Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A nyomtatott sajtó koporsószegeiről, egyelőre egy amerikai lap sírja felett állva

Kedden jelenik meg a Seattle Post-Ingelligencer utolsó papíralapú kiadása, a 146 éves múltra tekintő napilap ezentúl csak interneten lesz elérhető. A P-I az első jelentősebb amerikai napilap, amely erre a lépésre kényszerült.

A döntést nagy figyelemmel követi a súlyos válságba került szektor. Az Egyesült Államok nyugati partján csak P-I-ként emlegetett lap a Hearst Corporation tulajdonában áll. Keddtől a korábbi 165 munkatárs helyett mindössze 20 marad a szerkesztőség állományában. Az internetes kiadás neves seattle-i lakosok írásait, kommentárokat, fotógalériákat és blogokat kínál az olvasóknak - áll a P-I honlapján.

A Seattle Post-Ingelligencer 14 millió dolláros veszteséggel zárta a tavalyi évet, ami januárban a lap eladására kényszerítette a Hearst csoportot. Mivel azonban nem találtak vevőt, március 10-én úgy döntöttek, hogy az internetre költöztetik az újságot.

Imigyen szól a Magyar Távirati Iroda híre egy amerikai helyi lap megszűnéséről. A hírrel egy sereg magyar portálon találkozhattunk. Konganak a vészharangok a nyomtatott sajtó felett. Pedig Seattle nagy város..., az újság példányszáma pedig 120 ezres volt. Mire gondoljon, akinek ennél százezerrel kevesebb...

Egy napilap fennállásának hatvanadik évfordulója alkalmából szervezett eseményen alkalmam nyílt beszélni a lap régebbi munkatársaival is. Egy főképp ifjúkori potenciája miatt legendás öregúr elmondta, annak idején - hogy mikor, az ebből nem derült ki - 100 körül dolgoztak a szerk.-ben, és még a Zväzarm (Honvédelmi Szövetség) dolgaira is tartottak egy embert. Akinek csak az volt a dolga, hogy csak erről a szervezetről írjon. Ez nyilván luxus, de a fenti hírben is azt olvashatjuk, hogy a 165 munkatársból 20-at tartottak meg. Régen az volt a tendencia, hogy sok ember írt kevés dolgot, most pedig az, hogy kevés ember ír kurvasokat. (Mert nyilván 20 ember nem fogja tudni 165 munkáját végezni.)
Az anyagok sokszor ezért felületesek, összecsapottak, nyelvileg is. Most nem általánosítunk, és nem mondjuk, hogy csak a csikkel teli hamutartók mellett, írógépen, kéziratpapírra írt, majd a boss által tintaceruzával okézott újságírás idején születtek értékes cikkek, ami meg ma van, az mind szar, csak jelezzük, hogy nyilván sokkal könnyebb volt George Orwellnek kora legnagyobb stilisztájává lenni úgy, hogy napi egy cikket írt. És persze, ma már nem Krúdyk, Kosztolányik, Ady Endrék írják az újságokat. Nincs Móra Ferenc-kaliberű haditudósító, csak egy Orosz Józsefre futja… Elmélyülés nélkül nem lehet jó cikket írni. Nehéz úgy míves jegyzetet, veretes kommentárt leadni a véleményrovatnak, ha utána még meg kell írnod egy interjút egy megyei politikussal, egy közbeszerzései sajtóról hazajövet.

Továbbá minden faszkalap, aki MTI-híreket pakol fel hírportálokra, azt hiszi magáról, hogy ő újságíró. Aki meg idegen nyelvű hírügynökségből fordítja, hírszerkesztőként tetszeleg. Holott az első tevékenységet egy fajtársainál némileg intelligensebb, 3-4 éves hegyi gorilla is könnyedén elsajátítaná.

Azáltal, hogy mindenkinek relatíve kevés pénze van, és alultáplálja a lap internetes kiadását, vagy eleve alultáplálja a csak online formában létező sajtóorgánumot, pont a portálok egyéni arculata veszik el. Mert ha 1-2-3 ügyeletessel próbálunk pótolni sportriportert, külpolitikai szakírót, tőzsdei elemzőt, recenzenst, blogadmint, képszerkesztőt, videószerkesztőt, bűnügyi és báli tudósítót stb., akkor az lesz, hogy mindenki ugyanahhoz nyúl: magához a hírügynökségekhez. Ami olyan, mint a magyar konyhát elsilányító szocialista borzalom, a generálszósz. És persze, egy monitor előtt ülő embernek sosem lesznek olyan infói, mint egy kijáró munkatársnak. Közzé lehet tenni a hírügynökségi beszámolót, de egy-egy politikai döntés megértése szempontjából sokkal fontosabb lehet, amit a folyosón elmond neked a frakcióvezető. Csakhogy a monitorban nincsenek folyosók.

