Ma klasszikus „mottóm-helyzetben” vagyok, There are so many stb. Helyette három rövid megnyilatkozásra szorítkoznánk a média berkeiből.
1. (A múlt heti sajnálatos események miatt permanens csúszásban vagyok.) Pénteken tették közzé a Szlovákiai Újságíró Szindikátus díjazottjainak névsorát. A lista megtekinthető az újságíró-szövetség honlapján. Aki magyarokat keres, ne kattintson.
2. Mától tudjuk, kik lesznek a 2009-es Újságírói Díj zsűrijében. A rangos elismerésről már korábban is írtunk a blogon. Ami a zsűrit illeti, különösebb, sokkoló felfedezésre nem bukkantam a nevek áttanulmányozása során. Örülök, hogy Grendel Lajos fogja az interjúkat elbírálni, és nagy plusz, hogy Marek Wollner, a Reportéři ČT dramaturgja is az egyik zsűriben van. A blogokat a köv. zsűri fogja elbírálni:
Vladimíra Bukerová, konzultantka pre webové projekty a bývalá redaktorka BBC
Adam Javůrek, online.zurnalistika.cz (ČR)
Juraj Mesík, publicista
3. A Slovak Press Watch blogon Gabriel Šípoš közreadta a leggyakrabban idézett szakértők listáját. Itt megtekinthető.
2010. január 19. 22:15
A Szindikátus díjai; a másik díj zsűrije, a legokosabb emberek
2010. január 04. 21:00
20 éves a Szindikátus
Ma húsz éve, hogy megalakult a Újságírók Szlovákiai Szindikátusa (SSN). „Az SSN megalapítása logikus folyamata volt az 1989. november 16-án kezdődött események után” – áll a szindikátus nyilatkozatában. „A szindikátus célja kezdettől fogva a sajtószabadság kivívása, az újságírói munka feltételeinek megteremtése.” A szervezetnek jelenleg 1760 tagja van.
2009. november 16. 15:38
Az MKP és a 19 éves lányok; Béla nem ugrál – 2 flash
A barátnőm húga 19 éves. Elsőválasztó, így ebben az évben akár ötször is urnákhoz járulhatott volna. Nem járult. A második fordulóban elment Radičovára szavazni, meg most, a megyei választásokon nagy nehezen sikerült rábeszélni – miután a helyi MKP-elnök is telefonált hozzájuk –, hogy menjen el szavazni. Persze, mindkét esetben több volt az unszolás, mint a meggyőződés. Agyfaszt tudok kapni attól, mikor a körülöttem levők szidják a rendszert, de arra a kérdésre, hogy: oszt' szavazni vótá-e?, nemmel felelnek.
Persze, nem magáról a barátnőm húgáról szeretnék írni, hanem a jelenségről: a politikai pártok semmit nem tettek azért, hogy megszólítsák őt elsős egyetemistaként: menj el szavazni vazze.
