OKS-ről, görcsösen ma

ntrázva: a koalíciót négy párt alkotja. A kormány júliusi kinevezése óta eltelt nyolc hónapban azonban nyilvánvalóvá vált, ez másként van. Igor Matovič kizárásával nem oldottak meg semmit, csak az egyeztetés problémáját szervezték ki: ezentúl nem Richard Sulíknak kell győzködni őt, hanem valaki másnak, vélhetően Iveta Radičová miniszterelnöknek, vagy alkalmilag annak, akinek javaslatát az egyszerűen demagóg honatya társaival nem akarja támogatni. Ugyancsak engedékenyek voltak az Egyszerű Emberekkel, amikor belementek abba, hogy mandátumvesztés terhe nélkül alapíthatnak új pártot. Igaz, más választásuk nem nagyon akadt, arra ugyanis senki sem kényszeríthető, hogy lemondjon mandátumáról.

Tegnap az OKS is nyíltan sürgette a koalíciós szerződés megnyitásának kérdését, és részvételüket a Koalíciós Tanács ülésein. A kérdés, hogy ezt a Híd székeinek kárára, vagy azon felül szeretnék elérni.

Mikuláš Dzurinda reformkormányként emlegetett második kabinetje is fennállása első két évében hozta meg leglényegesebb reformlépéseit. Aztán fogyni kezdett a „politikai akarat” – melynek léte és természete külön traktátusért kiált –, végül maga a kormány is elfogyott. Iveta Radičová kormánytöbbsége úgy kezdett fogyni, hogy az első nyolc hónapban a megörökölt tűzoltás mellett csak egy helyben toporgást; erősen deklarált szándéknyilatkozatok után jobb esetben meg nem egyezésről szóló megegyezéseket, rosszabb esetben annak ellenkezőjét láthattuk. A választási ígéretekből pedig pedig jobb esetben semmi nem teljesült, rosszabb esetben azok ellenkezője látszik körvonalazódni.

Ahol hatféle értékrend – és gazdasági érdek – feszül egymásnak, nem ritkán a közös múlttól megterhelve, ott sosem lesz olyan egyszerű a döntés, mint ahol a kisebbek a szabadrablás lehetőségéért cserébe mindent elnéztek a nagynak. Az állandó tárgyalás- és egyeztetéstengert a politológusok egy hírügynökségi körkérdésben a demokrácia diadalaként értékelték. Azonban jó volna, ha a koalíciós felek egymás kölcsönös „kóstolgatása” után végre megtalálnák az ésszerű egyensúlyt, mert a helybenjárás sem választóiknak, sem nem választóiknak nem jó.

Gyurcsány Ferenc arra panaszkodott hírhedt balatonőszödi beszédében, hogy úgy kellett tenniük, mintha kormányoztak volna. Iveta Radičová kormánya esetében néha a látszattal is komoly gondok vannak.

Közeledünk a főügyészjelölt-állítás újabb határidejéhez. Az igazságügyi szféra e kulcsszereplőjének megválasztása az ideális állapottól eltérően sosem volt – sosem lehetett – apolitikus, hisz azt a képviselők választják. A főügyészválasztás nem olyan attraktív téma, mint a területi labdarúgó bajnokság, vagy a Megasztár/X-Faktor (a nem kívánt törlendő), ráadásul csak hétévente kerül rá sor, a kormánykoalíció csetlése-botlása miatt azonban hazánkban a közbeszéd részévé vált.

Azt persze a köz nem tudhatja, hogy a politikában megőszült Mikuláš Dzurinda presztízsizmozásának lehetünk-e szemtanúi, aki akár a koalíciós egység megrezegtetése árán is meg akarja mutatni, hogy ki osztja a lapokat, vagy egyéb, pragmatikus szempontja is van annak, hogy a saját jelöltjét szeretné látni ezen a poszton. Miközben az SDKÚ jelöltjének pozícióját erősíti annak a ténynek a lebegtetése is, hogy a párt egy része számára a jelenlegi főügyész, Dobroslav Trnka személye is elfogadható.

