Amikor a szerző 2005-ben Pozsonyban járt, interjút készítettem vele. Ezen a blogon is olvasható, de ki emlékszik már 2005-ös dolgokra, ezért kicsit leporoltuk. 

A vasfüggöny ugyan lehullt 1989 után, ám egy darabja ott maradt Nagyszelmenc és Kisszelmenc között. Zelei Miklós tizenegy éve látta először a szlovák-ukrán határon kettészakított falut, s azóta küzd, hogy ez a századunkban abszurdnak számító állapot megszűnjön. A kettézárt falu című dokumentumregény szerzőjével Pozsonyban beszélgettünk.

 

Kiskunhalason született, Budapesten él. Hogy csöppent bele a Szelmenc-történetbe?

Vagy hogy cseppent belém a Szelmenc-történet… Valahogy mindig határövezetben és határhelyzetekben éltünk. Kiskunhalason születtem, Kiskunmajsán éltünk, apai őseim redemptus polgárok voltak. Nagyapám korán meghalt, a család pedig megindult az értelmiségivé válás útján. Apám testvére jogásznak tanult, apám pedig postamester lett a háború alatt. „Nagy történelmi érzékkel“ elment a visszacsatolt Vajdaságba, annak is a legszélére, Őrszállásra. Ez egy sváb falu volt. A háború után menekülni kellett, mert a partizánok módszeresen irtották a betelepülőket. Majsára tértünk vissza. Családunkat B-listázták, Nagybaracskán jelölték ki kényszerlakhelyünket. Innen Szegedre kerültünk. Szeged is a határövezetbe esett, 1956-ig nem fejlesztették, nem települt oda ipar sem, mert a Horthy-korszakban attól tartottak, hogy úgyis elfoglalják a szerbek. Még a hatvanas évek elején is úgy festett a város, mint egy régi magyar film díszlete. Amerre életem meghatározó részeiben laktunk, valamilyen módon mindig „velünk volt“ a határ is. Nagyon impresszív volt, mikor általános iskolásként, egy tanulmányi kirándulás keretében bejutottam a nagylaki kendergyárba. Mivel a románoknak is kellett kendergyár, Nagylaknál úgy húzták meg a határt, hogy az az üzem udvarán keresztül húzódott. Az udvar közepén volt a kenderáztató, rajta keresztül egy brutális vaskerítés futott, a másik fele már Romániához tartozott. Az volt az első, abszurditásában a szelmenci helyzethez fogható határ-élményem.

 

Mikor járt először Nagyszelmencen?

Mondhatnám, hogy teljesen véletlenül indult az egész, de semmi sem véletlen. Egyik szlovákiai utam során egy ismerősömtől hallottam róla, hogy van itt egy olyan magyar falu, melynek egyik fele itt van, a másik meg ott. Akitől hallottam, még a település nevét sem tudta megmondani. Mivel érdekesnek találtam a szituációt, 1994. szeptember 4-én egy barátommal ellátogattam Nagyszelmencre.

Tovább az eredeti helyre.