És nincs tuti recept arra sem, hogy az onlineból hogyan lehet pénzt csinálni. Ha megnézzük a valóban nagy napilapok nagy onlányait, és a mögöttük álló számokat, ami az asztal mellett újságírók sorsáról döntő nem újságírók számára az alany-állítmány egyeztetésénél is fontosabb, az online a nyomtatott töredékét hozza bevételként. Az olvasó megszokta az ingyentartalmat, és valszeg nem lenne hajlandó fizetni a webes tartalomért, akkor sem, ha az jobb lenne, mint az ingyenesen kapható – leszámítva persze most néhány nagyon szűk üzleti/ipari stb. szakterületet. Pedig a portált is fenn kell valahogy tartani, és fizetni az embereket. Különben elmennek strážca v oblekunak. Az olvasók azt hiszik, hogy a hír, az úgy valahonnan van, oszt’ jó. Pedig azért, hogy egy gázai övezeti hír megszülessen, lehet, hogy valaki az életét kockáztatta, persze, ha nem a közeli szálloda tévéjében nézte a háborút, mint az a magyar haditudósító. Vagy – békésebb, és köreinkben valószerűbb példáknál maradva – órákat ácsorgott zárt ajtós parlamenti bizottsági ülések előtt, és a hugyozni menő képviselőket zaklatta, mivel soká tárgyaltak, nem tudta a barátnőjét elvinni moziba aznap este, és megint csak azzal tudott takarózni, hogy bocsezamunkám; ötvenszer felhívott egy szóvivőt, mire az felvette; egy parkoló Skoda Fabiában 4 órát ült a börtön előtt, hogy kijöjjön a Pápay-gyilkosság vádlottja, aki csak annyit mondott, ártatlan vagyok, majd beült egy Mercedesbe. Ahhoz, hogy ezt meg lehessen írni, 4-kor el kellett indulni Pozsonyból. Ha az illető alkalmazott, akkor majd ennek a kiadásait megpróbálják fedezni a reklámbevételekből, ha vannak; ha szabadúszó, akkor eleve vagy nem is fog bele ilyenekbe, vagy úgy tesz, mint Józsi bácsi, aki petróleumlámpát akasztott a faszára, hogy éjjel is tudjon aratni: készít fotót, videót mindent, és eladja több helyre.

És fordítsunk figyelmet a hír egy másik passzusára is: Az internetes kiadás neves seattle-i lakosok írásait, kommentárokat, fotógalériákat és blogokat kínál az olvasóknak - áll a P-I honlapján.
Megnéztem az újság honlapját (seattlepi.com), és így első ránézésre nem tűnt rosszabbnak a magyar megyei portáloknál. Nálunk a regionális sajtónak nincs olyan kultusza, mint mondjuk Német- vagy Olaszországban, esetleg az USA-ban – ott elsősorban a lépték mássága miatt –, de most megpróbálom elképzelni ugyanezt hazai viszonyok között…

Kommentárokat és blogokat kínál az olvasóknak. De bassza meg, a bloggeráj nem újságírás, még ha van, aki úgy is gondolja. És ami a legnagyobb gond: véleményeket kínálnak az olvasónak tények helyett. A Rimaszombati járásban 30%-os a munkanélküliség. Most elképzelem, hogy egy neves rimaszombati lakos erről ír egy kommentárt. De a kommentár alapvetően hírmagyarázat. Tessék mondani, hír nem lesz?
Meg nagyon könnyű egy tízsoros blogbejegyzést odabaszni bármiről, különösebb felelősség nélkül, de próbálj meg korrekt hírt vagy tudósítást írni, mondjuk a Komáromi Vízművekről, a szerdahelyi távfűtésről, a királyhelmeci önkormányzatról, a nemesócsai polgármesterről, úgy, hogy valóban minden adatot megerősíttetsz két független forrásból. Nem tényfeltáró írást a Raisz-fivérek eltűnéséről, betonbaöntést kockáztatva. Csak egy jó, harmincsoros hírt, ami megfelel a műfaji követelményeknek. Sokkal nehezebb lesz, és fél napig tart. Ha a tények elfogynak, maradnak a vélemények. És az emberek azt hiszik majd, hogy akkor is újságot olvasnak, ha a Kaufland reklámújságját lapozgatják, azért, mert a végében van két, cikknek látszó betűhalmaz.

