tg-ltatsthtetet-06-01

A héten a hazai igazságszolgáltatásban két figyelemreméltó esemény történt, mindkettő a kelet-szlovákiai szervezett bűnözéshez kapcsolódik. Kezdjük az utóbbival: ha bozótvágóval - szlovmagyul macsetával - szétkaszaboljuk egy riválisunkat, alig valamit kell sitten töltenünk. Szóval csak bátran, bozótvágóra fel!

Korábban, mikor a blogvezetés még jóval koncepciózusabb volt, egy ideig figyelemmel kísértük a kassai keresztapa, a barátból támadt ellenséggel, Dušan "Borža" Borženskývel is leszámoló, később maga is a Borža-legények géppisztolygolyóitól elhalálozó Karol Kolárik népi zenekara sorsának alakulását. (Borža jelenleg 14 éves szabadságvesztését tölti a gyilkosság előkészítése miatt, tehát Kolárik járt rosszabbul. Borža csak szervezte a gyilkosságot, a lövéseket a Pitbul néven is ismert Miroslav Vančík adta le, akit azonban az égi igazságszolgáltatás hamarabb ért utol, mint a földi: egy albán diszkótulajdonos lelőtte, mikor elmentek befenyíteni őt, hogy fizessen védelmi pénzt.)

Ahogy ez lenni szokott, a két konkurens klán legényei nem ápoltak felhőtlen kapcsolatot egymással. Történt, hogy 1999 novemberében a Kolárik fiúk egy kocsmában belekötöttek a boržás Miroslav Stojkába. Az utóbbi egyedül volt, az előbbiek heten. Összeverték, hasbalőtték, majd egy bozótvágóval több vágott sebet ejtettek rajta, a népnyelv ezt úgy mondja, hogy összekaszabolták. Stojka helyben elvérzett. Még egyszer hangsúlyozzuk, 1999-ben történt a gyilkosság. E sorokat 2010-ben írjuk. A héten a Harabin István által vezetett Legfelsőbb Bíróság a hét vádlottból hatot felmentett. Egyedül Robert Ficut (nem, sajnos nem elütés:) ítélték el. 10 évet kapott, ráadásul nem is fegyházban, csak börtönben. A felét már letöltötte vizsgálatiban, 2/3-nál kérheti a feltételes szabadlábra helyezést, így bő 3 évet kell még neki sitten töltenie. A bíróság indoklása (kopasznak is) hajmeresztő. Nem lehet bizonyítani, hogy ki lőtt. Tehát a 7-ből valaki lőtt, de mivel nem tudjuk, ki, menjen mindegyik. Ok, ez részben rendben van, mert egy lövésért nem lehet leültetni hat embert. Attól viszont agyfaszt lehet kapni, hogy a történteket nem úgy értékelte, mint két csoport közötti leszámolást, hanem olyan sima emberülésként, mint ha a kedves olvasó e bejegyzés után fogná, és egy bozótvágóval feldarabolná a szomszédját. Tehát a bűnszervezet keretében történt elkövetéssel nem súlyosbították a vádat. És - ez a kedvencem - nem nyert bizonyítást, hogy a hét Kolárik-legény azzal a szándékkal ment a kocsmába, hogy megöljék Miroslav Stojkát. Valóban, az, ha pisztollyal és bozótvágóval megyek este sörre, nem bizonyítja, hogy ülni akartam. Nyilván bozótot mentem irtani.

A másik ügy is Kassára visz. Robert Okoličány aka Oki ügye. Ki Robert Okoličány? Ő a Kolárik, Borža, és az amatőr módon, ártatlan emberekkel kivégzett Jozef Eštók utáni/ez utóbbival párhuzamosan is futó periódus kassai keresztapja. (Azt egyelőre nem sikerült bizonyítani, hogy ők ölték meg Eštók, de valószínű, hogy közük van hozzá.) Nos, Oki Mikuláš Černák mellett a másik olyan rablóvezér, aki miatt a parlamentnek törvényt kellett módosítania, nehogy ki tudjon jönni a börtönből. (Jó kis ország ez, lófasz van itt, nem jogbiztonság.) Mégis kijött, noha korábban életfogytot kapott a Speciális Bíróságtól, de ezt a Harabin vezette Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette, és az ügyet újratárgyalásra visszautalta a Specializált Büntetőbíróságnak. Persze, a per továbbra is folyik ellene, de ő már szabadlábon várhatja az ítéletet. 19 bűncselekménnyel vádolják.

