Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Börtöniszonyok

Lesznek „elektronikus karperecek” – körülbelül ennyivel intézte el a hazai sajtó nagy része azt, hogy a kormány szerdai ülésén megvitatta a Büntetés-végrehajtás koncepciója 2011–2020 című dokumentumot. A büntetés-végrehajtás kellemetlenebb oldala jelenleg bő 10 ezer embert érint Szlovákiában, azaz egy kisebb városnyit, sosem volt slágertéma, és az emberek legfeljebb akkor foglalkoztak vele, amikor a televízió a Szökés (Prison Break) című sorozatot vetítette. A Büntetés-végrehajtás koncepciója 2011–2020. valójában nagyon szomorú olvasmány, aki átrágja magát rajta, az csodálkozhat, hogy a hazai börtönökben eddig még nem történt nagyobb baj.
A 18 bv-intézet közül háromban olyannyira elöregedtek a védelmi jelzőberendezések, hogy rossz időjárás esetén nem működnek megfelelően. Tizenöt börtönben 1987-ben üzembe állított analóg telefonközpontok segítségével bonyolítják a kommunikációt. Ha valaki meglépne a kaptárból, nem biztos, hogy még a falakon belül meg tudnák állítani, a testület ugyanis elöregedett pisztolyokat használ, melyek gyakran besülnek. Ha pedig a falakon kívülre jutott, akkor 13 éves átlagéletkorú járművekkel eredhetnének a nyomába. Egy fegyencet napi 2,13 euróból kell etetni, és 3,5 négyzetméternyi életteret kell biztosítani számára, a gyakorlatban azonban az intézmények felében ezt a zsúfoltság miatt tovább kellett csökkenteni. Olvasóim többsége valószínűleg most mondja azt, hogy „jaj, nehogy már megsajnáljuk szegényeket, hisz nem ministránsok vannak a rácsok mögött”, amivel azért nem lehet teljességgel egyetérteni, mert a hazai jogrend a törvények áthágását a szabadság megvonásával szankcionálja, a méltatlan körülmények kialakítása nem része a jogi gondolkodásnak.
A katasztrofális börtönviszonyokat nem lehet az előző kormány nyakába varrni, a büntetés-végrehajtás problémáinak jó része már a múlt rendszer során létezett, a rendszerváltás után eszkalálódott – ennek csúcspontja a lipótvári börtönlázadás volt –, de a börtönviszonyok hosszútávú konszolidálásáért a kormányok legfeljebb verbálisan küzdöttek, az eredmények elmaradtak. Ez nem olyan téma, amellyel tipikusan választásokat lehet nyerni. Pedig az, hogy a helyzet normalizálódjon, a falakon kívül élő többség élete és biztonsága szempontjából is fontos.

Bookmark and Share

0 Tovább

Ki nyer ma?

Ma osztják ki az Újságírói Díjat. Nos, nekünk, magyaroknak nem kell halálra izzadnunk magunkat, magyar szerző ugyanis nincs a jelöltek között. Mi vagy szarul írunk, vagy senki sem akar vacakolni a fordítással. (Egyéb javaslatok kommentben tehetők.) Ami megdöbbentő, hogy nincs smes a legjobb kommentárok között. Este update-elünk.

Najlepšia reportáž v printových médiách

Milan Čupka - séria: Ľudia na okraji záujmu (Pravda)

Marian Jaslovský - séria: Miesta literatúry (SME Víkend)

Ján Krempaský - Séria článkov o probléme preležanín vznikajúcich v slovenských nemocniciach (SME)

Najlepšia rozhlasová reportáž

Ján Bábik - séria: Múzy za mrežami (Rádio Devín)

Sergej Danilov, Alexandra Dovalová - séria: Príbeh Viery Samkovej (Rádio Expres)

Soňa Gyarfašová - Cena slobody - očami politického väzňa a pohraničníka (Rádio Regina Bratislava)