És még sok mindent kellene ide írni.

0 Tovább

Miben van igaza a Bélának beszóló utca emberének?

Nemrégiben Méla Béla írt egy bejegyzést A Cozma-gyilkosság margójára címmel. Ebben még különösebb újdonság nem lenne, a Cozma-gyilkosságról kurva sokan írtak posztot. A bejegyzés egyébként korrekt. S hozzá születtek kommentek is. Mindjárt az elsőt ide is másolom:

1. utca embere  |  February 16th, 2009 at 8:10 am
Mi van Béla ? Csak a jó messzi példákkal mersz Te is előhuzakodni ? Ja, mert Enying messze van ( bevallom eddig aztsem tudtam hogy van ilyen falu, hála istennek ).
Ez jellemző rátok riporterek “, ahelyett hogy oknyomozók lennétek csak neoliberális vinyogók vagytok, egy b.szari alakok ( tisztelet a kivételnek ) akik csak akkor mernek valamit valakiről leirni ha az illető már halott vagy már rácsok mögött van ” ! És ez jellemző rátok, sunyi kis megalkuvó, minden mögött szenzáációt ls egyben pénz-hasznot kiszagolgatók ! A komáromi enyingiekről miért nem mer senk sem irni ? Ja hogy azok túl közel vannak, valahol az autóbusz állomás környékén, ja az már ” helyi ” probléma, vagyis itt addig nincs is probléma még nem egy politikus parasztot vagy idegen sportolót kaszabolnak le ! Ugye ? A fát meg vágja a hátán a kispolgár, ingyen ? Vagy netán ingyen mi irjuk meg az ujságirók helyeta problémát ? Neröhögtess képviselő úr ! Ezzel a cikkel csak kinevetteted magad, ez jőtanács ! Lerágott csont !

Ez lesz mai témának. Nem ez a helyesírási hibáktól hemzsegő, primitív hozzászólás, hanem a jelenség. Az utca embere azt kifogásolja, hogy egy helyi hírportál nem ír a helyi Enyigekről. Merthogy szerinte vannak. Vannak, ez tény. De mit kezdjen a szervezett bűnözéssel egy helyi lap? Legyünk realisták: nálunk nagy részük semmit, vagy nagyon keveset.

A hazai - az egyszerűség kedvéért maradjunk a nyomtatottnál - sajtót (a női magazinok és az autós újságok, valamint az FHM most nem téma, jó?) durván három csoportra oszthatjuk. Vannak a pozsonyi, központi lapok - a véleményformálók: Sme, Pravda, Hospodárske noviny, Új Szó (ez utóbbi helyzete specifikus, lévén, hogy Turócszentmártonban nagyon kevesen olvassák, de ez most nem tárgy a jelen bejegyzésnek), és a két, egymást ölve az előzőktől is olvasókat elszipkázó könnyedebb, vagy, ha úgy tetszik bulvár: a megingathatatlan piacvezető Nový čas, és a piacvezetőt megingatni akaró Plus 1 deň. Ezeknek van pozsonyi szerkesztőségük, és jól-rosszul kiépített regionális tudósítói hálózatuk, fotóval, videóval. (Meg persze vannak oknyomozásba belemenő hetilapok, pl. Týždeň, vagy a Plus 7 dní, ez utóbbi ugyanebben a felállásban működve, és a Pluskánál régiós arcok is írnak elég kemény dolgokat.)

Aztán vannak a regionális lapok, regionális napilapból csak egy van (ami tulajdonképpen hat), Kelet-Szlovákiában a Korzár, ill. vannak regionális hetilapok (pár itt).

S végül vannak a tényleg helyi lapok, melyek önkormányzati fenntartásúak, vagy magánkézben vannak.

A kérdés - ismételjük meg újra - mit tudnak tenni ezek a (szervezett) bűnözéssel?