Tegnap, mikor mindenki a nemzeti ünnep koszorúzással teljes, bágyadt hírtelenségére számított, felperegtek az események főügyészfronton. Kiderült, a koalíció képviselői mégsem vasárnap, hanem már szombaton tárgyalnak a közös jelölt személyéről. Dobroslav Trnka nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a politikai életben folytatja pályafutását. Štefan Harabin miniszter-bíró hatalmi ágak közti szlalomját látva ezen már nem is lepődik meg senki, ám politikai pályára lépni csak abban a pártban lehet, ahol erre van fogadókészség. Őt pedig egyelőre egy párt vállalta fel hivatalosan: Robert Ficóé. S még mielőtt a koalíciós színfalak mögül kiszivárgott volna, hogy Szabó József is újra játékba kerülhet, Ondrej Dostál igyekezett oktatni a nagyokat. A Most-Híd frakciójában politizáló OKS-es honatya kifogásolta, hogy a koalíciós egyeztetésekről csak a sajtóból értesülnek, majd, miután megegyeztek, a nagyok automatikusan elvárják tőlük, hogy erre ők is rábólintsanak. Jozef Kandera nem az OKS jelöltje – tette hozzá Dostál vészjóslóan. Ezek után várhatjuk, mikor közli Igor Matovič, hogy az Egyszerű Embereké sem... Miközben a főügyészválasztás folyamatának kezdete óta az SaS, a KDH és a Most-Híd úgy húzza elő az újabb és újabb jelöltek nevét a kalapból, mint bűvész a nyulat.

A sok – vélt és valós – érdek között pedig elveszni látszik a legfontosabb szempont: az, hogy a főügyészi posztot alkalmas szakember tölthesse be.

Sima, majdhogynem protokolláris záró egyeztetésnek indult a reménybeli koalíciós partnerek keddi ülése. Miután a szakértői csoportok végigegyeztették az előző hetet, és az előzetes nyilatkozatok alapján a pártvezetőkre már csak néhány problematikus pont megvitatása várt, a nézők joggal várhatták, hogy már az esti híradókban bemutatják a csillogó szemű pártelnököket, akik az egyezséget lobogtatják a kamerák felé. Nem így történt.

Az éjféli harangszó gyűrött politikusokat csalt elő a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió székházából. A szituációt Iveta Radičová „osztályfőnök” úgy jellemezte: intenzív tárgyalások vannak mögöttünk.

Annak, hogy négy (hat?) politikai erő fogja alkotni az immár kormányalakítási megbízást kapott Iveta Radičová kabinetjét, ára van. Azt próbáltuk keresni, ami összeköt bennünket, nem pedig azt, ami elválaszt – fogalmazott a megbízott miniszterelnök. Ennek a közhelyszerű mondatnak azonban Szlovákiában nagyon rossz üzenete van, Robert Fico szájából minden, Gyurcsány Ferenccel vagy Bajnai Gordonnal folytatott tárgyalása után elhangzott, jelentése pedig megközelítőleg annyi: valami nagyon minimálisat tudtunk elérni.

Az alkunak pedig már konkrét vesztesei is vannak, a katolikusok, a saját nemükhöz vonzódók; azok, akik nem lépnek a fűre, hanem szívják; és a kisebbségek. A kereszténydemokratáknak most sem sikerült elérni, hogy a lelkiismereti szabadságról szóló kitétel a kormányprogram része legyen. A homoszexuálisok és leszbikusok érdekképviseletét egyetlen párt vállalta fel, a Szabadság és Szolidaritás, a többiek úgy tettek, mintha az ország összlakossága heteroszexuális lenne. Így a melegek az érdekképviselet reményében tették a borítékba az ötös listát június 12-én, mivel a többi politikai erő levegőnek, vagy valami sokkal rosszabbnak nézte őket. Ugyancsak érthető azok szimpátiája a bloggerből lett politikus iránt, akik azért rokonszenveztek vele, mert azt akarta elérni, hogy egy nem drogfüggő, pusztán kíváncsi gimnazistának, akit elkapnak egy „spanglival”, ne legyen priusza, azaz a marihuána dekriminalizációját (és nem legalizálását, ahogy többek szándékosan igyekeztek félremagyarázni).
Ők most koppantak, ahogy a kisebbségek – mi – is: a Fico-kormány által bevezetett, esztelen, nacionalista törvények szankcióinak enyhítésére vagy eltörlésére ugyan mutatkozott szándék, de azt már most kimondták, komplex kisebbségekről szóló törvény nem lesz. Az egyeztetésekből – úgy tűnik – az SDKÚ került ki a legjobban.

