tg-ltatsthtetet-06-01

Vajon miről tárgyalt Bugár Bélával, a Most-Híd elnökével és a parlament alelnökével Vladimír Mečiar, a parlamenten kívüli Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom elnöke? – bizonyosan sokan teszik fel ezt a kérdést.

Még ha elhisszük is Bugárnak, hogy Mečiar személyes ügyben kereste fel, furdalhatja az oldalunkat a kíváncsiság: a titkosszolgálatot saját céljaira felhasználó, bűnözőknek amnesztiát adó, a kisebbségi oktatási rendszert az SNS kénye-kedvének kiszolgáltató véresszájú magyarfaló veterán politikusnak, a nyugdíjas asszonyok egykori bálványának milyen személyes dolga lehet a korrekt, együttműködő politikus szerepében tetszelegni szerető Lebo Bélával. Nem mintha Mečiarral találkozni bűn lenne. Mindenki azt gondolhat róla, amit akar, ám ettől ő még ugyanolyan állampolgár, mint bármelyikünk, s bár sok dolog miatt elítéljük őt, elítélve mégsem volt. Pedig lehet, hogy ráférne.

Ami ebben az egész találkozásügyben a legzavaróbb, az a megszervezettsége, teatralitása. Mečiar éppen akkor ment a parlamentbe, amikor az egy négyzetméterre eső tudósítók száma vetekedett a biztonságiakéval. Átcsörtetett az újságírók gyűrűjén, talán még pironkodott is, hogy az intézménybe, melybe szinte az elmúlt húsz évben szabad bejárása volt, most ugyanolyan látogatói kártyával kellett bemennie, mint egy bátorkeszi vagy nagymácsédi iskolás vagy nyugdíjas látogatócsoport tagjának, majd elnyelte őt a lift. Ha Bugár szeretett volna valamit Mečiartól, elautózhatott volna az Elektra villához, ha éppen nem kapják el azt a pillanatot, amikor behajt a távműködtetésű kapun, sosem derül ki a találkozó ténye. Ha pedig Mečiar kereste Bugárt – a hivatalos verzió szerint –, Somorja legelőkelőbb szállodájának különtermében is megihattak volna egy kávét, s csak az őket kiszolgáló pincér tudta volna. Bármi volt is a találkozó tárgya, annál sokkal fontosabb volt, hogy beszéljenek róla, hogy benne legyen az esti híradókban, a másnapi lapokban. Tán’ ennyire hiányzik a parlamenti csaták agg hadfijának a kamerák pontfénye és a fényképezőgépek kattogása, vagy ez csak mesterségesen keltett zaj a kommunikációs térben, gumicsont a sajtónak és a népnek?

Magyarországon a Fidesz-kormány lefejezte a teljes jobboldali sajtót, az újságírók, szerkesztők legjavát ültették  kormányzati kommunikációs funkciókba. Hamarosan nálunk is hasonló helyzet alakulhat ki, a jelenlegi szóvivők napjai meg vannak számlálva.

"Szeretem megcsókolni azt, Aki elmegy", írta Endre annak idején. Nézzük, ki megy, ki mehet, ki marad.

Remélem, a rendőrségi szóvivőket nem érinti a tisztogatás, mert ők nem jobbak és nem rosszabbak elődeiknél.

Remélem, Milan Vanga, a hadsereg szóvivője is marad, mert ő jó. Maradhatna Vladimír Gemela, a védelmi tárca szóvivője is, mivel ő is ügyes és korrekt, előtte ORFK szóvivő volt, és utolsó pillanatban léptették elő, hogy megkaphassa a funkciót. Szal vmi politikai hátszél van, ami fegyveres testületekben megengedhetetlen.

Karol Sorby volt titkosszolgálati szóvivő kiváló rádióriporter volt, azonban szóvivőként csődöt mondott. Igaz, mit is lehetne kommunikálni egy olyan cégről, amely az e blogon már sokat idézet szentencia szerint "úgy felel, hogy nem felel". Az utódja nem tudom, kicsoda.

Erik Tomáš belügyi szóvivő valamikor jó újságíró volt. Párszor voltunk közösen börtönben. A Miki Černákot elítélő illavai pernél dolgoztunk először együtt, akkor elmondta, hogy készült a hírhedt Mečiar-videó. A Raisz-fiúkat is vele, meg az akkor STV-s Ján Petrovičcsal vártuk. Aztán egy arrogáns, nagyképű alak lett belőle, akit nem fogunk megkönnyezni a belügyi szóvivői poszton, igaz, Boris Ažaltovič, Vladimír Palko szóvivője is kretén volt, de az másként, és az mindig felvette a telefont, decemberben, a két ünnep között is.

Jozef Bednár, a kulturális tárca szóvivője egy szar volt. Volt, hogy hetekig, hónapokig nem válaszolt. A rekordja, azt hiszem, negyed év volt.

