tg-ltatsthtetet-06-01

Egy hete ezen a napon T.-vel Szerdahelyre mentünk. Kulturálódni. Hihetetlen, mi? (Erre főként azért került sor, mert a másnapi komáromi "Beugróra" - ami tudjuk, h nem Beugró, persze, szerzői jog is van a világon - nem kaptunk jegyet, kb. 3 héttel a rendezvény előtt…) Az egykori mezőváros egyelőre nem kulturális projektjeivel hódít a köztudatban, noha ott van a Duna Menti Tavasz, a Vámbéry-estek stb., a település imázsa mégis más.

Múlt csütörtökön a Városunkért PT a Sevenben (jó a konyha) szervezett improvizációs estet, Itt és most címmel, az Epopteia társulás és műhellyel karöltve, mely, ha jól sejtem, Czajlik Józsefet takarja. Czajlik József sikeres rendező, de ami ennél fontosabb, jó is. Akik pedig felléptek: Bandor Éva, Olasz István, Gál Tamás és Mokos Attila (!).

A bárból kihordták az asztalokat, a közlekedést ellehetetlenítő sűrűséggel telehágták székekkel. A játéktér a bárpult vége melletti mintegy 6 négyzetméter volt. Messze nem ideális helyszín, a hátsóbb sorokban ülők szerintem csak deréktól  felfelé láthatták a szereplőket. A rendezvényen ott volt (majdnem) az összes DS-i kultúrarc (de akkor ki volt a Vámbéryben?). Olyan 70-80 ember lehetett jelen. A kezdéssel mintegy 25 percet késtek, ami tán' túlzás.

Amit láttam, nem azért nem tetszett, mert nem "beugrós" volt. Eleve elhatároztam, hogy nem fogom összevetni a kettőt, mert miért tenném. A színészek tették, amit tudtak, élvezhető és értékelhető teljesítményt nyújtottak, a játékmester azonban életidegen helyzeteket teremtett (csuklással kommunikálók klubja, nagy lépésekkel járók klubja - ugyan már…), és nem lépett közbe időben. Volt, hogy egy-egy jelenet, helyzet már rég kifulladt, a színészek szenvedtek, Gál művész úr megpróbálta elhagyni a színpadot, hogy legyen már vége (ez egyébként pont a Para által kiemelt Szent Töpörtyűben volt, ami egyébként nagyon jó, és nagyon dunaszerdahelyi volt), mert a parasztbácsi vs. szektamókus tematikából már kihozták, amit tudtak. De a játékmester visszaküldte őt, hadd izzadjon még egy kicsit. Többször is előfordult, hogy a színészek maguk keverték le a jelenetet, illetve, hogy a jelenet nem tudta beteljesíteni a leírásban foglaltakat. Intellektuális humor - mondta egy kolléga a szünetben. Másnap a központi napilapban megjelent fotó alatt is ezt olvashattuk. Lehet, de... Gondoltam, a szünetben elmegyünk, mint a komáromi parasztok az Álomról a Jókaiban, de annyi emberrel kellett beszélnem… Az első "felvonás" nagyon nyögvenyelős és vontatott volt. A második már jobb, és szerencsére rövidebb is.

Külön élmény volt Mokos Attila, akit eddig csak klasszikus színházi körülmények között láttam, így még nem. A táncos rögtönzéseknél megmutatkozott, félelmetes(en jó) mozgáskultúrája van.

Hát, majd meglátjuk, hogy a következő milyen lesz, remélem, kicsit összeszedettebb a játékmesteri oldalon.

A pénteki, komáromi rendezvényen, úgy hallottam, sokan voltak, és sokan álltak. Olyanok is, akiknek volt jegyük. Így most az előadás napján a helyszínen lehet jegyet venni - tudtam meg Bárány kollégától. Ezt nem tartom a legjobb ötletnek, mivel egy dolgozó ember nem tud odamenni kora de., amikor meg kijött a melóból, már valszeg nem lesz jegy. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, és tömegek akarnak bejutni, nagyobb helyre kell költöztetni a rendezvényt.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ha a kézirat leadása és a lapzárta között eltelő időben nem csatolják vissza a Felvidéket Magyarországhoz, akkor a hét legjelentősebb eseménye hétfőn történt, a kora esti órákban: elvérzett a vén matador, a szemünk előtt megszürkült Mikuláš Dzurinda nem bírta már harcát vitézül.

Tömegek léptek 1990-ben politikai pályára, egy ismeretlen vasutas is ott sündörgött a Kereszténydemokrata Mozgalom megalapításakor, majd egy évtized múltán kis híján szétverte a pártot. A jelenlegi kabineten magyarellenességben és aljasságban némileg túltevő harmadik Mečiar-kormány ellenzéki képviselőjeként kezdett rakétaként felívelni politikai pályája, amikor létrejött a Szlovák Demokratikus Koalíció. Dzurinda szóvivőből elnökké dolgozta fel magát. Hogy ez nekem hogy nem sikerült? – pödörhetett egyet akkoriban bajszán Bárdos Gyula, akinek hasonló rajtpozícióból „csak” alelnökségig sikerült jutnia. E terjedelem csekély ahhoz, hogy mérlegre tegyünk egy (eddig) két évtizedes politikai pályát, melyből nyolc év a miniszterelnöki székben telt el, de hiba lenne, ha bedőlnénk annak, amit a miniszterelnök sugallni szeretne: ők is szemetek, mert ők is loptak. Azt, hogy a jelenlegi kormánykoalíció lopott, Robert Ficónak nem különösebben kell bizonygatnia, azt mindenki tudja. Hisz alig alakult meg a kormány, a sajtó attól volt hangos, hogy a fél Magas-Tátrát Mečiar-közeli cégek nyúlták le, a védelmi minisztert sebtében le kellett cserélni a takarítási tender miatt. A nemzetiek uralta környezetvédelmi minisztériumban, úgy látszik, komolyan vették a reciklációt, és a tárcavezetők is erre a sorsra jutottak. A régiófejlesztési minisztériumban jószerivel csak a faliújságot nem lopták el… És ezek csak a legzajosabb botrányok. Ám Fico populizmusra éhes választóit ezek vajmi keveset zavarják. A jobboldali választó meg ilyen finnyás lenne? A büntetőjogi, az adó-, a közigazgatási, a nyugdíj- és az egészségügyi reform levezényléséért nem hunyhatunk szemet valami nehezen átlátható múltbéli pártfinanszírozás felett?Nem. Ez a csontváz most kiesett a szekrényből.

Igaz, a pártvezető könnyebb helyzetben lenne, ha a nyilvánosság elé kiállva azt tudná mondani, egy szó sem igaz az egészből. Mondani ugyan mondhatja, de bizonyíték is kellene, mert a sajtó felkapta Fico témáját, s viszi, mint csibe a taknyot, egyik-másik sajtótermék szinte a görög istenek családfájához hasonlatos ágrajzokat közöl az adóparadicsomokban bejegyzett vállalatokról, londoni postaládákról, bankszámlákról. És ha ezek között egy pártpénztáros az összekötő kapocs, az felettébb kellemetlen, mint ahogy az is, ha erre a pártelnök csak annyit tud mondani, hogy időközben lecserélték a könyvelőnőt. Mindenesetre Dzurindát még korai volna temetni, bár parlamenten kívüliként ritkábban lesz reflektorfényben, de pártelnökként bizonyosan megőrzi befolyását, és hatással lesz a közéletre. Pedig két ciklus után politikai nyugdíjba menni nem ciki.

Kedden, miközben az ország a Fico–Dzurinda adok-kapokot figyelte, a rendőrök gyorsan felmorzsolták a kamionosok ellenállását. Rendőrállam! – kiabálták a kormányhivatal előtt tiltakozó fuvarozók, akiket a rendőrség már nemhogy kamionokkal, de személyautókkal sem engedett a fővárosba, hivatalos indoklás szerint azért, hogy megóvja Pozsony közlekedését az összeomlástól. Kora este úgyis naponta összeomlás tapasztalható a főváros közlekedésében, így arra hivatkozva megakadályozni pár gépkocsit a behajtásban ugyancsak álságos indok, hisz akkor kitilthatnák a forgalmat a városból, amivel garantáltan megelőznék a közlekedés összeomlását. A mai, nehéz gazdasági helyzetben mindenki félti az állását, s ha egy rendőr bevonja egy kamionos jogosítványát, máris munkanélkülit csinált belőle. Így a tekintélyes súly ellenére a kamionosok könnyű prédának számítanak. A hatalom most odavágott nekik. Egyelőre 1:0 a rendőrök javára. Ez a két, kiterjedt társadalmi csoport eddig sem szívelte egymást, különösen a kamionosok a rendőröket. A kettejük közötti szakadék most tovább mélyült.

