tg-ltatsthtetet-06-01

Karácsony előtt jelent meg a Duna parti városban. A közmunkások épp a városi fenyőfát díszítették, amikor begördült hat kutya vontatta fogatán a Klapka térre. Azóta hol eltűnik, hol megjelenik, időközben Budapestet is megjárta. A komáromi kutyás ember. Jelenség. Ki ő, honnan jött, hova tart?

Arra a kérdésre, hogy mi a foglalkozása, a 47 éves Robert Lait rutinosan válaszolja: világutazó vagyok. „Mielőtt világutazó lettem volna, Antwerpen mellett éltem, volt feleségem és három gyermekem: két fiam, és egy lányom. 1989-ben indultam útnak, hogy megtaláljam önmagam, hogy választ kapjak arra a kérdésre: ki is vagyok valójában – mondja Robert. – Az út új perspektívát nyitott előttem, gyökeresen változtatva meg az életszemléletem. Te minden nap ugyanazt csinálod, számomra minden nap más.” Belgiumból Spanyolországba ment, ahol szülei is élnek. A mediterrán országot ötször is bejárta különböző útvonalakon két évtizedes bolyongása során. Ez idő alatt három nemzedéknyi kutyát „koptatott el”, és megközelítőleg 18 ezer kilométert tett meg. „Ezek a srácok, akik most húzzák ezt a szánhúzó sportolók által használt gyakorlókocsimat, mely egy német hölgy ajándéka, már a harmadik generáció. Az anyjuk fajtiszta szibériai husky volt” – árulja el a Moszkvába tartó világvándor. A kutyák folyamatosan gondoskodnak az utánpótlásról is, jelenleg is van egy három hetes kölyökkutya a falkában, mely hamarosan felválthatja valamelyik idősebb jószágot a guruló alkalmatosság előtt. Persze az is lehet, hogy megveszi valaki. Eladó, kell a pénz az életvitelszerű expedíció költségeire.

„Ha megérkezem egy országba, igyekszem keresztül-kasul bejárni, megismerni a történelmét, a kultúráját, igyekszem kapcsolatot kialakítani a helyiekkel” – ez azonban tájainkon, főként a közép-európaiak hézagos nyelvtudása miatt nehezebben megy, mint Európa nyugati részében, ahol angolul vagy németül könnyedén megértette magát. Hunčík doktor pennájára kívánkozna, hogy a komáromi magyarok miért szlovákul szólnak a kutyás emberhez, hisz magyarul ugyanúgy nem értené, amit el szeretnének mondani neki. Robert lélekben már újraegyesítette Komáromot: napközben nálunk időzik, aludni viszont visszajár Koppánymonostor melletti tanyájára. Itt, a határban verte fel sátrát. Nyugat-Európában alkalmi munkákból, és iskolákban, klubokban tartott előadásokból fedezte útjának kiadásait, itt azonban ez a modell, részben a válság, részben a nyelvi nehézségek miatt nem működik, így Robert csak a komáromiak vendégszeretetére hagyatkozhat, bár örülne valamilyen munkalehetőségnek. „Most épp nincs pénzem, de ez nem fontos számomra. Van időm, van mit enni a kutyáimnak, van hol aludnom, a többi nem lényeges. Most arra koncentrálok, hogy kapcsolatot tudjak kialakítani a helyiekkel. Csak ülök itt, nézem a várost, annak lüktető életét, az embereket, a jellegzetes arcokat, a karaktereket. Igyekszem megérteni a kettéválasztott város történelmét és mély szimbolikáját. Energiát gyűjtök az útra. Ha úgy érzem, készen állok, útnak indulok” – mondja. Mikor felhívom a figyelmét arra a nem elhanyagolható részletre, hogy Moszkva Komáromtól jó 3100 kilométerre található, csak elmosolyodik: „Az semmi, ember! A kutyáim napi 20-30 kilométert bírnak futni a terepviszonyok függvényében. Ha kell, egy évben 7000 kilométert is meg tudok tenni.”

Tervekből nincs hiány. Robert Lait újra be szeretné járni a Balkánt, Bulgáriát, Romániát, Törökországot, Ukrajnát, mielőtt Moszkvába indulna. Korábban már járt a volt Jugoszlávia utódállamaiban. „Szép időszakot töltöttem Dalmáciában, a tenger partján, de jártam Szerbiában is. Onnan azonban kiutasítottak a rendőrök, mert nem volt készpénzem. Ezt követően mentem Ausztriába, majd onnan Magyarországra és Szlovákiába” – idézi fel útjának egy korábbi szakaszát.