Az óriásplakátkampánnyal igazából csak azt lehet megmutatni, mennyi pénzünk van. Ez a korosztály már print sajtót csak nagyon ritkán olvas, híradót nem néz, kampányrendezvényekre meg nem jár, főként akkor nem, ha azok (olykor C- vagy Zs-kategóriás) nóta- és operetténekesekkel vannak színesítve. Az igazából nem érdekel, hogy a szlovák pártok nem próbálták őt elérni, de a Magyar Koalíció Pártja miért nem tesz/tt semmit, hogy elérje az elsőválasztókat? A fiatalokat. Az ifjakat…
Először is szögezzük le, az ICS egy bohózat. Az, hogy harmincas, ill. azon túli felnőtt emberek úgy próbálják meg magukat beküzdeni a pártstruktúrába, hogy azt állítják magukról: ők az ifjúság – vicc. (Persze, tegyük hozzá, az ifjak nem is nagyon törik magukat a pártba…) Azért van szükségük erre a manőverre, mert – központi ifjúságsupportáló nyilatkozatok ide vagy oda – ha a helyi struktúrákban szeretnék bontogatni a szárnyaikat, a helyi bizniszeiket féltő öregek úgy vernék el őket a vályútól, mint annak a rendje. Menjetek csak a homokozóba, gyerekek… ICS, az kell nektek. Nehogymá’ egy 22 éves egyetemista mondja meg nekem, hogyan kell szociális otthont privatizálni Nyitra megyében…
És ha még az ICS egy komoly dolog is lenne, az még mindig csak a pártifjúság. Az Ifjú Gárda. A szlovmagy fiatalok egy alatti százaléka. És a többivel mi lesz? Az ifjúság megszólításának hatékony módja lehetne, ha kinevelnének sikeres „ifjúkádereket” az „Ifjú Gárdából”, ezeket egyrészt lehetne zászlóként mutogatni, hogy lám, nemcsak a képviselőasszisztensek, polgármesterek és járási pártelnökök gyermekei vágynak (ifjú)politikai pályája; másrészt ezek hitelesebben tudnának szólni az ifjúsághoz, mint az ötvenes Csáky Pál, vagy a negyvenes Farkas Iván. Ui., ha az ifjú rájuk néz, legfeljebb azt mondhatja: baze’, mint az apám otthon, és ezzel sokat gyengült a hatékony megszólítás esélye. Azonban a párt még arra se volt képes, hogy vonzó, vagy legalább ismert második vonalbeli, regionális politikusokat neveljen ki. (Aki nem ért egyet ezzel az állítással, az lakhelyén álljon ki egy forgalmas közterületre, és kérje meg a szembejövőket, hogy nevezzenek meg három MKP-s megyei képviselőt. A kudarc borítékolható.) Ifjúkáderekre meg már nem maradt idő…
Az f2f kommunikáción túl – melyben a párt nem jeleskedett –, az egyetlen hely, ahol el tudnák érni az ifjúságot, az internet. Az MKP internetes jelenléte azonban leginkább Bret Easton Ellis egy regénycímével vethető egybe. OK, honlapja van, de az már a szó szerint garázscégként működő gumiszerviznek is van, ahova a kocsimat hordom. A mai honlapdömpingben, amikor már szülőfalumban is csaknem minden vállalkozásnak van honlapja, egy honlap, az semmi. Egy honlapra csak az megy rá, akit érdekel. Komáromban gyakran szokott mellettem parkolni egy autó, amire az van írva, hogy www.jazminparty.sk. Sose mentem rá erre a honlapra, mert nem érdekelt. Ahogy egy 17 éves, jövőre elsőválasztó gépészeti szakközépbe járó ifjoncot sem érdekel az MKP. A párt honlapja egyénként mindennek nevezhető, csak fiatalosnak nem.
Hogy követhették el azt a balfaszságot, hogy a csakypal.sk-t nem foglalták le, így ha valaki ezt beírja, akkor az a Paraméterre fog mutatni? Milyen fotó- és videómegosztó portálokon szerepel a párt? Milyen közösségi oldalakon vannak regisztrálva (pártként, ill. a tisztségviselőik magánszemélyekként)? Van-e blogjuk? (Hallottak-e már arról, hogy a fideszes Becsey Zsolt egy időben három blogon is nyomta, a freeblogon, a blog.hu-n és a blogtéren?) Twittereznek-e? Megoszthatók a honlapjukon levő tartalmak? Hozzászólnak a róluk folytatott internetes vitákhoz? Egyáltalán: figyelik azokat? Járt már valaha valamelyikük a Pokec magyar szobájában? Nem futja esetleg két egyetemistára, akiket részmunkaidőben lehetne foglalkoztatni ilyesmivel? Mert kommunikációs gépezet, az nemigen van.
