tg-ltatsthtetet-06-01

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ha a kézirat leadása és a lapzárta között eltelő időben nem csatolják vissza a Felvidéket Magyarországhoz, akkor a hét legjelentősebb eseménye hétfőn történt, a kora esti órákban: elvérzett a vén matador, a szemünk előtt megszürkült Mikuláš Dzurinda nem bírta már harcát vitézül.

Tömegek léptek 1990-ben politikai pályára, egy ismeretlen vasutas is ott sündörgött a Kereszténydemokrata Mozgalom megalapításakor, majd egy évtized múltán kis híján szétverte a pártot. A jelenlegi kabineten magyarellenességben és aljasságban némileg túltevő harmadik Mečiar-kormány ellenzéki képviselőjeként kezdett rakétaként felívelni politikai pályája, amikor létrejött a Szlovák Demokratikus Koalíció. Dzurinda szóvivőből elnökké dolgozta fel magát. Hogy ez nekem hogy nem sikerült? – pödörhetett egyet akkoriban bajszán Bárdos Gyula, akinek hasonló rajtpozícióból „csak” alelnökségig sikerült jutnia. E terjedelem csekély ahhoz, hogy mérlegre tegyünk egy (eddig) két évtizedes politikai pályát, melyből nyolc év a miniszterelnöki székben telt el, de hiba lenne, ha bedőlnénk annak, amit a miniszterelnök sugallni szeretne: ők is szemetek, mert ők is loptak. Azt, hogy a jelenlegi kormánykoalíció lopott, Robert Ficónak nem különösebben kell bizonygatnia, azt mindenki tudja. Hisz alig alakult meg a kormány, a sajtó attól volt hangos, hogy a fél Magas-Tátrát Mečiar-közeli cégek nyúlták le, a védelmi minisztert sebtében le kellett cserélni a takarítási tender miatt. A nemzetiek uralta környezetvédelmi minisztériumban, úgy látszik, komolyan vették a reciklációt, és a tárcavezetők is erre a sorsra jutottak. A régiófejlesztési minisztériumban jószerivel csak a faliújságot nem lopták el… És ezek csak a legzajosabb botrányok. Ám Fico populizmusra éhes választóit ezek vajmi keveset zavarják. A jobboldali választó meg ilyen finnyás lenne? A büntetőjogi, az adó-, a közigazgatási, a nyugdíj- és az egészségügyi reform levezényléséért nem hunyhatunk szemet valami nehezen átlátható múltbéli pártfinanszírozás felett?Nem. Ez a csontváz most kiesett a szekrényből.

Igaz, a pártvezető könnyebb helyzetben lenne, ha a nyilvánosság elé kiállva azt tudná mondani, egy szó sem igaz az egészből. Mondani ugyan mondhatja, de bizonyíték is kellene, mert a sajtó felkapta Fico témáját, s viszi, mint csibe a taknyot, egyik-másik sajtótermék szinte a görög istenek családfájához hasonlatos ágrajzokat közöl az adóparadicsomokban bejegyzett vállalatokról, londoni postaládákról, bankszámlákról. És ha ezek között egy pártpénztáros az összekötő kapocs, az felettébb kellemetlen, mint ahogy az is, ha erre a pártelnök csak annyit tud mondani, hogy időközben lecserélték a könyvelőnőt. Mindenesetre Dzurindát még korai volna temetni, bár parlamenten kívüliként ritkábban lesz reflektorfényben, de pártelnökként bizonyosan megőrzi befolyását, és hatással lesz a közéletre. Pedig két ciklus után politikai nyugdíjba menni nem ciki.

Kedden, miközben az ország a Fico–Dzurinda adok-kapokot figyelte, a rendőrök gyorsan felmorzsolták a kamionosok ellenállását. Rendőrállam! – kiabálták a kormányhivatal előtt tiltakozó fuvarozók, akiket a rendőrség már nemhogy kamionokkal, de személyautókkal sem engedett a fővárosba, hivatalos indoklás szerint azért, hogy megóvja Pozsony közlekedését az összeomlástól. Kora este úgyis naponta összeomlás tapasztalható a főváros közlekedésében, így arra hivatkozva megakadályozni pár gépkocsit a behajtásban ugyancsak álságos indok, hisz akkor kitilthatnák a forgalmat a városból, amivel garantáltan megelőznék a közlekedés összeomlását. A mai, nehéz gazdasági helyzetben mindenki félti az állását, s ha egy rendőr bevonja egy kamionos jogosítványát, máris munkanélkülit csinált belőle. Így a tekintélyes súly ellenére a kamionosok könnyű prédának számítanak. A hatalom most odavágott nekik. Egyelőre 1:0 a rendőrök javára. Ez a két, kiterjedt társadalmi csoport eddig sem szívelte egymást, különösen a kamionosok a rendőröket. A kettejük közötti szakadék most tovább mélyült.