Persze, amiben sikerült megegyezni, az tiszteletre méltó, és garancia lehet egy jelenleginél jobb kormányzat felállítására. Robert Fico távol tartása a hatalomtól azonban a koalíciós pártok tipikus identitásképző elemeinek egy részét is bedarálta.

Egy hete ilyenkor nyitottak a szavazóhelyiségek, hogy aztán a tervezett, 22 órai zárás helyett az áramszünet miatt 22.30-kor zárjanak, földrengést hozva.

Az első kézből kapott reakciók mindig fontosak, tekintsünk hát vissza az első, a témában megjelent kommentárokra.

Új Szó: Molnár Norbert, Sidó Árpád

Sme: Peter Schutz, Lukáš Fila, Peter Morvay, Luboš Palata

Pravda: Márius Kopcsay, Peter Javůrek

Hospodárske noviny: Dag Daniš

Többen, többféleképpen magyarázzák az MKP kudarcát, ill. a Most-Híd sikerét, és a szlovmagy párbeszéd további lehetőségeit (egyébként téma az egész héten, de hát mindent nem linkelhetünk, tessék megdolgozni érte).

De - ahogy Szőcs Gézával mondtuk korábban - Ki cserélte el a népet? Alaposan a számok mögé kellene nézni. Mert ha elhinnénk azt, hogy egyik napról a másikra a szlovákiai társadalom egy nagy jobbra átot csinált, csattantak a bokák, és a nackósok eltűntek, egyik pillanatról a másikra az összes szlovák demokrata lett, és keblére ölelte az első szembejövő magyart, akkor nagyot tévednénk. (ugyanez, megváltoztatva a megváltoztatandókat, elmondható a magyarokról is, de ők a kisebbség, velük kell jó fejnek lennie a többségnek.)

----------

Nemsokára összeül a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsa. Kíváncsi vagyok, miben fognak megegyezni... Egyrészt jogosan tarthatunk attól, hogy a régi gárda egy részében erős lesz a vágy pozícióik konzerválására, és igyekezni fognak stabilizálni saját pozícióikat, elkenve a számonkérést. Az pedig nem lehet, hogy a kialakult helyzetért csak Bugár Béla  okolható, az ő oldalukon pedig senki sem hibázott. A kudarcnak vannak objektív okai, ezeket meg kell nevezni. Vajon fognak-e bármiféle elemzésekre támaszkodni a vita során, vagy csak azt fogják mondani, ami gondolnak.

Másrészt azt sem lenne jó, ha a fenenagy számonkérési vágyban teljesen legyalulnának mindent, és a fürdővízzel a gyereket is kiöntenék. Vannak még EP-képviselők, megyei képviselők, polgármesterek, és az a 110 ezer szavazat is kötelez(ne). Tessék abbahagyni a csetlést-botlást, és végre központi kommunikációba kezdeni.
(Frissítve: képek itt.)
----------

A mindkettőnk számára fontos civil szervezettel egy nem várt dolog történt a héten. T. is javasolt egy megoldást, és én is. Az eszmecserét végül T. így zárta le: úgy lesz, ahogy én gondolom, mert én úgy ítélem meg a helyzetet, mint egy normális ember, te pedig, mint egy újságíró. Hát..., van ilyen...