Persze, nem állítjuk, hogy ha holnaptól Dunajsky Éva elkezd twitterezni, Berényi József blogolni fog a Paraméteren, Csáky Pál pedig a Facebook királyává dolgozza fel magát, Mafia War családot alapít, és kilövi a már facebookos Gál Gábort, vagy a Farmville keretében beszántja A. Nagy László mezejét, akkor 2010-ben minden magyar elsőválasztó voksot begyűjtenek, de biztos többet, mint így. Mert aztán elkezd kihalni az a réteg, amelyik még kötelességének tekinti a részvételt a választásokon, és akkor bizony nem lesz meg a stabil 10%, mely elkényelmesítette a legényeket a Čajakova utcában.
Bugár Béla azt találta mondani vasárnap a Markíza kereskedelmi televízióban Zlatica Puškárová Na telo című műsorában a megyei választási eredményeket értékelve: „elégedett vagyok, bár nem ugrálok az örömtől”. A Híd annyi óriásplakátot nyomott ki, hogy azzal a pozsonyi M. R. Štefánik reptér minden kifutópályáját könnyedén narancssárgába lehetne borítani. Ehhez képest 2 saját és egy koalíciós képviselőjük lett. A káröröm legyen azt elszánt ellendrukkereké. E sorok írója csak két dolgot jegyezne meg:
1. A pártnak egyelőre Bugár Béla mosolyán kívül nincs egyéb érdeme létének 4,5 hónapja alatt.
2. Lehet az arányokkal búgó hangon, a kamerába elkerekült szemmel nézve zsonglőrködni. A határon túli magyarok szerelmesei is azt gurgulázták december 5-ről az „anyaországban”, hogy az emberek többsége igennel szavazott, csak hát a végeredmény… Itt is lehet okosakat mondani arról, hogy 60:40, meg ilyesmi, de a ValóVilágban egy másik aránypár számít. A 40:2. Bizony.
Persze, nem magáról a barátnőm húgáról szeretnék írni, hanem a jelenségről: a politikai pártok semmit nem tettek azért, hogy megszólítsák őt elsős egyetemistaként: menj el szavazni vazze.
Az óriásplakátkampánnyal igazából csak azt lehet megmutatni, mennyi pénzünk van. Ez a korosztály már print sajtót csak nagyon ritkán olvas, híradót nem néz, kampányrendezvényekre meg nem jár, főként akkor nem, ha azok (olykor C- vagy Zs-kategóriás) nóta- és operetténekesekkel vannak színesítve. Az igazából nem érdekel, hogy a szlovák pártok nem próbálták őt elérni, de a Magyar Koalíció Pártja miért nem tesz/tt semmit, hogy elérje az elsőválasztókat? A fiatalokat. Az ifjakat…
Először is szögezzük le, az ICS egy bohózat. Az, hogy harmincas, ill. azon túli felnőtt emberek úgy próbálják meg magukat beküzdeni a pártstruktúrába, hogy azt állítják magukról: ők az ifjúság – vicc. (Persze, tegyük hozzá, az ifjak nem is nagyon törik magukat a pártba…) Azért van szükségük erre a manőverre, mert – központi ifjúságsupportáló nyilatkozatok ide vagy oda – ha a helyi struktúrákban szeretnék bontogatni a szárnyaikat, a helyi bizniszeiket féltő öregek úgy vernék el őket a vályútól, mint annak a rendje. Menjetek csak a homokozóba, gyerekek… ICS, az kell nektek. Nehogymá’ egy 22 éves egyetemista mondja meg nekem, hogyan kell szociális otthont privatizálni Nyitra megyében…
És ha még az ICS egy komoly dolog is lenne, az még mindig csak a pártifjúság. Az Ifjú Gárda. A szlovmagy fiatalok egy alatti százaléka. És a többivel mi lesz? Az ifjúság megszólításának hatékony módja lehetne, ha kinevelnének sikeres „ifjúkádereket” az „Ifjú Gárdából”, ezeket egyrészt lehetne zászlóként mutogatni, hogy lám, nemcsak a képviselőasszisztensek, polgármesterek és járási pártelnökök gyermekei vágynak (ifjú)politikai pályája; másrészt ezek hitelesebben tudnának szólni az ifjúsághoz, mint az ötvenes Csáky Pál, vagy a negyvenes Farkas Iván. Ui., ha az ifjú rájuk néz, legfeljebb azt mondhatja: baze’, mint az apám otthon, és ezzel sokat gyengült a hatékony megszólítás esélye. Azonban a párt még arra se volt képes, hogy vonzó, vagy legalább ismert második vonalbeli, regionális politikusokat neveljen ki. (Aki nem ért egyet ezzel az állítással, az lakhelyén álljon ki egy forgalmas közterületre, és kérje meg a szembejövőket, hogy nevezzenek meg három MKP-s megyei képviselőt. A kudarc borítékolható.) Ifjúkáderekre meg már nem maradt idő…
Az f2f kommunikáción túl – melyben a párt nem jeleskedett –, az egyetlen hely, ahol el tudnák érni az ifjúságot, az internet. Az MKP internetes jelenléte azonban leginkább Bret Easton Ellis egy regénycímével vethető egybe. OK, honlapja van, de az már a szó szerint garázscégként működő gumiszerviznek is van, ahova a kocsimat hordom. A mai honlapdömpingben, amikor már szülőfalumban is csaknem minden vállalkozásnak van honlapja, egy honlap, az semmi. Egy honlapra csak az megy rá, akit érdekel. Komáromban gyakran szokott mellettem parkolni egy autó, amire az van írva, hogy www.jazminparty.sk. Sose mentem rá erre a honlapra, mert nem érdekelt. Ahogy egy 17 éves, jövőre elsőválasztó gépészeti szakközépbe járó ifjoncot sem érdekel az MKP. A párt honlapja egyénként mindennek nevezhető, csak fiatalosnak nem.
Hogy követhették el azt a balfaszságot, hogy a csakypal.sk-t nem foglalták le, így ha valaki ezt beírja, akkor az a Paraméterre fog mutatni? Milyen fotó- és videómegosztó portálokon szerepel a párt? Milyen közösségi oldalakon vannak regisztrálva (pártként, ill. a tisztségviselőik magánszemélyekként)? Van-e blogjuk? (Hallottak-e már arról, hogy a fideszes Becsey Zsolt egy időben három blogon is nyomta, a freeblogon, a blog.hu-n és a blogtéren?) Twittereznek-e? Megoszthatók a honlapjukon levő tartalmak? Hozzászólnak a róluk folytatott internetes vitákhoz? Egyáltalán: figyelik azokat? Járt már valaha valamelyikük a Pokec magyar szobájában? Nem futja esetleg két egyetemistára, akiket részmunkaidőben lehetne foglalkoztatni ilyesmivel? Mert kommunikációs gépezet, az nemigen van.
Persze, nem állítjuk, hogy ha holnaptól Dunajsky Éva elkezd twitterezni, Berényi József blogolni fog a Paraméteren, Csáky Pál pedig a Facebook királyává dolgozza fel magát, Mafia War családot alapít, és kilövi a már facebookos Gál Gábort, vagy a Farmville keretében beszántja A. Nagy László mezejét, akkor 2010-ben minden magyar elsőválasztó voksot begyűjtenek, de biztos többet, mint így. Mert aztán elkezd kihalni az a réteg, amelyik még kötelességének tekinti a részvételt a választásokon, és akkor bizony nem lesz meg a stabil 10%, mely elkényelmesítette a legényeket a Čajakova utcában.
*****
Bugár Béla azt találta mondani vasárnap a Markíza kereskedelmi televízióban Zlatica Puškárová Na telo című műsorában a megyei választási eredményeket értékelve: „elégedett vagyok, bár nem ugrálok az örömtől”. A Híd annyi óriásplakátot nyomott ki, hogy azzal a pozsonyi M. R. Štefánik reptér minden kifutópályáját könnyedén narancssárgába lehetne borítani. Ehhez képest 2 saját és egy koalíciós képviselőjük lett. A káröröm legyen azt elszánt ellendrukkereké. E sorok írója csak két dolgot jegyezne meg:
1. A pártnak egyelőre Bugár Béla mosolyán kívül nincs egyéb érdeme létének 4,5 hónapja alatt.
2. Lehet az arányokkal búgó hangon, a kamerába elkerekült szemmel nézve zsonglőrködni. A határon túli magyarok szerelmesei is azt gurgulázták december 5-ről az „anyaországban”, hogy az emberek többsége igennel szavazott, csak hát a végeredmény… Itt is lehet okosakat mondani arról, hogy 60:40, meg ilyesmi, de a ValóVilágban egy másik aránypár számít. A 40:2. Bizony.