Najlepšia televízna reportáž

Etela Matová, Miroslav Tirda - Narodil som sa na Luníku IX (STV 2)

Andrea Paulínyová - séria: Modlitba pre pokoj v duši (TV Markíza)


Najlepší rozhovor v printových médiách

Martin Mojžiš, František Šebej - František Baluška: O rastlinách a ľuďoch (.týždeň)

Katarína Ragáčová - Bilas: Všetci všetko vrátime (SME)

Karol Sudor - Stanislav Cigánek: Ján Pavol II nás urazil pobozkaním Koránu (SME.sk)

Najlepší rozhovor, beseda, diskusia v elektronických médiách

Magdaléna Glasnerová a kolektív - 5 minút po dvanástej: Outsider (STV 2)

Štefan Hríb - Lampa (TV JOJ PLUS)

Zlatica Puškárová -  Voľby 2010: Posledná predvolebná diskusia (TV Markíza)

Najlepší regionálne publikovaný príspevok

Darina Kvetanová - séria: Nečistá čistiareň (Trnavský hlas)

Miroslav Sambor - Séria príspevkov o MHD a mýte v Košiciach (Košický Korzár)

Ľubica Snováková - Séria príspevkov o koňoch z Hajnonovoveského parku (MY Topoľčianske noviny)

Simona Šípová - Smrť je prirodzenou súčasťou života (Malacký hlas)

Najlepší regionálne odvysielaný príspevok


Richard Bolješik - Kauza prideľovania obecných bytov v Karlovej Vsi (TV Karlova Ves)

Jana Fedorová, František Lenhard - Moje videnie sveta (TV Mistral)

Vanda Tuchyňová - séria: Žilinská polícia nakupovala pre zásahy do ulíc nepoužiteľné psy

(Rádio Regina Banská Bystrica)

Najlepší analyticko-investigatívny  príspevok v printových médiách

Tomáš Czwitkovics, Kristian Slovák - Ryža aj bez nástenky (Trend)

Ján Glovičko, Zuzana Petková - Séria článkov o právnickej fakulte UK (SME)

Ján Kovalčík - Zlatom dláždené cesty (Trend)

Marek Vagovič - Séria článkov o financovaní strany Smer (SME)

Najlepší analyticko-investigatívny príspevok v elektronických médiách

Richard Bolješik - séria: Kauza udeľovania trvalých pobytov v záujme SR (TV JOJ)

Dušan Karolyi - Daňový megapodvod 3, Ako podniká Mikuláš (TV Markíza)

Anna Lemesányiová - Krutá hra osudu (TV Markíza)

Ján Maloch - série: Čierna stavba v obci Reca, Kauza Byty (TV Markíza)

Matej Neumann - Ja môžem všetko... (TV Markíza)

Martina Pažitková - Séria reportáží o probléme preležanín v slovenských nemocniciach (tv.sme.sk)

Najlepší komentár v printových médiách

Gabriel Beer - séria komentárov (Trend)

Peter Javůrek - séria komentárov (Pravda)

Pavel Sibyla - séria komentárov (Trend)

Najlepšia novinárska fotografia

Andrej Balco - Ženská práca v Antracite (Sputnik Photos)

Martin Bandžák - Haiti 21.01.2010 (Inside Magazine)

Boris Németh - Moje Holandsko (.týždeň)

Matúš Zajac - Sebadisciplína (phosphotos.sk)

Najlepší kreslený vtip, komiks, karikatúra

Jozef „Danglár“ Gertli - séria karikatúr (Pravda)

Miroslav Kemel - séria: Ohlédnutí za rokem 2010 (Mladá fronta DNES)

Martin „Shooty“ Šútovec - séria karikatúr (SME)

Fedor Vico - séria karikatúr (Hospodárske noviny)

Najlepší článok publikovaný na blogu


Kristína Brnčová - Bol raz jeden človek, Keď odíde posunok mama, Cez sviatky je kaplnka oveľa smutnejšia a plná sĺz (blog.sme.sk)