Amíg a Smer az SDKÚ-val, a kamionosok a kormánnyal voltak elfoglalva, csendben megkezdte utolsó előtti rendes ülését a törvényhozás. Pavol Paška ugyan márciusban még összetrombitálja a képviselőket, de akkor fejben már mindenki a pódiumokon lesz, kampánylázban égve. Nap mint nap feszült figyelemmel követtem a programot, mikor kezdődik már a hazafiassági törvény vitája. Kíváncsian várom, valaki beveszi-e még e hazában, hogy a nemzet nevében és nevével próbálja elfedni üzelmeit a nemzeti párt. Így erős kezdet után hátralevő részében is tartogat számunkra meglepetéseket a február.

2004 januárja vagy februárja volt. A ružinovi kultúrházban levő SDKÚ-pártközpontban valami sajtó volt. Egy germó, beugratós kérdésre Mikuláš Dzurinda azt válaszolta az akkor még Rádio Expreses kollégának (jelenleg Markíza), hogy M. úr, tudom, hogy maga tapasztalt szerkesztő, így abból, amit mondtam, tudnia kell a választ a kérdésére. Nem tudtam eldönteni, hogy valóban tapasztaltnak tartja-e a kollégát, vagy csak benyalva akar kitérni a válasz elől. Mikuláš Dzurinda.

A szemünk láttára szürkült meg ez az ember. Emlékszem, 1998-ban lelkesen vonatoztam haza az egyetemi tanulmányaimnak otthont adó dél-magyarországi nagyvárosból, hogy szavazzak. Tán' akkor szavaztam utoljára lelkesen... Akkoriban tán mintha fekete lett volna a haja. Most meg egérszürke.

Dzurindának volt két sikeres kormánya. Mindkettőben vályúközelben voltak a magyarok. Hogy mit sikerült elérniük, az vitatható, tán nem vagyunk igazságtalanok, ha a semminél némileg többet kvantumában állapodunk meg. Dzurinda nem feltétlenül szerette a magyarokat. Nem is utálta. Használta őket. És nem korlátozta. Az első kormányában kénytelen volt megtűrni a büdös, talpas, nackós SDL-bőrbe bújt komenistákat, akik legalább annyira utálták a magyarokat, mint Mečiar. Ebben a pártban volt egy Fico nevű arc is.  Alelnök volt 99-ig. Második kormányában a standard pártok mellett az ANO nevű médiapárttal is osztozott, holott Pavol Rusko maga nyilatkozta, hogy tárgyalt szervezett bűnözői csoportokkal a televíziója megmentése érdekében.

Dzurinda bevitte az euroatlanti struktúrákba az országot, reformjai pedig talpra állították azt. Csak hát ez a finanszírozás. Robert Fico - közpénzeken, kormányhivatalnokok mozgatásával - elővette ezt a dolgot, a sajtó meg felkapta, mint csibe a taknyot.

Körültekintő módon meg kell vizsgálni ezt a dolgot, De az nem lehet, hogy a jelenlegi kormány elsikkasztott eurómillióiról egy 10 évvel ezelőtti finanszírozási ügy elterelje a figyelmet. Mert a koalíció botrányai attól még ott vannak. Különösebben nem zokogok amiatt, hogy Dzurinda nem lesz listavezető, egyrészt mert egy arrogáns fasz, aki csak most mantrázza, hogy alázatosan és türelmesen fog felelni a sajtó kérdéseire, másrészt már hamarabb is vehette volna a kalapját a pártja érdekében. Érdemei elismerése mellett.

*****

És emiatt nem akarunk külön posztot írni, de a napokban annak lehetünk tanúi, hogy két, meglehetősen széles társadalmi csoport között a viszonyok meglehetősen elmérgesedtek. Az országban van vagy 25 ezer rendőr, és nem tudom, mennyi kamionos, de a szám nagyobb vagy egyenlő. Ezek eddig sem különösen szívlelték egymást, a történtek után azonban a szimpátiaszakadék egyre mélyülni fog. Ha egy kamionosnak elveszik a jogosítványát, akkor az munkanélküli lesz.

Nehéz lenne eldönteni, hogy a szarpofozás vagy a fingfűrészelés szavak jelentésmezeje fedi-e le jobban mindazt, ami tegnap a régi parlament épületében történt.

Az ellenzék azon kíván dolgozni, hogy alternatívát tudjanak felkínálni a jelenlegi kormányzattal szemben.

Arról, hogy ezt politikai szempontból hogyan képzelik el, a jövő év elején kezdenek tárgyalni.

A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), a Magyar Koalíció Pártja (MKP), a Most-Híd, a Polgári Konzervatív Párt (OKS), a Szabadság és Szolidaritás (SaS), és a Zöldpárt (SZS) kedden ült tárgyalóasztalhoz. Az ülést Mikuláš Dzurinda kezdeményezte, azzal a szándékkal, hogy köszönetet mondjon a pártoknak Pavol Frešo, az SDKÚ megyeielnök-jelöltje támogatásáért a megyei választások során. A Budapesten tárgyaló Csáky Pál helyett Bárdos Gyula frakcióvezető képviselte az MKP-t.

Bárdos Gyula elmondta, a választások előtt nem lenne jó légvárakat építeni. Mivel a tanácskozást nem tartja politikai jellegűnek, ezért az ellenzéki pártok közti együttműködésről még a magyar párt elnökségének is kell tárgyalnia. "Nem szeretnénk valamiféle nemzeti front kialakítására törekedni" - fogalmazott a frakcióvezető, aki szerint, ha az ellenzéki pártok egyértelműen tudják definiálni, mi a céljuk, akkor annak is meg kell találni a módját, hogy a választóik által leadott voksok ne vesszenek kárba.

Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ elnöke szerint az ellenzék számára legalább három olyan terület kínálkozik, ahol együtt tudnának működni. "Össze kell hangolnunk a programjainkat, határozottan állást foglalni a jelenlegi kormányzattal szemben, és úgy kell rendezni a kapcsolataikat, hogy a demokratikusan gondolkodó emberek szavazatai ne vesszenek kárba.

A Kereszténydemokrata Mozgalom sem híve a választási szövetségnek. A párt joggal tart Dzurinda egységesítő törekvéseiből, az exminiszterelnök maga is KDH-s volt, s a pártból kiválva alapította meg az SDKÚ-t.

Az SaS és az OKS számára elfogadható lenne a választási szövetség, az OKS azonban még sosem került be a parlamentbe, az SaS támogatottsága pedig nem biztos, hogy elegendő a parlamentbe jutási küszöb átlépéséhez. Dzurinda így valószínűleg 2010 júniusában nem fog tudni az ellenzék egyesítőjének és vezérének szerepében tetszelegni.

A Hídember, Bugár Béla szerint félre kell tenni a személyes és a pártos önzést. Na, ezt legalább olyan furcsa tőle hallani, mint amikor Sándor azt mondja, hogy a megfogalmazással vannak problémái.

Az ellenzék számára csak egyetlen stratégia létezik, az együttműködés - mondta Miroslav Kusý politológus az ellenzéki pártok tanácskozására reagálva. Az elemző szerint az ellenzék legfőbb problémája az, hogy nem tudnak megegyezni a közös stratégia kialakításában. "Az már a találkozó előtt várható volt, hogy ez csak egy ismerkedési est lesz, egy kötetlen flörtölés" - fogalmazott Kusý, aki szerint már késő egy közös stratégia kialakítására.

Az ellenzéki együttműködésnek ilyenformán erősen elkúrtam-látszata kezd kialakulni. Olyannyira, hogy a Pravda kommentárja már hétfőn megelőlegezte a találkozó kudarcát. Eddig úgy tűnik, a Smer fog kormányt alakítani

******

Az ellenzék csetléséről-botlásáról 2006 óta Szemtanú kolléga blogjában olvashattok tanulságos bejegyzéseket.

******

És olvassunk a hétköznapok hőséről is, aki jóllehet a "rendes" médiába is bejáratos, az alternatív médiának kötelessége felkarolni az ilyen kezdeményezéseket, hiszen alulról jönnek, akár a blogok.

Adott egy marcelházi legény - karácsony közeledvén idézhetnénk az ismert passzust a Bibliából, mely szerint "„...te, Betlehem-Efrata, bár a legkisebb vagy Júdea nemzetségei között, mégis belőled születik majd nekem, aki uralkodni fog Izrael felett" (Mikeás 5,1); lám Marcelháza, fóliásaid miatt emlegettek a létező szocializmusban, de a szellem is virágzik ott, mivel két nagy bloggert is adtál a felvidéki magyarságnak -, aki elhatározta, hogy erejéhez képest változtat a csángók irigylésreméltónak nem nevezhető helyzetén. A Körkép interjúja Lengyel Zoltánnal.

Ezen a héten még a szokásosnál is nagyobb érdeklődéssel figyeltem a parlamenti ülést. A 44. ülésszak ugyanis az utolsó, melyen még kötelezi a koalíciós szerződés a Smer–SNS–HZDS triumvirátust, így a jövő évi üléseken Pavol Paška bájmosolya és protokolláris nyilatkozata ellenére már semmi se biztos. A monitor előtt ülve nógattam-sürgettem a honatyákat: húzzatok bele, gyerünk, jussunk el még a héten a 72. tárgyalási pontig.

Nem így lett. Péntek 13 óra körül, az 50. pont táján hazamentek a legények. Így a Ján Slota és Rafael Rafaj által beterjesztett hazafias törvény vitája a jövő hétre maradt. Gondolom, minden önkormányzati képviselő és vidéki sportvezető izgatottan várja a döntést. A hazai és a magyarországi sajtó elsősorban a törvény iskolákra gyakorolt hatását emelte ki, nevezetesen, hogy az SNS-es jogalkotók teletömnék nemzeti jelképekkel az osztályokat, és akkor Lady Gaga vagy a Rammstein poszterét nem tudnák hova tenni a nebulók. A sovány, a nyelvtörvény végrehajtó rendelkezése mellett eltörpülő, alig ötoldalas törvényjavaslatocska azonban nemcsak az iskolákat borítaná el fehér-kék-piros köddel. A tervezett jogszabály értelmében minden állampolgárnak kötelessége tisztelni az állami jelképeket, az államnyelvet és az államot, de még annak intézményeit is. Tehát Slotáéknak messze nem elég a fizetem az adókat és betartom a törvényeket liberális minimuma, ők tiszteletet követelnek.

Az államnak tett hűségesküt nemcsak a diákok tennék le, személyi igazolványuk átvételekor, hanem a parlamenti képviselők, az állami és közalkalmazottak, a polgármesterek, a helyi és a megyei képviselők is. A himnusz nemcsak a tanítási hét kezdetén csendülne fel, hanem az önkormányzati, parlamenti és kormányülések, a sportesemények, és minden önkormányzati rendezvény előtt is. Képzeljük el ennek valószerűségét egy csallóközi, vagy éppen bodrogközi falunapon... A Koalíciós Tanács ülésén a HZDS és a Smer jelezte, nem értenek egyet a jogszabállyal, de támogatni fogják második olvasatba utalását, melynek során azonban komoly változtatásokat várnak koalíciós partnerüktől. Azt egyikük se merte mondani, hogy „Jano, nem kell ez, októberben 12,5 százalékos volt a munkanélküliség, és tudod, Szabó Dezső is megírta Tisza Istvánnak, hogy a Himnuszt éhes hassal csak egy bizonyos ideig lehet énekelni”, mert akkor az a szlovák választók szemében nem lett volna „jószlovák”. Éppen ezért a láthatóan túlzó törvényjavaslatot a szlovák ellenzék is csak szőrmentén bírálta. Hisz jövő nyáron választások lesznek, és a nemzeti öntudat még a gazdasági növekedésnél is több voksot hozó téma ebben az országunkban. Így izgatottan várjuk, melyik nap kerül sor e lényeges törvényjavaslat megvitatására.

