Posztmodern utáni korunkban az identitás válságáról értekezni olyan, mintha a spanyolviasz vagy a meleg víz feltalálására készülnénk, a jelen írás csupán egy szerény ceruzavonás kíván lenni a könyvtárnyi szakirodalommal támogatott témához. A közelgő népszámlálás kapcsán pártok és civil szervezetek az országos és regionális sajtóban, blogokon, közösségi hálózatokon, videómegosztó portálon tolják az arcunkba, hogy magyar vagy, háromszor ikszeld a magyart a népszámlálási íven.
Ha egy idegen bolygóról érkezett lény venné górcső alá a kampányt – nemcsak a miénket, hanem a többi európai kisebbségét is, melyek közül nemegy vírusvideó humorosabb a mi kampányunknál –, könnyen azt kérdezhetné: tán’ ezek nem tudják magukról, hogy kicsodák?
A „vállald magad” brigádhoz a hétvégén két újabb erős játékos is csatlakozott, a római katolikus és az evangélikus egyház. Húsvét vasárnap Szlovákia püspökei levelet intéztek a hívekhez. A levél első része a húsvétról szólt, ebben semmi meglepő nincs, adekvát, hogy a kereszténység legnagyobb ünnepén az arra hivatottak a pásztorlevél intézményével élnek. Én akkor kaptam fel a fejem, amikor a népszámlálás szó hangzott fel a szószékről. Persze, templomainkban nem idegen ez a kifejezés, karácsonykor elhangzik: „Történt pedig azokban a napokban: Rendelet ment ki Augusztus császártól, hogy írassék össze az egész földkerekség. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriát Kiríniusz kormányozta. El is ment mindenki, hogy összeírják, mindenki a maga városába.” (Lk 2,1-3) Nincs tehát új a nap alatt, 2000 év alatt legfeljebb annyi változott, hogy nem kell szülővárosunkba utaznunk, hanem online is kitölthetjük a számlálóívet. A 2001-es népszámlálás adatai szerint az ország lakosságának 68,93 százaléka vallotta magát római katolikusnak. Ha tehát ez a markáns – népszerű kifejezéssel élve kétharmados – többség int arra, hogy a hozzá tartozók vállalják a hozzá tartozást, akkor az 1 százalék alatti pravoszlávoknak komoly félnivalójuk lehet. Bevallom, a pásztorlevél előtt meg sem fordult a fejemben, hogy evangélikusnak, buddhistának netán mohamedánnak valljam magam. Miért mondanám magam olyannak, amilyen nem vagyok, avagy megfordítva: miért ne vallanám magam annak, aki vagyok – egyébként népszámlálás-függetlenül. Azt gondolhatnánk, alapesetben az ember el tudja dönteni magáról, milyen nemzetiségű, anyanyelvű, milyen nyelvet használ a leggyakrabban, milyen vallású stb. Vagy az identitás válsága már odáig fokozódott, hogy azt sem tudjuk, kik vagyunk? Itt mindenki Villon-rajongó?
Sajnos azonban, a valós helyzet ennél rosszabb, e hazában az emberek egy része nemhogy azt nem tudja magáról, kicsoda, de a sajtóban rémtörténeteket is olvashatunk arról, hogy vannak, akik a nemzetiség és állampolgárság fogalmával sincsenek tisztában. Ha ez életszerű probléma, akkor a világ valóban megérett a ledózerolásra; egyben a rendszerváltás óta eltelt időszak szlovákiai magyar pártpolitikája és a civil szféra kudarca is.
Az identitás válsága
Mosoly és szimbólum
Orbán Viktor keddi pozsonyi vizitje némileg eltér az előző ciklus magyar–szlovák kormányfői találkozóitól. Olcsó poén lenne, ha ennek okaként azt jelölnénk meg, hogy azért, mert mások a miniszterelnökök. Gyurcsány Ferenccel Robert Fico Komáromban feltörölte a Tiszti Pavilon talajcsempéjét, ezen nincs mit szépíteni. Bajnai Gordon sem bizonyult sokkal sikeresebbnek: Szécsényben kényszeredetten mosolygott, miközben Fico halálra szívatta, még olyan (elméletileg) apolitikus témákkal is, mint a labdarúgás.
A sajtó egy része azt, hogy Bajnai odatartotta a másik orcáját is, óvatos sikerként interpretálta. Azt nem tudhatjuk, mi történt volna, ha Orbánt eresztik össze a bulldogtermészetű Ficóval, aki hatalma végnapjaiban a választási kampánya részeként keltett kettősállampolgárság-hisztéria csúcsán tárgyalásra invitálta őt. A szócsata valószínűleg zajosabb lett volna, mert az eddigi Fidesz-kormányok markánsabban képviselték a határon túli magyarok ügyét, mint a szocialisták. A keddi kormányfői találkozóról sokat nem mondhatunk. Egyetlen kézzelfogható eredménye az észak–déli gázvezetékről tett szándéknyilatkozat volt, a többi merő mosoly és szimbólum. A tárgyalást követő sajtóértekezleten Orbán, miután lefutotta a kötelező udvariassági köröket, zömmel Magyarországra üzent. Ehhez kapóra jötta Reuters hitelminősítést firtató kérdése, melyre árnyaltabb formában elmondhatta, amit Kósa Lajos úgy fogalmazott meg, hogy nem a hitelminősítők kormányozzák Magyarországot. Iveta Radičová a diplomácia virágnyelvén elmondott beszédének egyetlen világos politikai üzenete az volt, hogy a kettős állampolgárságról továbbra sincs egyetértés. A főügyészről és a koalícióról nem kérdezték, így – mivel haza üzenni nem tudott – átadta a terepet a gazdaságpolitikáját magyarázó magyar miniszterelnöknek.