Miroslav Kocúr - Séria blogov o cirkevných predstaviteľoch (blog.sme.sk)

Ľubica Kočanová - Séria článkov o preležaninách v slovenských nemocniciach (blog.sme.sk)

Ivana Pajanková - séria: Zo zápisníka bežnej sanitárky (blog.sme.sk)

Cena British Council za podporu medzikultúrneho dialógu


Peter Kubínyi - Lomnička (.týždeň)

Etela Matová, Miroslav Tirda - Narodil som sa na Luníku IX (STV 2)

Magdaléna Glasnerová a kolektív - 5 minút po dvanástej: Outsider (STV 2)
Iveta Vaculová - Stretnutia (Rádio Regina Košice)

Cena Združenia vydavateľov periodickej tlače Slovenska

Milan Čupka - séria: Ľudia na okraji záujmu (Pravda)

Ján Glovičko, Zuzana Petková - Séria článkov o právnickej fakulte UK (SME)

Cena otvorenej spoločnosti

Ján Maloch - séria: Kauza Byty (TV Markíza)

Ján Krempaský, Martina Pažitková - Séria článkov o probléme preležanín vznikajúcich v slovenských nemocniciach (SME, tv.sme.sk)

Iveta Vaculová - Stretnutia (Rádio Regina Košice)

Československá novinárska cena

Michael Fiala, David Havlík - séria: Diag Human (Česká televize)

Ján Kovalčík - Zlatom dláždené cesty (Trend)

Ján Maloch - séria: Kauza Byty (TV Markíza)

Marie Valášková, Radek Kedroň - Séria článkov odhaľujúcich odmeny zastupiteľov pôsobiacich v mestských firmách a pokrývajúcich čierne financovanie politických strán (Hospodářské noviny)

Čestné uznanie: Hana Čápová - České peklo (Respekt)

UPDATE

Itt lehet elolvasni az eredményeket. Gratulálunk a győzteseknek.

Bookmark and Share

0 Tovább

A komáromi kutyás ember – képek

Már több mint 500-an olvastá(to)k a “komáromi kutyás emberről” szóló posztot. Fájdalom, a fegyvertörvény módosításáról szólót csak 200-an, de hát a kutyákat mindenki szereti, a törvényeket meg nem annyira. A kommentekben képeket szerettetek volna, íme.

(A kis kép kattintásra nagyobb lesz. Továbbra is egy Toshiba kamerával fényképezek, az M9-es Leicára még nem jött össze a pénz, sorry, nem vagyunk egy fotóblog no, ez van.) Ma beszélgettem Roberttel, majd ha lesz időm, megírom. Érdekes arc. “Te minden nap ugyanazt csinálod, én minden nap mást” – mondta. Egy darab A vadon szava a Megye utcában...

Akik olvassák a maces fiúk életmódblogját, az Egy nap a városban címűt, azok tudják, hogy a napokban sikerült munkát szerezniük egy hajléktalannak. A világért sem szeretném összemosni a két dolgot – nekem nincs egy Mac-boltom sem –, Robert ugyanis nem hajléktalan, van egy sátra, amiben jól érzi magát – bár mivel napközben őrizetlenül van, előfordul, hogy a (magyar)komáromiak elcsennek belőle valamit; vajon ki az, akinek még a kutyás embernél is kevesebbje van? –, önként indult útnak egy Antwerpen melletti városból, és szeret így élni. A megélhetéshez azonban neki is pénzre van szüksége.

Úton idefelé, Európa nyugatibb részeiben előadásokat tartott, iskolákban, sportklubokban stb. az útjáról és a kutyáiról, az ember-állat kommunikációról, amiért fizettek neki. Nálunk is szívesen vállalkozna hasonlóra angol vagy német nyelven, de alkalmi munkákra is kapható. Szal‘ ha tudsz valami ilyesmit, akkor a Megye utcai Edeny pékség előtt megtalálod, vagy hagyhatsz neki üzenetet., vagy írj kommentet.  Esetleg vihetsz valami kaját a kutyáknak.

Bookmark and Share

0 Tovább

Lampedusa újratöltve

Hetente írnak a lampedusai tarthatatlan helyzetről a hírportálok. Én már 2004-ben megmondtam, hogy ez lesz... Csak most már nem lehet őket visszapakolni Líbiába.

0 Tovább

Tények híján

Ma 9 órára sajtótájékoztatót hívott össze a Szlovák Nemzeti Párt, melyen annak elnöke, Ján Slota az Országos Rendőr-főkapitányság munkáját fogja értékelni. Megteheti, hiszen egy politikus arról beszél, amiről akar, és olyan nyilvánosság előtt, amekkora kíváncsi rá, főként, ha olyan széles látókörű személyről van szó, aki a hippológia területén épp oly otthonossággal mozog, mint a női frizurákén.

A Jaroslav Spišiak vezette rendőrség pedig egyébként is szálka a nemzeti vezető szemében, nem véletlen, hogy a 2006-os koalíciós tárgyalások során az SNS követelte a leghangosabban, hogy távozzon az országos rendőrfőkapitány első helyettesének posztjáról. Slotáék ellenzékbe kerülése óta egyik kedvenc témája lett a rendőrség, érdekes, hogy kormányzati pozícióból messze nem tanúsítottak ekkora érdeklődést a belügy iránt, holott államtitkáruk is volt ebben a minisztériumban, akit jobban ismerünk hazafias CD-je, mint államférfiúi munkássága kapcsán. De vajon véletlen lehet-e, hogy Slotáék akkor zúdítanak újabb bírálatözönt a rendőrségre, amikor Igor Štefanov, a párt miniszter korában elkövetett bűncselekményekkel gyanúsított képviselője másik vonalon igyekszik lehallgatási botrányt kreálni, és azt nagy erőkkel tematizálni, újabban már egy miniszter, Nagy József nevét is bedobva?

Mi ez az egész, miért éppen Štefanov, és miért pont most? Az exminiszter március közepén hozakodott elő azzal, hogy Daniel Lipšic belügyminiszter tudtával negyven képviselőt, valamint újságírókat hallgatnak le. Ez a képviselők közel harmada, ha igaz lenne, az a hazai parlamenti demokrácia végét jelentené, de az embernek kételyei támadnak, ha egy ilyen bombasztikus hírt az jelent be, akit azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt kormányzati ciklus egyik legnagyobb közpénzlenyúlásánál asszisztált. A Štefanov-offenzíva egyelőre sikeres, hisz több tucat – kormánypárti és ellenzéki – politikus nyilatkozik, kétkedik, cáfol, háborodik fel, nyugtalankodik, egyelőre anélkül, hogy akár egy árva bizonyítékot is láttak – illetve hallottak – volna erről, csupán Štefanov úri becsületszavára hagyatkoznak. Így előbb azt kellene hitelt érdemlően megállapítani, egyáltalán van-e lehallgatási botrány. Szlovákiában két testület hallgathat le, a Szlovák Információs Szolgálat és a rendőrség, az egyéb, erre jogosult társszervek számára is ezek végzik a lehallgatásokat. Az SNS valószínűleg rendőrségi lehallgatásra gyanakszik, ezért veszi elő újra és újra az egyenruhásokat (a testülethez kötődő párt gyalulása járulékos haszon a nemzeti orientáltságú választókért folytatott harcban).

Ha össze kellene foglalni a hazai politikuslehallgatási botrányokat Ladislav Hudektől Pavol Ruskóig, arra nem lenne elegendő a rendelkezésünkre álló terjedelem, így az sem lenne meglepő fordulat, ha kiderülne, hogy valami igazság van a dologban. De akkor vélemények helyett tényeket kellene prezentálniuk a politikusoknak, azok pedig egyelőre hiányoznak.

0 Tovább

tg-ltatsthtetet-06-01

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek