tg-ltatsthtetet-06-01

Szlovákiát kormányfőként eddig mindig autoriter férfiak – egyben pártelnökök – vezették, akiknek – Mikuláš Dzurinda második országlása végét és persze az átmeneti Moravčík-kormányt leszámítva – stabil parlamenti többségük volt. A 2010-es választások után úgy alakult, hogy az ország 17 éves történelmében először egy nő került a kormányrúdhoz, aki nem pártelnök, s az általa vezetett koalíció parlamenti többsége annak megalakulásakor is csekély volt, azóta pedig két képviselő is „függetlenedett”. Több szempontból is kísérleti projekt.

Nem tévedhetünk nagyot, ha Iveta Radičovára hadsereg nélküli tábornokként tekintünk, akinek a mozgástere addig terjed, ameddig elsősorban Mikuláš Dzurinda, másodsorban koalíciós partnerei engedik.

Az, hogy Radičová pozíciója nem rokonítható elődeiével, már a Hayek Consulting körüli botrány idején nyilvánvalóvá vált. Nem tudott rendet tenni Juraj Miškov (SaS) gazdasági miniszterrel sem, aki határozott utasítása ellenére sem számolta fel a Kis- és Középvállalkozásokat Támogató Nemzeti Ügynökséget. Bár a választási kampány során elutasították a további privatizációt, most mégis magánosítanák a vasúti teherszállítást, a Slovak Telekomot, és a távhőszolgáltatókat, melyek kérdésében a kormányfő kínos visszakozásra kényszerült. Azt sem sikerült elérnie, hogy az állami intézmények vezető pozícióit ne pártjelöltekkel, hanem pályázati úton töltsék be. Most meg itt van ez a Mikulčík-ügy. Éppen annak leírására készültünk, hogy Iveta Radičová hatalma legfeljebb a kormányhivatal kovácsoltvas kerítéséig terjed, amikor a déli hírekben bemondták, hogy Miroslav Mikulčík, az Adóigazgatóság vezérigazgatója „önként” távozik tisztségéből.

Mikulčík távozását Radičová tárgyalta meg a kormányülés idején. Azt e sorok írásakor nem lehet tudni, mivel vette/kényszerítette őt rá a lemondásra. Azok után, hogy az SDKÚ vezetése kedden a pártszékházban felmosott Radičovával, majd Mikuláš Dzurinda rezzenéstelen arccal kijelentette, a párt megtartotta a miniszterelnökét, belekényszerítve őt a kínos színjátékba, hogy az épületbérlet ügyét az Állami Számvevőszékre hagyják, ez volt az egyetlen lépés, mellyel (többször) sárba tiport kormányfői tekintélyét úgy-ahogy helyreállíthatta. Jól nézne ki az államigazgatás, ha egy miniszterelnök egy állami hivatalnok menesztését sem tudná elérni. Az az érvelés, hogy személyi kérdésekben az egyes tárcákon belül a miniszter az illetékes, munkajogi szempontból kétségkívül igaz, a miniszter, és a miniszterelnök azonban nem egyenrangú partnerek a kormányban.

Iveta Radičová most megnyert egy csatát. Ezzel azonban a párton és a kormányon belüli kompetenciaproblémák nem oldódtak meg. Továbbra sem állíthatjuk azt, hogy Radičovának van kormánya, inkább azt, hogy van itt egy kormány, amelynek van egy Radičovája. A jelenlegi koalíció egyik legerősebb összetartó eleme a Smer visszatérésétől való (jogos) félelem. Kérdés azonban, át lehet-e csikorogni úgy egy kormányzati cikluson, hogy a miniszterelnök egyetlen érdekérvényesítő eszköze a távozásával, így a kormány bukásával, azaz az őt szorongató autoriter férfiak hatalomból való kiesésével történő fenyegetés

Karácsony előtt jelent meg a Duna parti városban. A közmunkások épp a városi fenyőfát díszítették, amikor begördült hat kutya vontatta fogatán a Klapka térre. Azóta hol eltűnik, hol megjelenik, időközben Budapestet is megjárta. A komáromi kutyás ember. Jelenség. Ki ő, honnan jött, hova tart?

Arra a kérdésre, hogy mi a foglalkozása, a 47 éves Robert Lait rutinosan válaszolja: világutazó vagyok. „Mielőtt világutazó lettem volna, Antwerpen mellett éltem, volt feleségem és három gyermekem: két fiam, és egy lányom. 1989-ben indultam útnak, hogy megtaláljam önmagam, hogy választ kapjak arra a kérdésre: ki is vagyok valójában – mondja Robert. – Az út új perspektívát nyitott előttem, gyökeresen változtatva meg az életszemléletem. Te minden nap ugyanazt csinálod, számomra minden nap más.” Belgiumból Spanyolországba ment, ahol szülei is élnek. A mediterrán országot ötször is bejárta különböző útvonalakon két évtizedes bolyongása során. Ez idő alatt három nemzedéknyi kutyát „koptatott el”, és megközelítőleg 18 ezer kilométert tett meg. „Ezek a srácok, akik most húzzák ezt a szánhúzó sportolók által használt gyakorlókocsimat, mely egy német hölgy ajándéka, már a harmadik generáció. Az anyjuk fajtiszta szibériai husky volt” – árulja el a Moszkvába tartó világvándor. A kutyák folyamatosan gondoskodnak az utánpótlásról is, jelenleg is van egy három hetes kölyökkutya a falkában, mely hamarosan felválthatja valamelyik idősebb jószágot a guruló alkalmatosság előtt. Persze az is lehet, hogy megveszi valaki. Eladó, kell a pénz az életvitelszerű expedíció költségeire.

„Ha megérkezem egy országba, igyekszem keresztül-kasul bejárni, megismerni a történelmét, a kultúráját, igyekszem kapcsolatot kialakítani a helyiekkel” – ez azonban tájainkon, főként a közép-európaiak hézagos nyelvtudása miatt nehezebben megy, mint Európa nyugati részében, ahol angolul vagy németül könnyedén megértette magát. Hunčík doktor pennájára kívánkozna, hogy a komáromi magyarok miért szlovákul szólnak a kutyás emberhez, hisz magyarul ugyanúgy nem értené, amit el szeretnének mondani neki. Robert lélekben már újraegyesítette Komáromot: napközben nálunk időzik, aludni viszont visszajár Koppánymonostor melletti tanyájára. Itt, a határban verte fel sátrát. Nyugat-Európában alkalmi munkákból, és iskolákban, klubokban tartott előadásokból fedezte útjának kiadásait, itt azonban ez a modell, részben a válság, részben a nyelvi nehézségek miatt nem működik, így Robert csak a komáromiak vendégszeretetére hagyatkozhat, bár örülne valamilyen munkalehetőségnek. „Most épp nincs pénzem, de ez nem fontos számomra. Van időm, van mit enni a kutyáimnak, van hol aludnom, a többi nem lényeges. Most arra koncentrálok, hogy kapcsolatot tudjak kialakítani a helyiekkel. Csak ülök itt, nézem a várost, annak lüktető életét, az embereket, a jellegzetes arcokat, a karaktereket. Igyekszem megérteni a kettéválasztott város történelmét és mély szimbolikáját. Energiát gyűjtök az útra. Ha úgy érzem, készen állok, útnak indulok” – mondja. Mikor felhívom a figyelmét arra a nem elhanyagolható részletre, hogy Moszkva Komáromtól jó 3100 kilométerre található, csak elmosolyodik: „Az semmi, ember! A kutyáim napi 20-30 kilométert bírnak futni a terepviszonyok függvényében. Ha kell, egy évben 7000 kilométert is meg tudok tenni.”

Tervekből nincs hiány. Robert Lait újra be szeretné járni a Balkánt, Bulgáriát, Romániát, Törökországot, Ukrajnát, mielőtt Moszkvába indulna. Korábban már járt a volt Jugoszlávia utódállamaiban. „Szép időszakot töltöttem Dalmáciában, a tenger partján, de jártam Szerbiában is. Onnan azonban kiutasítottak a rendőrök, mert nem volt készpénzem. Ezt követően mentem Ausztriába, majd onnan Magyarországra és Szlovákiába” – idézi fel útjának egy korábbi szakaszát.

Komáromban ritkaság, hogy valaki Moszkvába vágyik. Ezzel utoljára a Jókai Színház Három nővér című előadásán találkoztam, ám Robert Lait nem szenvelgőn sóhajtja ki magából az orosz főváros nevét, úgy, ahogy csak Bandor Éva tudja a komáromi deszkákon, hanem kicsattanó egészséggel, szemében korát meghazudtoló kamaszos tűzzel: „Moszkva mágikus város, rengeteg energia van benne, tízmillió ember él ott, egy csomó érdekes találkozásra nyílik lehetőség.”

Bár azt még nem tudja, vagy nem akarja elárulni, Moszkva után merre fordítja a rudat, egyre bizonyosabb vagyok benne, ez talán nem is fontos. Számára semmiképp nem az. „A társadalomban való lét helyett az utazó életformát választottam. Szeretem” – mondja. Kissé megkésett, szerethető, Sal Paradise-szerű figura. Talán azért lelt mindenhol segítő kezekre, mert az emberek kamaszkori vágyaik megvalósítóját látták benne. Neki sikerült...

A kutyás emberről először.

A kutyás emberről másodszor.

Az V. Oldtimer Expón tett látogatás melléktermékei ezek a képek. A Vasúttörténeti Park amúgy nagyon jó hely, és lehet mozdonyt vezetni is. Holnap már lesz rendes poszt is, várhatóan egy hétvégi bejelentésről.

A hétvégén került sor Budapesten az V. Oldtimer Expóra. A Vasúttörténeti Parkban álomszép veteránok voltak. Ilyenek:

További - lényegesen jobb minőségű - képek a hivatalos honlapon.

A hétfőtől fizetőssé váló medialne.sk-n olvasom, hogy a repülőjegyeket áruló pelikan.sk fizetne a blogolásért. A portál világgá repítené a bloggert, fizetné az utat, a szállást és a költségeket. Cserébe írni, fotózni, videózni kell. Szal’ ha úgy gondolod, hogy érdektelen szlovmagy témák helyett inkább mondjuk Indonéziából blogolnál Indonéziáról - államnyelven, természetesen -, akkor menj a Pelikán fészbukjára.