tg-ltatsthtetet-06-01

Minden nap rákattintok a Körképre, megnézem, h van-e rajta új cikk, és ha igen, akkor elolvasom/megolvasom/beleolvasok. De a szerzők listáját sosem szoktam megnézni. Igen ám, de a múltkor egy énblogon (itt töredelmesen be kell ismernem, van pár magánblog, amit látogatok) azt olvastam, hogy a szerző, jclayton, kiszáll a Körképből. Nem tulajdonítottam ennek különösebb jelentőséget, mert van, hogy nyűg a blogolás, és akkor le kell tenni a lantot, mint Poli, vagy mint én tettem 2007 végén. Vagy mint a felvidéki, aki úgy elment, hogy bottal üthetjük a nyomát, és tán már csak a gugli cached őrzi őt. Nincs ebben semmi. A blog egy önként vállalt dolog, senki nem kényszeríthet rá, hogy írj, és elszámolni sem kell az olvasónak. Ha nem írsz, nem fog látogatni. Ennyi. Attól még egy blog lehet jó. Különben sem a látogatottságért írjuk, hanem [a mondat tetszőlegesen befejezhető]

Aztán arra lettem figyelmes a gmailben, hogy a tizedes neve alatt az áll: tizedes.blogspot.com. Mi a faszom? - tettem fel a kérdést félig magamnak, hisz egyedül voltam a newsroomban. A blogot még 2007-ben kezdte a szerző, és 1 teljes bejegyzésig jutott, mely az Új Szó című szlovákiai magyar napilapban is megjelent jegyzetként, emiatt a rádiós kollégák kurvára utálják őt, de ilyen ez a kisebbségi sajtógettó. Aztán meg egy új bejegyzés, melyet nem a körképen, hanem itt publikált.

Nosza, megnéztem a körkép szerzőit, s biz' a távozást énblogján deklaráló jclaytont, a tetszhalott blogját feltámasztó tizedest, és a fenti két lépés egyikét sem tevő (de énblogot továbbra is író) tee-t nem találtam a szerzők között.

E bejegyzést olvasva persze lehet, hogy aki tudja, mi, mikor és miért történt, az röhög, hogy csak most vettem ezt észre, közben meg kituggya' mióta van ez így. De tényleg csak tegnap vettem észre. Mindenesetre a Körképet korai volna még temetni, azonban a három jótottú szerző hiányát bizonyosan meg fogják érezni.

De reméljük, a mivanmivanmivan? kérdésére csakhamar választ kaphatunk. Mondjuk pénteken?

Nizzában született 1940. április 13-án egy Mauritius szigetére emigrált breton család leszármazottjaként. Első könyvét hétévesen írta a tengerről, amikor elkísérte édesanyját Nigériába, az ott dolgozó orvos apjához. Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban tanult, katonai szakszolgálatát Thaiföldön végezte, de onnan hamar kiutasították, mert elítélte a gyermekprostitúciót, így Mexikóba vezényelték. A mexikói indián történelem és mitológia annyira megragadta, hogy e témából írta történészi disszertációját.

Addigra azonban már elismert író volt hazájában: mindössze 23 évesen jelent meg a Jegyzőkönyv (Le procés-verbal) című regénye, egy marginális fiatalember története, amelyért Renaudot-díjjal tüntették ki. 1967-ben jelent meg a Terra Amata című, laza szerkezetű, szabad asszociációktól burjánzó könyve, a bizonytalan jövő előtt álló, de mégis szeretettel, bizakodással teli emberiség "önéletrajza", amelyet számos nyelvre, köztük magyarra is lefordítottak. A francia irodalom egyik megújítójaként tartották számon pályája első szakaszában.

Az 1970-es évektől már higgadtabb, letisztultabb stílusban születtek J.M.G. Le Clézio művei, irodalmi prózájában, esszéiben a gyermekkor, az utazás, a kisebbségek sorsa, a környezetvédelem maradt visszatérő téma. 1980-ban nagy áttörést jelentett a Sivatag (Désert) című regénye, amely az észak-afrikai elveszett kultúrák és Európa kontrasztját mutatja be nem szeretett bevándorlók szemszögéből. Ettől kezdve a nagyközönség is kegyeibe fogadta. 1994-ben őt választották meg a legnagyobb francia nyelvű írónak. Legújabb magyarul megjelent munkája a 2003-ban született Körforgás (Révolutions) című regény. (MTI)

 

Amikor elolvastam a hírt, és tudatosult bennem, hogy én ettől a szerzőtől biz eddig még egy sort sem olvastam, nagyon kellemetlenül kezdtem magam érezni. Aztán  - vezetés közben - felhívott egy színházi rendező, és elmondta, hogy ő sem. Mindjárt jobb volt. De pótoljuk!

