A minap egy kiskereskedelmi áruházlánc saját hidegkonyhai termékét, jelesül egy franciasalátát vásároltam. A dizájnos csomagolás részét képezte egy ugyan meglehetősen lapos, de azért a semminél jóval többet jelentő kiskanál is.
Felrémlett, mikor iszonyatosan régen, doktoranduszként megpályáztam, és megkaptam egy három hónapos prágai ösztöndíjat. Minden munkanapom jelentékeny részét az egyetemi könyvtárban töltöttem, ennek ellenére sosem láttam annak olvasótermét, ugyanis a bölcsészkar oktatási vagy tudományos dékánhelyettesétől kapott jogosultság birtokában egyenest a raktárba mehettem, hogy ne kelljen az anyag formális kikérésére időt vesztegetnem, hanem az épület gyomrában egyenesen leakaszthassam a polcról. Hazafelé menet gyakran vásároltam salátát a Švejkhez címzett étteremhez közeli, belvárosi Tescóban - amelynek földszintjén királyhelmeci magyar lány árulta a pizzát, de ez csak azután derült ki, hogy az időközben gépészmérnökké lett Robinson kollégával megvitattuk, a pizzavásárláson túl még mit tudnánk elképzelni vele.
A salátát először kiflivel tunkoltam, ami se nem praktikus, se nem gusztusos. Aztán másnap ugyanezen áruház háztartási részlegén vettem egy kiskanalat, melyet Eiger 33 típusú hátizsákom első részében hordtam. Most a szerkesztőségi kávéscsészémben van.
Nos, ha akkoriban is lett volna ilyen praktikus csomagolás... - merengtem. Ha viszont úgy döntenék, hogy a reformkonyha (kit érdekel?!) jegyében minden reggelire vennék egyet-egyet ebből a termékből - természetesen más típusút -, akkor vasárnapra lenne hét kanalam. Mi a faszt csinálnék hét kanállal? És mit csinálnak 70 vagy 700 ezerrel, vagy sokkal többel?
Felrémlett, mikor iszonyatosan régen, doktoranduszként megpályáztam, és megkaptam egy három hónapos prágai ösztöndíjat. Minden munkanapom jelentékeny részét az egyetemi könyvtárban töltöttem, ennek ellenére sosem láttam annak olvasótermét, ugyanis a bölcsészkar oktatási vagy tudományos dékánhelyettesétől kapott jogosultság birtokában egyenest a raktárba mehettem, hogy ne kelljen az anyag formális kikérésére időt vesztegetnem, hanem az épület gyomrában egyenesen leakaszthassam a polcról. Hazafelé menet gyakran vásároltam salátát a Švejkhez címzett étteremhez közeli, belvárosi Tescóban - amelynek földszintjén királyhelmeci magyar lány árulta a pizzát, de ez csak azután derült ki, hogy az időközben gépészmérnökké lett Robinson kollégával megvitattuk, a pizzavásárláson túl még mit tudnánk elképzelni vele.
A salátát először kiflivel tunkoltam, ami se nem praktikus, se nem gusztusos. Aztán másnap ugyanezen áruház háztartási részlegén vettem egy kiskanalat, melyet Eiger 33 típusú hátizsákom első részében hordtam. Most a szerkesztőségi kávéscsészémben van.
Nos, ha akkoriban is lett volna ilyen praktikus csomagolás... - merengtem. Ha viszont úgy döntenék, hogy a reformkonyha (kit érdekel?!) jegyében minden reggelire vennék egyet-egyet ebből a termékből - természetesen más típusút -, akkor vasárnapra lenne hét kanalam. Mi a faszt csinálnék hét kanállal? És mit csinálnak 70 vagy 700 ezerrel, vagy sokkal többel?
Utolsó kommentek