Ennek ismeretében érthető, hogy nem ugrál.
Ha nem láttad, itt megnézheted.
2009. január 20. 10:00
Nem hiszünk a magyar makogásnak! (videó)
Tegnap a Selye Egyetemen jártunk. Nem tudósítani akarunk az oktatási intézmény ötéves fennállása alkalmából szervezett rendezvényről, az már lement a híradóban, aki pedig nem látta, elolvashatja az Új Szóban, vagy éppen a bummon (maga a főszerkesztő képviselte a portált). E helyen - szokás szerint - csak pár fragmentumra szorítkoznánk.
Albert Sándornak - minden vélt és valós hibája ellenére elévülhetetlen érdemei vannak a Selye Egyetem létbe beszélése és üzemeltetése terén.
Már megint lelepleztek egy emléktáblát, sőt, ma egyszerre kettőt. Ehhez értünk mi, szlovákiai magyarok. Jó, hogy egy kopjafát nem avattunk fel rögvest.
Ivan Gašparovič meglepően békülékeny hangnemű beszédet mondott. Mint ha nem az az ember állt volna ma az SJE pulpitusán, aki nem is olyan rég nem írta alá a közoktatási törvényt. Mintha nem is az az ember beszélt volna mézesmázosan, aki kb. két hete még azt böfögte: nincsenek magyar iskolák, csak szlovákok, ahol magyarul oktatnak. Ja, egy nemzet él itt, mi? Nem dőlünk be, seggfej!
A legmeglepőbb pedig Dušan Čaplovič volt, aki beszélye végén egy magyar mondattal próbálkozott. Nem mondom, aranyos gesztus, de: a pápa jobban beszél magyarul, pedig az nem él velünk egy országban... Másrészt meg, Dušan bácsi, hát nem maga mondta, hogy 50:50 százalékban kell magyarul/szlovákul oktatni a magyar iskolákban? Akkor meg mit bohóckodik itten? (Nem mindegy, hogy valamit elmondunk olyan helyen, ahol nincs ott a Markíza és a TA3, túlsúlyban van a magyar sajtó, akit csak az érdekel, mit mond Sólyom, megy max. egy miniinterjú a rektorral; viszonylag szűk körben, pár lelkes érdeklődőnek, vagy hogy valamivel telebasszuk a hírügynökségeket és mind a 4 tévét.)
Az egész ünnepség egyébként végtelenül protokolláris volt, és rendkívül unalmas. Mint általában az ilyen ünnepségek.
Öt év egy egyetem életében semmi. Mert a híres egyetemek nem ötévesek. De nyilván a Harvard is volt ötéves valamikor... Nem az a kérdés, hogy milyen volt ez az öt év, hanem hogy lesz-e következő ötven, száz.
Hogy sikerül-e az intézménynek levetkőzni az olcsó diplomagyári hírnevét.
Hogy megszűnik-e az az állapot, amikor két gimnazista így beszélget a Krusóban: ide, meg ide megy ide akarok menni, de ha nem vennének fel, azért beadtam a Selyére is.
Hogy el fog-e merni menni magyar szakra felvételizni olyan deák, aki a tollbamondás szövegét, mely szerint "báró Mednyászky Alajos", így értelmezi: "báró Mednyánszky, a Lajos".
És itt most egy hosszas fejtegetésnek kellene következni arról, hogy amikor Radnóti Miklós járt magyar-francia szakra, akkor négyen alkották az egész évfolyamot, 1996-ban pedig negyvenen. És hogy ne hasonlítgassuk magunkat a diplomák száma terén az USA-val, mert ott a két éves rendőrképző is felsőfokú végzettségnek minősül, míg nálunk a neve rendőr szakközép..., de ezt most nem írjuk meg.
Albert Sándornak - minden vélt és valós hibája ellenére elévülhetetlen érdemei vannak a Selye Egyetem létbe beszélése és üzemeltetése terén.
Már megint lelepleztek egy emléktáblát, sőt, ma egyszerre kettőt. Ehhez értünk mi, szlovákiai magyarok. Jó, hogy egy kopjafát nem avattunk fel rögvest.
Ivan Gašparovič meglepően békülékeny hangnemű beszédet mondott. Mint ha nem az az ember állt volna ma az SJE pulpitusán, aki nem is olyan rég nem írta alá a közoktatási törvényt. Mintha nem is az az ember beszélt volna mézesmázosan, aki kb. két hete még azt böfögte: nincsenek magyar iskolák, csak szlovákok, ahol magyarul oktatnak. Ja, egy nemzet él itt, mi? Nem dőlünk be, seggfej!
A legmeglepőbb pedig Dušan Čaplovič volt, aki beszélye végén egy magyar mondattal próbálkozott. Nem mondom, aranyos gesztus, de: a pápa jobban beszél magyarul, pedig az nem él velünk egy országban... Másrészt meg, Dušan bácsi, hát nem maga mondta, hogy 50:50 százalékban kell magyarul/szlovákul oktatni a magyar iskolákban? Akkor meg mit bohóckodik itten? (Nem mindegy, hogy valamit elmondunk olyan helyen, ahol nincs ott a Markíza és a TA3, túlsúlyban van a magyar sajtó, akit csak az érdekel, mit mond Sólyom, megy max. egy miniinterjú a rektorral; viszonylag szűk körben, pár lelkes érdeklődőnek, vagy hogy valamivel telebasszuk a hírügynökségeket és mind a 4 tévét.)
Az egész ünnepség egyébként végtelenül protokolláris volt, és rendkívül unalmas. Mint általában az ilyen ünnepségek.
Öt év egy egyetem életében semmi. Mert a híres egyetemek nem ötévesek. De nyilván a Harvard is volt ötéves valamikor... Nem az a kérdés, hogy milyen volt ez az öt év, hanem hogy lesz-e következő ötven, száz.
Hogy sikerül-e az intézménynek levetkőzni az olcsó diplomagyári hírnevét.
Hogy megszűnik-e az az állapot, amikor két gimnazista így beszélget a Krusóban: ide, meg ide megy ide akarok menni, de ha nem vennének fel, azért beadtam a Selyére is.
Hogy el fog-e merni menni magyar szakra felvételizni olyan deák, aki a tollbamondás szövegét, mely szerint "báró Mednyászky Alajos", így értelmezi: "báró Mednyánszky, a Lajos".
És itt most egy hosszas fejtegetésnek kellene következni arról, hogy amikor Radnóti Miklós járt magyar-francia szakra, akkor négyen alkották az egész évfolyamot, 1996-ban pedig negyvenen. És hogy ne hasonlítgassuk magunkat a diplomák száma terén az USA-val, mert ott a két éves rendőrképző is felsőfokú végzettségnek minősül, míg nálunk a neve rendőr szakközép..., de ezt most nem írjuk meg.
Itt egy videó is az aktusról, az elején reklám van.
-----------------------
Más. Nem akarok emiatt külön posztot. Nézem tegnap este a Kék fényt, Olajos Gergő kérdez Bencze József országos rendőrfőkapitánytól. A kérdés így kezdődik: Ha jól tudom...
Hát bazmeg, ha te kiállsz élő adásba, akkor ne úgy kérdezz, hogy "ha jól tudom", hanem tudd jól. Minden második héten visszasírom M. Kisst.
Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.
Utolsó kommentek