A legtöbbünk úgy van ezzel a köztársaságielnök-választással, mint a védekezés nélkül szexelő tinilány, miután két csíkon állandósult a teszt: tudtuk, hogy ez lesz, de jó lett volna, ha nem. A számokat már ezerszer leírták, nem ismételjük. Egyáltalán, ha az ember egy nap alatt száz választási hírrel kerül kapcsolatba, megírás, lefordítás, megszerkesztés, feldolgozás formájában, akkor leginkább a fegyveréhez kapna, ha meghallja a köztársaságielnök-választás kulcsszót. De pár szót azért kétségkívül megérdemel a téma.

Az első forduló előtt nagyon gyenge, álmoska kampány volt. És azt kell mondanunk, a második előtt is. Radičová örülhet, hogy a kötelességtudó szlovákiai magyarok egyáltalán elmentek rá szavazni. Nézzük meg ezt a térképet, azt hiszem, mindennél beszédesebb. Dél-Szlovákiában alig volt kampányrendezvény. Gaspó meg se próbálta, Ivetka meg módjával. Ok, hogy a szlovmagyság nem = a Csallóközzel, de fel bírjuk fogni ép ésszel, hogy a Csallóközben nem voltak kampányrendezvények? (Mert ha Radičová egy pódiumról azt mondta volna tört magyarsággal, hogy Jó napot!, akkor az észak-szlovákiai regionális lapokban az jelent volna meg, hogy meghirdette az autónómiát.) A magyarokat nem, vagy rosszul igyekezett megszólítani a kampány. Gondoljunk csak a szlovmagy újságban futó hirdetésre, amelyben a szlovák „Vaša Iveta Radičová” tükörfordításaként az „Önök Iveta Radičová” jelent meg. Hát vazze, ha nem volt egy magyar sem a kampánycsapatban, és a szlogent fordítógéppel fordították, ennyit ingyen és bérmentve én is megmondtam volna nekik, hogy ez nem így van magyarul; sőt bármelyik magyar kazánkovács vagy takarítónő megmondta volna. Ha megkérdezik.

A magyarkártyát is millióan körberagozták már. A második forduló során a megmondóemberek szerepét a nemzetiek vették át. Slota és Belousovová támadott, sugárban hányva. Az ismert közvélemény-kutatás megmutatta, hogy a még a módfelett ártalmatlan, csak a kérdezőbiztos papírján létező pirézektől is fél a nép, ha nem tud róluk semmit. Hogy félhet akkor a magyart soha nem látott szlovák attól a népcsoporttól, melyről csak rosszat hall. És a szlovákok jó része ilyen. Technikailag nem láthatott magyart. Csak hallotta, hogy azok határt akarnak módosítani. És most nem az eperjesi egyetemi tanárra gondolok, hanem az Eperjestől 50 kilométerre élő vasutasra.

Nem is ez volt a legbizarrabb, hanem ahogy a társadalmat megosztó starý (ch)ujo és szimpatizánsai a másik oldalra hányták a szart. Hogy Radička vette elő a magyarkártyát azzal, hogy elfogadta az MKP támogatását. Mert aki kimondja, hogy magyar, az már magyarkártyázik. Moslékországban ez elég a választási győzelemhez.

Vasárnap délelőtt pedig leginkább sörétes puskával kellett volna lőni a képernyőt, vagy hozzávágni egy vagon habból készült szurkolói téglát. Amikor a starý ujo kioktatta  a TA3 műsorvezetőjét, hogy ne kérdezzen már ilyen hülyeséget tőle, mint a magyarkártya, amit ő sosem használt. Azt más használta. Hihetetlen.

Miként Piroska kis segge, úgy kontrázott serényen Boris Zala, korábbi sikertelen elnökjelölt (tíz éve volt, ki emléxik már arra, de volt). Az adóinkból angol nyelvleckét vevő Smer EP-listavezető nem átállotta azt mondani, hogy a magyarkártyát az MKP húzta elő, és húzza elő minden alkalommal, amikor szüksége van rá.

A koalíciót térden állva szerető közszolgálati televízió híradójában pedig azt mondta elnökünk, hogy ő sosem osztotta fel az állampolgárokat a nemzetiségük alapján, mert mindannyian a Szlovák Köztársaság állampolgárai vagyunk. Államférfiúi szavak. Fedezet nélkül.

Tény, hogy a magyarkérdés ilyetén tematizálása ártott Radičovának. Mert nem tudott rá mit mondani. Illetve amit mondott, az számomra elfogadható volt, de egy gyetvainak meg nem. És ezt tudták, akik a kampányt erre a vágányra helyezték.

Magam kezdetben azt sem értettem, miért és hogyan lett Ján Füle, a Pravda glosszaírója, és Rudolf Schuster korábbi szóvivője a kampánycsapat vezetője. Elég tapasztalt ez a csávó ehhez?

Meg aztán, magyarként, feltehetjük a kérdést, azon túl, hogy Ivetka CSP, BB és SZZS társaságában polgármesterekkel találkozott, a beígért egy milleren túl hogyan, mivel támogatta a Magyar Koalíció Pártja a kampányt. Esetükben elég a deklaratív beszédtett is? És a tíz százalék máris megy? Vagy hogy van ez? Aki tudja, írja meg kommentben.

És a kardinális kérdés? Mi lesz most? Ahogy az előző, efemer posztocskában írtuk, semmi különös. Csak kicsit jobban éreztük volna magunkat ebben a kurva országban, ha a vezetés nem lett volna ennyire egyszínű. E nehéz helyzetben idézzük Barak László Miért nem lettem lángossütő? című versét: "mennyi alkalmatlan faszkalap - gondoltam".

Hát így.