Mégsem mondhatnánk, hogy unalmas malmozgatással töltötték idejüket a képviselők az ülésteremben, melyben egy véres leszámolásra is sor került. Igaz, a mečiari „parlamenti hosszú kések éjszakáját” nehéz felülmúlni, de Robert Fico nem is tör hasonló babérokra: ő fényes nappal fejezte le újra a Szlovák Földalap vezetését. A legújabb hazai botrányos telekügylet azok számára szolgálhat megerősítésként, akik eddig is úgy gondolták: a történelem ismétli önmagát. Egy Mečiar-közeli csapat már 2007-ben is megpróbált értékes tátraalji földeket szerezni, s ez akkor kis híján a koalíció bukásához vezetett. Akkor nem jött nekik össze, most viszont csont nélkül rátették a kezüket a kelet-szlovákiai nyugdíjasok által visszaigényelt földekre. A koalíció még csak meg se rezzent. Erre a kis időre már kár izmozni…

Előbb azonban vessünk egy pillantást a Duna fölé magasodó márványpalotára. Elképzelem, amint reggel a honatyák és honanyák morcosan merednek a fürdőszobatükörbe. „Vazz', lassan szüretelni kell“ - gondolta Szigeti János. „Do …., megint három padsorral azok alá a…magyarok alá kell ülnöm, holott még a szagukat se bírom“ - mondta három évtizeddel fiatalabb, csinos feleségének Ján Slota. „Nem, nem bébi, le kell mondanom a keddi randit, értsd meg, nagy nap ez a társadalom, a család, de az egész szlovákság életében is, amikor én, Ján Slota legjobb tanítványa zsenge korom, meg legénytolltól is alig pelyhedző állam ellenére is atya leszek. Nem, nem te vagy terhes. Honatya leszek“ - mondta a mindannyiunk fájdalmára Brüsszelbe távozott, nagyon értékes Jaroslav Paška helyére ülő Slota-ifista, Jakub Gajdošík a telefonba kedvesének. (Bár azon is gondolkodott, hogy elhagyja a hetedíziglen szlovák felmenőkkel rendelkező, Jánošík Aničkájára hajazó terchovái lányt, csak hogy alkotó energiáit a nemzetre, és annak magyarveszélytől való megmentésére koncentrálhassa.) Katarína Cibulková azon töprengett, hogyan fogja tudni ezt az alig egy évet kibekkelni úgy, hogy továbbra se vegyék észre őt. Hasonló problémák legalább 100 másik honatyát nyomasztottak, szóval, már egy kétharmados törvény elfogadásához bőven elegen lettek volna. Csáky Pál megpróbálta hátul minél jobban szétfésülni a haját, hogy a srégen mögötte ülő Bugár Béla ne lásson rá képviselői laptopja monitorjára. Bastrnák Tibor mélabúsan rendezgette a nyáron Cirill és Metód ügyben született újságcikk-kivágatgyűjteményét. Jana Vaľová még belenézett kristálygömbjébe, s mielőtt a mentelmi jogot élvező verdájában elfordította volna a kulcsot, háromszor átköpött a válla felett, és a tegnapi buli nyomán kártyát is hányt (aki e két sort sima szemétkedésnek tartja, nézze meg a honanya vállalkozói engedélyének kivonatát, amelyen a jóslás is szerepel). Ľuboš Micheľ már nem gondolt semmire. Így érkeztek meg ők, mind a 150-en, hogy újra belevessék magukat a hon gyarapításába. A 40. ülésen 90 ponton kell átrágniuk magukat, így ez még sokáig témát biztosít a kollégáknak. Most csupán két, már elkaszált törvényjavaslatra hívnám fel a figyelmet. Harmadszor is elbukott az iskolabuszok bevezetésére vonatkozó törvényjavaslat, pedig a kistelepülésekről központi iskolákba bumlizó gyerekek helyzetén - komfortérzetén és biztonságán - sokat dobott volna. Bár a képviselő (sofőrje?) nagy fekete autóval hordja iskolába a képviselő gyermekét, a sárga iskolabusz neki nem olyan fontos. Az is visszatetsző, hogy a megyefőnökök továbbra is lehetnek parlamenti képviselők. Ez a kérdés ugyan nem érint tömegeket, jelenleg egy megyefőnök képviselősködik, s ebben a kérdésben nem azzal lehet gondunk, hogy két fizetést húz, hisz vigye, ha megdolgozott érte, hanem hogy a törvényhozó és a végrehajtó hatalom összefonódik személyében.