Szal' száz szónak is egy a vége, csak ebben az országban nehogy bárki is a bíróságok "segítségére" szoruljon. Harabin alatt az igazságszolgáltatás visszarohadt arra a szintre, ahol a kumenizmusban volt. És ebben Robert Fico a bűnös, aki lehetővé tette az ámokfutást.

A blogokat az egyetemi közeg is felfedezte, elsősorban a magyar fővárosban blogolók figyelmébe ajánlom a következő rendezvényt, de végül is tőlünk sincs messze...

Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék
Időpont: 2010. április 9. (péntek)
Szervező: Szűts Zoltán főiskolai docens
(info: szutszoltan@uranos.kodolanyi.hu)

10.00 - Megnyitó: Győrffy Miklós tanszékvezető, főiskolai tanár
10.10 – Bevezető: Szűts Zoltán főiskolai docens

Délelőtti ülésszak (elnök: Bódi Zoltán)
10.20. Pápay György főszerkesztő (Szépirodalmi Figyelő) – Blogkultúra és demokratikus nyilvánosság
10.40. Sós Péter János főiskolai adjuktus (KJF) – Ki fizeti az ingyen ebédet?
11.00. Szűts Zoltán főiskolai docens (KJF) – Írjuk a blogomat? Ki a szerző?
11.20 Szugyiczky István grafikusművész – A design és a vizuális kultúra fejlődése, alakulása, egységesülése az interneten
11.40 Rosta Péter gyakorlatvezető (KJF) – A blogok vizuális kérdései

12.00-13.00 kávészünet

Délutáni ülésszak (elnök: Szűts Zoltán)
13.00. Fűzfa Balázs egyetemi docens (NYME) – Blogszövegek egy új magyar irodalomtankönyv-sorozatban
13.20. Bódi Zoltán főiskolai tanár (KJF) – A blogok nyelvészeti aspektusai
13.40. Csala Bertalan tanár, újságíró – Új írásbeliség? A blogok nyelve
14.00 Balogh Endre főszerkesztő (Prae.hu) – Bloggerek és szerkesztők
14.20 Nagy Gabriella felelős szerkesztő (Litera.hu) – Új irodalmi műfaj? - Az irodalmi blogokról

Helyszín: Kodolányi János Főiskola, FR-402 nagyelőadó
(1139 Budapest, Frangepán utca 50-56)

Két napig hazánkban Szlovákiában vendégeskedett Dmitrij Anatoljevics, a legnagyobb orosz (persze, tudjuk, hogy továbbra is Vologya a legnagyobb, de papíron…). Bölcs vezérünkkel aláírt egy nyilatkozatot, mely az államfő honlapján is elolvasható, ill. magyarul az Új Szó Online-on, oroszul pedig természetesen Dmitrij honalpján, mely komoly terjedelemben számol be e kis országban tett látogatásáról. Az elvtársak végül is a széles nyomtávú vasút miatt jöttek, a többi csak körítés. De vajon annyira kell nekünk az orosz vasút, hogy három legfőbb közjogi méltóságunk - mindhárom volt kommunista - közül senki nem szólt egy kurva szót sem 1968, valamint az ideiglenes itt-tartózkodás miatt?

E sorok írója nagy 24 rajongó, végiggyűrte az összes évadot. Az első és a második évadot valszeg sosem sikerült meghaladni az alkotóknak, és némelyik széria, például az 5. vagy a 7. kimondottan gyenge volt. Innentől nagyon spoileresek leszünk, aki még nem látta a 7-8. évadot, az távozzon, aki látta, az jelölje ki a fehérséget. A 7-ben annyira valószínűtlen, hogy egy afrikai banánköztársaság katonái elfoglalják a Fehér Házat, mint az ötösben a geciemberekkel telefonálgató elnök: kopasznak is hajmeresztő. A gyengécske széria után egy jobbat vártunk. Nem jött össze.

Régóta készülök már, hogy leírjam, mi a bajom az új évaddal. Ugyebár a 14. résznél járunk - odaát tegnap vetítették a 15-et -, így ez a katalógus még bővülhet, illetve felülíródhatnak egyes állításai. (Lásd még: nyugtával dicsérd a napot.) Addig is:

- Az első 6-8 részig minden kínosan kiszámítható a sorozat logikáját ismerve. A néző csak szenved a monitor előtt, valószínűsíthető, hogy ki mire mit fog lépni. Jack egy percre sem kerül olyan helyzetbe, ahol komoly veszély fenyegetné. Minden olyan megszokott. Aztán a 11. táján kezd felperegni, majd visszaesik a dinamikája. A politikai szál (Taylor és Hassan elnök békemegállapodása) valszeg nem köti le az amerikai nézőt, hisz, ha kell akármikor lebombáznák Kamisztánt.

- Összeesküvő héják a Fehér Ház vezetésében, akik nem, vagy nem úgy hajtják végre az elnök utasítását, összeesküvés a Fehér Házban. Ilyen már Mike Novick idejében is volt, nem tud felvillanyozni, uncsi.

- René Walker. Emlékszünk, az előző évadban mekkora jellemfejlődésen kellett átmennie, hogy elzárja egy haldokló oxigéncsapját. Ezek után elhisszük, hogy korábban beépített ügynökként dolgozott az orosz maffiában?

- Dana Walsh. Sixx apánk is megírta, rühellik őt a nézők. A Facebookon is van I hate Dana Walsh csoport, egyelőre csak 92 taggal (de nehogy már ez szempont legyen). A rosszarcú, szintén irritáló próbaidős felügyelő muki megfojtásáig semmi sem mutat arra, hogy ő is terrorista lenne, így az egész olyan motiválatlanul, előkészítetlenül hat. A Cole-lal való kavarása mérsékelten érdekes, a múltból felbukkant, majd lekillált régi faszival kapcs. pedig még mindig nem tudjuk, hogy mi történt, mivel, amikor elkezdi mesélni Cole-nak, akkor vágás van, és más helyszínre ugrunk, s csak a magyarázat után láthatjuk őket újra. De már nem is érdekel.

- CTU. Amíg volt - mert ugye, a hetedik részben Jack az FBI kötelékében ténykedik, a sok gigakiharapás miatt felszámolták a szervezetet -, addig változatlan volt, egy teljesen soha be nem világított, sok fémelemet tartalmazó, félhomályos, rideg, hideg ipari tér volt. Egy olyan iroda, ahol az ember kurvára nem szeretne dolgozni, akkor sem, ha mindenhol iMacek vannak. És akkor most van ez a csillivilli üvegizé, ahol olyan tyéchnyika balsája van, hogy az első részekben kifog Chloe O'Brienen, az amerikai sorozatirodalom élenjáró geekasszonyán.
A kedvencem, amikor az impulzusbomba robbanása után Hastings jelentést kér az embereitől. Ekkor valamelyik azt mondja neki: Nem tudunk jelentést készíteni, uram, mert minden kiégett. Mire Hastings: akkor használjanak tollat és jegyzetfüzetet.

- Gond van a karakterekkel. Sok az új arc, az egész CTU-csapat, az adminisztráció a Fehér Házban, Hassan elnök és népi zenekara (és akkor a mellékszereplőkről még nem szóltunk). Az eddigi gyakorlatnál lényegesen kevesebb szereplőt hoztak át az előző évadból (bár ez már a hetesnél is gond volt, de nem ennyire). Nem ismerjük őket, és az írók nem is nagyon törekednek rá, hogy megismerjük vagy megszeressük vagy megutáljuk vagy … őket. Az előtérbe helyezett karakterek (Brian Hastings, Cole Ortiz, Arlo Glass) gyengék, erőtlenek. Hastings a beszari bürokrata, fehér házi fedéssel, Arlo az aktuális irritáló csávó, Ortiz a hős típus - mindegyik rémlik más néven az előző évadokból.

A forgatókönyvírók elkúrták. Ilyenformán talán nem is kár, hogy vége a sorozatnak.

Nagyhétre visszavonulót fújtak a hazai politikusok, mivel a nyomtatott sajtó ünnepi üzemmódba kapcsol, a húsvétra extrahosszú hétvégeként tekintő választópolgárok kirándulnak, a nagyheti templomi szertartások egy része pedig a tévéhíradókkal esik egy időre, így jóval kevesebb embert tudnának elérni, kár feszedezni.

Enyhe, erőtlen próbálkozások akadtak persze, ilyen például a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt, és a hazai politikai élet másik veterán matadora, Vladimír Mečiar nyilatkozatháborúja. Slota valószínűleg a közelgő húsvét csodájától mámorosodott meg. A kereszténység legnagyobb ünnepének középpontjában a megváltás műve, a halált követő feltámadás áll. Így megüzente Mečiarnak, ő is foglalkozhatna már a halála utáni időszakkal. A jókívánságokhoz enyhe családozás is társult, a nemzeti vezető azt javallotta a háromszoros exminiszterelnöknek, ha tolvajokat keres, azt ne az SNS háza táján tegye, hanem nézzen a vejére és a lányára. A megnyilvánulás Slota általánosnak mondható, szuterénközeli szellemi színvonalát tükrözi, és kb. annyira veszélyes, mint két szarvasbika találkozása a National Geographic Channelen – kicsit méregetik egymást, összeakasztják a szarvukat, majd távoznak –, így a HZDS is hasonló eréllyel lőtt vissza. Az a párt, melynek uralkodása alatt a legtöbb politikai indíttatású bűncselekmény történt Szlovákiában, nyilatkozatban ítélte el az erőszak, mint politikaformáló eszköz használatát. Mentségére szolgáljon, hogy a nyilatkozat április elsején kelt.

Egy nappal korábban a Felvidék jelképes visszahódítására indult a Jobbik európai parlamenti képviselője, Morvai Krisztina, és Gaudi-Nagy Tamás, a párt igazságügyiminiszter-jelöltje. A két politikus, az egykor a homoszexuálisok jogaiért is küzdő Morvai, és az egykor a legismertebb magyar pólóárust, Tomcatet is védő Gaudi-Nagy az Erzsébet-híd komáromi hídfőjénél tartott lakossági fórumot, természetesen a járda menetirány szerinti jobbik oldalán, bár pár szimpatizáns a bal oldalra szorult. Ezután híveik kíséretében elindultak, hogy virágcsokrot helyezzenek el Szent István komáromi szobránál. Az összejövetel deklarált célja a szlovákiai magyarellenes politika és a magyargyűlölet elleni tiltakozás volt. Ebből azonban vajmi kevés jött át. Sokkal inkább arról volt szó, hogy az államfőjelölt Morvai meg akarta mutatni, ő megteszi, amibe Sólyom László bicskája beletört 2009. augusztus 21-én. Sólyom Lászlót az országos rendőrfőkapitány várta (volna) a határon, Morvainak egy körzeti parancsnok jutott, az is csak a híd tövében. A séta célja nyilvánvalóan nem az volt, hogy bármit is tegyenek a magyar–szlovák viszony rendezése érdekében, elsősorban saját szavazótáboruknak és felvidéki szimpatizánsaiknak szólt a körmenet. Kampánycélokra mindig jól jön a kisebbség, a határ mindkét oldalán. A séta egyébként a szlovák hatalom bugyraiban is bepillantást engedett, mire a menet a Klapka térre ért, a civil ruhás rendőrök által csaknem kétszeresére nőtt a létszám. Ugyanaz a rendőrségi fotós, aki az egyetemisták nyelvtörvény elleni tüntetésén aktív portrékészítő munkásságot folytatott, most is alaposan dokumentálta, ki volt ott. A rendőrök az újságírókat is zaklatták.

Természetesen, a reakció nem sokat váratott magára, Robert Fico miniszterelnök másnap egy jóízűt jobbikozott, nagyon veszélyesnek nevezte az ilyen megnyilvánulásokat. „Mintha valaki azt akarná a tudtunkra adni, hogy ez itt egy olyan terület, amely mindig is Magyarországhoz tartozott” – mondta. A nemzeti húrokat pengető erőknek a Duna két oldalán olyan szükségük van egymásra, mint egy falat kenyérre.