tg-ltatsthtetet-06-01

Emiatt nem akarok külön posztot írni, ezért ide jön.

Igen, egy éve és egy hónapja nem tudjuk, mi van az STV Reportéri című műsorának börtöntöltelék kinézetű, pösze riporterével, a hazai sajtó egyik fenegyerekével, Palo Rýpallal.

És szép lassan feledésbe is merül a dolog. Hisz valszeg a róla megemlékező medialne.sk is elaludta a dolgot, azért nem az egyéves évfordulóhoz kötötte a híradást. Kiderült, hogy az itt látták-ott látták, reverendában kéregetett stb. mind hírlapi kacsának bizonyult.

A család - amely alatt a szülőket és a testvérét kell érteni, Rýpal ugyanis nőtlen volt - egy Nový časban publikáló kolleginát kért meg az ügy menedzselésével. Ő eleinte nagyon aktív volt, amikor állítólag Párkány környékén tűnt fel, engem is megkért, hogy tegyek vmit az ügy érdekében - novinár maďarként vagyok eltéve a telefonjában:). Azonban egy ideje semmi. Utoljára tavaly ősszel futottunk össze, a Mosonmagyaróvár mellett meztelenül megtalált, brutálisan meggyilkolt Barbora Mrovčákováról - magyarul itt olvasható  az esetről- tartott közös szlovmagy sajtótájékoztatón, nagyon bizakodó volt.

Palo Rýpal kudarcokban és szakmai sikerekben egyaránt bővelkedő életéről itt  olvasható egy mélyinterjú, ami sok mindent megvilágíthat.

Csak remélni tudom, hogy életben van. Nagyon jó újságíró (volt?).

Nemrégiben Méla Béla írt egy bejegyzést A Cozma-gyilkosság margójára címmel. Ebben még különösebb újdonság nem lenne, a Cozma-gyilkosságról kurva sokan írtak posztot. A bejegyzés egyébként korrekt. S hozzá születtek kommentek is. Mindjárt az elsőt ide is másolom:

1. utca embere  |  February 16th, 2009 at 8:10 am
Mi van Béla ? Csak a jó messzi példákkal mersz Te is előhuzakodni ? Ja, mert Enying messze van ( bevallom eddig aztsem tudtam hogy van ilyen falu, hála istennek ).
Ez jellemző rátok riporterek “, ahelyett hogy oknyomozók lennétek csak neoliberális vinyogók vagytok, egy b.szari alakok ( tisztelet a kivételnek ) akik csak akkor mernek valamit valakiről leirni ha az illető már halott vagy már rácsok mögött van ” ! És ez jellemző rátok, sunyi kis megalkuvó, minden mögött szenzáációt ls egyben pénz-hasznot kiszagolgatók ! A komáromi enyingiekről miért nem mer senk sem irni ? Ja hogy azok túl közel vannak, valahol az autóbusz állomás környékén, ja az már ” helyi ” probléma, vagyis itt addig nincs is probléma még nem egy politikus parasztot vagy idegen sportolót kaszabolnak le ! Ugye ? A fát meg vágja a hátán a kispolgár, ingyen ? Vagy netán ingyen mi irjuk meg az ujságirók helyeta problémát ? Neröhögtess képviselő úr ! Ezzel a cikkel csak kinevetteted magad, ez jőtanács ! Lerágott csont !

Ez lesz mai témának. Nem ez a helyesírási hibáktól hemzsegő, primitív hozzászólás, hanem a jelenség. Az utca embere azt kifogásolja, hogy egy helyi hírportál nem ír a helyi Enyigekről. Merthogy szerinte vannak. Vannak, ez tény. De mit kezdjen a szervezett bűnözéssel egy helyi lap? Legyünk realisták: nálunk nagy részük semmit, vagy nagyon keveset.

A hazai - az egyszerűség kedvéért maradjunk a nyomtatottnál - sajtót (a női magazinok és az autós újságok, valamint az FHM most nem téma, jó?) durván három csoportra oszthatjuk. Vannak a pozsonyi, központi lapok - a véleményformálók: Sme, Pravda, Hospodárske noviny, Új Szó (ez utóbbi helyzete specifikus, lévén, hogy Turócszentmártonban nagyon kevesen olvassák, de ez most nem tárgy a jelen bejegyzésnek), és a két, egymást ölve az előzőktől is olvasókat elszipkázó könnyedebb, vagy, ha úgy tetszik bulvár: a megingathatatlan piacvezető Nový čas, és a piacvezetőt megingatni akaró Plus 1 deň. Ezeknek van pozsonyi szerkesztőségük, és jól-rosszul kiépített regionális tudósítói hálózatuk, fotóval, videóval. (Meg persze vannak oknyomozásba belemenő hetilapok, pl. Týždeň, vagy a Plus 7 dní, ez utóbbi ugyanebben a felállásban működve, és a Pluskánál régiós arcok is írnak elég kemény dolgokat.)