Nemrégiben a Godot Dumaszínházban jártam. A jegyeket ajándékba kaptam T.-től.  Novemberben sikerült jegyet vennie, februárra. Hadházira és Bödőcsre csak beláthatatlan időn belül lett volna jegy. Egy Beliczai Balázs - Szupkay Viktor - Aranyosi Péter előadásra sikerült eljutnunk.

A Godot Kávéház a belváros szívében található, jól megközelíthető. Ha az Operabál miatt az Andrássy úti parkolóhelyek nem lettek volna lezárva, akkor valszeg parkolóhelyet sem lett volna gond találni. Megszámoltam, kb. 90 ember szoronghatott a faszig egymásba tolt asztalok mellett. Akik a klozet előtti térben ültek - nyolcan -, azok nem láttak rá az előadóra. Szívás, főként, mert a mikrofonzsinór alatt ülők is annyit fizetnek, mint akire 50x rányitják a klozetajtót.

A túlzsúfoltság nem kellemes, ha szar helyen ülsz, kicsavarodott nyakkal kell nézned a produkciót, szerencsére nekünk jó helyünk volt; viszont az árak korrektek és a személyzet kedves. Ennyit a körítésről.

Az est folyamán a minél nagyobb rentabilitás végett a szájkaratemesterek egy kb. 1,5 négyzetméteres helyen állnak, asztalok közé szorítva, és vezetékes mikrofonba beszélnek.
Elsőként Beliczai Balázs lépett fel. A tévés fellépések nyomán eddig őt a középmezőnybe soroltam, de élőben sokkal jobb. Beliczai mintegy fél órát beszélt. Egy keveset buzizott is. Úgy látszik, erre van igény, mert Kis Ádámnak is bejött a tévében, és itt is nevetve reagált rá a közönség. (Aranyosi meg cigányozott. Úgy látszik, enélkül nem is próbálkoznak szórakoztatással Mo.-n.)

A leggyengébb láncszem Szupkay Viktor volt, a műsor fele már megvolt a tévéből. Az ember idegondol egy "Hát ezért fizettem én?" Tomcat-pólót. A műsor többi része szórakoztató volt, ez viszont bosszantó. Biztos nem könnyű mindig új poénokat gyártani, de ha nem megy, akkor meg lehet fogni a péklapátot… Tuti, hogy a Dumaszínházban olyan arcok mennek, akik ezt a produkciót már látták a tévében, így velük szemben nem tisztességes a recikláció.

Az estet Aranyosi Péter zárta. Bő háromnegyed órát szövegelt. Rajta látszott a leginkább, hogy nemcsak egy feladatot hajt végre, hanem élvezi is, amit csinál. Igyekezett kapcsolatot teremteni a közönséggel, bár a jelentkezzen ez, jelentkezzen az nekem nem jön be, fizettem bazmeg, szórakoztassál, ne tegyél fel kérdéseket. Aranyosi tipikusan az az ember, akit oda tudsz képzelni a kocsmaasztalod mellé, ahol pontfénytől nem megvilágítva, mikrofon nélkül, élőbeszédszerűen mondja el ugyanezeket a poénokat.

Na, hát köszönöm, fiúk, köszönöm, T.

--------------------------------------------------
Emiatt nem írunk külön posztot, de a központi napilap pénteki száma összeállításban foglalkozik azokkal a parlamenti képviselőkkel, akik lassan lejáró megbízatási időszakuk során passzívak voltak.  Közülük is a mester Szigeti János, aki csak levegőt venni jelent meg az ülésteremben. Vele a lap interjút közöl. Szigeti azt állítja, "nem szabad egy képviselőt a szerint megítélni, hogy felszólal-e a parlamentben". Nos, Szigeti úr, kérdezze meg Búcson a kocsmában, a boltban, a szőlőhegyen, hogy a nép, az istenadta is egyetért-e az ön érveivel. Mert szerintem nem.