tg-ltatsthtetet-06-01

Igazából ezt a posztot a húsvéti nagygyóntatások idején lett volna stílszerű megírni, de a sorozat csak hétfőn fejeződött be. Az alábbiakban Brad Mirman 10 részes websorozatáról, a The Confession-ről lesz szó. A főszerepben: Kiefer Sutherland és John Hurt. Kicsit spoileresek leszünk, ha még nem láttad, olvasás előtt vond fel a vitorlád, mint Méder Áron, és hajózz az öbölbe,  mert a gonosz Hulun csak azt láthatod, hogy te nem vagy amerikai. Mondjuk, ilyen alapon az indavideónak is hadd kínáljam fel étkezésre a nagytapolcsányi Nemzeti Ménes egy jól körülhatárolható részét, de az egy másik történet lesz.

A valaha volt legjobb drámai sorozat (bocs, Vészhelyzet), a 24 2010. május 24-én ért bukásszerű véget. A sorozatot író-producerként Howard Gordon, Evan Katz, David Fury, Manny Coto, Brannon Braga,  Alex Gansa, Chip Johannessen és Patrick Harbinson jegyezte. Úgy látszik, a 7. évadot elúsztató írósztrájkban nagyon kimerülhettek, vagy elfogyott a patron. Kifogásainkat a 8. évaddal kapcsolatban korábban itt foglaltuk össze (spoileres, tudod, hova menj, ha még nem láttad),  ha nem akarsz olvasni, sixx a fő kifogást egy mondatban így fogalmazza meg: „Ez a nap a hatodik és hetedik mellett a legsilányabbak közé tartozik, könyörgöm, a fő konfliktus az volt benne, hogy aláírnak-e egy nemzetközi békét egy falusi polgármesteri hivatal tárgyalójára emlékeztető szobában, szembe hugyozza magát az elnök az utolsó pillanatban, vagy sem?“

A sikertelen befejezés óta a Kiefer Sutherland-rajongókon elvonási tünetek mutatkozhatnak, a 24 mozifilm meg csak 2012-ben várható. Az óraketyegés nélküli napokat csak egy-egy visszautasíthatatlan ajánlat töri meg (ne rendeld meg, nem szinkronos). Így örülhettek a rajongók, hogy legalább egy websorozatot kaptak Kiefer Sutherlanddel a főszerepben, a The Confessiont.

Ez volt a második websorozat, amit megnéztem, az első – természetesen? – a magyar MAB volt (amit a varánusz készítők egy ideje priváttá tettek a yt-on, így nem látható), de azt nem részleteiben néztem, hanem egy este nekiültem. Ahogy a The Confession werkfilmjeit elnéztem, a technikai háttér majdnem ugyanaz volt, mint egy rendes tévéfilm esetében, azaz a websorozat nem attól websorozat, hogy Canon XL2-essel veszik fel, mint egy Kovi-filmet.

Kalamár Tamás új, készülő magyar websorozatát pl. egy az egyben le fogják adni a tévében is.  A websorozatról – kellő felkészültség híján – nem szeretnénk bővebb traktátust folytatni, de perspektivikus műfajnak tűnik, főként a géppel élő embertípus számára.

A történet karácsony előtt kezdődik. Kiefer Sutherland a Csendes éj dallamára vonul be a templomba.

Az éneklő kislányra pont a „Round yon Virgin Mother and Child“ sornál mered rá olyan arccal, amitől Nina Myers is bevallana mindent, ennek utóbb még lesz jelentősége. A nagykabátja alatt ott a hangtompítós, márpedig ha egy drámában az első felvonásban a falon lóg egy puska, akkor annak a harmadik felvonásban el kell sülnie. Belép a gyóntatószékbe – a standfotókon látjuk, hogy egyébként nincs oldala –, és ahelyett, hogy azt mondaná, rájárt a szomszéd feleségére, vagy lopta a benyát a szolgálati kocsiból, kiböki: előző este embert ölt. A további részek során még jó pár gyilkosságot meggyón a bérgyilkos, miközben a szabad akaratról, Istenről, jóról, rosszról, bűnről diskurálnak a gyóntatószékben. A gyilkosságok flashbackként jelennek meg, van tehát akció is, bár az is nagyon izgalmas tud lenni, ha két ember beszélget, lásd még: A gyertyák csonkig égnek, vagy Jon Fosse: Őszi álom, a sor tetszőlegesen folytatható. De akik inkább azt szeretik, amikor Kiefer Sutherland tetszőleges fegyverrel a kezében látható, azoknak sem kell szomorkodniuk, csak a 4. és a 8. rész fegyveres akció nélküli. Az utolsó rész felől (vissza)nézve az adott pillanatban nem mindig érdekes, bár rendkívül erős párbeszédek mesterien vezetnek a 9-10. részben kibontakozó dráma felé. Most Tallósi Béla eleganciájára lenne szükség, hogy a drámáról a befejezés leleplezése nélkül mondjuk valamit, neki ez jobban megy... Az események a 8. részben vesznek éles fordulatot, amikor is a gyóntatószékben megcserélődnek a szerepek, és az utolsó másodpercekben a bérgyilkos stigmás keze emelkedik feloldozólag a gyóntatórácsra. A feloldozás azonban elmarad.

A múltban elkövetett súlyos bűnért elégtétel következik, eldördül egy lövés is, de a gyónás nem egy szimpla gyilkossággal fejeződik be, az túl egyszerű volna. „Ez lesz a mi nemes bosszúnk“ – jut eszünkbe Iveta Halápiová levelének utolsó sora Grendel Thészeuszából a megoldást látva.

Még két dolog a végére: stáblista csak a 10. rész után van. Innen tudjuk meg, hogy zenéjét szerezte Sean Callery. Ugye, nem kell őt bemutatni.
És az események valós időben játszódnak, amit egy hónapig töltögettünk, az egy hosszabb gyónásnyi idő alatt történik meg.
Látogatottsági adatokat a hivatalos oldalon egyelőre nem találtam. Az mondjuk aggasztó, hogy Kiefer Sutherlandet többen követik a Twitteren, mint ahányan lájkolták a sorozatot a FB-on, de biztosan sokan nem lájkolnak, csak néznek.
Erős darab, mindenképpen látni kell.

(ez most inkább hír mint vélemény) Raisz Csaba és Szilárd holttestét találták meg a rendőrök március elején a Dunaszerdahelyhez közeli Csótfán, egy droglabor mellett – erősítette meg mai sajtótájékoztatóján Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány. A gyilkossággal Sátor Lajost gyanúsítja a rendőrség, akinek Spišiak szerint a drogügylethez is köze lehetett.

A Pápay Tibor vezette szervezett bűnözői csoportot 1999. március 25-én irtották ki Dunaszerdahelyen, a Fontána étterem emeletén. Európa eddigi legnagyobb maffialeszámolását három személy követte el, egy a földszinten levő vendégeket tartotta sakkban, kettő pedig az emeleten 113, gépkarabélyból leadott lövéssel lelőtt tíz bandatagot. Kilencen a helyszínen életüket vesztették, egy a kórházban halt meg.

A gyilkosokat eddig ne fogták el, az ügyben nem született semmilyen jogerős ítélet.

A rendőrség a gyilkosság megrendelésével Sátor Lajost, az elkövetésében való bűnrészességgel pedig a Raisz fivéreket, és – a 2005. május 19-én autóbalesetben elhunyt – Szamaránszky Árpádot gyanúsította. A Raisz-fivérek 2005-ben szabadultak a vizsgálati fogságból. 2008. szeptember 17-én a két testvér eltűnt. Utoljára a Sátorhoz közeli N. Zsolttal találkoztak, azóta nem látták őket.

Jaroslav Spišiak ma bejelentette, a rendőrség szétvert egy 11 tagú bűnözői csoportot, melynek tagjai kapcsolatban álltak Sátor Lajossal, és a bűncselekményekből származó pénzt a szökésben levő bandavezérnek adták le. Hét személyt Szlovákiában, hármat külföldön - Magyarországon - vettek őrizetbe. Köztük van B. Károly is, akit a rendőrség Sátor jobbkezének tart. Na vajon ez ki lehet? Spišiak a mo.-i szervezett bűnözés egyik legjelentősebb alakjának nevezte őt. A mo.-i kollégáknak a magyar rendőrség nem akar semmit mondani. B. egy lakásban rejtőzködött, ahonnan csak akkor jött ki, amikor el kellett intézni valamit Sátor Lajos részére.

Sátor alárendeltjeivel cédulákra írt üzenetek útján kommunikált. Ezek egy részét megtalálták az egyik Magyarországon letartóztatott férfinál.
A Raisz fivérek tetemét a közigazgatásilag Dunaszerdahelyhez tartózó Csótfán találták meg. Egyiküket egy, másikukat három mellkasi lövéssel ölték meg. Csótfán a rendőrség egy fél éve működő droglabort számolt fel. A lefoglalt marihuána piaci értéke 240 ezer euróra tehető. A rendőrség szerint az ültetvényt is Sátor működtette, és összesen 900 ezer eurós haszonra tehetett szert belőle.

Na ki az, aki meg tudja mondani guglizás nélkül, mi történt 2009. április 16-án? Eduardo Rózsa Flores publikálta utolsó posztját, aztán egy bolíviai szállodában a rendőrség különleges erői társaival együtt kivégezték őt. Eduardo utolsó posztja a temerini fiúk ügyéről szólt.

A témát ma esti adásában az RTL Klub Fókusz című műsora is felfedezte. És ami meglepő, egészen korrekt tudósítás hangzott el az esetről, kiemelve, hogy a szerb bíróságok magyarellenes ítéletet hoztak. Egyetlen információ nem hangzott el, hogy Zoran Petrovics drogdíler volt.

Nem vagyunk elvakult Mészáros Antónia fanok, de sajnáljuk, hogy Krizsó Szilviával együtt a fideszes tisztogatás áldozata lett. Kaptunk helyette Szöllősi Györgyit, aki korábban már bizonyított a HírTv-ben és a Dunán, tehát azt nem mondhatjuk, hogy amatőr lenne. Amit hibájául róhatunk fel, hogy valószínűleg pártvonalon került oda, ez azonban személyes kvalitásaiból mit sem von le.

Az este keddi kiadásában azonban megérdemelte volna, hogy szájonvágják egy péklapáttal. Mórról nem lehet nevetgélve műsort vezetni, ahogyan azt ő tette.

Hétfőn ismeretlen tettes egy szívlövéssel kivégezte limbachi otthonában Ernest Valko ügyvédet, az SDKÚ szürke eminenciását. Valko halálhíre vezető téma lett a honi sajtóban, a szerkesztők általában a „befolyásos” jelzőt illesztették az áldozat neve mellé.

Bár Valko a szó szoros értelmében vett politikai funkciót csak pár évig töltött be, a politikai és az üzleti szférában ügyvédként kialakított kapcsolatrendszere meghatározó volt. Azt azért kevés ember mondhatja el magáról, hogy ő volt egykor a jelenlegi belügyminiszter főnöke... Nevéhez komoly bírósági perek kapcsolhatók, mind az állami, mind a magánszférából származó megbízásokkal, nemegyszer milliós tétekkel.
Az új kormányzati ciklusban ez a második gyilkosság, melyről feltételezhetjük, hogy politikai színezetű. Az előző, az országos rendőr-főkapitányi székbe a Közjogi Méltóságokat Védő Hivatal éléről érkező, tehát nem operatív területen dolgozó Ján Packa és Fico jobb keze, Robert Kaliňák által irányított,nem ritkán állampolgár- és magyarellenesnek tűnő rendőrség idején hallgattak a fegyverek, s azt gondolhattuk, a politikai gyilkosság legfeljebb Latin-Amerika vagy a Közel-Kelet problémája, s térségünkből a mečiarizmussal együtt eltűnt ez a megtorlási forma. (Packa ezt igyekezett is leszögezni a gyilkosság után adott nyilatkozatában. Maga az állítás kétségkívül igaz, azonban ebben az ő személyes érdeme – vagy a rendőrségé – csekély, mivel a gyilkosságot – sok más bűncselekménytípussal szemben – prevencióval nem lehet megelőzni.) Az illúziók július 9-én vesztek el, amikor családi háza előtt – másodszorra – agyonlőtték Basternák László volt ógyallai polgármestert és főellenőrt, az MKP járási elnökét. Az ő gyilkosát a rendőrség példás gyorsasággal kerítette kézre –még jó, hiszen rendelkezésükre állt a biztonsági kamera felvétele, és a feltételezett tettes sebesült volt –, az ügy hátteréről és a megbízó(k)ról azonban egyelőre vajmi keveset tud a méltán kíváncsi nyilvánosság.

A gyilkosságok áldozatainak hozzátartozói megérdemlik, hogy az elkövetőket megtalálják és megbüntessék. A hazai társadalmat több, lezáratlan gyilkossági ügy traumatizálja. Róbert Remiáš gyilkosait már nem is keresik; a Ján Ducký meggyilkolásával vádolt férfi felett ukrán bíróság ítélkezik, ami nem sok jót jelenthet; a Pápay-klán gyilkosai és a megrendelők a mai napig szabadlábon vannak; és – jóllehet ebben a társaságban furcsán mutat – azt sem tudjuk, kik vették el Daniel Tupý fiatal életét.

A híreket böngészve úgy tűnik, egyébként is szaporodóban vannak a fegyverrel elkövetett élet- és vagyonellenes bűncselekmények, melyek tartósan negatívan befolyásolhatják a lakosság biztonságérzetét, éppen ezért Jaroslav Spišiak rendőrségének nagyon gyorsan eredményeket kellene produkálnia, hogy helyreállítsa azt. A bűnösök pedig elnyerjék büntetésüket.