Ha azt mondom, hexogén, az a háziasszony/kiégett humánpolitikai menedzser/nyugalmazott latintanár/december után depressziós pontyárus is tudni fogja, hogy az egy harcászati robbanóanyag, aki életében nem látott egy részt sem a 24-ből, a világsajtót bejárta poprádi bombahír, így a hír szintjén nem is írunk semmit arról, hogy a fatökű szlovák rendőrök gyakorlatozás közben robbanószert hagytak egy utas hátizsákjában.
Inkább egy elmaradt eseményről teszünk rövid említést. Ma lett volna a napja, hogy 11 órakor Robert Kaliňák belügyminiszter, és Ján Packa országos rendőrfőkapitány értékelte volna a közúti közlekedési törvény hozadékát. Ám a belügy kommunikációs osztályától ma kaptam egy levelet (persze nem exkluzíve, egy vagyok az 50 ezer címzett között).
Ebben azt írják, elmarad a sajtótájékoztató, mert: a 2009-es év közlekedési statisztikáinak kiértékelése több időt vesz igénybe. Hát érti ezt valaki? Egy adóinkból élő intézmény meghirdeti, hogy beszámol a közlekedési statisztikákról, aztán – mit tesz Isten? – kiderül, hogy a saját maga által felállított határidőn belül nem tudja elkészíteni a statisztikát. Hát ki látott már ilyent? Egy magáncégnél ezért úgy vágnák ki az alkalmazottat, mint a macskát szarni.
Nem arról van szó, hogy tudják: a kutyát nem érdekli a közlekedési törvény, és mindenki a plasztikról kérdezne... Meg arról, hogy nem akarnak-e lemondani, ami minimum elvárható lenne.
Érdekes mód, 2006. szeptember 12-én nemcsak e két férfiú, de még Robert Fico is talált időt arra, hogy nyomozói és vérbírói szerepben páváskodjon. De azon a lányon kívül ki emlékszik már erre?
2010. január 07. 01:00
Robert Kaliňák egy elmaradt sajtótájékoztatójának margójára
2009. november 08. 21:52
A hír és vidéke avagy mi kell ahhoz, hogy megtudjuk: kit vernek össze gumibottal
Ma megint a Ctrl C + Ctrl V újságírás nyomora körül szeretnénk futni egy kört.
A klasszikus bűnügyi újságírás Szlovákiában jórészt haldokló, vagy legalábbis kiveszőfélben levő műfaj. Az elektronikus médiában már jórészt csak a Markíza Palbája mer belemenni a bűn határán levő esetekbe, a Reportéri post Kordam, és Nižňanskýval reménytelen. A Joj Krimi novinyje pedig javarészt közlekedési balesetekben és tilosban parkolásokban tobzódik, de hát Istenem, nem jut minden napra baltás gyilkosság.
A printben e műfajt pedig szinte kisajátította magának a bulvár. Az úgymond véleményformáló lapok mintha alantasnak éreznék a témát. (A nyomtatott sajtó hátránya, hogy a kiadó [a drága] mérvadó vizsgálatok híján nem tudja, hogy a nép valójában mit olvas az újságjában. Viszont a nyomtatott lapok internetes kiadásában nyomon követhető, hogy a bűnügyi cikkek ott is népszerűek. Bár kérdés, hogy a print és az online olvasótábora között mekkora az átfedés. Ezt megint csak kevesek tudják.)
Ennek persze számos oka van. A kumenizmusban nem volt bűnügyi (és általában tényfeltáró) újságírás, tekintve, hogy bűnözésről nem nagyon lehetett beszélni. A tradíció szempontjából így a világháború előtti újságíráshoz kellett volna visszanyúlni. (Persze, itt – a szociban – is voltak azért gyöngyszemek, mint pl. R. Kaliský Vádlott, álljon fel! című munkája, egyébként a tiszteletreméltó Koncsol László fordításában.)
Ám a gyökértelenségnél sokkal nagyobb súllyal esik latba, hogy a bűnügyi újságírás drága műfaj. Korábban értekeztünk arról, hogy az alkalmazott újságírók fizetése, ha nem is mindenhol alacsony, de annyira semmiképp nem motiváló, hogy egy országos napilap regionális tudósítója azt kezdje vizsgálni, hogy a DS-001NK rendszámú Hummer miért parkolhat bárhol Nagymegyeren, pedig az igazán csak a jéghegy csúcsa. (A rendszám természetesen fiktív.) A szabadúszókat pedig teljesítményre fizetik, így nekik jobban megéri három érdektelen, lepedőnyi faszdmeg faluriportot leadni, mint a Hummert lesni és fotózni. Hogy az utóbbi társadalmi szempontból hasznos lenne? Lásd a rendőrös poszt végét.
A bűnügyi újságíráshoz rendőrségi kapcsolatok kellenek. Rendőrségi kapcsolatai az embernek úgy lesznek, hogy amikor kiszáll egy késelés helyszínére, ad 50 koronát a körzeti megbízottnak, hogy legközelebb a mentők előtt őt hívja. Szlovákia szerintem jelenleg legjobb bűnügyi újságírója a Nový časnál dolgozik – persze a Plus 7 dníben is vannak szépen teljesítő kollégák, egyiknek már a házát is megpróbálták felgyújtani, tehát biztos nem CSEMADOK-évfordulóról tudósított –, és ő is így kezdte. A 90-es évek elején ráadásul még a húszas is elég volt. És az akkori járőrökből már sokan magasabb beosztásban vannak. Az ember, akinek Olympos diktafonján piros matrica van, sokszor hamarabb ér ki egy lövöldözés helyszínére, mint a Joj. Pedig ez utóbbi sem ki összegeket fektet abba, hogy a nézőknek a napi véradagot megadja. De hát a személyes kapcsolatok a pénz felett állnak. A véleményformáló napilapok e tekintetben bénák vagy restek. És nincs fekete kasszájuk. Az újságíró meg nem fog a maga kis pénzéből még a rendőrnek is adni. A bajszos ember sem a sajátjából adta. Aztán a ligetfalui PMJ-cska alhadnagyának adott ötvenes valahogy átalakult a könyvelésben.
A legegyszerűbb falusi késelés, vagy átlag autógyújtogatás (ilyen naponta több is van) mögött is van valami, amit meg kellene mutatni, amiből sztori lehet. (Mert posztmodern ide vagy oda, a nép bizony szeret történeteket olvasni, pláne, ha még nem is hosszúak.) Ám az olvasó jobbára úgy kap rendőrségi jellegű híreket, hogy a lapok a hírügynökségek vagy a rendőrség nyomán közlik azokat. Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya, és az egyes kerületi főkapitányságok sajtóosztályai elkészítik a "zvodky"-t, amit aztán kibocsátanak a mediális térbe. A lapok meg leközlik, anélkül, hogy visszaellenőriznék. "Úgyis igaz, mer' a rendőrségtől van, nem?" (Ez a másik közkeletű tévedés az "úgyis igaz, mer' hírügynökségbe vót" mellett). Ám ezekbe nem az ügy real leírása kerül, hanem az, amit a zsandárok akarjanak, hogy tudjanak róla. Néha szándékosan színezett infók jönnek ki. Hisz jól is nézne ki a világ, ha Mariska néni otthon a faluban, vagy egy pozsonyi cégvezető éppen úgy ismerné egy sörétes puskás lövöldözés hátterét, ahogy az volt...
Hogy miért írtuk le mindezt? (Még a hírügynökségeknek is odabaszunk egyet.) A SITA ma 15:14-kor kiadott egy hírt. VEĽKÝ ŠARIŠ: Muža bili gumenými obuškami - ez a címe. Klasszikus bűnügyi hír: két ember gumibottal durván agyonvert egy 48 éves férfit, aki 8-10 héten belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A hírhez oda van írva, hogy az eperjesi rendőrségi szóvivő tájékoztatta őket. Azt nem írják oda, hogy a hírt ilyenkor még 50 másik címzett is megkapja, aki rajta van az egyébként nagyon kedves szóvivő nénik listáján. Ennyi a hír. Naponta van ilyen. Egy mínuszos.
A TASR-nél úgy tűnik, elaludtak, pedig Fečová néni listáján ők is szerepelnek. Ők csak 19:32-kor hozták a hírt. És mi kezdődik 19 órakor, gyerekek, hát persze, a Markíza híradó. A TASR-nél bizonyára bealudt a délutáni ügyeletes, hisz a hírt együtt kapták meg a másik hírügynökséggel, a Prešovský Korzárral stb., így csúnyán lenyúlták a legnézettebb kertévé hírét, a végére ui. odaírták, hogy "nem rendőrségi információk szerint egy magas beosztású adóhivatali tisztviselőről van szó". Ez az infó pedig a Markíza híradóban hangzott el, ami, tény és való, nem rendőrségi forrás. Mit tehet a SITA, hogy betegyen az ősi ellenségnek: kiadja monitorban, azaz sajtószemlében a Markíza-hírt, pár perccel a TASR után. Hadd lássák azok a gazdagok, akik mindkét ügynökséget előfizetik, hogy miről is van szó itt.
