tg-ltatsthtetet-06-01

Milan Hudec valószínűleg sikerrel pályázhatna "Az ember, aki a legrövisebb ideig vezette a Katonai Hírszerzést" címre. Július 28-án nevezték ki, és augusztus 2-án fel is mentették. Arról, hogy gázos az átvilágítási bizonylata, a Markíza televízió augusztus 4-i híradója számolt be.

Itt álljunk is meg egy szóra: mi az az átvilágítási bizonylat, és mi az a katonai hírszerzés.

Szlovákiában az államtitkok védelme - és egyebek - felett a Nemzetbiztonsági Hivatal őrködik. Ők vigyáznak az állam elektronikus biztonságára is. Nem lehetünk róluk túl nagy véleménnyel, hisz ők az a szervezet, ahol az volt a jelszó, hogy nbusr123, így tudták a hackerek feltörni a rendszerük egy részét. Mondjuk, ilyen alapon a nagymamám is feltörné. Az NBÚ adja ki az átvilágítási bizonylatokat, azaz ők mondják meg, ki alkalmas - következésképpen jogosult - arra, hogy államtitkokkal kerüljön kapcsolatba. (A testület renoméján valamit ront, hogy az a František Blanárik vezeti, aki kapcsolatba hozható a kommunista katonai titkosszolgálattal.) Az átvilágítás hosszú folyamat, és több szerv bevonásával zajlik. Gyakorlatilag azt takarja, hogy az emberről létező összes állami adatbázisokban tárolt infót átfutják, nemcsak rendőrségi vonalon, hanem adóügyben is, az egészségi állapot iránt is érdeklődnek, ugye, ha valaki drogos, az kockázati tényező lehet, felmérik az egyén kapcsolatrendszerét, szociális hálóját, tulajdonviszonyait stb. Ezt követően állítanak ki különböző jogosultságokat biztosító átvilágítási bizonylatokat. Senki ne gondolja, hogy az NBÚ-ban szuperügynökök dolgoznak, munkatársaik sokkal inkább hivatalnokok.

Szlovákiában négy olyan "betűs" hivatal van, amelyet a titkosszolgálat szóval illethetünk: NBÚ, SIS, VOS, VSS. Azaz a Nemzetbiztonsági Hivatal, a Szlovák Információs Szolgálat (ez a klasszikus értelemben vett "titkosszolgálat"), a Katonai Elhárítás, és a Katonai Hírszerzés. Természetesen a Vámhivatal nyomozóhivatala (CKÚ), az állami és a vasúti rendőrség és a büntetés-végrehajtás is folytat(hat) operatív tevékenységet, és használ(hat) titkosszolgálati eszközöket, de ezt most ne keverjük ide.
A Katonai Hírszerzés munkáját a 198/1994 törvény szabályozza (letölthető, egyébként nem tesz különbséget a két szolgálat között). A Katonai Hírszerzés feladata, hogy olyan információkat gyűjtsön, amelyek Szlovákia szuverenitása, önállósága, területi egysége és védelmi képessége ellen irányulnak; amelyek fontosak a fentiek bebiztosítása érdekében; amelyek terroristákról, más titkosszolgálatok szlovákiai működéséről, államtitkok kiszivárgásáról, szólnak, és veszélyeztethetik Szlovákia katonai vagy gazdasági érdekeit.

Huh, ez nagyon komoly. Csupa Jack Bauerbe oltott James Band dolgozik ott, dr. Sorgeként? Aki már látott életében - pl. a Pozsonyi Magyar Nagykövetség pozsonyi várban tartott augusztus 20-i ünnepségén - katonai attasét, az tudja a választ: NEM. A legtöbb katonai attasé foga közt tartott rohamkéssel nem tudná átúszni a Volgát, de még a Vágot is bajosan, rohamkés helyett pedig max. halkéssel hadakozik. Márpedig ők katonai hírszerzők. (Igen, azok a kövér altábornagyok.) Munkájuk jó része abból áll, hogy alaposan elolvassák a befogadó ország sajtóját, különös tekintettel a sportrovatra katonai jellegű hírekre, fejlesztésekre, eljárnak a hadiipari nagyvásárokra (nálunk az IDEE), eljárnak a katonai attasék számára szervezett lövészversenyekre (Szlovákiában évek óta az orosz nyeri), fogadásokon vesznek részt, és aki hamarabb bebaszik, attól a józanabbak információkat szereznek. Persze, a törvény lehetőséget teremt informátorok bevonására, akik lehetnek civilek is, szóval ne írjuk le a katonai hírszerzést csak azért, mert egyeseknek akkora a tokájuk, hogy a gázálarcot nem tudnák felvenni. Igen, ez nem anakronizmus, és a NATO-tagságunk ellenére is szükség van ilyen szervezetre, mint ahogy hadsereg is kell, noha 45 óta béke honol tájainkon.

Miért verik most a tamtamot, mi történt? Ľubomír "Kaufland" Galko kinevezte ezt a Hudecet a hírszerzés élére. Rá pár napra a másik katonai titkosszolgálat jelezte, hogy a papírok nincsenek rendben. Konkrétan az történt, hogy az átvilágítást kérő dokumentumokon, és az átvilágításiakon túl szoros a dátum. Azaz: ennyi idő alatt nem lehet lefolytatni az átvilágítás hosszú és bonyolult folyamatát. Galko lépett, tartalékos állományban helyezte Hudecet, aki egyébként nem tegnap kezdte a hírszerzői pályát, 97-től dolgozik a Katonai Hírszerzésben. Természetesen azonnal jött Robert Fico, és felháborodott sajtótájékoztatót tartott, hogy a szatócsból lett miniszter felelőtlen hozzáállása már-már a NATO biztonságát veszélyeztetni, jó hogy nem ok a harmadik világháború kirobbantására. Természetesen azonnal kezdeményezte a katonai hírszerzést felügyelő parlamenti bizottság összehívását, melyet az ő embere, Peter Žiga vezet, szóval ezt nem lesz annyira nehéz elérni.

Robert Fico egy dologról feledkezik meg, jelesül arról, hogy az ő emberei baszták szét a teljes szlovák katonai hírszerzési struktúrát. Valszeg ma már a kutya nem emlékszik rá - csak a katonai attasék -, hogy František "Takarítótender" Kašický idején egymásnak adták a kilincset a parancsnokok. Jaroslav Gofjár, Peter Solčanský, Stanislav Petranec, Juraj Šebo. Ők egy év alatt cserélődtek le, Šebo aztán végighúzta a ciklust. Csoda, hogy elbizonytalanította az állományt azt, hogy egy év alatt négy főnök nevét kellett megtanulni? Ez még egy tejüzemben is sok lenne, nem még egy titkosszolgálatnál.

A szervezetet ráadásul nagyon nehéz ellenőrizni, a parlamenti bizottság gyakorlatilag egy tréfagép, a katonaiak jelentését a védelmi miniszter kapja meg, az összeset, tehát a katonait és a SIS-t pedig a három legfőbb közjogi méltóság. Mivel egyedi előírások vonatkoznak rájuk, lazábbak a közbeszerzési szabályok is, és könnyebben adhatnak közvetlen megrendeléseket, megbízásokat. Nem csoda, hogy a boltos  miniszter leltárt akart, Hudecnek Augiász titkos istállóját kell kisöpörnie, érthető tehát a nagy röfögés a Smer részéről. Aztán hogy milyen papírja van vagy nincs, az egy más kérdés.

Még főszezonban is erős lenne a mai nap, hisz ott van Szvatopluk, a parlamenti vita, az IV Fesztivál, Tibor Gašpar tábornokot is menesztik (fiúk, nem lesz ez kicsit sok, Gašpar nem volt rossz arc), és a Katonai Hírszerzés új parancsnokának nincs átvilágítási bizonylata; nem még így uborkaszezon idején.

Mi most mégis egy látszólag jelentéktelen hírre koncentrálunk. Elképzelhető, hogy nemcsak Ján Packa volt országos rendőrfőkapitány lesz Robert Kaliňák smeres képviselő asszisztense, hanem Stanislav Jankovič, volt országos rendőrfőkapitány-helyettes is.
Tessék mondani, tábornok urak, mindketten ennyire szeretik ezt a Kaliňákot? Packa 2290 euró nyugdíjat fog kapni. Jankovič 1984-től rendőr, tehát elvben már ő is nyugdíjba mehetne. Szintén tábornoki rangban szerelt le, nyugdíja valszeg nem sokban marad el Packáétól.

Képzeljük el a szituációt, amint Kaliňák után beüget a parlamentbe két tábornok, kezükben aktacsomók. A beengedő zsilipnél szolgálatot teljesítő főtörzsőrmesterek és hadnagyok reflexszerűen vigyázzba vágnák magukat - különösen Packa előtt, aki a Közjogi Méltóságokat Védő Hivatal éléről került az ORFK-ra -, aztán látják, hogy ez itten nem két tábornok, csak két civil, két asszisztens. Márpedig mi egy képviselői asszisztens? Mindez nem más, mint a rendfokozat és tágabb értelemben a mundér lejáratása. Egy nyugalmazott tábornok alapítson biztonsági céget, menjen el biztonsági főnöknek egy multinacionális vállalathoz, álljon rendőrattasénak, írjon krimiket, de ne főzzön kávét, bassza meg!

Persze, Kaliňáknak valszeg lesz aktatologatásra is asszisztense, a két "lampasák" arra kell neki, hogy a Spišiak vezette rendőrségbe jobban belelásson, hisz attól, hogy egy főrendőr leszerelt, még nem szűntek meg a kapcsolatai, az infók pedig jól jöhetnek a Smernek.

Várhatóan a napokban kitoloncolják Szlovákiából Vologyimir Jegorovot, akit az egyik legerősebb szlovák–ukrán szervezett bűnözői csoport vezetőjének tartanak. Jegorov 2002-től élvezi az állam vendégszeretetét. 2006-ban lélegzetvételnyi időre kiléphetett a börtön kapuján, de ott letartóztatási parancsot lóbáló kommandósok várták, és kis rendőrségi kitérővel visszavitték a rácsok mögé. S bár nem jogerősen bűnösnek találták őt és csoportját öt gyilkosságban, a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette az életfogytiglani szabadságvesztést kimondó ítéletet, így az állítólagos keresztapát csak bűncselekményből származó jövedelem legalizálásában találták bűnösnek. Mivel az emiatt kiszabott négy évet már – kétszeresen is – letöltötte a vizsgálati fogságban, szabadon távozhatott volna, ha a börtönben töltött évek alatt úti okmányai nem vesztették volna érvényességüket. Így az idegenrendészet Szlovákiában illegálisan tartózkodó személyként elméletileg még 180 napig fogva tarthatja. Ez idő alatt vagy elő tudnak húzni ellene egy újabb vádemelési javaslatot egy új ügyben, vagy az adminisztratív döntést követően tevőlegesen is sor kerül a kitoloncolására, és Vologya az ukrán határon túlról integethet a pozsonyi bíróságoknak. Ha pedig egyszer valaki Ukrajnába kerül, afelett már szlovák törvényszék nehezen fog ítélkezni. Ismerjük a Ducký-gyilkossággal vádolt állítólagos ukrán bérgyilkos, Oleg T. esetét, aki védője útján megüzente, hogy mivel rossz körülmények között él, nincs pénze Pozsonyba utazni, oszt’ jó napot. Még szerencse, hogy Jegorov nem szlovák állampolgár, így határon kívülre helyezésével megszűnik problémaként létezni a szlovák igazságszolgáltatás számára. (A rendvédelem számára nem biztos.) Ám a „bodzázásból” élő kigyúrt legények körében a külföldiek elenyésző kisebbséget alkotnak. Örülhetünk, mert bíróságaink mindent megtesznek az állampolgári jogok tiszteletben tartása végett: Róbert Okoličány egy sportmotorral jár a Specializált Büntetőbíróságra, mikor kedve tartja, vádlott-társai azonban nem minden esetben kísérik el, meghiúsítva a tárgyalásokat. Ugyancsak a levegőben lóg Branislav Adamčo életfogytiglani börtönbüntetése, František Salinger, a zsolnai boss is kis híján szabadlábra került, de ott a kerületi bíróság még időben felülbírálta a járásbíróság döntését, a Kassai II. Járásbíróság folyosóján pedig még mindig összefuthatunk azzal a bíróval, aki annak idején az egész Kolárik-csapatot szélnek eresztette.