Aztán vannak a regionális lapok, regionális napilapból csak egy van (ami tulajdonképpen hat), Kelet-Szlovákiában a Korzár, ill. vannak regionális hetilapok (pár itt).

S végül vannak a tényleg helyi lapok, melyek önkormányzati fenntartásúak, vagy magánkézben vannak.

A kérdés - ismételjük meg újra - mit tudnak tenni ezek a (szervezett) bűnözéssel?

A nagy, országos lapok régiós tudósítója jobb helyzetben van, mint mondjuk egy városi lap szerkesztője. Mert maga mögött tudhatja a nagy, távoli kiadói csoport támogatását. Ha van valami olyan maffiaügy, amit saját, jól felfogott érdekében nem akar - nem mer - megírni, ezt jelezheti a pozsonyi központ felé, megszerezi a háttérinfókat, leegyezi az interjúkat, és aztán a fővárosi "centrálából" kiszáll az oknyomozó sztárriporter, felgöngyölíti a dolgot, (vagy nem, mindenesetre) ír róla egy vagy több cikket, és tovább él Pozsony boldog anonimitásában. Ugyanez a helyzet a pozsonyi nagy ügyekkel.

Sajnos azonban, a legtöbbször ennyi történik, és ahogy Nagy Feró mondta a mára klasszikussá vált állatmesében: és ennyiben maradtunk, jó éjszakát, gyerekek. Szlovákia nem Amerika, ahol a The Washington Post elnököt tud buktatni, nálunk a sajtó még senkit sem késztetett lemondásra, vagy nem úgy (persze, ez sok minden függvénye, nem helyénvaló tehát a túlzó leegyszerűsítés.) Ugyanígy a rendőrségnek kötelessége lenne megvizsgálni minden olyan bűncselekmény körülményeit, amelyről tudomást szerez, akár a sajtóból is. Ehhez képest nem törik össze magukat, arra hivatkozva, hogy nem történt feljelentés. De hát vannak dolgok, melyek hivatalból üldözendők…

A regionális és a helyi lapok ezzel szemben esélytelenek. Ha mondjuk a Komáromi Lapok, a Dunaszerdahelyi Hírnök, vagy a Bátorkeszi Alap, esetleg a Somorja és vidéke megírja valakiről, hogy XY kibaszott maffiózó, a benzinkútja mellett lányokat futtat, drogot árul, a WC-ben pedig hasadóanyaggal üzletel, azt elolvassa párezer ember. Legfeljebb annyit mondanak, hogy hát igen, jól megírta (de a dolgot a faluban/városban amúgy is mindenki tudta, csak senki nem csinál semmit), oszt over. A szerző kap havi tízezer koronát, és esetleg a szélvédőjét is betörik (netán az arcát).

Ugyanez a helyzet a regionális lapokkal, csak kicsit nagyobba. Nem véletlen, hogy a Šalinger-ügyről a zsolnai regionális lap nem törte össze magát, hogy tudósítson, csak most, amikor František már évek óta nehéz vasban van. Mert ezekben a lapokban nincs az a pénz, amiért ezt megérje. Valszeg a Bummban sincs, de természetesen egyik hazai magyar portálon sem látom a népet egyébként kétségkívül foglalkoztató tényfeltáró írásokat a szervezett bűnözés és a megyei önkormányzat összefonódásáról (elméleti példa). 

S most tehetnénk fel a kérdést, hogy ez nem meggyőződés, hanem pénz kérdése? Nos, igen. Persze, kell szeretni is ezt a dzsobot, de azt nem nehéz. A másik oldalon viszont érezni kell az anyagi, a lét- és jogbiztonságot is. Azt, hogy aki a cigánysoron, vagy a szenci villanegyedben egy szál diktafonba kérdezgeti az ott lakókat, hogy hol lakik az, aki kurvákat futtat, többet keressen, mint a parlamenti tudósító, akinek legfeljebb annyit mondanak, hogy nem nyilatkozom, de megütni 15 évente egyszer akarják csak. Azt, hogy ha fel akarják gyújtani a házát,  akkor arról egy ország tudjon, és a belügyminiszter foglalkozzon az ügyével. Azt, hogyha leírja, hogy az iskolafelújításra szánt mész felét a polgármester pincéjénél rakták le, és az bepereli őt, akkor a legjobb pozsonyi ügyvédek szálljanak szembe a kiadó költségén a polgármester nem különben jó pozsonyi ügyvédeivel. Ahol ezt biztosítani tudják, ott van oknyomozás. Ahol meg nem, ott marad továbbra is az, hogy: A megyefőnök egy korrupt geci - írja 14. számában a Plus 7 dní.

És befejezésként: aki ilyen dolgokba belemegy, a fentiek mellett sem érezheti magát biztonságban, akkor sem, ha a legnagyobbaknak dolgozik. Lásd Patrik Hermant.

A konkrét bejegyzéstől elvonatkoztatva tehát általánosságában szemlélve a kommentezőnek lényegileg igaza van: nincs helyi oknyomozás, tényfeltárás.