Jana Kaplanová, a környezetvédelmi tárca szóvivője rendkívül arrogáns volt.

Silvia Glendová kormányszóvivő jól indult, kezdetben készségesen vette a telefonokat, de aztán elkurvult, és alig lehetett felhívni. Braňo Ondruš, a kormányzat kommunikációs igazgatója egy 0, nagy nullával.

Az elmúlt kormányzati időszak egyik legnagyobb csalódása Michal Jurči volt. Michal előtte a TASR-nél dolgozott. Mivel a cég, ahol …-ban dolgoztam, nem biztosított szolgálati járművet, és a villamosjegyet sem fizette ki, párszor elhozott sajtókról kocsival. Ő a TASR-ben dolgozott, így az ORFK-tól és a védelmitől is útba estem neki. Aztán a balfasz Harabin szóvivője lett. Mišo, nem gondoltam volna, hogy te HZDS-es vagy, basszad szájba, olyan rendes gyereknek tűntél…

Nézzük a pártszóvivőket. Az elmúlt ciklus legjobb pártszóvivője Jana Benková, a Szlovák Nemzeti Párt sajtótitkára volt - a párt szóvivője egyébként Rafael Rafaj Ján Slota íródeákja. Benková mindig készséggel állt a rendelkezésemre, akár kamerával mentünk, akár megerősítésért hívtam. A nevem is magyar, az általam képviselt sajtótermékeké is, mégis, soha nem éreztette velem, hogy egy szélsőjobbos párt szóvivőjével beszélek. Nagyon korrekt volt. Ha valamit nem tudott, azt mondta, megtudom, szerkesztő úr, és visszahívom. És vissza is hívott. Általában geci kérdéseket tettem fel neki, mert mit kérdezzen egy magyar újságíró az SNS szóvivőjétől, ennek ellenére sosem borult ki, mindig kedvesen válaszolt, az interjú végén megkérdezte, hogy miben segíthet még, és további szép napot kívánva búcsúzott.
Dušan Štraus, a jelenlegi szóvivő viszont egy fasz, bután felel, és leteszi a telefont.

Katarína Kližanová Rysová, a Smer szóvivője előtte az AFP tudósítója, és Boris Zala asszisztense volt. Nagy hülyeségeket tudott mondani, és viccesen hangsúlyozott. Általában elérhető volt. Mivel a Smernek az elköv. négy évben nem fog kelleni kormányszóvivő, Katkát kirúgták, és Glendová kapja vissza a posztot, így nem maradt más hátra, mint hogy sok sikert kívánjunk neki most kezdődő életében.

Hogy a HZDS szóvivője ki volt, nem tudnám megmondani, mert gyakran változtak, és ritkán kerültem kapcsolatban velük, mivel az engemet foglalkoztató sajtótermékek ritkán kértek HZDS-es anyagot, és az ember meg hobbiból nem fog egy HZDS szóvivőt felhívni.

Az SDKÚ és a KDH szóvivője, Martin Maťko és Martin Krajčovič egyaránt porbafingó. Az előbbi ritkán veszi fel a telefont, akkor sem tud semmit. Megígéri, hogy megtudja, hívhatod később, aztán meg nem veszi. Halovány legények. Remélem, kormányzati kommunikációs posztot egyik sem kap.

Az MKP kommunikációjáról már sokat írtunk ezen a blogon, gyakran érintve a pártszóvivő teljesítményét is, véleményünk pedig a korábban leírtakhoz képest nem változott.

Nézzük az újoncokat. Az SaS szóvivője Tatiana Tóthová, azelőtt a Joj szóvivője volt, miután Tóth Lalit, alias Ľudovíth Tóthot lapátra tették. (Vele a szlovák Való Világ bevezetésekor kerültem kapcsolatba, most a Danube Wingsnél tolja, azt hiszem.) Tapasztalatokról még nem tudok beszámolni, még nem kerültünk kapcsolatba, de Tóthovának komoly szakmai előmenetele volt, szal ő még jó is lehet.

A Most-Híd szóvivőjének, Czuczor Nórának eddig nem sok feladata akadt, parlamenten kívüli erő szóvivőjeként olykor kiküldött egy-két hírt, nyilatkozatot, aztán szevasz. Az igazi megpróbáltatások most jönnek. Amit eddig mutatott az okés, korrekt, reméljük, ez így is marad. A pártnak két minisztere lesz. Solymos László a szóvivőkérdést akár házon belül is megoldhatná, ugyanis a reggeli kávét - már ha iszik, miniszter úr, ha nem ,akkor elnézést - a volt MKP szóvivő főzi neki (aki egykor az Irodalmi Szemlét is szerkesztette egy rövid ideig, ha emlékeim nem csalnak. A Szemlék otthon vannak, így hic et nunc nem tudom visszaellenőrizni). De ez nyilván nem így lesz. Mindenesetre kommunikációs tanácsért nem kell a szomszédba mennie. [UPDATE: a mai Új Szó 3. oldalán arról olvashatunk, hogy ne olyan tuti ez a Solymos-jelöltség, ahogy azt a sajtó egy hete írja. Meglátjuk.]
Simon Zsoltnak is fog kelleni egy szóvivő. Itt most szívesen elsütnék egy tréfát, de objektív okokból nem teszem.