Valamiért a Ján Slota vezette Szlovák NemzetiPárt azt gondolja, hogy mivel a védelmi bizottság elnöke SNS-es, nekik ebben a teremben bérelt helyük van, s rendre itt tartják sajtótájékoztatóikat, akkor is, ha nem védelmi jellegű problémáról van szó, holott megnyilvánulásaik számára inkább valamelyik pszichiátriai intézet zárt osztálya lenne  a megfelelő kulissza. De hát Lekéren nem mindegyik sajtóterméknek van tudósítója… Akkor, amikor a Slota-párt elvben három miniszteri helyén eddig összesen hat tárcavezető fordult meg, s az elmenő négynek - melyek közül az utóbbi minisztériumostól távozott a politikai életből - a közpénzek nagyon, rendkívül vagy módfelett pofátlan szétlopása miatt kellett mennie, a nemzeti vezér pedig transzcendens mivoltát nemcsak azzal hangsúlyozta, hogy a (l)égbe emelkedett, de tette ezt az útlevél-ellenőrzésre is fittyet hányva, az a legnagyobb problémája, hogy Dél-Szlovákia területén Magyar Gárda-fegyverraktárak vannak, és az oroszlános-árpádsávos brigád arra készül, hogy selejtes őzbakként kilője őt. „Engem nem érdekelnek a koalíciós viszonyok, mert ha a fasiszta Magyar Gárda csizmáinak talpai fognak csattogni a független szlovák földön, és nem lesz szlovák koalíció…“ - imigyen szóla. De már a düh sem a régi. Nincs a fogak közül indulattal előfreccsenő nyál, Rózsa Sándorként összevont szemöldök, gondterhelten összeráncolt homlok, asztalverés, virtustól kidagadt nyakerek. Ahogy a török kamionos sem hiszi, hogy a Slovnaft mellett álló lány tényleg élvezi az aznap már tizedik numerát a vezetőfülkében… Olyan álca ez, mint a seregben olajból és vízgőzből emelt ködfüggöny: csak a nagyon hülyék hiszik, hogy tényleg igazi.

Anna Belousovová legnemzetibb honleányt pedig szüntelen kielégületlenség gyötri. Most éppen a Fico-Bajnai találkozó eredményével elégedetlen. Érdekes, Németh Zsolt is. Szerinte Bajnaival felmosták a padlót. Belousovová ugyan nem mondta, hogy Ficóval felmosták a padlót, de ő nem is ellenzéki képviselő.

Mintha nem ugyanarról a tárgyalásról és sajtótájékoztatóról beszélnénk. Igen, tavaly novemberben Gyurcsánnyal Fico valóban felmosta a komáromi Tiszti Pavilont, de még fel is törölte, beleértve a mellékhelyiségeket is. Ebben a szécsényi sörsátorban viszont egész kedélyes hangulat uralkodott. Robert Fico olyan meggyőző erővel mondta a kamerákba, hogy a nyelvtörvény nem korlátozza semmiben a szlovákiai magyar kisebbséget, hogy aki nem szlovákiai magyar kisebbség, vagy nem tudja, miről van szó, az még akár el is hihette volna. S bár a Nagy Kommunikátor hozta a formáját, s be-beszólogatott Bajnainak, ő ezen angolos eleganciával emelkedett felül, s igaza volt, egy bunkóval nem érdemes feszedezni, ahogy Tamási Áron szülőföldjén mondják. S jobbikos olvasóink kövezzenek meg, de a találkozót akár szolid magyar győzelemként is értékelhetjük. Bocsánatot ugyan nem kértek Sólyom kitiltása miatt, de legalább sajnálkoztak, a nyelvtörvényhez pedig óvónőt fogadtak a homokozóban rosszalkodó gyerekek az EBESZ kisebbségi főbiztosának személyében. Ez utóbbi - egyetérthetünk Berényi Józseffel - valóban alibista megoldás, de őszintén: ki várt akár ennyit is ettől a találkozótól?

Nem vitás, a nyelvtörvény rossz, és az összes lehetséges fórumon fel kell lépni ellene. A szlovmagy politikusok pedig csak akkor dőlhetnének hátra elégedetten, ha elérnék az eltörlését. Erre azonban minimum 2010-ig annyi az esély, mint hogy Szomália kalózai leteszik a fegyvert, és holnaptól csak turisták csónakáztatásával foglalkoznak. Így a részsikereket is értékelni kell.