Az elmúlt négy évben – leszámítva Szili Katalin és Pavol Paška alkalmankénti és eredménytelen bájolgását – a legfelsőbb – államfői és miniszterelnöki –szinten volt a legfagyosabb a két ország közti viszony. Amíg a Sólyom László kitiltását támogató Ivan Gašparovič hivatalban lesz, kicsi a valószínűsége, hogy elnöki szinten javulás áll be. A keddi tanácskozás annyit megmutatott, kormányfői szinten van politikai akarat a normális hangnemben folytatott párbeszédre, és a két ország kapcsolatának rendezésére. Ez egyelőre nem túl sok, de több annál, ami eddig volt.
Lesz, lesz, lesz...
Szöveg nélkül.
(A mobiltelefonnal készült, gyenge minőségű felvétel az Erzsébet-híd szlovákiai hídfőjét ábrázolja.)
A kampány nyelve
Az idei önkormányzati választás kampányáról már sokan sokat mondtak. Kiemelném Szótlan Szemtanú kolléga írását a komáromi kampányról, melynek minden szavával egyet lehet érteni. Egy dologról kevés helyen írtak: a kampány nyelvéről.
Nem akarjuk a Gramma Nyelvi Iroda kenyerét elvenni, és nem állítjuk, hogy e blog valamennyi bejegyzése stilisztikai bravúr lenne. Tisztelet azoknak a szlovák jelölteknek, akik a magyart konyhanyelven, vagy úgy sem beszélik, de törekednek a magyar választó megszólítására is. Ez esetben azonban keressenek a választási körzetükben egy magyartanárt, és kérjék meg a szöveg átnézésére.
Sajnos, ugyanez a magyar jelöltek számára is megszívlelendő gondolat lehet. Az idei kampányt két településen követtük figyelemmel, természetesen Komáromban, és abban a Pozsony környéki faluban, ahol péntekre virradóra betörték a polgármester ablakát.
A politológusok főként azt emelték ki, durva volt a kampány. Szerintem olykor humoros, na de vissza a nyelvhez. Lehet, hogy a pártos jelölteknél volt valamiféle központi lektorálás, de Basti és Stubi anyagaiban nem volt sok hiba, némelyik szórólap egyenesen hibátlan volt. Ugyancsak viszonylag egyenletes nyelvi színvonalú volt az az újságméretű kampányeszköz, amelyben a komáromi MKP jelöltjeit mutatták be (bár a fejlécben a képviselő-jelölt szerepel, egybe kell írni).
Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb hiba a független, gyakran önjelölt képviselők anyagaiban volt. (Az egy másik dolog, hogy f@..ságokat írtak bele, olyasmiket, amiket előzőleg nem csináltak, vagy képviselőként sem tudnák megtenni, de ez nem nyelvi kérdés. A kistelepüléseken ezt szerencsére mindenki tudja.) A magyar anyanyelvűekében is, akik azzal kérkedtek, hogy X éve az adott településen élnek, és magyar alap- és középiskolát látogattak. Esetükben a formatervezés is gyakran gyarló volt, hiába, hiányzott a spin doctorok hada, mely a pártosok mögött ott állt.
A párt vagy a jelölt megnevezése nélkül - mert a nyelv szempontjából ez mellékes - álljon itt pár példa. Ezeket 2014-ben már jó lenne helyesen leírni: az Újfalusi jelölt, képviselő testület, képviselőtestület, önkéntes tűzójtók, lakósok, senior panziót, polgármester-jelölt, egüyttműködés, lakoság, költség vetés, “népszokások meghonosítása”, ekonómus, kandidálok stb.
És a legszebb sajnos, nincs leírva, egy magánbeszélgetés keretében hallottam egy fiatal hölgytől: én is indulok, de nezávyslýként.
A szlovmagyot is lehet szépen beszélni, a kampány sem ok arra, hogy ezt ne tegyük.
Ahol a bulvár és a bloghalál összeér
Na ki az, aki meg tudja mondani guglizás nélkül, mi történt 2009. április 16-án? Eduardo Rózsa Flores publikálta utolsó posztját, aztán egy bolíviai szállodában a rendőrség különleges erői társaival együtt kivégezték őt. Eduardo utolsó posztja a temerini fiúk ügyéről szólt.
A témát ma esti adásában az RTL Klub Fókusz című műsora is felfedezte. És ami meglepő, egészen korrekt tudósítás hangzott el az esetről, kiemelve, hogy a szerb bíróságok magyarellenes ítéletet hoztak. Egyetlen információ nem hangzott el, hogy Zoran Petrovics drogdíler volt.
Utolsó kommentek