Komáromban ritkaság, hogy valaki Moszkvába vágyik. Ezzel utoljára a Jókai Színház Három nővér című előadásán találkoztam, ám Robert Lait nem szenvelgőn sóhajtja ki magából az orosz főváros nevét, úgy, ahogy csak Bandor Éva tudja a komáromi deszkákon, hanem kicsattanó egészséggel, szemében korát meghazudtoló kamaszos tűzzel: „Moszkva mágikus város, rengeteg energia van benne, tízmillió ember él ott, egy csomó érdekes találkozásra nyílik lehetőség.”

Bár azt még nem tudja, vagy nem akarja elárulni, Moszkva után merre fordítja a rudat, egyre bizonyosabb vagyok benne, ez talán nem is fontos. Számára semmiképp nem az. „A társadalomban való lét helyett az utazó életformát választottam. Szeretem” – mondja. Kissé megkésett, szerethető, Sal Paradise-szerű figura. Talán azért lelt mindenhol segítő kezekre, mert az emberek kamaszkori vágyaik megvalósítóját látták benne. Neki sikerült...

A kutyás emberről először.

A kutyás emberről másodszor.

Már több mint 500-an olvastá(to)k a “komáromi kutyás emberről” szóló posztot. Fájdalom, a fegyvertörvény módosításáról szólót csak 200-an, de hát a kutyákat mindenki szereti, a törvényeket meg nem annyira. A kommentekben képeket szerettetek volna, íme.

(A kis kép kattintásra nagyobb lesz. Továbbra is egy Toshiba kamerával fényképezek, az M9-es Leicára még nem jött össze a pénz, sorry, nem vagyunk egy fotóblog no, ez van.) Ma beszélgettem Roberttel, majd ha lesz időm, megírom. Érdekes arc. “Te minden nap ugyanazt csinálod, én minden nap mást” – mondta. Egy darab A vadon szava a Megye utcában...

Akik olvassák a maces fiúk életmódblogját, az Egy nap a városban címűt, azok tudják, hogy a napokban sikerült munkát szerezniük egy hajléktalannak. A világért sem szeretném összemosni a két dolgot – nekem nincs egy Mac-boltom sem –, Robert ugyanis nem hajléktalan, van egy sátra, amiben jól érzi magát – bár mivel napközben őrizetlenül van, előfordul, hogy a (magyar)komáromiak elcsennek belőle valamit; vajon ki az, akinek még a kutyás embernél is kevesebbje van? –, önként indult útnak egy Antwerpen melletti városból, és szeret így élni. A megélhetéshez azonban neki is pénzre van szüksége.

Úton idefelé, Európa nyugatibb részeiben előadásokat tartott, iskolákban, sportklubokban stb. az útjáról és a kutyáiról, az ember-állat kommunikációról, amiért fizettek neki. Nálunk is szívesen vállalkozna hasonlóra angol vagy német nyelven, de alkalmi munkákra is kapható. Szal‘ ha tudsz valami ilyesmit, akkor a Megye utcai Edeny pékség előtt megtalálod, vagy hagyhatsz neki üzenetet., vagy írj kommentet.  Esetleg vihetsz valami kaját a kutyáknak.

Pár hete – még javában tél volt – azt hittem, rosszul látok, amikor Komáromban az Európa előtt a szélső forgalmi sávban egy kutyák vontatta kocsit/kárét/kerekeken guruló közlekedési eszközt láttam haladni. Délelőtt volt, így kizárható volt a tudatmódosító szerek hatása... Izé, wazz, te is azt látod? - kérdeztem T.-t. Az elmúlt harmincx évben még sosem láttam kutyameghajtású eszközt szülővárosom utcáin. A múlt szerdán a Megye utcai Fornetti Edeny pékség boltja előtt lettem figyelmes a járműre. Nem tudom, hogy azóta is nálunk héderelt-e az arc, vagy körutat tett, melynek során visszatért. Szóba elegyedtünk. Belgiumból jött, és Moszkvába tart. Hát, addig el fog koptatni pár kutyát... Világoskék szeméből mély elszántság tükröződött. Ő egy Méder Áron, csak kutyavontatta kordén.

Hát, remélem, ez komoly, mer viccnek nagyon durva. Szeretett szülővárosomnak a rendszerváltás óta először lett szlovák polgármestere, a komáromi választópolgárok szabad akaratából.

Nyilván ez a pillanat egy áthegesztett éjszaka után nem alkalmas arra, hogy mélyenszántó elemzéseket írjunk. Ezért inkább kérdezünk. Csak a Marekra szavazó olvasóim kommenteljenek. Szóval: Bastival és Stubival tele volt a postaládám, Marek két árva szórólapot dobott be a kampány alatt. Az MKP-sok eljöttek, és mindenféléket kérdezgettek a városról. Aki válaszolt, annak adtak egy tollat stb. Én nem voltam itthon, de a szomszédasszony mondta. A hídas koalíció kétszer is eljött, egyszer maga Bastrnák Tibor állt az ajtónkban. Marek egyszer sem jött. Ha nem látom pár óriásplakátját, azt sem tudom, hogy a világon van.

Sokan most az mondják, hogy ez egy rossz álom, és holnap felkelünk, és akkor majd minden fasza lesz, de nem. (Bár azt föl nem foghatom, hogy 4-ig mit tudtak a komáromi szavazatokon számolni, amikor ennél rövidebb idő alatt ennél nagyobb városokban is röhögve megszámlálták a leadott voksokat. Lehet, hogy a le nem adottakat számolták? Volt már itt ilyen.) Ha holnap (ma) fölkelek, elsősorban azt szeretném megérteni, hogy Marek "no kampányával" mivel tudott bárkit is rávenni arra, hogy rá szavazzon?

Kíváncsi voltam, hány szlovák sajtótermék számolt be arról, hogy pénteken Komáromban Bósza Jánost  a Smer parlamenti képviselője, Vladimír Matejička rángatta a földön. Mert ez nem szlovákkérdés vagy magyarkérdés, vagy szlovmagyar kérdés, ez nem Bószáról szól, hanem a hazai demokráciáról. Testi kényszert ugyanis csak a rendőrség alkalmazhat (illetve más szervezetek is, ez pontosan le van fektetve, de ez most nem tárgya ennek a bejegyzésnek), az is csak indokolt esetben. Matejička pedig nem rendőr; azzal, hogy hozzáért, taszigálta, vonszolta, egyértelműen korlátozta személyes szabadságát, mivel Bósza ezt láthatóan nem akarta, és meg is mondta (BTK 183§). Ha tehát a sajtó minden ittasan vezető képviselőn csámcsog, akkor legalább annyira indokolt, hogy erre is odafigyeljen. Mert hova jutna a világ, ha a 150 parlamenti képviselő azt vonszolhatna a földön, akit akar…

Nosza, beírtuk a gugliba hogy Matejička és Bósza. Zömmel magyar találatok jöttek ki, de ott volt a Markíza hírportálja, a tvnoviny.sk is. A videó azonban csalódást kelt.  Ugrás a 36. másodperchez. Azt látjuk, hogy a smeres honatya fogdossa Bószát, de azt, hogy a földön rángatják őt, azt már nem. Holott ezen a videón, és sok hírportál fotóján napnál világosabban látszik, hogy ez történik.
Persze, a dolognak több magyarázata is lehetséges.
1. Az operatőrnek éppen akkor fogyott el a szalagja. Ez esetben azonban rúgják ki a picsába, mert arra még a lagzis videósok is figyelnek, hogy a gyűrűhúzáskor legyen elég hely a kazettán.
2. A  szerkesztő nem tartotta fontosnak, hogy egy parlamenti képviselő egy állampolgárt rángat a földön. (Pedig mi hozna nézettséget - az egyenes adásban közvetített kivégzés mellett - ha nem ez?)

Ha a guglinál komolyabb mélyfúrásra vágyunk, és a médiafigyelő adatbázisba írjuk be az erőszakos képviselő nevét, akkor láthatjuk, hogy július 3-6. között 5x írták le ezt a nevet a szlovák sajtóban, de ebből egy sportoló. A dulakodásról pedig csak a Joj híradója számolt be, a tudósítások átirata szerint.

(És akkor most jöhet az, hogy ebben a régióban alig van tudósítója a szlovák sajtótermékeknek; meg hogy ha a magyar sajtó leír valamit, abból úgysem lesz semmi stb., de ez már egy másik bejegyzés témája lehetne.)