Erről, és persze a saját nyomorukról. A SITA, ami egy hír-ügynökség (szándékosan írtuk így, hogy mindkét szót hangsúlyozzuk), beérte azzal, hogy kiadta, amit feldolgozva, megemésztve megkapott a rendőrségi szóvivőtől. Mert egy szlovák újságírónak ilyesmivel nem is kell dolgoznia. Bebassza, úgy ahogy kapta, jobb esetben a hibákat kijavítja, és a végére odaírja, hogy erről XY tájékoztatott bennünket. A helyi tudósítójukat nem küldték ki a helyszínre, hogy Ferko, menjél, nézd mán’ meg, hogy ez az ember, akit két álarcos faszi agyonvert, az a helyi olajszőkítő-e, netán az adóhivatalnál valaki, tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, vagy egy szexmasina, akit utolért egy féltékeny férj bosszúja. Mert kazánházi fűtőket és statisztikai hivatali matematikusokat a legritkább esetben bántalmaznak álarcos elkövetők gumibottal. A Markíza csak annyit csinált, ami minden tisztességes újságíró dolga: elmozdult az íróasztal mellől, kiszállt a helyszínre, és ott nézett utána a dolgoknak. Így lett a mínuszos hírből valami. Csak hát venni kellett a fáradságot. Jobb bele sem gondolni, hogy naponta hány sztori sikkad el hasonlóképpen.
A klasszikus bűnügyi újságírás Szlovákiában jórészt haldokló, vagy legalábbis kiveszőfélben levő műfaj. Az elektronikus médiában már jórészt csak a Markíza Palbája mer belemenni a bűn határán levő esetekbe, a Reportéri post Kordam, és Nižňanskýval reménytelen. A Joj Krimi novinyje pedig javarészt közlekedési balesetekben és tilosban parkolásokban tobzódik, de hát Istenem, nem jut minden napra baltás gyilkosság.
A printben e műfajt pedig szinte kisajátította magának a bulvár. Az úgymond véleményformáló lapok mintha alantasnak éreznék a témát. (A nyomtatott sajtó hátránya, hogy a kiadó [a drága] mérvadó vizsgálatok híján nem tudja, hogy a nép valójában mit olvas az újságjában. Viszont a nyomtatott lapok internetes kiadásában nyomon követhető, hogy a bűnügyi cikkek ott is népszerűek. Bár kérdés, hogy a print és az online olvasótábora között mekkora az átfedés. Ezt megint csak kevesek tudják.)
Ennek persze számos oka van. A kumenizmusban nem volt bűnügyi (és általában tényfeltáró) újságírás, tekintve, hogy bűnözésről nem nagyon lehetett beszélni. A tradíció szempontjából így a világháború előtti újságíráshoz kellett volna visszanyúlni. (Persze, itt – a szociban – is voltak azért gyöngyszemek, mint pl. R. Kaliský Vádlott, álljon fel! című munkája, egyébként a tiszteletreméltó Koncsol László fordításában.)
Ám a gyökértelenségnél sokkal nagyobb súllyal esik latba, hogy a bűnügyi újságírás drága műfaj. Korábban értekeztünk arról, hogy az alkalmazott újságírók fizetése, ha nem is mindenhol alacsony, de annyira semmiképp nem motiváló, hogy egy országos napilap regionális tudósítója azt kezdje vizsgálni, hogy a DS-001NK rendszámú Hummer miért parkolhat bárhol Nagymegyeren, pedig az igazán csak a jéghegy csúcsa. (A rendszám természetesen fiktív.) A szabadúszókat pedig teljesítményre fizetik, így nekik jobban megéri három érdektelen, lepedőnyi faszdmeg faluriportot leadni, mint a Hummert lesni és fotózni. Hogy az utóbbi társadalmi szempontból hasznos lenne? Lásd a rendőrös poszt végét.
A bűnügyi újságíráshoz rendőrségi kapcsolatok kellenek. Rendőrségi kapcsolatai az embernek úgy lesznek, hogy amikor kiszáll egy késelés helyszínére, ad 50 koronát a körzeti megbízottnak, hogy legközelebb a mentők előtt őt hívja. Szlovákia szerintem jelenleg legjobb bűnügyi újságírója a Nový časnál dolgozik – persze a Plus 7 dníben is vannak szépen teljesítő kollégák, egyiknek már a házát is megpróbálták felgyújtani, tehát biztos nem CSEMADOK-évfordulóról tudósított –, és ő is így kezdte. A 90-es évek elején ráadásul még a húszas is elég volt. És az akkori járőrökből már sokan magasabb beosztásban vannak. Az ember, akinek Olympos diktafonján piros matrica van, sokszor hamarabb ér ki egy lövöldözés helyszínére, mint a Joj. Pedig ez utóbbi sem ki összegeket fektet abba, hogy a nézőknek a napi véradagot megadja. De hát a személyes kapcsolatok a pénz felett állnak. A véleményformáló napilapok e tekintetben bénák vagy restek. És nincs fekete kasszájuk. Az újságíró meg nem fog a maga kis pénzéből még a rendőrnek is adni. A bajszos ember sem a sajátjából adta. Aztán a ligetfalui PMJ-cska alhadnagyának adott ötvenes valahogy átalakult a könyvelésben.
A legegyszerűbb falusi késelés, vagy átlag autógyújtogatás (ilyen naponta több is van) mögött is van valami, amit meg kellene mutatni, amiből sztori lehet. (Mert posztmodern ide vagy oda, a nép bizony szeret történeteket olvasni, pláne, ha még nem is hosszúak.) Ám az olvasó jobbára úgy kap rendőrségi jellegű híreket, hogy a lapok a hírügynökségek vagy a rendőrség nyomán közlik azokat. Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya, és az egyes kerületi főkapitányságok sajtóosztályai elkészítik a "zvodky"-t, amit aztán kibocsátanak a mediális térbe. A lapok meg leközlik, anélkül, hogy visszaellenőriznék. "Úgyis igaz, mer' a rendőrségtől van, nem?" (Ez a másik közkeletű tévedés az "úgyis igaz, mer' hírügynökségbe vót" mellett). Ám ezekbe nem az ügy real leírása kerül, hanem az, amit a zsandárok akarjanak, hogy tudjanak róla. Néha szándékosan színezett infók jönnek ki. Hisz jól is nézne ki a világ, ha Mariska néni otthon a faluban, vagy egy pozsonyi cégvezető éppen úgy ismerné egy sörétes puskás lövöldözés hátterét, ahogy az volt...
Hogy miért írtuk le mindezt? (Még a hírügynökségeknek is odabaszunk egyet.) A SITA ma 15:14-kor kiadott egy hírt. VEĽKÝ ŠARIŠ: Muža bili gumenými obuškami - ez a címe. Klasszikus bűnügyi hír: két ember gumibottal durván agyonvert egy 48 éves férfit, aki 8-10 héten belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A hírhez oda van írva, hogy az eperjesi rendőrségi szóvivő tájékoztatta őket. Azt nem írják oda, hogy a hírt ilyenkor még 50 másik címzett is megkapja, aki rajta van az egyébként nagyon kedves szóvivő nénik listáján. Ennyi a hír. Naponta van ilyen. Egy mínuszos.
A TASR-nél úgy tűnik, elaludtak, pedig Fečová néni listáján ők is szerepelnek. Ők csak 19:32-kor hozták a hírt. És mi kezdődik 19 órakor, gyerekek, hát persze, a Markíza híradó. A TASR-nél bizonyára bealudt a délutáni ügyeletes, hisz a hírt együtt kapták meg a másik hírügynökséggel, a Prešovský Korzárral stb., így csúnyán lenyúlták a legnézettebb kertévé hírét, a végére ui. odaírták, hogy "nem rendőrségi információk szerint egy magas beosztású adóhivatali tisztviselőről van szó". Ez az infó pedig a Markíza híradóban hangzott el, ami, tény és való, nem rendőrségi forrás. Mit tehet a SITA, hogy betegyen az ősi ellenségnek: kiadja monitorban, azaz sajtószemlében a Markíza-hírt, pár perccel a TASR után. Hadd lássák azok a gazdagok, akik mindkét ügynökséget előfizetik, hogy miről is van szó itt.
Erről, és persze a saját nyomorukról. A SITA, ami egy hír-ügynökség (szándékosan írtuk így, hogy mindkét szót hangsúlyozzuk), beérte azzal, hogy kiadta, amit feldolgozva, megemésztve megkapott a rendőrségi szóvivőtől. Mert egy szlovák újságírónak ilyesmivel nem is kell dolgoznia. Bebassza, úgy ahogy kapta, jobb esetben a hibákat kijavítja, és a végére odaírja, hogy erről XY tájékoztatott bennünket. A helyi tudósítójukat nem küldték ki a helyszínre, hogy Ferko, menjél, nézd mán’ meg, hogy ez az ember, akit két álarcos faszi agyonvert, az a helyi olajszőkítő-e, netán az adóhivatalnál valaki, tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, vagy egy szexmasina, akit utolért egy féltékeny férj bosszúja. Mert kazánházi fűtőket és statisztikai hivatali matematikusokat a legritkább esetben bántalmaznak álarcos elkövetők gumibottal. A Markíza csak annyit csinált, ami minden tisztességes újságíró dolga: elmozdult az íróasztal mellől, kiszállt a helyszínre, és ott nézett utána a dolgoknak. Így lett a mínuszos hírből valami. Csak hát venni kellett a fáradságot. Jobb bele sem gondolni, hogy naponta hány sztori sikkad el hasonlóképpen.
2009. november 05. 20:25
Az útvámrendőrség a vasúti rendőrségtől a "rendes" rendőrséghez kerül - WTF?
Ezt a bejegyzést Sándornak ajánlom, akit megbüntetett egy vasúti rendőr.
Szerdai ülésén a kormány jóváhagyta az útvámrendőrség beolvasztását a rendőrségbe. Korábban már írtunk a vasúti rendőrség áthelyezéséről a belügyminisztérium hatáskörébe. Azonban a vasúti rendőrséget a belügy nem úgy kapta meg, mint üveggolyót, hanem mint kindertojást: benne volt még egy rendőrség, az útvámrendőrség. WTF? – teheti fel joggal a kérdést a rendvédelem iránt kevésbé érdeklődő olvasó. Nos, az Egyesült Államoktól rendvédelmi soxínűségétől azért még messze vagyunk, de Szlovákiában is ötféle rendőrség működik:
1. állami rendőrség
2. települési (városi vagy falusi) rendőrség
3. vasúti rendőrség
3.1. útvámrendőrség
4. katonai rendőrség
Zárójelben jegyezzük meg, hogy ezen felül hivatalból fegyvert foghat rád még a Szlovák Információs Szolgálat, a Vámhivatal, a büntetés-végrehajtás, a Katonai Hírszerzés (ebből kettő van), munkatársa, az erdőőr (lesná stráž), a mezőőr (poľná stráž), érdekes mód a halőr nem, de pl. az is megbilincselhet, vagy lefújhat könnygázzal. Persze, csak a törvények által szabályozott esetekben. (Az orvhalászok tán veszélytelenebbek, mint az orvvadászok...) Ha ezt összeszámoljuk, még kész szerencse, hogy élünk, és szabadon mozoghatunk.
Az átlagember leggyakrabban a zöld rendőrrel találkozik, azaz az állami rendőrség képviselőjével. Ők külön megérnének egy posztot, mert sok ember nincs tisztában azzal, hogy nekik mit szabad és mit nem, holott ehhez elég lenne elolvasni a rendőrségről szóló törvényt. (171/1993) Az ő jogköreik a legkiterjedtebbek.
A települési rendőrség (obecná vagy mestská polícia) is elég gyakori. Tagjai azonban nem az állam, hanem az önkormányzat alkalmazottai. Így jogköreik is lényegesen szűkebbek az állami rendőrségénél. A városi rendőrség például nem nyomoz. Joga van viszont felszólítani a törvényellenes tevékenység megszüntetésére, pénzbírságot kiszabni, igazoltatni, magyarázatot kérni, lakást feltörni, tárgyat lefoglalni, kényszerítő eszközt használni. A kényszerítő eszközök sorába nem tartozik bele a lőfegyver. Ezt a törvény egy külön pontja szabályozza, mely szerint az adott település dönti el, hogy a rendőr felfegyverzett legyen-e vagy sem. Ha igen, akkor sem hordhat sörétest, mint az amerikai serifek, csak pisztolyt. Ahol viszont találékony az önkormányzat, és pénz is van – mint például Zsolnán –, ott még városi rohamrendőrök is vannak.
A katonai rendőrséggel futunk össze a legritkábban. Ők katonák ellen és katonai területen jogosultak eljárni. Ha tehát nem vagy katona, vagy nem vagy katonai területen, akkor egy utadba kerülő katonai rendőrnek nyugodtan mondd a székely nyelvlecke X., Csaba királyfi szintjének első mondatát: Na menj a szemed világába innet! Ha viszont megkülönböztető jelzést használva halad közúton, ugyanúgy köteles vagy neki elsőbbséget adni, mint a rendőrnek.
Na, és ennyi fogalomtisztázás után jutottunk el mai bejegyzésünk tárgyához, a vasúti és az útvámrendőrséghez. Csehszlovákia megalakulása után a Československé dráhy létrehozta a saját biztonsági szolgálatát, de vasútirendőrség-szerű képződményről csak 1935-től beszélhetünk. A világháború és a jégtörő február után a látható rendőrségnek (tehát nem az ŠtB-nek), a Verejná bezpečnosťnak volt vasúti részlege, egészen 1964-ig, amikor a 46/1964-es törvény létrehozta a Vasutak Tűzvédelmi és Fegyveres Őrségét. Ebből vált ki a Vasutak Fegyveres Védelmi Testülete (Zboru ozbrojenej ochrany železníc).
Amikor az ország kettévált, újra becikkelyezték a vasúti rendőrséget, jelenleg pedig az 57/1998-as törvény szabályozza tevékenységüket.
A vasúti rendőr a vasút területén ténykedhet, tehát ha vegzálni akar, szaladj el az állomásról...
A vasúti rendőrség eredetileg a közlekedési minisztérium hatáskörébe tartozott. 2009. április 1-jétől azonban a közlekedési tárcától a belügy irányítása alá került, igaz, szervezetei önállóságát megtartotta.
