tg-ltatsthtetet-06-01

Daniel Lipšic belügyminiszter megvalósította elődje, Robert Kaliňák tervét, és növelte a rendőri jelenlétet a szegregált romatelepek környékén. Az intézkedés a kormányzati ciklusokon átívelő tervezés szép példája. A belügyminiszter lépése megosztotta a társadalmat, romákat, nem romákat, szakértőket egyaránt, s valószínűleg a rendőröket is (csak ők hivatalból nem nyilatkozhatnak, de az jelez valamit, hogy a romatelepi szolgálatra nem jelentkeztek önként tömegek, hanem átvezényléssel kellett feltölteni a keretet – s így is csak félig sikerült –, bár ez egy fegyveres testületnél standardnak mondható megoldás).

Az előkészületeket már Kaliňák is megtette, amikor a vasúti rendőrségről szóló törvény módosításába – mely az állami rendőrséggel való összevonást mondja ki – elhelyezett egy apró módosítást, mely akkor csaknem teljes egészében elkerülte a sajtó figyelmét. A jogszabály 40 § 6. bekezdését úgy módosította, hogy a tanulmányok folytatása miatt tartalékos állományba került rendőrök tanulmányaik befejezése után miniszteri utasításra legfeljebb 12 hónapra egy meghatározott egységhez vezényelhetők. Ez a módosítás lehetővé tette, hogy az iskolapadból egyenesen a péró mellé vezényelhessék az állományt. Ezúttal azonban nemcsak a szegregált romatelepek vidékén fokozták a rendőri jelenlétet, hanem erre egy komplex átszervezés részeként került sor, melynek keretében határrendészet és a vasúti rendőrséget is integrálják. Azaz: (vélhetően) kevesebb rendőr lesz a vasútállomásokon, vonatokon, és a határon.

A belügyminiszter lépését bírálók elsősorban azt kifogásolták, hogy lépése nem kínál rendszerszerű megoldást a romaproblémára, és az egész cigányságot állítja be bűnözőként azáltal, hogy lakhelyük környékén fokozza a rendőri jelenlétet. S a legmodernebb fegyverzettel felszerelt taktikai egységek a gettók közelében valóban kelthetik azt a látszatot, hogy a belügy a cigánybűnözés ellen indul harcba. Ilyen pedig nincs. Pápay Tibor rémuralma idején sem cikkeztek arról a lapok, hogy Dunaszerdahely környékén elharapózott a magyarbűnözés, pedig Papa Joe csatlósai olyannyira magyarok voltak, hogy némelyikük az államnyelvvel is hadilábon állt. Mikuláš Černák alvilági országlása alatt sem írták, hogy a Breznóbányai járásban – utóbb Besztercebánya megyében, majd a további területeken, ahol „Miki“ átvette a hatalmat – elharapózott a szlovákbűnözés. Tény azonban, hogy a szegregált romatelepek környékén bizonyos – elsősorban vagyon elleni – bűnözési formák gyakoribbak, mint az ország más részein, s ezekkel egy átlagos körzeti rendőrőrs, melyhez több község is tartozik, nehezen tudja felvenni a harcot. Ráadásul a kis értékű lopásokat szabálysértési eljárás keretében vizsgálják, az elkövetőknek általában nincs pénzük a bírság megtérítésére, az aktahalom növekszik, a bűn folyamatosan következmények nélkül marad, mely további elkövetésre buzdít... S az emberjogi harcosok jeremiádjai mellett gyakran elvész a szegregált romatelepek környékén megromlott biztonsági helyzet szenvedő alanyainak hangja, pedig ők is adófizető állampolgárok, így joggal várják el, hogy az állam épp úgy szavatolja élet- és vagyonbiztonságukat, mint a Pozsony belvárosában élőknek. Ez eddig csak papíron valósult meg. Lipšic végre tett valamit ezekért az emberekért is.

Nem lehet minden pofon mellé forgalmi rendőrt állítani – érvel Rejtő Jenő szimpatikus hőse, Fülig Jimmy egy verekedést követően. És ez Lipšic megoldási javaslatának problémája is. A rendőrség állománya körülbelül 20 ezer főből áll. Nem vezényelhet minden péró mellé készenléti egységeket, így az általa készített bűnözési térképet pirossal jelzett gócpontjait aligha tudják megfelelő rendőri erővel lefedni.

A másik dolog meg, hogy a szegregált romatelepek problémája korántsem csak biztonsági probléma. Szociális, oktatási, gazdasági, egészségügyi probléma is, mely a belügyminisztérium hatáskörében nem orvosolható, a többi tárca meg egyelőre nem nagyon igyekszik, hogy hasonlóan erélyes lépésekre szánja el magát, vagy nem vesz tudomást a problémáról, vagy konzerválja a jelenlegi állapotot. Kormányzati szintű komplex romastratégiának meg se híre, se hamva, pedig abból a pénzből, melyet a rendszerváltás óta romaügyi konferenciákon kaviáros szendvicsre fordítottak, tán egy közösségi központot is fel lehetett volna húzni, mondjuk a Dúsa utcában. De csak félmegoldások vannak.

Orbán Viktor keddi pozsonyi vizitje némileg eltér az előző ciklus magyar–szlovák kormányfői találkozóitól. Olcsó poén lenne, ha ennek okaként azt jelölnénk meg, hogy azért, mert mások a miniszterelnökök. Gyurcsány Ferenccel Robert Fico Komáromban feltörölte a Tiszti Pavilon talajcsempéjét, ezen nincs mit szépíteni. Bajnai Gordon sem bizonyult sokkal sikeresebbnek: Szécsényben kényszeredetten mosolygott, miközben Fico halálra szívatta, még olyan (elméletileg) apolitikus témákkal is, mint a labdarúgás.

A sajtó egy része azt, hogy Bajnai odatartotta a másik orcáját is, óvatos sikerként interpretálta. Azt nem tudhatjuk, mi történt volna, ha Orbánt eresztik össze a bulldogtermészetű Ficóval, aki hatalma végnapjaiban a választási kampánya részeként keltett kettősállampolgárság-hisztéria csúcsán tárgyalásra invitálta őt. A szócsata valószínűleg zajosabb lett volna, mert az eddigi Fidesz-kormányok markánsabban képviselték a határon túli magyarok ügyét, mint a szocialisták. A keddi kormányfői találkozóról sokat nem mondhatunk. Egyetlen kézzelfogható eredménye az észak–déli gázvezetékről tett szándéknyilatkozat volt, a többi merő mosoly és szimbólum. A tárgyalást követő sajtóértekezleten Orbán, miután lefutotta a kötelező udvariassági köröket, zömmel Magyarországra üzent. Ehhez kapóra jötta Reuters hitelminősítést firtató kérdése, melyre árnyaltabb formában elmondhatta, amit Kósa Lajos úgy fogalmazott meg, hogy nem a hitelminősítők kormányozzák Magyarországot. Iveta Radičová a diplomácia virágnyelvén elmondott beszédének egyetlen világos politikai üzenete az volt, hogy a kettős állampolgárságról továbbra sincs egyetértés. A főügyészről és a koalícióról nem kérdezték, így – mivel haza üzenni nem tudott – átadta a terepet a gazdaságpolitikáját magyarázó magyar miniszterelnöknek.

Az elmúlt négy évben – leszámítva Szili Katalin és Pavol Paška alkalmankénti és eredménytelen bájolgását – a legfelsőbb – államfői és miniszterelnöki –szinten volt a legfagyosabb a két ország közti viszony. Amíg a Sólyom László kitiltását támogató Ivan Gašparovič hivatalban lesz, kicsi a valószínűsége, hogy elnöki szinten javulás áll be. A keddi tanácskozás annyit megmutatott, kormányfői szinten van politikai akarat a normális hangnemben folytatott párbeszédre, és a két ország kapcsolatának rendezésére. Ez egyelőre nem túl sok, de több annál, ami eddig volt.

(Most szegény Valko doktorról kellene írni, de róla objektív okokból holnap fogunk.) Vasárnap volt. Ez eddig akár még Máté Péter is lehetne, de nem az. Az összes vasárnap délutáni politikai vitaműsort szólóban végighaknizni akaró Mikuláš Dzurinda  nem állhatott mélázva a tükör előtt, hogy melyik nyakkendőjét vegye fele, ugyanis a 11.55-kor kezdődő első élő performansza előtt 55 perccel a legádázabb ellensége, Robert Fico sajtótájékoztatót tartott. Ebben három hangfelvételt mutatott be - úgy látszik, valaki megint manipulált a lehallgatórendszerrel az SIS-nél, ez már csak ilyen népszokás e hazában -, melyen Dzurinda furcsa dolgokat mond.

Nincs módunk a felvételek igazságtartalmát vizsgálni, bár Dzurindáról simán hihető a Fico által előadott sztori, ő viszont nem az az ember, akinek csak úgy hinni szoktunk. S bár Ficót sem szeretjük, el kell ismerni, hogy ez zseniálisan csúnya húzás volt a részéről.

Na, hát ez is bekövetkezett. Jozef Roháčot ma felmentette egy magyarországi bíróság. Igaz, csak az emberölés vádja alól, két évet viszont le kellene ülnie robbanóanyaggal való visszaélés miatt. Mivel azonban ezt már az előzetesben megtette, a mai tárgyalást követően szabadlábra helyezték. A Roháč-ügy egy nagy ügy, már könyvet is írt róla az egyébként külös Martin Mózer, méltatlan lenne egy pársoros poszttal elintézni. De az biztos, hogy ma este sokan nagyon nyugtalanul fognak aludni. Gondoljunk csak bele, azok közül, akik - állítólag - ott voltak a Remiáš-gyilkosságnál, már csak ő él...

Milan Hudec valószínűleg sikerrel pályázhatna "Az ember, aki a legrövisebb ideig vezette a Katonai Hírszerzést" címre. Július 28-án nevezték ki, és augusztus 2-án fel is mentették. Arról, hogy gázos az átvilágítási bizonylata, a Markíza televízió augusztus 4-i híradója számolt be.

Itt álljunk is meg egy szóra: mi az az átvilágítási bizonylat, és mi az a katonai hírszerzés.

Szlovákiában az államtitkok védelme - és egyebek - felett a Nemzetbiztonsági Hivatal őrködik. Ők vigyáznak az állam elektronikus biztonságára is. Nem lehetünk róluk túl nagy véleménnyel, hisz ők az a szervezet, ahol az volt a jelszó, hogy nbusr123, így tudták a hackerek feltörni a rendszerük egy részét. Mondjuk, ilyen alapon a nagymamám is feltörné. Az NBÚ adja ki az átvilágítási bizonylatokat, azaz ők mondják meg, ki alkalmas - következésképpen jogosult - arra, hogy államtitkokkal kerüljön kapcsolatba. (A testület renoméján valamit ront, hogy az a František Blanárik vezeti, aki kapcsolatba hozható a kommunista katonai titkosszolgálattal.) Az átvilágítás hosszú folyamat, és több szerv bevonásával zajlik. Gyakorlatilag azt takarja, hogy az emberről létező összes állami adatbázisokban tárolt infót átfutják, nemcsak rendőrségi vonalon, hanem adóügyben is, az egészségi állapot iránt is érdeklődnek, ugye, ha valaki drogos, az kockázati tényező lehet, felmérik az egyén kapcsolatrendszerét, szociális hálóját, tulajdonviszonyait stb. Ezt követően állítanak ki különböző jogosultságokat biztosító átvilágítási bizonylatokat. Senki ne gondolja, hogy az NBÚ-ban szuperügynökök dolgoznak, munkatársaik sokkal inkább hivatalnokok.

Szlovákiában négy olyan "betűs" hivatal van, amelyet a titkosszolgálat szóval illethetünk: NBÚ, SIS, VOS, VSS. Azaz a Nemzetbiztonsági Hivatal, a Szlovák Információs Szolgálat (ez a klasszikus értelemben vett "titkosszolgálat"), a Katonai Elhárítás, és a Katonai Hírszerzés. Természetesen a Vámhivatal nyomozóhivatala (CKÚ), az állami és a vasúti rendőrség és a büntetés-végrehajtás is folytat(hat) operatív tevékenységet, és használ(hat) titkosszolgálati eszközöket, de ezt most ne keverjük ide.
A Katonai Hírszerzés munkáját a 198/1994 törvény szabályozza (letölthető, egyébként nem tesz különbséget a két szolgálat között). A Katonai Hírszerzés feladata, hogy olyan információkat gyűjtsön, amelyek Szlovákia szuverenitása, önállósága, területi egysége és védelmi képessége ellen irányulnak; amelyek fontosak a fentiek bebiztosítása érdekében; amelyek terroristákról, más titkosszolgálatok szlovákiai működéséről, államtitkok kiszivárgásáról, szólnak, és veszélyeztethetik Szlovákia katonai vagy gazdasági érdekeit.

Huh, ez nagyon komoly. Csupa Jack Bauerbe oltott James Band dolgozik ott, dr. Sorgeként? Aki már látott életében - pl. a Pozsonyi Magyar Nagykövetség pozsonyi várban tartott augusztus 20-i ünnepségén - katonai attasét, az tudja a választ: NEM. A legtöbb katonai attasé foga közt tartott rohamkéssel nem tudná átúszni a Volgát, de még a Vágot is bajosan, rohamkés helyett pedig max. halkéssel hadakozik. Márpedig ők katonai hírszerzők. (Igen, azok a kövér altábornagyok.) Munkájuk jó része abból áll, hogy alaposan elolvassák a befogadó ország sajtóját, különös tekintettel a sportrovatra katonai jellegű hírekre, fejlesztésekre, eljárnak a hadiipari nagyvásárokra (nálunk az IDEE), eljárnak a katonai attasék számára szervezett lövészversenyekre (Szlovákiában évek óta az orosz nyeri), fogadásokon vesznek részt, és aki hamarabb bebaszik, attól a józanabbak információkat szereznek. Persze, a törvény lehetőséget teremt informátorok bevonására, akik lehetnek civilek is, szóval ne írjuk le a katonai hírszerzést csak azért, mert egyeseknek akkora a tokájuk, hogy a gázálarcot nem tudnák felvenni. Igen, ez nem anakronizmus, és a NATO-tagságunk ellenére is szükség van ilyen szervezetre, mint ahogy hadsereg is kell, noha 45 óta béke honol tájainkon.

Miért verik most a tamtamot, mi történt? Ľubomír "Kaufland" Galko kinevezte ezt a Hudecet a hírszerzés élére. Rá pár napra a másik katonai titkosszolgálat jelezte, hogy a papírok nincsenek rendben. Konkrétan az történt, hogy az átvilágítást kérő dokumentumokon, és az átvilágításiakon túl szoros a dátum. Azaz: ennyi idő alatt nem lehet lefolytatni az átvilágítás hosszú és bonyolult folyamatát. Galko lépett, tartalékos állományban helyezte Hudecet, aki egyébként nem tegnap kezdte a hírszerzői pályát, 97-től dolgozik a Katonai Hírszerzésben. Természetesen azonnal jött Robert Fico, és felháborodott sajtótájékoztatót tartott, hogy a szatócsból lett miniszter felelőtlen hozzáállása már-már a NATO biztonságát veszélyeztetni, jó hogy nem ok a harmadik világháború kirobbantására. Természetesen azonnal kezdeményezte a katonai hírszerzést felügyelő parlamenti bizottság összehívását, melyet az ő embere, Peter Žiga vezet, szóval ezt nem lesz annyira nehéz elérni.

Robert Fico egy dologról feledkezik meg, jelesül arról, hogy az ő emberei baszták szét a teljes szlovák katonai hírszerzési struktúrát. Valszeg ma már a kutya nem emlékszik rá - csak a katonai attasék -, hogy František "Takarítótender" Kašický idején egymásnak adták a kilincset a parancsnokok. Jaroslav Gofjár, Peter Solčanský, Stanislav Petranec, Juraj Šebo. Ők egy év alatt cserélődtek le, Šebo aztán végighúzta a ciklust. Csoda, hogy elbizonytalanította az állományt azt, hogy egy év alatt négy főnök nevét kellett megtanulni? Ez még egy tejüzemben is sok lenne, nemmég egy titkosszolgálatnál.

A szervezetet ráadásul nagyon nehéz ellenőrizni, a parlamenti bizottság gyakorlatilag egy tréfagép, a katonaiak jelentését a védelmi miniszter kapja meg, az összeset, tehát a katonait és a SIS-t pedig a három legfőbb közjogi méltóság. Mivel egyedi előírások vonatkoznak rájuk, lazábbak a közbeszerzési szabályok is, és könnyebben adhatnak közvetlen megrendeléseket, megbízásokat. Nem csoda, hogy a boltos  miniszter leltárt akart, Hudecnek Augiász titkos istállóját kell kisöpörnie, érthető tehát a nagy röfögés a Smer részéről. Aztán hogy milyen papírja van vagy nincs, az egy más kérdés.