A nagy, országos lapok régiós tudósítója jobb helyzetben van, mint mondjuk egy városi lap szerkesztője. Mert maga mögött tudhatja a nagy, távoli kiadói csoport támogatását. Ha van valami olyan maffiaügy, amit saját, jól felfogott érdekében nem akar - nem mer - megírni, ezt jelezheti a pozsonyi központ felé, megszerezi a háttérinfókat, leegyezi az interjúkat, és aztán a fővárosi "centrálából" kiszáll az oknyomozó sztárriporter, felgöngyölíti a dolgot, (vagy nem, mindenesetre) ír róla egy vagy több cikket, és tovább él Pozsony boldog anonimitásában. Ugyanez a helyzet a pozsonyi nagy ügyekkel.

Sajnos azonban, a legtöbbször ennyi történik, és ahogy Nagy Feró mondta a mára klasszikussá vált állatmesében: és ennyiben maradtunk, jó éjszakát, gyerekek. Szlovákia nem Amerika, ahol a The Washington Post elnököt tud buktatni, nálunk a sajtó még senkit sem késztetett lemondásra, vagy nem úgy (persze, ez sok minden függvénye, nem helyénvaló tehát a túlzó leegyszerűsítés.) Ugyanígy a rendőrségnek kötelessége lenne megvizsgálni minden olyan bűncselekmény körülményeit, amelyről tudomást szerez, akár a sajtóból is. Ehhez képest nem törik össze magukat, arra hivatkozva, hogy nem történt feljelentés. De hát vannak dolgok, melyek hivatalból üldözendők…

A regionális és a helyi lapok ezzel szemben esélytelenek. Ha mondjuk a Komáromi Lapok, a Dunaszerdahelyi Hírnök, vagy a Bátorkeszi Alap, esetleg a Somorja és vidéke megírja valakiről, hogy XY kibaszott maffiózó, a benzinkútja mellett lányokat futtat, drogot árul, a WC-ben pedig hasadóanyaggal üzletel, azt elolvassa párezer ember. Legfeljebb annyit mondanak, hogy hát igen, jól megírta (de a dolgot a faluban/városban amúgy is mindenki tudta, csak senki nem csinál semmit), oszt over. A szerző kap havi tízezer koronát, és esetleg a szélvédőjét is betörik (netán az arcát).

Ugyanez a helyzet a regionális lapokkal, csak kicsit nagyobba. Nem véletlen, hogy a Šalinger-ügyről a zsolnai regionális lap nem törte össze magát, hogy tudósítson, csak most, amikor František már évek óta nehéz vasban van. Mert ezekben a lapokban nincs az a pénz, amiért ezt megérje. Valszeg a Bummban sincs, de természetesen egyik hazai magyar portálon sem látom a népet egyébként kétségkívül foglalkoztató tényfeltáró írásokat a szervezett bűnözés és a megyei önkormányzat összefonódásáról (elméleti példa). 

S most tehetnénk fel a kérdést, hogy ez nem meggyőződés, hanem pénz kérdése? Nos, igen. Persze, kell szeretni is ezt a dzsobot, de azt nem nehéz. A másik oldalon viszont érezni kell az anyagi, a lét- és jogbiztonságot is. Azt, hogy aki a cigánysoron, vagy a szenci villanegyedben egy szál diktafonba kérdezgeti az ott lakókat, hogy hol lakik az, aki kurvákat futtat, többet keressen, mint a parlamenti tudósító, akinek legfeljebb annyit mondanak, hogy nem nyilatkozom, de megütni 15 évente egyszer akarják csak. Azt, hogy ha fel akarják gyújtani a házát,  akkor arról egy ország tudjon, és a belügyminiszter foglalkozzon az ügyével. Azt, hogyha leírja, hogy az iskolafelújításra szánt mész felét a polgármester pincéjénél rakták le, és az bepereli őt, akkor a legjobb pozsonyi ügyvédek szálljanak szembe a kiadó költségén a polgármester nem különben jó pozsonyi ügyvédeivel. Ahol ezt biztosítani tudják, ott van oknyomozás. Ahol meg nem, ott marad továbbra is az, hogy: A megyefőnök egy korrupt geci - írja 14. számában a Plus 7 dní.

És befejezésként: aki ilyen dolgokba belemegy, a fentiek mellett sem érezheti magát biztonságban, akkor sem, ha a legnagyobbaknak dolgozik. Lásd Patrik Hermant.

A konkrét bejegyzéstől elvonatkoztatva tehát általánosságában szemlélve a kommentezőnek lényegileg igaza van: nincs helyi oknyomozás, tényfeltárás.


 

0 Tovább

Mi Gyirmót szlovákul?