A vasúti rendőrnek kisebb a jogköre, mint az államinak, és több, mint az összes többinek. Ő például vehet ujjlenyomatot is; átvizsgálhat járművet, ha az vasúti területen van; adó- és pénzügyi bűncselekményekben is eljárhatnak, ha azok vasúti jellegűek; kérhet lehallgatást; használhat fedődokumentumokat, szal’ ez egy elég komoly szervezet.
Tavaly, 2008-ban, a 86-os számú törvény hívta életre az útvámrendőrséget, egészen pontosan az útvámrendőrségi szolgálatot. Ezek az egyenruhások az utakon tevékenykednek, a teremtett világon semmi közük a vasúthoz. De mivel a tárca hatáskörébe tartozó pénzt – sztrádadíjat – hajtanak be, valamint az autók súlyát ellenőrzik, hülyeség lett volna még egy külön rendőrséget létrehozni a közlekedési minisztérium alatt, így hozzácsapták őket a vasútiakhoz.
Tekintve, hogy a közlekedésrendészet és az útvámrendőrség feladatköre részben fedi egymást, az még némileg logikusnak is tekinthető, hogy az állami rendőrség irányítása alá helyezik őket.
Ezzel rendben is volnánk. Viszont megszokhattuk, hogy Robert Fico kormánya egy utolsó szemét geci kormány, melynek gyakori szokása, hogy a törvénymódosítások során megváltoztat még ezt-azt, ami kis dolognak tűnik, és a nagy csinnadrattával beharangozott főtétel mellett a híradás szempontjából elsikkad. Ez most is így van. A szerdán megtárgyalt törvénymódosításban legalább két olyan dolog rejtezik, amely mögött sanda szándékot sejthetünk.
Az egyik, melyet úgy kommunikálnak, hogy könnyebbé válik az átjárás a vasúti és az állami rendőrség között. Ha eddig a szürke zsandár zöld zsandár akart lenni, vagy fordítva, az elég bonyolult volt. Fel kellett mondani az egyik helyen, megszüntetni a szolgálati viszonyt, leadni a fegyvert, leszerelni, a másik testületnél leszerződni, felszerelni... Most a § 35a értelmében Minister môže na základe písomnej žiadosti alebo z dôvodu organizačnej zmeny preložiť príslušníka Železničnej polície z funkcie v Železničnej polícii na funkciu v Policajnom zbore; preložením sa príslušník Železničnej polície stáva príslušníkom Policajného zboru a jeho služobný pomer podľa tohto zákona sa zachováva. Minister môže na základe písomnej žiadosti alebo z dôvodu organizačnej zmeny preložiť príslušníka Policajného zboru z funkcie v Policajnom zbore na funkciu v Železničnej polícii; preložením sa príslušník Policajného zboru stáva príslušníkom Železničnej polície a jeho služobný pomer podľa tohto zákona sa zachováva.
Azaz, a rendőr írásbeli kérelme, vagy átszervezés okán az egyik rendőrségből a másikba helyezheti a rendőröket a belügyminiszter. Eddig nem volt tömeges átvándorlás a két testület között, és eztán sem lesz. Hogy megkönnyítik a dolgát annak a tucatnyi embernek, aki ezt a lehetőséget évente igénybe vette, az nagyon szép dolog. De ott kell látnunk mögötte azt is, hogy ez egy újabb lehetőség a vasúti rendőrség gyengítésére, s a következő ciklusban történő felszámolására (már ha ezek maradnak hatalmon). Lássuk meg, hogy a belügyminiszter 2010 márciusától, a törvény életbe lépésétől egy parancsra, átszerezésre hivatkozva akár a teljes szürke állományt átvezényelheti zöldbe, és akkor annyi volt a vasúti rendőrségnek. Lehetőséget ad erre a törvény? Hát persze.
A másik módosítás pedig, amivel a Fico-kormány az adóvevőket nagyon szerető, határozottnak látszó, ám a valós rendőrségi feladatok terén gyakran csődöt mondó pojáca országos rendőrfőkapitánya a létszámhiányt próbálja leplezni: a § 40 6. bekezdése, mely a következő mondattal egészül ki: „Policajt zaradený do zálohy podľa odseku 4 písm. b) sa po vyňatí z tejto zálohy môže ustanoviť do funkcie na útvare, ktorý určí minister, na určitý čas, najviac na 12 mesiacov.“.
Emlékszünk még, mikor Kottlebáék elkezdték a cigányterror elleni tüntetéssorozatukat, Ján Packa azt mondta, a problémás közép- és kelet-szlovákiai területekre simán átvezényelnek párszáz rendőrt. A helybeliek megörültek, várták, várták az erősítést, de az nem jött. Persze. Hát honnan akasztottak volna le több száz rendőrt. S ha le is akasztottak volna, felmerül ilyen alapvető kérdés, hogy pl. az Érsekújváróból Szepescsütörtökbe vezényelt rendőr hol lakott volna stb.