A tegnapi nap [kommunikációs játszmájának] győztese egyértelműen Barak László. (Na jó, teljesen precíz megfogalmazásra törekedve a dunaszerdahelyi Paraméter hírportál, de hát a kettő egy és ugyanaz. Véleményem szerint a látogatók tekintélyes része az említett szerzőhöz való pozitív vagy negatív viszonyulása miatt nézi az oldalt.) Míg a hétfő [kommunikációs játszmájának] vesztese Csáky Pál, és a Magyar Koalíció Pártja.

A para először a Sme című napilap nyomtatott kiadásában, majd az onlájnjában bukkant fel, mint hírforrás a hétvégi autonómiatárgyalásról. A Paraméterre való hivatkozással közölte a hírt Peter Morvay: "Riadiť by ju podľa neho mohol menšinový miniparlament, tvrdí maďarsko jazyčný internetový server parameter.sk". Sőt, Roman Krpelan Sme-főszerkesztő-helyettest halljuk a közszolgálati Szlovák Rádió Rádiožurnáljában: "ak denník Sme provokuje, tak ako prvotný zdroj provokácie treba považovať maďarský internetový server parameter.sk, ktorý je vlastne primárnym zdrojom informácie pre denník Sme, kde sa spomína, že pán Csáky hovoril priamo o autonómii...." Azaz a Sme le se ellenőrizte (le se szarta), hogy valóban úgy volt-e, ahogy a Paraméter írta, csak a paraméterre hivatkozva beqrta a címlapra, a kettesre+jegyzetet is közölt hozzá. (Időközben a szerző levelet intézett hozzám, melyben ezt írta: Vannak ugye emberek, akik sokat es szivesen ertekeznek arrol, hogy kell ujsagot irni, ujsagiroi etikarol, a forrasok ellenorzeserol stb. Es kozben eszukbe sem jut felhivni  szerzot es megkerdezni, valoban ugy volt e, ahogy hiszik, mielott azt amit hisznek, lekozlik. Csak roviden: a parameterre hivatkoztam, mert az volt az elsodleges forras, valoban leirta azt, amit, vagyis igy korrekt a hivatkozas. Hát így.)

S bár a Sme olvasótábora sem elhanyagolható, még mindig ebfasz a Markíza híradójához képest. Itt pedig Zlatica "Leszopomamikrofont" Puškárová szintén a parát használta illusztrációnak és hivatkozási alapnak.

A Markíza híradót megelőzi a jóval kevesebb, viszont jóval fontosabb ember által nézett TA3 Hlavné správy. Itt Ľuba Oravová szintén a Paraméterre hivatkozott. A Pátria rádió marketingnélkülisége miatt megszopta a nagy faszt - a para ui. Iski Ibolya krónikás anyagát vágta össze, és tette fel a youtube.com-ra. (Egész pontosan úgy történt, hogy a kvázi  sajtótájékoztatón ketten voltak jelen [végül is nem kvázi, mert egy sajtótájékoztatónak nem ismérve, hogy hányan vannak rajta], a parameter.sk és a Pátria munkatársa. Így nem készítettek külön interjúkat, hanem ott kérdeztek. Így a Pátriában ugyanaz hangzott el, ami a parán hallható. Nem is hangozhatott el más, mert a két felvevő egy helyen volt. A para aztán a saját hangfelvételéről - melyet fotók beillesztésével turbózott - kivágta Iski Ibolya kérdéseit.) Legalább ezzel növelni tudták volna apadó hallgatótáborukat, vagy legalább bekerülhettek volna a TA3-ba, és akkor pár szlovák megtudta volna, hogy van magyar rádió is e hazában. De nem. Ehelyett Oravová hogyaszonta: Stránka parameter.sk priniesla zvukový záznam. Ügyes.

19.30-tól a Joj híradóját szoktuk nézni, a köztévét csak ritkán. A témával egyértelműen a politikai sztárriporter, Jana Krescanko Dibáková foglalkozott, és ő is a parára hivatkozott.