Egy újságíró kolléga elmesélte, hogy miután lapjuk tudósított a dunaszerdahelyi DAC Gyirmóttal lejátszott előkészületi (?) labdarúgó mérkőzésről, egy felháborodott olvasó levelet küldött nekik, melyben az állt: hogy a faszba képzelik, hogy a települések nevét magyarul írják, ő meg emiatt nem tudja, hol van Gyirmót. Tessék leírni a szlovák nevét is. Nos, nem lennék az ügyfélszolgálatos munkatárs helyében, mert mit lehet ilyenre válaszolni. Uram, ön nyilvánvaló módon egy tudatlan fasz, hiszen Gyirmót Magyarországon van? Ki akar ilyen válságos időkben elveszíteni egy olvasót...
0 Tovább

Közlekedünk, közlekedünk?

Az Új Szó archívumában böngészve találtam ezt az írást a közlekedési törvényről. Gondoltam, közreadom én is.


Hatodik napja van érvényben a régi toldozott-foldozottat felváltó, a koalíciós torzsalkodásokon egyszer már elbukott, de vitathatatlanul szükséges új közlekedési törvény. Sűrűn volánhoz ülő emberként ez alatt a hat nap alatt már arra is rájöttem, az államháztartás mellett kik lesznek az új jogszabály fő haszonélvezői: a féklámpaégő-gyártók és -importálók. Az ötven kilométer/órás megengedett sebességre való lassításkor ugyanis a helységnévtábláknál a padlófékezések miatt olyan intenzív piros villogást láthatunk, mely egy gyengébb falusi kultúrház Zámbó Jimmy-emlékműsorának fénydíszleteként is elmenne.

Ez pedig bizonyosan az égők gyorsabb elhasználódásához fog vezetni. Ugyanakkor izgatottan várom a minden pénteken kiadott rendőrségi statisztikát a balesetek számának alakulásáról. A hatóságok nagyon derűlátóak, már vasárnap megjelentettek egy közleményt arról, hogy múlt vasárnap – a törvény hatályba lépésének napján – kevesebb baleset történt, mint más vasárnapokon. De egyrészt nem eszik olyan forrón a kását, másrészt a vasárnap a baleseti mutatók szempontjából atipikus: ebédig kevesen mozdulnak ki otthonról, templomba pedig jobbára gyalog járnak, legalábbis vidéken.

A minap Dunaszerdahelyre kellett mennem. Elhatároztam, hogy időben indulok, és mindenközlekedési szabályt betartva jutok el a Komáromtól 55 kilométerre levő városba. Ez nem sikerült: mivel a kocsim még nincs hozzászokva az új közlekedési törvényhez, csak lakott területen sikerült rávennem, hogy ötvennel menjen… Nem mondom, hogy mátrixos érzés fogadott, de kicsit olyan betépetten lelassult fílingje volt a vezetésnek. Ötvennél mintha állna az autó. Vagy mintha egy területi bajnokságban játszó focicsapat a téli szinten tartó kondiedzés keretében futva tolná. Lehet, hogy ez részben azoknak a rutinsofőröknek is köszönhető, akik nem regisztrálták, hogy Alistálon, Albáron és Hegyétén leszerelték a negyvenes táblákat – a középsőként említett településen nagy hevükben a szlovák helységnévtáblát is elvitték, csak nehogy Slotáék megtudják –, és megszokásból vezetve soroltak alacsonyabb sebességfokozatba.

Azt mondják a hozzáértők, a 10 km/h-val alacsonyabb sebesség 9 méterrel rövidebb fékutat jelent. Ha ezen (is) múlik, hogy évente ne tűnjön el egy kisebb falunyi ember, ám legyen. De akkor a hummerosok is tartsák be!

0 Tovább

Bloggerhalál

Január 7-én lesz egy éve, hogy a kínai rendőrök halálra verték Wei Wenhuát. Wei Wenhua blogger volt, tüntetők és rendőrök összecsapását filmezte, ezért kellett meghalnia. 41 éves volt.

2008-ban világszerte 58 bloggert börtönöztek be, 45-öt támadtak meg, vagy inzultáltak más módon. Gondolom, ezek egyike sem egoblogger volt, mert azokat ritkán bántják.

Az újságírók sem jártak jobban. Eredménynek tekinthető-e, hogy tavaly csak 60 újságírót öltek meg, míg 2007-ben 87-et?

További részletek a Riporterek Határok Nélkül honlapján, ahonnan letölthető az éves jelentés is.

0 Tovább

tg-ltatsthtetet-06-01

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek