Knut Vollebaek tapasztalt diplomata. Sokáig nagykövetként szolgálta hazáját, Norvégiát, melynek külügyminisztere is volt. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségi főbiztosi széke amolyan megérdemelt politikai nyugdíjféleség számára, aktív politikai életpályája alkonyára. Ha nincs a szlovák „nyelvi imperializmus” nagykövetének, Marek Maďaričnak az államnyelv totális felsőbbrendűségét hirdető, s e primátust pénzzel is kikényszerítő, ostoba nyelvtörvénye, a közvetlenül a politikai szférában tevékenykedő szlovákiai magyarokat leszámítva valószínűleg kevesen tudtak volna a tisztességben megőszült, sármos öregúr létezéséről.

Ám így mindannyiunk Knutja lett, amolyan nyelvi megváltó, akitől a magyar kisebbség – miután a finoman szólva is kevéssé hatékonynak nevezhető MSZP-s irányítású magyar diplomácia csődöt mondott, az ellenzékben tevékenykedő hazai magyar politikai reprezentáció lehetőségei behatároltak voltak – a végső megoldást remélte, miután sem az Európai Bizottság, sem az Európai Parlament nem tudott, de inkább nem akart mit kezdeni a két szomszédvár béka-egér harcával, mondván: ez az ő ügyük. Knut jött, látott, hazament. Mikor tavaly itt járt, tárgyalt Robert Fico miniszterelnökkel, Marek Maďarič kulturális miniszterrel, a Most-Híd és az MKP képviselőivel, a Kerekasztal lovagjaival, mosolygott, hangsúlyozta a konszenzus fontosságát, asszisztensei jegyzeteltek, majd nem sokkal látogatását követően a főbiztos kiadott egy állásfoglalást, mely a szlovákok szerint a szlovákoknak, a magyarok szerint a magyaroknak adott igazat. Patthelyzet. A héten is itt járt, lefutotta a szokásos pozsonyi körét, melyet vendéglátói nem szerveztek túl, a pénteken elfogadott törvénymódosítást csak kedden kapta kézhez a főbiztos. (Hát nem akadt az államigazgatásban egy fordító, aki a hétvégén összedobta volna? Vagy annyira nem volt fontos?) Ezzel méltatlan helyzetbe hozták őt, hisz a törvény jelen formájával nem tudott megismerkedni, így az erre irányuló újságírói kérdéseket is kénytelen volt elhárítani. Ciki. Vollebaek elmondta: „hát, jobban örülnék, ha ezek a fránya bírságok teljesen eltűnnének”, mindenki meghallgatta őt, majd kifejtették, hogy ez miért nem lehetséges. Röviden Solymos László, a Most-Híd frakcióvezetője fogalmazta meg lapunknak, amikor azt mondta: erre partnereink részéről nem volt kellő politikai akarat. Azt, hogy a szlovák kereszténydemokraták inkább szlovákok, és csak aztán kereszténydemokraták, már a Čarnogurský-kormány idejéből tudtuk, s ez most is bebizonyosodott, képviselőik el se mentek a törvényről szóló első egyeztetésre. Azt pedig, hogy az SaS értelmezése szerint a szlovák liberálisok számára is első a nemzet, és csak aztán jön a liberalizmus, most megtudhattuk. Olyan országban pedig, ahol még a liberálisok is úgy vélik, hogy az állam nyelve törvényi védelemre szorul – miközben az ezt bejelentő miniszter a sajtótájékoztatóján a „legfontosabb message” kifejezést használja –, a norvég mosolydiplomácia vajmi kevés sikerre számíthat. Vollebaek biztosan megint kiad egy állásfoglalást, melyet aztán...