Pár súlyos ügyet emeltünk ki, melyek valóban csak a jéghegy csúcsát jelentik. A hazai igazságszolgáltatás ramaty állapotát azonban hiba lenne Štefan Harabin, illetve a Fico-kormány nyakába varrni, bár az előbbinek – korábbi legfelsőbb bírósági elnökként – azért lehet némi „érdeme” a dolgok ilyetén alakulásában. A jog kikényszeríthetőségének bizonytalansága az állampolgárok igazságszolgáltatásba vetett bizalmát őrli fel, ezt pedig hosszú távon a jogállamiság minden vonatkozásában megsínyli. Az igazságszolgáltatási rendszer strukturális reformokért kiált, melyek végrehajtásához talán nem is elegendő egy kormányzati ciklus. Ezért lenne jó, ha az igazságszolgáltatás apolitikus volna, ahogy az az Alkotmány hetedik fejezetében írva vagyon. A szlovákiai rögvalóság azonban mást mutat.

Nyilatkozatban tett hitet az emberek millióinak életét romba döntő trianoni békeszerződés mellett, és ítélte el a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Napjáról szóló törvényét a szlovák kormány tegnapi, utolsó ülésén, a szavazóhelyiségek megnyitása előtt kevesebb mint 72 órával.

Ma pedig egy utolsó utáni utáni ülésre is összeül a parlament, hogy a kormánykoalíció az emberek tízezreinek életét romba döntve megváltoztató árvizeket használja fel propagandacélokra.

Az idei –  unalmas és negatív – választási kampányban – legalábbis a jelenlegi kormánykoalíciót alkotó pártok részéről – nem hangzottak el komoly fejtegetések arról, hogyan lehetne a válság és a kabinet esztelen pénzszórása nyomán térdre rogyó gazdaságot helyreállítani; hogyan lehetne megelőzni a nyugdíjrendszer összeomlását; mit kezdjünk a történelmi csúcsponton levő munkanélküliséggel stb. Az érdemi vita helyét színvonaltalan demagógia vette át, melynek fő témája az utóbbi hónapokban – és tágabb értelemben az elmúlt négy évben – a magyarkérdés, az utóbbi pár napban pedig az árvíz volt. A magyar törvényt elítélő kormányhatározat, melyet követően a miniszterelnök békeszereződés-emlékművet avatott – nem mellesleg az erőszakos halált halt egyetemista, Daniel Tupý emlékműve közelében, a fiatalember gyilkosai még mindig nincsenek elítélve –, és a rendkívüli parlamenti ülés tehát méltó lezárása Robert Fico magyar témájú rendkívüli kormány- és parlamenti ülésekben gazdag, első országlásának.

Hogy lesz-e folytatása, az a választókon múlik. Persze, e sorok írójának nincsenek illúziói, kevesen vannak azok a választópolgárok, akik a pártprogramok tüzetes áttanulmányozása, vagy legalább pár tévévita megtekintése után hoznak döntést arról, kinek adják voksukat. Egy részük el se megy szavazni, őket illethetjük a könnyelmű vagy a felelőtlen jelzővel, de a szabad választásba ez is belefér. Kérdéses tehát, hogy a harsány, magyarellenes lózungok elegendőek lesznek-e a győzelemhez. Mert van egy réteg, amely ennyivel is beéri. „A Szlovák Köztársaság kormánya tiszteli szomszédait, és továbbra is támogatni fogja az egyetértés, az együttműködés és valamennyi nemzet és állam békés együttélésének politikáját az európai térségben” – zárul a kampányszagú kormánynyilatkozat. Most azonban Szlovákiának olyan kormányra lenne szüksége, amely ezt komolyan is gondolja.

(Disclaimer: rohadtul el vagyok maradva mindennel.) Hétfőn elmaradt egy bírósági tárgyalás. Ettől még egy olvasó sem tépi fel az ereit, pláne szerdán, de az elmúlt napokban rohadtul nem tudtuk megírni. De ha elkezdjük sorolni a vádlottakat, minden szervezett bűnözés iránt érdeklődő feinschmecker csettint  nyelvével. Šani és Borža… Ebből mindenki tudja, hogy a kassai szervezett bűnözés nem Kollárik-féle szárnyának aktőreiről lesz szó.

E sorok rójának nincs bátyja. Ezért az oviban mindig irigyelte azokat, akik egy eldönthetetlen vita végén azt tudták mondani, hogy: akkor megver a bátyám. Nos, ugyanez a felnőtteknél is működik. Ki merne bántani valakit, aki azt mondhatja: akkor hívom a bátyámat, aki nem más, mint a jelenleg jogerős életfogytiglani börtönbüntetését töltő Alojz Kromka, alias Lojzo Čistič, Mikuláš Černák, a Capo di tutti Capi, és úgy általában a szlovák alvilág Nr. 1. bérgyilkosa, a legfőbb takarító, akinek az a kézjegye, hogy két kezében két pisztollyal végzi ki áldozatait? No, hát ki az a hülye, aki a homokozóban elvenné Ján Kromka kisautóját? Volt ilyen, ám esetükben fordítva sült el a dolog, Ján Kromkának nem a kisautóját, hanem az életét vették el, azért, mert Alojzot nem találták.

Kromka - valószínűleg Černák megbízásából - 1997 szeptemberében egy kassai benzinkúton le akarta lőni Róbert Holubot egy motorról, de fegyver csütörtököt mondott. Holub erre nagyon morcos lett, és megüzente Kromkának, hogy kiírtja az egész családját. Kromka figyelmeztette testvéreit, hogy ne nagyon járjanak ki, de Jánt Peter Klešč kicsalta,  Holub, Fabo, Dušan Borženský, Alexander Horváth megkötözte, brutálisan megkínozták, majd fejbe lőtték. Mindenki egyszer. A tetemet felgyújtották.

Holubnak ez nem volt elég, és engedélyt kért Černáktól Kromka kilövésére. Ám a fiú megszívta. Tudjuk, mit történt.

Nem sokkal később Ladislav Badó,  Slavomír Surový és Karol Szatmáry társaságában Kromka felkereste Holub testvérét, Jozefet. Az azonban kiugrott az ablakon és elszaladt. A Ján Kromkát lépre csaló Klešč nem volt ilyen szerencsés, őt egy gatyában lőtték szét, három pisztolyból.

Fabo és Holub már nem érték meg a földi igazságszolgáltatást, ahogy Szatmáry sem. Horváth tolószékben ül, Eperjesen egy éjszaka gerincen találták.  Hétfőn a még élők sorsáról kellett volna dönteni, de nem jelentek meg a tanúk. Különös… Ami érthetetlen, hogy Ladislav Badó és   Slavomír Surový miért védekezhet szabadlábon. Elvégre nem csokit loptak a boltból.