Szóval, kíváncsian várjuk, kik vesznek el legjobbjaink közül, hogy a kormányzati kommunikációban folytassák.

Nagyhétre visszavonulót fújtak a hazai politikusok, mivel a nyomtatott sajtó ünnepi üzemmódba kapcsol, a húsvétra extrahosszú hétvégeként tekintő választópolgárok kirándulnak, a nagyheti templomi szertartások egy része pedig a tévéhíradókkal esik egy időre, így jóval kevesebb embert tudnának elérni, kár feszedezni.

Enyhe, erőtlen próbálkozások akadtak persze, ilyen például a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt, és a hazai politikai élet másik veterán matadora, Vladimír Mečiar nyilatkozatháborúja. Slota valószínűleg a közelgő húsvét csodájától mámorosodott meg. A kereszténység legnagyobb ünnepének középpontjában a megváltás műve, a halált követő feltámadás áll. Így megüzente Mečiarnak, ő is foglalkozhatna már a halála utáni időszakkal. A jókívánságokhoz enyhe családozás is társult, a nemzeti vezető azt javallotta a háromszoros exminiszterelnöknek, ha tolvajokat keres, azt ne az SNS háza táján tegye, hanem nézzen a vejére és a lányára. A megnyilvánulás Slota általánosnak mondható, szuterénközeli szellemi színvonalát tükrözi, és kb. annyira veszélyes, mint két szarvasbika találkozása a National Geographic Channelen – kicsit méregetik egymást, összeakasztják a szarvukat, majd távoznak –, így a HZDS is hasonló eréllyel lőtt vissza. Az a párt, melynek uralkodása alatt a legtöbb politikai indíttatású bűncselekmény történt Szlovákiában, nyilatkozatban ítélte el az erőszak, mint politikaformáló eszköz használatát. Mentségére szolgáljon, hogy a nyilatkozat április elsején kelt.

Egy nappal korábban a Felvidék jelképes visszahódítására indult a Jobbik európai parlamenti képviselője, Morvai Krisztina, és Gaudi-Nagy Tamás, a párt igazságügyiminiszter-jelöltje. A két politikus, az egykor a homoszexuálisok jogaiért is küzdő Morvai, és az egykor a legismertebb magyar pólóárust, Tomcatet is védő Gaudi-Nagy az Erzsébet-híd komáromi hídfőjénél tartott lakossági fórumot, természetesen a járda menetirány szerinti jobbik oldalán, bár pár szimpatizáns a bal oldalra szorult. Ezután híveik kíséretében elindultak, hogy virágcsokrot helyezzenek el Szent István komáromi szobránál. Az összejövetel deklarált célja a szlovákiai magyarellenes politika és a magyargyűlölet elleni tiltakozás volt. Ebből azonban vajmi kevés jött át. Sokkal inkább arról volt szó, hogy az államfőjelölt Morvai meg akarta mutatni, ő megteszi, amibe Sólyom László bicskája beletört 2009. augusztus 21-én. Sólyom Lászlót az országos rendőrfőkapitány várta (volna) a határon, Morvainak egy körzeti parancsnok jutott, az is csak a híd tövében. A séta célja nyilvánvalóan nem az volt, hogy bármit is tegyenek a magyar–szlovák viszony rendezése érdekében, elsősorban saját szavazótáboruknak és felvidéki szimpatizánsaiknak szólt a körmenet. Kampánycélokra mindig jól jön a kisebbség, a határ mindkét oldalán. A séta egyébként a szlovák hatalom bugyraiban is bepillantást engedett, mire a menet a Klapka térre ért, a civil ruhás rendőrök által csaknem kétszeresére nőtt a létszám. Ugyanaz a rendőrségi fotós, aki az egyetemisták nyelvtörvény elleni tüntetésén aktív portrékészítő munkásságot folytatott, most is alaposan dokumentálta, ki volt ott. A rendőrök az újságírókat is zaklatták.

Természetesen, a reakció nem sokat váratott magára, Robert Fico miniszterelnök másnap egy jóízűt jobbikozott, nagyon veszélyesnek nevezte az ilyen megnyilvánulásokat. „Mintha valaki azt akarná a tudtunkra adni, hogy ez itt egy olyan terület, amely mindig is Magyarországhoz tartozott” – mondta. A nemzeti húrokat pengető erőknek a Duna két oldalán olyan szükségük van egymásra, mint egy falat kenyérre.

Megdöbbentő, amikor Vladimír Mečiar szájából ilyesmi hangzik el: "A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomban a párton belüli demokrácia működésének rendkívül széles keretei vannak".

Ennek voltunk tanúi az egész évben. Zdenka Kramplová és Milan Urbáni biztosan sokat tudnának mesélni erről.

Azt hiszem, ennél szélesebb belső demokrácia már csak a nemzetieknél van...

Ezen a héten még a szokásosnál is nagyobb érdeklődéssel figyeltem a parlamenti ülést. A 44. ülésszak ugyanis az utolsó, melyen még kötelezi a koalíciós szerződés a Smer–SNS–HZDS triumvirátust, így a jövő évi üléseken Pavol Paška bájmosolya és protokolláris nyilatkozata ellenére már semmi se biztos. A monitor előtt ülve nógattam-sürgettem a honatyákat: húzzatok bele, gyerünk, jussunk el még a héten a 72. tárgyalási pontig.

Nem így lett. Péntek 13 óra körül, az 50. pont táján hazamentek a legények. Így a Ján Slota és Rafael Rafaj által beterjesztett hazafias törvény vitája a jövő hétre maradt. Gondolom, minden önkormányzati képviselő és vidéki sportvezető izgatottan várja a döntést. A hazai és a magyarországi sajtó elsősorban a törvény iskolákra gyakorolt hatását emelte ki, nevezetesen, hogy az SNS-es jogalkotók teletömnék nemzeti jelképekkel az osztályokat, és akkor Lady Gaga vagy a Rammstein poszterét nem tudnák hova tenni a nebulók. A sovány, a nyelvtörvény végrehajtó rendelkezése mellett eltörpülő, alig ötoldalas törvényjavaslatocska azonban nemcsak az iskolákat borítaná el fehér-kék-piros köddel. A tervezett jogszabály értelmében minden állampolgárnak kötelessége tisztelni az állami jelképeket, az államnyelvet és az államot, de még annak intézményeit is. Tehát Slotáéknak messze nem elég a fizetem az adókat és betartom a törvényeket liberális minimuma, ők tiszteletet követelnek.

Az államnak tett hűségesküt nemcsak a diákok tennék le, személyi igazolványuk átvételekor, hanem a parlamenti képviselők, az állami és közalkalmazottak, a polgármesterek, a helyi és a megyei képviselők is. A himnusz nemcsak a tanítási hét kezdetén csendülne fel, hanem az önkormányzati, parlamenti és kormányülések, a sportesemények, és minden önkormányzati rendezvény előtt is. Képzeljük el ennek valószerűségét egy csallóközi, vagy éppen bodrogközi falunapon... A Koalíciós Tanács ülésén a HZDS és a Smer jelezte, nem értenek egyet a jogszabállyal, de támogatni fogják második olvasatba utalását, melynek során azonban komoly változtatásokat várnak koalíciós partnerüktől. Azt egyikük se merte mondani, hogy „Jano, nem kell ez, októberben 12,5 százalékos volt a munkanélküliség, és tudod, Szabó Dezső is megírta Tisza Istvánnak, hogy a Himnuszt éhes hassal csak egy bizonyos ideig lehet énekelni”, mert akkor az a szlovák választók szemében nem lett volna „jószlovák”. Éppen ezért a láthatóan túlzó törvényjavaslatot a szlovák ellenzék is csak szőrmentén bírálta. Hisz jövő nyáron választások lesznek, és a nemzeti öntudat még a gazdasági növekedésnél is több voksot hozó téma ebben az országunkban. Így izgatottan várjuk, melyik nap kerül sor e lényeges törvényjavaslat megvitatására.

Mégsem mondhatnánk, hogy unalmas malmozgatással töltötték idejüket a képviselők az ülésteremben, melyben egy véres leszámolásra is sor került. Igaz, a mečiari „parlamenti hosszú kések éjszakáját” nehéz felülmúlni, de Robert Fico nem is tör hasonló babérokra: ő fényes nappal fejezte le újra a Szlovák Földalap vezetését. A legújabb hazai botrányos telekügylet azok számára szolgálhat megerősítésként, akik eddig is úgy gondolták: a történelem ismétli önmagát. Egy Mečiar-közeli csapat már 2007-ben is megpróbált értékes tátraalji földeket szerezni, s ez akkor kis híján a koalíció bukásához vezetett. Akkor nem jött nekik össze, most viszont csont nélkül rátették a kezüket a kelet-szlovákiai nyugdíjasok által visszaigényelt földekre. A koalíció még csak meg se rezzent. Erre a kis időre már kár izmozni…