Meg aztán a rendőrök nem is nagyon törték magukat a gettókba. Képzeljük el, hogy a bátorkeszi körzeti rendőrőrs törzszászlósának jött volna egy parancs, hogy pakoljon, és hétfőn jelentkezzen Podolinban, a gettórendészeten. Kb. még aznap felmondott volna, és másnap bármelyik környékbeli falusi vagy városi rendőrségben két kézzel kapnak utána, mert mégis volt állami rendőr, nem pedig elhelyezkedni képtelen magyartanár.
Így viszont hoztak egy törvényt, amely – nézzük csak meg, kire –, a tanulmányi tartalékállományban levő rendőrökre vonatkozik. Azaz a rendőrszakközép végzőseire. Ugye, rendőr úgy lesz valaki, hogy érettségi után elvégzi ezt az iskolát (6 hónap alatt), az okosak pedig innen, vagy egyenesen a rendőrakadémiára mennek. [Illetve tanulmányi tartalékban van az a rendőr, aki a bazini rendőriskolát elvégezte, lehúzott pár évet, és szeretne továbblépni. Ha főhadnagyi rangig szeretné vinni, erre a pozsonyi rendőr szakiskolában van esélye. Ez 3-6 hónapos nappali, vagy 12 hónapos levelező képzéseket kínál. Akit kivonnak a szolgálatból, hogy itt tanuljon fél évig, az tanulmányi tartalékban van (študijná záloha). A törvényjavaslat arra buzdítja a rendőrt, hogy ne tanuljon, mert akkor a nagykürtösi városi kapitányságon levő jó meleg helyéről átvezényelhetik az Eperjesi kerület valami kevésbé vidám romatelepére egy évre. Persze, társadalmi szempontból ez indokolt lenne, de munkája végzése során ki nézi a társadalmi szempontot? Na ugye. Miért éppen a rendőr nézze? Mert ő más? Dehogy más...]
2009. november 03. 06:58
A nyelvtörvény a lelkekben avagy po slovensky
Még október 16-án történt. Éppen T.-t hoztam át a határon Komáromnál (mivel egy nagy, közös projektünk betetőzését kellett megvalósítani), az ilyenkor szokásos small talk közepette - hogy utaztál? sokan voltak? -, amikor a határon keresztben álló rendőrautóra lettem figyelmes. De ez nem a (kibaszott) útvámrendőrség (a jelzőt két teherfuvarozó ismerősömtől hallottam, akik egymástól függetlenül állították ezt) mindig a határállomás mellett parkoló autója volt, hanem egy állami rendőrségi Kia, mellette két rendőr, golyóálló mellényben, az egyik a kezében fogta kihajtott válltámaszú 61-es típusú géppisztolyát (Vagy, ahogy az újságok nagyon szeretik, a Skorpiót.) Mi a fene folyik itt? - gondoltam.
Az izsai útkereszteződésben is állt egy ugyanilyen patrol, és az udvardiban is. Noha aznap du. már nem voltam munkában, a bennem levő hírlapíró nem tudott nyugodni. Na, mondom, ezektől megkérdezem, hogy mi a pálya. (Persze, előtte már beszéltem az egyik helyi tudósítónkkal, aki elmondta, hogy ez egy preventív intézkedés, mert fegyveres rablás történt a megyében, de hát mégis csak más ezt egy zsandártól hallani.) Kicsit arrább leparkoltam, és amíg J. és Zs. beszállt, odamentem az egyenruhásokhoz. Pár lépésről úgy hallottam, egymás közt magyarul beszélnek.
Odaléptem, köszöntem, bemutatkoztam, ahogy az oviban tanította Marika óvó néni, közöltem, kinek dolgozom, megmutattam az újságíró igazolványom, és azt kérdeztem, miért posztolnak itt talpig fegyverben? A válasz mondhatni spártai volt: Po slovensky! (Nem több, nem kevesebb). Dopicsi, gondoltam, ez fél perc alatt elfelejtett magyarul? Ezt követően köszöntem, bemutatkoztam szlovákul, ahogy az oviban tanította Marika óvó néni (mert a magyar falu magyar óvodájában ezt is tanították), közöltem, kinek dolgozom, megmutattam az újságíró igazolványom, és azt kérdeztem, miért posztolnak itt talpig fegyverben? A válasz az volt: Nemôžem vám povedať. Azért tettem még egy próbát: môžete potvrdiť, že hladáte ozbrojeného lupiča? Döbbenet az arcon, majd: Oficiálne vám nemôžem povedať nič. A neoficiálne? Ani tak.
Hát ennyiben maradtunk. Aztán elköszöntünk, ők maradtak, én „tovább nem vártam, mert vártak már reám, a földvári kultúrház ócska színpadán, otthagytam őt, és mást is, jól tudom…”
Holott a rendőr elvtárs velem simán beszélhetett volna magyarul, mert én nem szolgálati ügy voltam. Lehet, hogy parancsba kapták, vagy nem olvasták el a nyelvtörvényt, vagy az már a lelkükben lakik. Elvégre beszéljünk szlovákul, mert úgy mindenki ért, nem?
Az izsai útkereszteződésben is állt egy ugyanilyen patrol, és az udvardiban is. Noha aznap du. már nem voltam munkában, a bennem levő hírlapíró nem tudott nyugodni. Na, mondom, ezektől megkérdezem, hogy mi a pálya. (Persze, előtte már beszéltem az egyik helyi tudósítónkkal, aki elmondta, hogy ez egy preventív intézkedés, mert fegyveres rablás történt a megyében, de hát mégis csak más ezt egy zsandártól hallani.) Kicsit arrább leparkoltam, és amíg J. és Zs. beszállt, odamentem az egyenruhásokhoz. Pár lépésről úgy hallottam, egymás közt magyarul beszélnek.
Odaléptem, köszöntem, bemutatkoztam, ahogy az oviban tanította Marika óvó néni, közöltem, kinek dolgozom, megmutattam az újságíró igazolványom, és azt kérdeztem, miért posztolnak itt talpig fegyverben? A válasz mondhatni spártai volt: Po slovensky! (Nem több, nem kevesebb). Dopicsi, gondoltam, ez fél perc alatt elfelejtett magyarul? Ezt követően köszöntem, bemutatkoztam szlovákul, ahogy az oviban tanította Marika óvó néni (mert a magyar falu magyar óvodájában ezt is tanították), közöltem, kinek dolgozom, megmutattam az újságíró igazolványom, és azt kérdeztem, miért posztolnak itt talpig fegyverben? A válasz az volt: Nemôžem vám povedať. Azért tettem még egy próbát: môžete potvrdiť, že hladáte ozbrojeného lupiča? Döbbenet az arcon, majd: Oficiálne vám nemôžem povedať nič. A neoficiálne? Ani tak.
Hát ennyiben maradtunk. Aztán elköszöntünk, ők maradtak, én „tovább nem vártam, mert vártak már reám, a földvári kultúrház ócska színpadán, otthagytam őt, és mást is, jól tudom…”
Holott a rendőr elvtárs velem simán beszélhetett volna magyarul, mert én nem szolgálati ügy voltam. Lehet, hogy parancsba kapták, vagy nem olvasták el a nyelvtörvényt, vagy az már a lelkükben lakik. Elvégre beszéljünk szlovákul, mert úgy mindenki ért, nem?
2009. június 19. 12:48
Pozsonyi hányinger
Hányinger, ami tegnap Pozsonyban, Hu Csin-tao látogatása kapcsán történt. A kínai rendőrség/titkosszolgálat öltönyösei, és sapkával jelölt szlovákiai és ausztriai kínai büfések szlovák állampolgárokat vertek, és a szlovák rendőrség ezt tétlenül nézte. Majd ők is beszálltak: a szlovák állampolgárok bántalmazásába - tudjuk, hogy ebben a műfajban erősek.
Az elnök, akire a szlovákok többsége szavazott, ezt le se szarta, a másik két legfőbb közjogi méltóságot sem izgatta, hogy a Comenius Egyetem rektorhelyettesét is elgyepálták...
Amikor az ellenzék azt szerette volna, hogy Robert Kaliňák belügyminiszter a parlament nyilvánossága előtt ugyan mondja már el, hogy történhet meg az, hogy Szlovákiában kínaiak szlovákokat vernek, és ehhez még a rendőrség is asszisztál, az a szóvivője útján megüzente, hogy Kelet-Szlovákiában van, és nem ér rá ilyesmivel foglalkozni.
Az elnök, akire a szlovákok többsége szavazott, ezt le se szarta, a másik két legfőbb közjogi méltóságot sem izgatta, hogy a Comenius Egyetem rektorhelyettesét is elgyepálták...
Amikor az ellenzék azt szerette volna, hogy Robert Kaliňák belügyminiszter a parlament nyilvánossága előtt ugyan mondja már el, hogy történhet meg az, hogy Szlovákiában kínaiak szlovákokat vernek, és ehhez még a rendőrség is asszisztál, az a szóvivője útján megüzente, hogy Kelet-Szlovákiában van, és nem ér rá ilyesmivel foglalkozni.
Fikció
Most képzeljük el, hogy Sólyom László köztársasági elnök pozsonyi látogatásra érkezik. A magyar (mert szlovák is van) Nemzetbiztonsági Hivatal emberei öltönyben provokálják, majd ütik a szlovák tüntetőket, a Magyar Gárda (Kulturális Egyesület:) tagjai pedig civil ruhában, piros sapiban lökdösik a derék demonstrálókat... Akkor mi történt volna?
Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.
Utolsó kommentek