Amíg a Smer az SDKÚ-val, a kamionosok a kormánnyal voltak elfoglalva, csendben megkezdte utolsó előtti rendes ülését a törvényhozás. Pavol Paška ugyan márciusban még összetrombitálja a képviselőket, de akkor fejben már mindenki a pódiumokon lesz, kampánylázban égve. Nap mint nap feszült figyelemmel követtem a programot, mikor kezdődik már a hazafiassági törvény vitája. Kíváncsian várom, valaki beveszi-e még e hazában, hogy a nemzet nevében és nevével próbálja elfedni üzelmeit a nemzeti párt. Így erős kezdet után hátralevő részében is tartogat számunkra meglepetéseket a február.

Vasárnap úgy gondoltam, hétfőn, ha lesz időm, a koncessziós (rádió és televízió üzemben tartási) díjakról fogok írni. A téma ugyanis kellően populista, mindenkit érint, és két párt is brűgeti, a (még nem parlamenti) Sulík-féle SaS népszavaztatna róla, a (még, hehe) parlamenti Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió képviselője, Tomáš Galbavý pedig a folyó ülésen vetne véget neki.

Aztán a hétfő meg a kedd elég mozgalmasra sikeredett, így nem írtunk az üzemben tartási díjakról. De majd ma.

A politikusok természetesen nem azért akarják eltörölni ezeket a fizetni valókat, hogy e népnek jó legyen, mert ez őket nem különösebben foglalkoztatja, hanem, hogy a népnél jópontokat szerezzenek. Abban viszont igaza van Sulík komának, hogy ez a díj adójellegű, és nem szolidáris, mert a háromgyerekes, elvált szomszédasszony pont annyit fizet a Szlovák Rádió és a Szlovák Televízió üzemben tartásáért, mint a Pozsony belvárosában élő topmenedzser.

Ha akarunk HBO-t, Fishing and Huntingot, vagy, urambocsá’ egy pornócsatornát. akkor előfizetünk rá. Azt azonban, hogy a fenti médiumokra elő akarunk-e fizetni, vagy sem, a kutya nem kérdezte tőlünk: köteleztek rá bennünket. Felháborító állami hatalmaskodás. S ami még ennél is felháborítóbb: olyan termékért vesz el tőlünk pénzt az állam, amit nem is használunk. Vagy fogalmazzunk egyes számban: használok. Nem hallgatom a Szlovák Rádiót, nem nézek STV-t, legfeljebb olykor belenézek a híradóba, de egyre ritkábban. Ehhez képest az egész használatáért fizetek. Egy szó mint száz: szavaznék olyan pártra, amely azt mondaná, eltörli ezeket.

Na de, van a témának egy jelen sorok írójánál sokkal nagyobb tudora, ez pedig Attila bácsi, azaz Lovász Attila, az MR6 főszerkesztője. Alant idézném két kommentárját, nem teljes terjedelmében, hanem az eredeti webhelyre mutató linkkel, hogy clear legyen.

2006. 02.18, Új Szó

Uzsorás állam
A tavaly jóváhagyott büntető törvénykönyv 235. §-a az uzsorát a következőképpen fogalmazza meg: "Aki más kényszerhelyzetét, tájékozatlanságát, tapasztalatlanságát kihasználva olyan teljesítést követel, amelynek az ellenértéke nagy mértékben aránytalan, vagy aki ilyen teljesítést megvásárol vagy átvesz, egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető." Aki tehát egy negyvenkoronás kinnlevőséget 5000 koronás szankcióval követel, vagy ilyen követelést átvesz, uzsora bűncselekményét követi el. A néha érthetetlen jogásznyelvet magyarra fordítva: a szlovák rádiós és televíziós előfizetési díj szankciói, azoknak behajtási kísérletei joggal ébresztik fel a gyanútlan Olvasóban is azt a feltételezést, hogy állami uzsorával állunk szemben a demokrácia 16. évében. Igaz, a probléma nem új keletű, hiszen a koncessziós törvény 1996-tól hatályos, de csak a múlt évben jutott el oda a nyilvántartását is megkérdőjelezhető módon vezető Szlovák Rádió, hogy többéves elmaradásokat (amelyek viszont néha csak két-három havi díjra vonatkoztak) egy maszek céggel akarta behajtani. Volt eset, amikor a szankció elérte a másfél millió koronát.

Mondhatnók, lett volna szíves a tisztelt kuncsaft becsületesen fizetni a negyven koronát, most nem lenne gond. Ez az érvelés viszont azonos azzal a jogértelmezéssel, amely a tyúklopást halállal büntetné. Az aránytalanság akkor is aránytalanság, ha fegyelmezetlen a polgár, esetleg ki akar bújni kötelezettségei alól. A rádió és a televízió koncessziós díja adójellegű, amióta létezik rádió és televízió. Az adót az adóhivatalnak kell kirónia és behajtania, nem egy magáncégnek. Tovább>>

És akkor a szerző hétfői írása hasonló témában

2010. 02.01., Új Szó
A koncesszió védelmében

Az SaS elnöke, Richard Sulík a múlt héten közölte, kezdeményezése elérte azt a támogatottságot, amelynél a parlamentnek kötelezően meg kell tárgyalnia a rádiós és televíziós előfizetési díjról készülő népszavazást. A lánykori nevén koncessziónak nevezett járulék a lakosság körében nem örvend nagy közkedveltségnek: ha lesz referendum és ha az érvényes lesz, az eredmény akár borítékolható is. Kérdezzük meg a polgárokat, akarnak-e valamiért fizetni, a válasz egyértelmű (lásd még: ún. szociális népszavazás Magyarországon).

Richard Sulík, az SaS elnöke még három éve vetette föl az ötletet, annak idején meg is indokolta. Indokai között szerepelt például az, hogy a koncessziós díjnak adójellege van, hogy a befizetés módja nem szolidáris, mert a díj egységes, s végül attól függetlenül kell fizetni, az ember médiafogyasztó-e vagy sem.

Amikor Sulíkék elkezdték az aláírásgyűjtést, még a régi előfizetői törvény volt érvényben, amely a vevőkészülékhez kötötte annak fizetését, a szankciók pedig – mint arról annak idején rengeteget írtunk – vérlázítóan magasak voltak, esetenként anyagi gondokat okoztak. Sőt, mindehhez jött még a közrádió és egy magán jogi iroda közötti szerződés, amelyben a rádió a díjat az irodával hajttatta volna be, az iroda meg lefölözte volna a hatalmas büntetéseket, de most ezt is hagyjuk. A Szlovák Rádió közben kiegyezett az irodával, a koncessziót pedig villanyórák alapján fizetjük. Tovább>>

E sorok írója valszeg négy év múlva is azt fogja gondolni, hogy az előfizetői díjat el kell törölni.

*****

És emiatt nem akarunk külön posztot írni, de az Appleblog ma egy nagyon fontos képet tett közzé, melyet Appleblog olvasóként és macesként én is szeretnék tovább népszerűsíteni. Nem csak Jack Bauer és Obi használ Mac-et.

2004 januárja vagy februárja volt. A ružinovi kultúrházban levő SDKÚ-pártközpontban valami sajtó volt. Egy germó, beugratós kérdésre Mikuláš Dzurinda azt válaszolta az akkor még Rádio Expreses kollégának (jelenleg Markíza), hogy M. úr, tudom, hogy maga tapasztalt szerkesztő, így abból, amit mondtam, tudnia kell a választ a kérdésére. Nem tudtam eldönteni, hogy valóban tapasztaltnak tartja-e a kollégát, vagy csak benyalva akar kitérni a válasz elől. Mikuláš Dzurinda.

A szemünk láttára szürkült meg ez az ember. Emlékszem, 1998-ban lelkesen vonatoztam haza az egyetemi tanulmányaimnak otthont adó dél-magyarországi nagyvárosból, hogy szavazzak. Tán' akkor szavaztam utoljára lelkesen... Akkoriban tán mintha fekete lett volna a haja. Most meg egérszürke.

Dzurindának volt két sikeres kormánya. Mindkettőben vályúközelben voltak a magyarok. Hogy mit sikerült elérniük, az vitatható, tán nem vagyunk igazságtalanok, ha a semminél némileg többet kvantumában állapodunk meg. Dzurinda nem feltétlenül szerette a magyarokat. Nem is utálta. Használta őket. És nem korlátozta. Az első kormányában kénytelen volt megtűrni a büdös, talpas, nackós SDL-bőrbe bújt komenistákat, akik legalább annyira utálták a magyarokat, mint Mečiar. Ebben a pártban volt egy Fico nevű arc is.  Alelnök volt 99-ig. Második kormányában a standard pártok mellett az ANO nevű médiapárttal is osztozott, holott Pavol Rusko maga nyilatkozta, hogy tárgyalt szervezett bűnözői csoportokkal a televíziója megmentése érdekében.

Dzurinda bevitte az euroatlanti struktúrákba az országot, reformjai pedig talpra állították azt. Csak hát ez a finanszírozás. Robert Fico - közpénzeken, kormányhivatalnokok mozgatásával - elővette ezt a dolgot, a sajtó meg felkapta, mint csibe a taknyot.

Körültekintő módon meg kell vizsgálni ezt a dolgot, De az nem lehet, hogy a jelenlegi kormány elsikkasztott eurómillióiról egy 10 évvel ezelőtti finanszírozási ügy elterelje a figyelmet. Mert a koalíció botrányai attól még ott vannak. Különösebben nem zokogok amiatt, hogy Dzurinda nem lesz listavezető, egyrészt mert egy arrogáns fasz, aki csak most mantrázza, hogy alázatosan és türelmesen fog felelni a sajtó kérdéseire, másrészt már hamarabb is vehette volna a kalapját a pártja érdekében. Érdemei elismerése mellett.

*****

És emiatt nem akarunk külön posztot írni, de a napokban annak lehetünk tanúi, hogy két, meglehetősen széles társadalmi csoport között a viszonyok meglehetősen elmérgesedtek. Az országban van vagy 25 ezer rendőr, és nem tudom, mennyi kamionos, de a szám nagyobb vagy egyenlő. Ezek eddig sem különösen szívlelték egymást, a történtek után azonban a szimpátiaszakadék egyre mélyülni fog. Ha egy kamionosnak elveszik a jogosítványát, akkor az munkanélküli lesz.

Amikor ez a poszt megjelenik, még nem tudja a köz, hogy lesz-e kamionossztrájk hétfőn, vagy sem. E sorok írójának a teherfuvarozással mindössze annyi a kapcsolata, hogy két alkalommal volt olyan lakodalomban, ahol a vőlegény kamionsofőr volt, egyébként a nyerges vontatókat legfeljebb előzni szokta, így a világért sem szeretne az útdíj szakértőjeként tetszelegni, noha egy kommentárt már írt róla korábban.

A kamionos szubkultúrában részben látnunk kell a kicsik és a nagyok ellentétét. A szerelés által az útdíjból hasznot húzó, kormányseggnyaló Česmad, mely a nagyokat tömöríti, nyilván nem fogja támogatni a kicsiket tömörítő UNAS sztrjákját.

Nem érzelem, vagy vélemény, hanem egzakt, számokkal kifejezhető tény, hogy az útdíj alaposan meg fogja dobni a fuvarozók költségeit. Ők azzal rémisztik a logisztikához vajmi keveset konyító átlagpolgárt, hogy ez nagyon le fog ám csapódni a fuvarozott termékek árán. Szakértők szerint azonban nem olyan mértékben, ahogy ezt a kamionosok szeretnék, hogy higgyük.

Ám a közlekedési minisztérium hirdetményével, mely hétfőn lép életbe, alaposan kifogták a szelet a már-már utcákra készülődő kockásinges-bézbólsapkás emberek vitorlájából. Ugyebár a kormány csökkentette a gázolaj jövedéki adóját. Most meg jött ez a miniszteri rendelet, hogy az első osztályú utakon mégsem kell útdíjat fizetni egy ideig. Ha a szakállasok mégis lezárnák a Rožňavská utcát, akkor a kormányzati kommunikációs gépezet könnyen írhatna Ficónak egy olyan beszédet, hogy: mi mindent megteszünk, amit akartak, csökkentettük az adót, egyelőre nem kell fizetni az első osztályú utakért, ezek a szemetek meg mégis ott tolonganak az utakon, hát ezeknek semmi se elég? És a nép, legalábbis a mintegy 40 százaléknyi Smer-szavazók egy része tutira bekajálná ezt. Így meginogna a fuharosok eddig jobbára létező támogatottsága. Így kíváncsian várjuk, milyen döntés születik holnap.

Addig is pár közhely az útdíj kapcsán:
- az utak nem ingyen vannak, azokat építette valaki, és valaki karban is tartja
- mi csak azt gondoljuk, hogy az utak ingyen vannak, és kormánybuktató lehet, ha a személyautókra is bevezetik az útdíjat
- nem méltatlan dolog az, hogy ha valamit használunk, akkor a használatért fizessünk is, csak a posztszovjet térségben az állam nem a partnere vagy a barátja a polgárnak, hanem az ellensége, az adóinkat ellopják és szétosztják egymás közt stb. stb., az emberek nem szívesen adnának bármit is az államnak. Én sem.
- az útdíj nem az ördögtől való, más országokban is létezik. Csak nem így, ahogy nálunk.
- a 63-as Pozsonyból kivezető szakaszán akkora kátyúk vannak, hogy szerintem egy Polski Fiat kerekét komplett elnyelik. Lenne pofájuk ezért útdíjat kérni?
- ha a sztrádákkal és a gyorsforgalmi utakkal párhuzamos első osztályú utak nem lesznek díjkötelesek, akkor arra fognak dübörögni a kamionok, és az ott lakók fogják megszívni.
[UPDATE: a válasz itt]