Emlékszik még valaki a Madách-támogatás botrányra? A forgatókönyv akkor egy profi kommunikációs játszmára emlékeztetett. A para kitett egy egy forrásból származó, megerősítetlen infót, (mely utóbb aztán minden valószínűség szerint igaznak bizonyult, ám a kommunikáció szakon elsős tananyag, hogy két forrásból kell megerősíttetni a közölt infót), melyet aztán átvett mindenki. Most már sokkal ügyesebben hangszereltek, és a tényállás is egyértelmű. Hát hogy lehet hivatalos sajtónyilatkozatban letagadni, hogy tárgyaltak az autonómiáról, ha Tőkés László hivatalos honlapján ott olvasható, hogy tárgyaltak? Meghekkelték Csáky gaz ellenfelei? Ugye, ezt senki nem gondolja! Vagy tán hazudni tetszenek? Csáky Pál tegnap nem vette a tellát,  mindig ez az első hiba a kommunikációs játszmában, mert akkor a sajtó ezt megírja. Tegnap minden híradós anyagban ott volt valamilyen formában ez az infó, a mai Új Szó pedig azt írja, hogy ők se tudták elérni Csákyt, ellenben Dunajsky "Oprava" Éva megaszonta nekik, hogy a két sajtónyilatkozaton kívül a témával a továbbiakban nem kívánnak foglalkozni. Ugyanolyan rosszul oldották meg tehát a helyzetet, mint a Madách-támogatásos ügyet. Ott is azt mondták, hogy egymás közt megbeszélték, és úgy döntöttek, hogy a továbbiakban nem fognak vele foglalkozni. Igen ám, de azt a párszáz embert, aki ilyen ipari méretű balfaszágtenger után még rájuk akar szavazni, lehet, hogy érdekelte volna, miről beszéltek.

A helyzet most ugyanez. A Pátriában visszaszívhatatlan módon elhangzott sok minden az autonómiáról. Azt hallotta pár ember, mese nincs. Tőkés be volt tépve, vagy miért rakja ki a honlapjára, hogy tárgyaltak az autonómiáról, ha egyszer nem tárgyaltak? Ő is hazug?
Újra csak azt tudjuk mondani, amit már régebben: borzasztó az a kommunikációs csetlés-botlás, amit a magyar párt művel.

És akkor a bonus track. Este nézem a Kék fényt - a hétfő jó nap: Kék fény-Reportéri ČT-Paľba-112 -, mit látok: Miklya Attila botrányosan szar képminőségű, sőt KÉPHIBÁS riportját a Raisz testvérekről, az egyiket Erik "Szóvivőlettem" Tomášsal és Ján Petrovičcsal meg persze Somogyi Tibivel én is vártam a börtön előtt. A kollégák azt mondták, menjek oda én, hátha magyarul mond valamit, de nem mondott. Hihetetlen, hova süllyed a közszolgálati Magyar Televízió: főműsoridőben, húzóműsorban van képük leadni egy a szivárvány minden színében játszó képhibás riportot, és még azt sem restellik kiírni, hogy képhiba. Hát eszem-faszom megáll. Abban az országban és abban a tévében már bármit lehet? Na de most ne induljunk ebbe az irányba, mert ez messzire vezetne. Mit látok, kire hivatkozik Miklya: "a témával rendszeresen foglalkozó Paraméter hírportál". A riportban történetesen egy Nový čas cikkismertetést mutogattak, de hát Miklyának nem kell ismerni a szlovák sajtót (miért nem, ha szlovák témában forgat - kérdezhetnénk, de a képhiba után...).

Szóval gondolom, tegnap alaposan megugrott a kattintásszám paráéknál.

Olvasom a mai Új Szóban, hogy a szlovákiai magyarok 70,6 százaléka büszke arra, hogy Szlovákia állampolgára. Ez a Szlovák Tudományos Akadémia felméréséből derül ki. Hát ezt a faszságot!

Őszintén, ki említette már valaha az állampolgárság és a büszkeség szavakat egy mondatban? Kinek jutott eszébe, gondolkozott bárki ezen, míg elé nem toppant egy kérdezőbiztos?

Ekkora megfelelési kényszer lenne bennünk? Én abszolút nem vagyok büszke arra, hogy Szlovákia állampolgára vagyok. Arra sem lennék, ha Magyarországé, Kínáé, Máltáé, Tunéziáé, Perué, vagy netán Kiribatié lennék. Ez egy adott dolog. Úgy alakult, hogy itt születtem, itt nevelkedtem, ide fizetem az adóimat, míg a Kamerunban születettek ugyanezt teszik Kamerunban, és szerintem nem sokat gondolkoznak azon, hogy örülnek-e kameruni állampolgárságuknak. Ez ugyanolyan dolog, mint magyarságom. A szüleim ezen a nyelven tanítottak meg kommunikálni. Semmit nem tettem érte, hogy magyar legyek. Az ölembe hullott. Ahogy a szlovák állampolgárság is. Ez utóbbi ráadásul csak egy adminisztratív viszony. Miért kéne erre büszkének lenni. Ilyen alapon a Holdra szállásra, Sors Tamás paralimpiai sikerére és a rákkutatásra is büszke vagyok. Legalább annyit tettem ezekért, mint a szlovák állampolgárságért.