A péntek az iskolában és a munkahelyen is kényelmetlen nap. A nebulók az utolsó órákon már csak bámulnak kifelé az ablakon, arra gondolva, hol fognak labdázni vagy facebookozni kis barátaikkal délután. (Vagy, hogy hol lehet olcsón pervitint kapni.) A melós a futószalag mellett 15 óra tájban már kicsit hanyagabbul teszi oda az utolsó munkadarabot, fejben már az öltözőben jár.
Úgy tűnik, nincs ez másként a parlamentben sem. Régóta tudjuk, hogy a képviselők nagy többsége – és itt tisztelet a valóban becsületesen dolgozó, ám gyér kivételnek – leginkább a saját kényelmével törődik. Hogyan is hihetné bárki azt, hogy az alulfizetettnek a legkevésbé sem nevezhető, 150 fős kar a mi javunkon és az ország előrejutásán munkálkodik, mikor az év törvényének nevezett költségvetés vitája mindössze 30, azaz harminc körüli képviselőt tudott a T. Ház padjaiba szegezni. Közeledik a hétvége, kit érdekel a költségvetés, lesz még róla elég szájkarate a jövő héten, sietni kell haza, mert most előnytelenül jött ki a mindenszentek, hétvégére esik. A képviselők bejárási morálja rengeteg kívánnivalót hagy maga után. Vannak, akik legalább a látszat fenntartására törekedve utasítják ölebüket, hogy a mentelmi jog védelme alatt könnyű kézzel írják alá helyettük a jelenléti ívet, mások még ennyit se tesznek. Ha a választók tudatosak lennének, a voksolás előtt ellenőrizhetnék a parlament honlapján, ki mennyit (nem) járt be, és a krónikus távolmaradókat azzal büntethetnék, hogy nem szavaznak rájuk. A képviselők szerencséje, hogy a választók a legkevésbé sem tudatosak, sőt lusták, a legtöbbjük tán’ még azt sem tudja, hogy a parlament honlapján ellenőrizhetné kis kedvencét, akinek a „karikáját” adta 2006-ban. Mindenesetre a munkahely-látogatási morál a hatalom arroganciájának mutatója: lám, négyötödünk ezt is megteheti. De próbálná csak ugyanezt megtenni egy átlagember egy átlagmunkahelyen.
A Bugár Béla vezette Híd színre lépése egyebek mellett polarizálta a hazai közéleti viszonyokat. A felvidéki magyar eztán már nemcsak magyar, hanem hídas magyar vagy MKP-s magyar is lehet. Mindez üdvözlendő, ha nem muszáj valamelyik táborba tartoznia. A Híd–MKP ellentét e hétre gyártott nekünk egy ügyet, nem volt címlap, így valószínűleg rövid lejáratú lesz. Katona és rendőr nem lehet párttag, hát politológus lehet-e, kérdezhetjük az Öllös-gate kapcsán. Ez az ügy nagyon jól mutatja minden szlovákiai magyar kisszerűségünket. Elöljáróban szegezzük le, e sorok írója – még ha ennek nincs is különösebb jelentősége – kiváló politológusnak tartja Öllös Lászlót. Aki, úgy hírlik, az MKP somorjai városi alapszervezetének alelnöke. Nem egy nagy funkció, s csak a legvérbenforgóbb szemű „hídászok” állíthatnák, hogy ez a jelentéktelen tisztség törlésjel alá helyezi eddigi publikációs tevékenységét és elemzői munkásságát, mert ha nem vagyunk restek visszakotorni az elmúlt évek Öllös-nyilatkozataiba, bizony politológusunk volt, hogy kemény szavakkal gyepálta az MKP-t, ha az mellényúlt, s erre, sajnos, akadt példa; de hát a pártsarzsi és a függetlenség nem járhatnak kéz a kézben. Szüreti idő van, s nyilván még egy helyi borversenyről is elhajtanák azt az ítészt, aki egyébként valamelyik borkombinát dolgozója, még ha csak portás is. Öllös biztosan nem tegnaptól MKP-tag. Ezért szégyenkezhet a teljes (szlovákiai) újságíró-társadalom, hogy erre eddig nem jött rá. Öllös vesztét az egypártrendszer megszűnése okozta. Mert valószínű, hogy már a júniusi pártszakadás előtt is párttag volt. (A legjobb lenne, ha ezt ő mondaná el, de lapunknak egyelőre nem sikerült elérni, pedig próbáltuk.) Ám, érdekes mód, azokat az urakat, akik „most” hídasok, azelőtt viszont MKP-sok voltak, évekig nem zavarta, hogy az egyébként szlovák szakmai berkekben is elismert, a szlovák sajtóban emblematikus módon „a szlovákiai magyar politológusként” tündöklő Öllös történetesen párttag. Most, hogy beszólt nekik, hirtelen eszükbe jutott: vazze’, nem jártunk mi valaha együtt pártgyűlésre?
Persze, komoly gond, hogy az olvasó nem tudhatja, az Új Szó hasábjain a politológus, vagy az MKP-tag bírálta-e a Híd programját és dicsérte az MKP-ét. A szlovákiai magyar szemétdomb elég kicsi.
Úgy tűnik, nincs ez másként a parlamentben sem. Régóta tudjuk, hogy a képviselők nagy többsége – és itt tisztelet a valóban becsületesen dolgozó, ám gyér kivételnek – leginkább a saját kényelmével törődik. Hogyan is hihetné bárki azt, hogy az alulfizetettnek a legkevésbé sem nevezhető, 150 fős kar a mi javunkon és az ország előrejutásán munkálkodik, mikor az év törvényének nevezett költségvetés vitája mindössze 30, azaz harminc körüli képviselőt tudott a T. Ház padjaiba szegezni. Közeledik a hétvége, kit érdekel a költségvetés, lesz még róla elég szájkarate a jövő héten, sietni kell haza, mert most előnytelenül jött ki a mindenszentek, hétvégére esik. A képviselők bejárási morálja rengeteg kívánnivalót hagy maga után. Vannak, akik legalább a látszat fenntartására törekedve utasítják ölebüket, hogy a mentelmi jog védelme alatt könnyű kézzel írják alá helyettük a jelenléti ívet, mások még ennyit se tesznek. Ha a választók tudatosak lennének, a voksolás előtt ellenőrizhetnék a parlament honlapján, ki mennyit (nem) járt be, és a krónikus távolmaradókat azzal büntethetnék, hogy nem szavaznak rájuk. A képviselők szerencséje, hogy a választók a legkevésbé sem tudatosak, sőt lusták, a legtöbbjük tán’ még azt sem tudja, hogy a parlament honlapján ellenőrizhetné kis kedvencét, akinek a „karikáját” adta 2006-ban. Mindenesetre a munkahely-látogatási morál a hatalom arroganciájának mutatója: lám, négyötödünk ezt is megteheti. De próbálná csak ugyanezt megtenni egy átlagember egy átlagmunkahelyen.
A Bugár Béla vezette Híd színre lépése egyebek mellett polarizálta a hazai közéleti viszonyokat. A felvidéki magyar eztán már nemcsak magyar, hanem hídas magyar vagy MKP-s magyar is lehet. Mindez üdvözlendő, ha nem muszáj valamelyik táborba tartoznia. A Híd–MKP ellentét e hétre gyártott nekünk egy ügyet, nem volt címlap, így valószínűleg rövid lejáratú lesz. Katona és rendőr nem lehet párttag, hát politológus lehet-e, kérdezhetjük az Öllös-gate kapcsán. Ez az ügy nagyon jól mutatja minden szlovákiai magyar kisszerűségünket. Elöljáróban szegezzük le, e sorok írója – még ha ennek nincs is különösebb jelentősége – kiváló politológusnak tartja Öllös Lászlót. Aki, úgy hírlik, az MKP somorjai városi alapszervezetének alelnöke. Nem egy nagy funkció, s csak a legvérbenforgóbb szemű „hídászok” állíthatnák, hogy ez a jelentéktelen tisztség törlésjel alá helyezi eddigi publikációs tevékenységét és elemzői munkásságát, mert ha nem vagyunk restek visszakotorni az elmúlt évek Öllös-nyilatkozataiba, bizony politológusunk volt, hogy kemény szavakkal gyepálta az MKP-t, ha az mellényúlt, s erre, sajnos, akadt példa; de hát a pártsarzsi és a függetlenség nem járhatnak kéz a kézben. Szüreti idő van, s nyilván még egy helyi borversenyről is elhajtanák azt az ítészt, aki egyébként valamelyik borkombinát dolgozója, még ha csak portás is. Öllös biztosan nem tegnaptól MKP-tag. Ezért szégyenkezhet a teljes (szlovákiai) újságíró-társadalom, hogy erre eddig nem jött rá. Öllös vesztét az egypártrendszer megszűnése okozta. Mert valószínű, hogy már a júniusi pártszakadás előtt is párttag volt. (A legjobb lenne, ha ezt ő mondaná el, de lapunknak egyelőre nem sikerült elérni, pedig próbáltuk.) Ám, érdekes mód, azokat az urakat, akik „most” hídasok, azelőtt viszont MKP-sok voltak, évekig nem zavarta, hogy az egyébként szlovák szakmai berkekben is elismert, a szlovák sajtóban emblematikus módon „a szlovákiai magyar politológusként” tündöklő Öllös történetesen párttag. Most, hogy beszólt nekik, hirtelen eszükbe jutott: vazze’, nem jártunk mi valaha együtt pártgyűlésre?
Persze, komoly gond, hogy az olvasó nem tudhatja, az Új Szó hasábjain a politológus, vagy az MKP-tag bírálta-e a Híd programját és dicsérte az MKP-ét. A szlovákiai magyar szemétdomb elég kicsi.
Utolsó kommentek