tg-ltatsthtetet-06-01

Ma délután Bártfán, egy egyházi iskola tövében tart sajtótájékoztatót a Kereszténydemokrata Mozgalom a romaprobléma megoldásáról.
A Most-Híd roma jelöltjeik útján felszólította a politikusokat, ne vásároljanak roma szavazatokat.
A Szlovák Nemzeti Párt elnöke - igen, tudjuk a nevét, nem kell ideírni - elmondta, a romák csak akkor mozognak, amikor szaporodnak, akkor viszont különösen aktívan. (Mindezt a romák világnapján okádta az éterbe a Führer.) Érdekes, pedig nekik is van díszcigányuk, Ladislav Fízik személyében. Vajon a statement nyilvánosságra hozatala előtt egyeztettek vele?
A Milan Urbáni-Zdenka Kramplová féle AZEN listája negyedik helyéről indítja Alexander Patkolót, a Szlovákiai Roma Kezdeményezés elnökét. Tökmindegy, indíthatnák az első helyről is, akkor is csak kívülről nézhetné az A. Dubček téri épületet, de szép gesztus.
Az MKP - szintén a roma világnap alkalmából - nyilatkozatot adott ki, melyben vázolja a helyzetet, és megoldási javaslatokat tesz. (Tudom, hogy ezzel nem lehet mindent elintézni, de ehhez is hozzá kívánkozik valahogy, hogy ott volt az a nyolc év, miért nem akkor… Tudjuk, Csáky Pál együtt akart súlyzózni 'a-romával-aki-el-sem-jött', de ez édeskevés.)

Hirtelen most mindenki foglalkozni kezdett a romákkal. Nem csoda. Jó nagy népcsoport. A legutóbbi, 2001-es népszámlálás során  ugyan csak 89 920-an vallották magukat romának, de ez az adat csalóka, hisz a főroma se vallja magát romának, akkor a többiek mit izmozzanak. (Persze, jogosan vetjük fel, hogy ha valaki nem állítja magáról, hogy roma, akkor mások milyen alapon teszik ezt róla.) A becsült számuk ennél lényegesen magasabb. Be jó lenne a szavazatuk. Minden pártnak! Csak az a gond, hogy az utolsó párt, amelynek volt romakoncepciója, Csehszlovákia Kommunista Pártja volt - csak az övék történetesen rossz volt. Nem, nem rasszizmus az, ha nevén nevezzük a gyereket, és elmondjuk, hogy a szegregált, telepeken, elképesztő nyomorban élő cigányság helyzete óriási társadalmi problémává fog dagadni csakhamar, és hogy ennek megoldása csak több kormányzati cikluson átívelő, szisztematikus problémakezeléssel oldható meg. Mert az nem vezet sehova, hogy olyan konferenciákat szerveznek Pozsonyban, amelynek költségvetéséből egy szepescsütörtöki cigány család fél évig megélne, és egyetlen eredményük egy szöveggyűjtemény az elhangzott előadásokból.

Félreértés ne essék, e sorok írója sem tudja, mit kellene tenni, így észt osztani végképp nem szeretnénk e témában. De az felettébb visszatetsző, hogy a választások előtt hirtelen mindenkinek fontosak lesznek a romák, utána meg nem.

Nagyhétre visszavonulót fújtak a hazai politikusok, mivel a nyomtatott sajtó ünnepi üzemmódba kapcsol, a húsvétra extrahosszú hétvégeként tekintő választópolgárok kirándulnak, a nagyheti templomi szertartások egy része pedig a tévéhíradókkal esik egy időre, így jóval kevesebb embert tudnának elérni, kár feszedezni.

Enyhe, erőtlen próbálkozások akadtak persze, ilyen például a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt, és a hazai politikai élet másik veterán matadora, Vladimír Mečiar nyilatkozatháborúja. Slota valószínűleg a közelgő húsvét csodájától mámorosodott meg. A kereszténység legnagyobb ünnepének középpontjában a megváltás műve, a halált követő feltámadás áll. Így megüzente Mečiarnak, ő is foglalkozhatna már a halála utáni időszakkal. A jókívánságokhoz enyhe családozás is társult, a nemzeti vezető azt javallotta a háromszoros exminiszterelnöknek, ha tolvajokat keres, azt ne az SNS háza táján tegye, hanem nézzen a vejére és a lányára. A megnyilvánulás Slota általánosnak mondható, szuterénközeli szellemi színvonalát tükrözi, és kb. annyira veszélyes, mint két szarvasbika találkozása a National Geographic Channelen – kicsit méregetik egymást, összeakasztják a szarvukat, majd távoznak –, így a HZDS is hasonló eréllyel lőtt vissza. Az a párt, melynek uralkodása alatt a legtöbb politikai indíttatású bűncselekmény történt Szlovákiában, nyilatkozatban ítélte el az erőszak, mint politikaformáló eszköz használatát. Mentségére szolgáljon, hogy a nyilatkozat április elsején kelt.

Egy nappal korábban a Felvidék jelképes visszahódítására indult a Jobbik európai parlamenti képviselője, Morvai Krisztina, és Gaudi-Nagy Tamás, a párt igazságügyiminiszter-jelöltje. A két politikus, az egykor a homoszexuálisok jogaiért is küzdő Morvai, és az egykor a legismertebb magyar pólóárust, Tomcatet is védő Gaudi-Nagy az Erzsébet-híd komáromi hídfőjénél tartott lakossági fórumot, természetesen a járda menetirány szerinti jobbik oldalán, bár pár szimpatizáns a bal oldalra szorult. Ezután híveik kíséretében elindultak, hogy virágcsokrot helyezzenek el Szent István komáromi szobránál. Az összejövetel deklarált célja a szlovákiai magyarellenes politika és a magyargyűlölet elleni tiltakozás volt. Ebből azonban vajmi kevés jött át. Sokkal inkább arról volt szó, hogy az államfőjelölt Morvai meg akarta mutatni, ő megteszi, amibe Sólyom László bicskája beletört 2009. augusztus 21-én. Sólyom Lászlót az országos rendőrfőkapitány várta (volna) a határon, Morvainak egy körzeti parancsnok jutott, az is csak a híd tövében. A séta célja nyilvánvalóan nem az volt, hogy bármit is tegyenek a magyar–szlovák viszony rendezése érdekében, elsősorban saját szavazótáboruknak és felvidéki szimpatizánsaiknak szólt a körmenet. Kampánycélokra mindig jól jön a kisebbség, a határ mindkét oldalán. A séta egyébként a szlovák hatalom bugyraiban is bepillantást engedett, mire a menet a Klapka térre ért, a civil ruhás rendőrök által csaknem kétszeresére nőtt a létszám. Ugyanaz a rendőrségi fotós, aki az egyetemisták nyelvtörvény elleni tüntetésén aktív portrékészítő munkásságot folytatott, most is alaposan dokumentálta, ki volt ott. A rendőrök az újságírókat is zaklatták.

Természetesen, a reakció nem sokat váratott magára, Robert Fico miniszterelnök másnap egy jóízűt jobbikozott, nagyon veszélyesnek nevezte az ilyen megnyilvánulásokat. „Mintha valaki azt akarná a tudtunkra adni, hogy ez itt egy olyan terület, amely mindig is Magyarországhoz tartozott” – mondta. A nemzeti húrokat pengető erőknek a Duna két oldalán olyan szükségük van egymásra, mint egy falat kenyérre.