tg-ltatsthtetet-06-01

Igazából ezt a posztot a húsvéti nagygyóntatások idején lett volna stílszerű megírni, de a sorozat csak hétfőn fejeződött be. Az alábbiakban Brad Mirman 10 részes websorozatáról, a The Confession-ről lesz szó. A főszerepben: Kiefer Sutherland és John Hurt. Kicsit spoileresek leszünk, ha még nem láttad, olvasás előtt vond fel a vitorlád, mint Méder Áron, és hajózz az öbölbe,  mert a gonosz Hulun csak azt láthatod, hogy te nem vagy amerikai. Mondjuk, ilyen alapon az indavideónak is hadd kínáljam fel étkezésre a nagytapolcsányi Nemzeti Ménes egy jól körülhatárolható részét, de az egy másik történet lesz.

A valaha volt legjobb drámai sorozat (bocs, Vészhelyzet), a 24 2010. május 24-én ért bukásszerű véget. A sorozatot író-producerként Howard Gordon, Evan Katz, David Fury, Manny Coto, Brannon Braga,  Alex Gansa, Chip Johannessen és Patrick Harbinson jegyezte. Úgy látszik, a 7. évadot elúsztató írósztrájkban nagyon kimerülhettek, vagy elfogyott a patron. Kifogásainkat a 8. évaddal kapcsolatban korábban itt foglaltuk össze (spoileres, tudod, hova menj, ha még nem láttad),  ha nem akarsz olvasni, sixx a fő kifogást egy mondatban így fogalmazza meg: „Ez a nap a hatodik és hetedik mellett a legsilányabbak közé tartozik, könyörgöm, a fő konfliktus az volt benne, hogy aláírnak-e egy nemzetközi békét egy falusi polgármesteri hivatal tárgyalójára emlékeztető szobában, szembe hugyozza magát az elnök az utolsó pillanatban, vagy sem?“

A sikertelen befejezés óta a Kiefer Sutherland-rajongókon elvonási tünetek mutatkozhatnak, a 24 mozifilm meg csak 2012-ben várható. Az óraketyegés nélküli napokat csak egy-egy visszautasíthatatlan ajánlat töri meg (ne rendeld meg, nem szinkronos). Így örülhettek a rajongók, hogy legalább egy websorozatot kaptak Kiefer Sutherlanddel a főszerepben, a The Confessiont.

Ez volt a második websorozat, amit megnéztem, az első – természetesen? – a magyar MAB volt (amit a varánusz készítők egy ideje priváttá tettek a yt-on, így nem látható), de azt nem részleteiben néztem, hanem egy este nekiültem. Ahogy a The Confession werkfilmjeit elnéztem, a technikai háttér majdnem ugyanaz volt, mint egy rendes tévéfilm esetében, azaz a websorozat nem attól websorozat, hogy Canon XL2-essel veszik fel, mint egy Kovi-filmet.

Kalamár Tamás új, készülő magyar websorozatát pl. egy az egyben le fogják adni a tévében is.  A websorozatról – kellő felkészültség híján – nem szeretnénk bővebb traktátust folytatni, de perspektivikus műfajnak tűnik, főként a géppel élő embertípus számára.

A történet karácsony előtt kezdődik. Kiefer Sutherland a Csendes éj dallamára vonul be a templomba.

Az éneklő kislányra pont a „Round yon Virgin Mother and Child“ sornál mered rá olyan arccal, amitől Nina Myers is bevallana mindent, ennek utóbb még lesz jelentősége. A nagykabátja alatt ott a hangtompítós, márpedig ha egy drámában az első felvonásban a falon lóg egy puska, akkor annak a harmadik felvonásban el kell sülnie. Belép a gyóntatószékbe – a standfotókon látjuk, hogy egyébként nincs oldala –, és ahelyett, hogy azt mondaná, rájárt a szomszéd feleségére, vagy lopta a benyát a szolgálati kocsiból, kiböki: előző este embert ölt. A további részek során még jó pár gyilkosságot meggyón a bérgyilkos, miközben a szabad akaratról, Istenről, jóról, rosszról, bűnről diskurálnak a gyóntatószékben. A gyilkosságok flashbackként jelennek meg, van tehát akció is, bár az is nagyon izgalmas tud lenni, ha két ember beszélget, lásd még: A gyertyák csonkig égnek, vagy Jon Fosse: Őszi álom, a sor tetszőlegesen folytatható. De akik inkább azt szeretik, amikor Kiefer Sutherland tetszőleges fegyverrel a kezében látható, azoknak sem kell szomorkodniuk, csak a 4. és a 8. rész fegyveres akció nélküli. Az utolsó rész felől (vissza)nézve az adott pillanatban nem mindig érdekes, bár rendkívül erős párbeszédek mesterien vezetnek a 9-10. részben kibontakozó dráma felé. Most Tallósi Béla eleganciájára lenne szükség, hogy a drámáról a befejezés leleplezése nélkül mondjuk valamit, neki ez jobban megy... Az események a 8. részben vesznek éles fordulatot, amikor is a gyóntatószékben megcserélődnek a szerepek, és az utolsó másodpercekben a bérgyilkos stigmás keze emelkedik feloldozólag a gyóntatórácsra. A feloldozás azonban elmarad.

A múltban elkövetett súlyos bűnért elégtétel következik, eldördül egy lövés is, de a gyónás nem egy szimpla gyilkossággal fejeződik be, az túl egyszerű volna. „Ez lesz a mi nemes bosszúnk“ – jut eszünkbe Iveta Halápiová levelének utolsó sora Grendel Thészeuszából a megoldást látva.

Még két dolog a végére: stáblista csak a 10. rész után van. Innen tudjuk meg, hogy zenéjét szerezte Sean Callery. Ugye, nem kell őt bemutatni.
És az események valós időben játszódnak, amit egy hónapig töltögettünk, az egy hosszabb gyónásnyi idő alatt történik meg.
Látogatottsági adatokat a hivatalos oldalon egyelőre nem találtam. Az mondjuk aggasztó, hogy Kiefer Sutherlandet többen követik a Twitteren, mint ahányan lájkolták a sorozatot a FB-on, de biztosan sokan nem lájkolnak, csak néznek.
Erős darab, mindenképpen látni kell.

A múlt hétvége eseménye egyértelműen az MKP-tisztújítás volt, ki figyelt volna fel egy környezetvédelmi jellegű hírre. Józsinak ilyen szempontból nehéz dolga van, mivel sem a hazai sajtó, sem a hazai közvélemény nem fogékony a környezetvédelemmel kapcsolatos dolgokra.

A Sea Shepherd karizmatikus vezetője, Paul Watson kapitány (kövesd a Twitteren, lájkold a Facebookon) a Mexikói-öbölkatasztrófa egyéves évfordulója kapcsán “A Year of Crimes Without Punishment” címmel közölt kommentárt, melyben felhívja a figyelmet, hogy a környezet ellen elkövetett bűnök megtorolatlanul maradnak, még akkor is, ha olyan súlyosak, mint amit a BP művelt az öbölben.

Múlt szombaton, mikor a magyarok egy része azt figyelte, hogy Csáky vagy Berényi, Berényi vagy Csáky,  Richard Švihura (a FB-on is megtalálod, mint minden SaS-est), a Szabadság és Szolidaritás parlamenti képviselője a halászati törvény módosítása kapcsán - tehát nem öncéltól mentesen, a csak a természet javát tartva szem előtt - arról beszélt, hogy a környezet rovására elkövetett bűncselekmények ellen határozottabban kellene fellépni.  Nézzük, mit mondott ez a jóember, akinek a nevéhez egyébként nem nagyon tudnék semmilyen törvényhozási aktivitást kötni - eddig.

Richard Švihura szerint a környezeti károkat okozó bűnözés problematikája Szlovákiában alá van becsülve. “Az ökobűnözés komoly anyagi, környezeti és erkölcsi károkat okoz. Ezek megtorlása azonban távolról sem áll összhangban az okozott kárral, ezért szükségesnek tartom, hogy új prevenciós rendszert vezessünk be a környezet elleni bűncselekmények területén, különös tekintettel az erdő-, vad-, hal-, a mezőgazdasági vagyon- és a környezetvédelem terén, professzionális alapokra helyezve azt. Ez elsősorban politikai akaratot követel. A környezetkárosítás komoly társadalmi probléma, amit már számos országban tudatosítottak” - nyilatkozta a SITA hírügynökségnek a szabadelvű képviselő. (És akkor segítsünk is neki, ha van ötleted egy ilyen törvénnyel kapcsolatban, megírhatod a richard.svihura@nrsr.sk e-mail címre. Ez nem kurucinfóskodás, ő kérte.)

Azt most ne vitassuk, hogy pártukázra-e vállalt fel (végre) egy liberális témát a klasszikus liberális témákban nem igazán tündöklő párt képviselője, vagy tényleg horgászás közben jött rá, hogy a dopicse, itt valami nincs rendjén, mindenesetre szép tőle. Švihura arra is felhívta a figyelmet, hogy az eddigi védelmi rendszer nem túl hatékony. A 17 900 (Dzsízsz!!!, ejszen 20 ezer rendőr és ugyanennyi katona van e hazában, ezek meg majdnem ugyanennyien vannak) csősz (mezőőr, poľná stráž), vadőr (lesná stráž) és halőr (rybárska stráž) ellenére szarok az eredmények. 2003-ban 600 esetben indult orvvadászat (a szlovák pytliactvo szó az orvhalászatot is ideérti) miatt eljárás (tehát a valós szám ennél jóval magasabb, ez csak, ami kiderül), tavaly 400 esetben. Ez azt jelenti, hogy a mező-, erdő- és halőrök majdnem hadseregnyi száma harmadával volt képes visszaszorítani az ökobűnözés e markáns formáját (és akkor a szennyező üzemekről, átlépett kibocsátási határértékekről és hasonlókról még nem is volt szó, ezek, ha nem kolontári léptékben történnek, akkor leggyakrabban szabálysértésnek minősülnek). Ennek valszeg az lehet az oka, hogy egy részük maga is érdekelt benne (ismerek néhány rapsicot, akik egyébként tisztességesnek látszó alapszervezeti tagok, vezetők vagy vadgazdák helyi vadásztársaságoknál, de ne ebbe az irányba induljunk, mert ez messzire vezetne); de az okok közt említhetjük a pénzhiányt, a rossz műszaki felszereltséget, és a társszervezetekkel való koordináció hiányát is.

A környezeti bűncselekmények megtorlása, és általában a jogérvényesítés Magyarországon is komoly gondot jelent. Mert egy nemzeti park őrét a szervezett fatolvajok simán szembe röhögik. És ez most nem burkolt cigányozás, vannak szervezett fatolvaj csoportok, amelyek profi technikával szállnak ki, kamionokkal, markológéppel stb. Erre rímelnek Illés Zoltán magyar környezetvédelmi államtitkár - gyakorlatilag miniszter, csak furcsa ez az új struktúra - gondolatai arról, hogy fegyveres környezetvédelmi testületet kell létrehozni, amelynek tagjai katona kiképzésben részesülnének. Az ide vonatkozó MTI-hír MR1 által továbbgondolt verzióját teljes terjedelmében idézem.

“Kiképzett fegyveresekkel védené a nemzeti parkokat a környezetvédelmi államtitkár. Illés Zoltán szerint így lehetne hatékonyan megakadályozni a természetkárosító bűncselekményeket. A nemzeti parkok egyelőre nem akarnak nyilatkozni az elképzelésről.
Az amerikai filmsorozatban szereplő texasi rangerekhez hasonló fegyveres őrökkel védené a nemzeti parkokat a környezetvédelemért felelős államtitkár. Illés Zoltán az MR-Kossuth Rádiónak azt mondta, hogy megszüntetné a mostani természetvédelmi őrszolgálatot.

Az államtitkár a Krónikának azt mondta, hogy a rangerek a természetvédelemmel kapcsolatos szabálysértéseknél és bűncselekményeknél intézkednének, mint amilyen például az illegális szemétlerakás, vagy a fairtás, falopás.

Illés Zoltán azt is javasolja majd, hogy a rendőrség állományában is legyenek olyan alkalmazottak, akik kifejezetten természetvédelemmel foglalkoznak és szorosan együttműködnek a rangerekkel. Az államtitkár napokon belül egyeztet a belügyminisztériummal is a tervekről. Kerestük a szaktárcát, hogy megkérdezzük mi a véleményük a javaslatról, de egyelőre nem válaszoltak kérdéseinkre. Korábban Pintér Sándor egy bizottsági meghallgatáson azonban azt mondta, hogy több jogosítványt adna egyes természetvédelemmel foglalkozó őrszolgálatoknak.

Több nemzeti park igazgatója a Krónikának azt mondta, hogy egyelőre nem akarnak nyilatkozni a környezetvédelmi államtitkár javaslatáról, majd csak akkor, ha a terv minden részletét ismerik.” (2010.09.17) Nos, azóta eltelt egy darab idő, Illés rangereinek se híre, se hamva, egy környezetvédelmi blog be is szólt neki, itten.

Nos, nézzük, kik azok az emberek, akik jelenleg Szlovákiában aktívan közbeavatkozhatnak, ha természetkárosítást tapasztalnak. (Több mint két évtizede járom szervezett formában vagy egyedül a természetet, vadőrrel életemben egyszer találkoztam, halőrrel és mezőőrrel egyszer sem.)
A vadőrökről/erdőőrökről az erdészeti törvény (326/2005, nem linkelünk, ha érdekel, beírod a zbierka.sk-ba)  kilencedik fejezete rendelkezik. Valamennyi tárgyalt őrtípus közül ez rendelkezik a legtágabb jogosultságokkal (§ 53 2. fejezet). Ugyanez elmondható a kényszerítő eszközök alkalmazásáról is. Ha látja, hogy egy bölényt cipelsz a válladon, lefoghat, megüthet, megrúghat, lefújhat könnygázzal, meggumibotozhat, megbilincselhet, rád uszíthatja a kutyáját, és figyelmeztető lövést adhat le. Sőt, szélsőséges esetben, önvédelemből akár rád is lőhet. Ha ez egy golyós, szarvasbikákra optimalizált puskából történik, akkor...

A halőrökről a 139/2002-es halászati törvény rendelkezik. Jogköreit a § 23 tárgyalja, melyek némileg csekélyebbek a vadőrénél. Ami a kényszerítő eszközöket illeti, a fogások, ütések, rúgások mellett könnygázt, gumibotot, bilincset és szolgálati kutyát használhat. Fegyvert nem. A bilincselés azért elég markáns beavatkozás a szabadságjogokba..., pláne egy halőr részéről. (Nagyon kedves, hogy a törvényben benne van az is, hogy terhes nőkkel, kiskorúakkal, öregekkel, mozgássérültekkel szemben csak önvédelmi fogásokat alkalmazhatnak,  egyéb kényszerítő eszközt csak akkor, ha “az említett személyek részéről megvalósuló támadás veszélyezteti életét vagy a testi épségét”. Elképzelem, amint egy terhes nő hálózik, majd egy viperával a halőrre támad. Na de nem humorizálunk, a törvény azért törvény, hogy minden helyzetre kiterjedjen.

A mezőőr - nevezzük csősznek - az előző két funkcióhoz képest sokkal mélyebb kulturális beágyazódottsággal rendelkezik a magyar népi kultúrában, lásd még: “lám megmondtam, barna kislány, ne menj arra, mert bevisz az öreg csősz a kunyhójába”, valamint itt szeretnék Prokisch Péter vidéki tanárnak köszönetet mondani, hogy a 2000-es évek első felében felhívta a figyelmem a csőszbőgettyű kifejezésre, melyet, úgy érzem, indokolatlanul mellőz a köznyelv; a szóból áradó rusztikus energiát csak Czigány Lóránt-i erudícióval (lásd még a PT előszavát a mester tollából) lehetne kifejteni. A csőszökről a 255/1994-es törvény rendelkezik. Több joguk van, mint a halőröknek, és kevesebb, mint a vadőröknek. A fogások, ütések, rúgások, könnygáz és kutya (bilincs és gumibot nincs, akkor a halőrnek mér van, kéne itten valami szinkron, uraim) mellett figyelmeztető lövést adhat le, és szélsőséges esetben, vagy életveszélyben fegyvert is használhat.

(Egy korábbi posztban arról értekeztünk, hogy Szlovákiában elméletileg annyi szervezet jogosult korlátozni a személyi szabadságunkat, hogy még csoda, hogy mozoghatunk.)

Az öles vargabetű után térjünk vissza Švihurához és Illéshez. Igen, baj van. Magyarországon nagyobb, mert a jogosulatlan vadászat ott csak szabálysértés, amit pénzbírsággal meg lehet úszni, míg nálunk bűncselekmény. (A helyzet megváltoztatására nemrégiben dr. Székely István irányítása mellett kezdeményezték a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál, hogy az orvvadászatot nevesítsék önálló bűncselekménynek, és mint ilyen, jelenjen meg a büntető törvénykönyvben. Tettenérés esetén (a rapsic lebukhat a vadászat helyszínén, otthon, pl. a hús feldarabolásakor vagy ha házkutatás során trófeát vagy lefagyasztott húst találnak nála) a büntetés jelentős összegű pénzbírság vagy akár szabadságvesztés is lehetne, és mellékbüntetésként kiszabható lehetne a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközök – pl. az értékes fegyver vagy a terepjáró – elkobzása. Az ilyen következményeknek talán nagyobb lenne a visszatartó erejük. Népszabadság 2011. március 16.) És ezek a derék emberek jól látják, hogy amíg a kormány saját túléléséért küzd, illetve alkotmányoz, zöld dolgokkal nem nagyon foglalkoznak. Mint látjuk - nálunk - apparátus is lenne rá (eddig nem nagyon foglalkoztam a csőszökkel, így engem is meglepett, hogy majd’ 18 ezer van belőlük), de nem elég hatékony. Magyarországon talán Pintér “Két Hét” Sándorral lehet egyetérteni, aki nem rangereket állítana hadrendbe, hanem a meglevő szervezeteknek adna több jogot. Ez egyszerűbb, de a ranger témát sem kellene elvetni. Szlovákiában pedig hatékonyabbá kell tenni a már meglevő szervezetek munkáját, és nem lenne elvetendő a zöld rendőrségen belüli zöldrendőrség sem. És azt azt SDKÚ-s kezdeményezést is fel kell karolni, hogy szigorúbban büntessék az állatkínzást. Persze - mint látjuk - e téren egyelőre csak tervek vannak, határon innen is, túl is.

Ma 9 órára sajtótájékoztatót hívott össze a Szlovák Nemzeti Párt, melyen annak elnöke, Ján Slota az Országos Rendőr-főkapitányság munkáját fogja értékelni. Megteheti, hiszen egy politikus arról beszél, amiről akar, és olyan nyilvánosság előtt, amekkora kíváncsi rá, főként, ha olyan széles látókörű személyről van szó, aki a hippológia területén épp oly otthonossággal mozog, mint a női frizurákén.

A Jaroslav Spišiak vezette rendőrség pedig egyébként is szálka a nemzeti vezető szemében, nem véletlen, hogy a 2006-os koalíciós tárgyalások során az SNS követelte a leghangosabban, hogy távozzon az országos rendőrfőkapitány első helyettesének posztjáról. Slotáék ellenzékbe kerülése óta egyik kedvenc témája lett a rendőrség, érdekes, hogy kormányzati pozícióból messze nem tanúsítottak ekkora érdeklődést a belügy iránt, holott államtitkáruk is volt ebben a minisztériumban, akit jobban ismerünk hazafias CD-je, mint államférfiúi munkássága kapcsán. De vajon véletlen lehet-e, hogy Slotáék akkor zúdítanak újabb bírálatözönt a rendőrségre, amikor Igor Štefanov, a párt miniszter korában elkövetett bűncselekményekkel gyanúsított képviselője másik vonalon igyekszik lehallgatási botrányt kreálni, és azt nagy erőkkel tematizálni, újabban már egy miniszter, Nagy József nevét is bedobva?

Mi ez az egész, miért éppen Štefanov, és miért pont most? Az exminiszter március közepén hozakodott elő azzal, hogy Daniel Lipšic belügyminiszter tudtával negyven képviselőt, valamint újságírókat hallgatnak le. Ez a képviselők közel harmada, ha igaz lenne, az a hazai parlamenti demokrácia végét jelentené, de az embernek kételyei támadnak, ha egy ilyen bombasztikus hírt az jelent be, akit azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt kormányzati ciklus egyik legnagyobb közpénzlenyúlásánál asszisztált. A Štefanov-offenzíva egyelőre sikeres, hisz több tucat – kormánypárti és ellenzéki – politikus nyilatkozik, kétkedik, cáfol, háborodik fel, nyugtalankodik, egyelőre anélkül, hogy akár egy árva bizonyítékot is láttak – illetve hallottak – volna erről, csupán Štefanov úri becsületszavára hagyatkoznak. Így előbb azt kellene hitelt érdemlően megállapítani, egyáltalán van-e lehallgatási botrány. Szlovákiában két testület hallgathat le, a Szlovák Információs Szolgálat és a rendőrség, az egyéb, erre jogosult társszervek számára is ezek végzik a lehallgatásokat. Az SNS valószínűleg rendőrségi lehallgatásra gyanakszik, ezért veszi elő újra és újra az egyenruhásokat (a testülethez kötődő párt gyalulása járulékos haszon a nemzeti orientáltságú választókért folytatott harcban).

Ha össze kellene foglalni a hazai politikuslehallgatási botrányokat Ladislav Hudektől Pavol Ruskóig, arra nem lenne elegendő a rendelkezésünkre álló terjedelem, így az sem lenne meglepő fordulat, ha kiderülne, hogy valami igazság van a dologban. De akkor vélemények helyett tényeket kellene prezentálniuk a politikusoknak, azok pedig egyelőre hiányoznak.

Vajúdtak a hegyek, és egeret szültek – állapíthatjuk meg a fegyvertörvény kedden elfogadott módosítása kapcsán. Daniel Lipšic belügyminiszter még tavaly ősszel, Ľubomír Harman augusztus 30-án elkövetett, 7+1 halálos áldozatot követelő dévényújfalui ámokfutására reagálva nyújtotta be a törvénymódosítást. Lipšic javaslata nem csak az ellenzéknek nem tetszett, sajátjai sem lelkesedtek érte.
Leghevesebb kritikusa hazai térfélen Martin Pado korábbi belügyminiszter volt, aki a napokban Iveta Radičová kormányfő biztonságpolitikai tanácsadójaként próbálja jobban érvényesíteni Mikuláš Dzurinda pártelnök érdekeit.

E sorok írója már a szigorítás bejelentésekor bírálta a belügyminiszter törekvéseit. A dévényújfalui mészárlást ugyan legálisan tartott fegyverrel követték el, de a 2010-ben elkövetett gyilkosságok és emberölések elsöprő többségét nem lőfegyverrel követték el, a lőfegyverrel elkövetettek közül pedig elenyésző kisebbségeben vannak azok, ahol legálisan tartott lőfegyverrel gyilkoltak – bár Harman itt most megdobja a statisztikát. A mintegy 150 ezer, legálisan lőfegyverrel rendelkező személy vegzálása tehát nem a legjobb út a közbiztonság növelése érdekében.

A kedden elfogadott törvénynek főleg a 20. paragrafusa, a pszichológiai alkalmasságról szóló része lett terjedelmesebb. Az új törvény előírja, hogy akiknek a munkájukhoz szükséges a fegyvertartási engedély, tízévente kötelesek részt venni pszichológiai alkalmassági vizsgálaton. A tíz év elég bő periódus, ennél rövidebb idő alatt is sor kerülhet a személyiség kóros torzulására. Éppen ezért az, hogy a fegyvert nem hivatásszerűen birtoklók életük során egy alkalommal kötelesek részt venni az alkalmassági vizsgálaton, a semmivel egyenlő, legfeljebb a pszichiáterek profitálhatnak a vizsgálat díjából. (Persze, ha csak egy Harmant sikerül ily módon kiszűrni, már megérte, de kérdés, hogy az egyébként rendezett életvitelű, példásan dolgozó, legfeljebb kissé introvertált fűtő nem felelt-e volna meg az alkalmassági vizsgálatokon. A kérdés hipotetikus, így legfeljebb a kétely szintjén érdemes vele foglalkozni, ám akkor is elgondolkodtató.)

A történelmi fegyverek kérdésével a kormány és az ellenzék egyaránt befürdött. Robert Kaliňák smeres parlamenti képviselő, korábbi belügyminiszter bírálta, hogy Jaroslav Suja SaS-es képviselő módosító indítványa nyomán – mely, ha vélelmezzük a jó szándékot, a paintballosokon akart segíteni, hisz az ételfestékkel töltött műanyag golyók utánvéttel történő árusításának tilalma valóban abszurd – minden D kategóriás fegyvert, így történelmi fegyvereket is lehet postai úton árusítani. Kaliňák a második világháborús, az emberi élet kioltására alkalmas fegyverek árusítása miatt kezdett rettegni, de meg kell őt nyugtatnunk: a fegyvertörvény szerint csak a fekete lőporos, 1890-ig kifejlesztett fegyverek minősülnek történelmi fegyvernek, lásd a törvény 2 paragrafusának c. pontjában. Az viszont igaz, hogy egy 1848-as mordály is alkalmas az emberi élet kioltására, így nem kellene postán küldözgetni, szemben az ártalmatlan paintball-, és airsoftgolyókkal.

A fegyvertörvény szigorítása látszatintézkedés. Nem valószínű, hogy a lakosság fegyvert tartó 150 ezren felüli része nyomban olvasni kezdené a módosított törvényszöveget – igaz, ez más törvényekkel is így van–, a közbeszédben annyi fog tematizálódni belőle, hogy szigorítottak a fegyvertartás szabályain. A fegyvertelen többség azt fogja gondolni, hogy ez biztosan jó, valójában azonban ettől a jogszabálytól senki sem érezheti magát nagyobb biztonságban.

(ez most inkább hír mint vélemény) Raisz Csaba és Szilárd holttestét találták meg a rendőrök március elején a Dunaszerdahelyhez közeli Csótfán, egy droglabor mellett – erősítette meg mai sajtótájékoztatóján Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány. A gyilkossággal Sátor Lajost gyanúsítja a rendőrség, akinek Spišiak szerint a drogügylethez is köze lehetett.

A Pápay Tibor vezette szervezett bűnözői csoportot 1999. március 25-én irtották ki Dunaszerdahelyen, a Fontána étterem emeletén. Európa eddigi legnagyobb maffialeszámolását három személy követte el, egy a földszinten levő vendégeket tartotta sakkban, kettő pedig az emeleten 113, gépkarabélyból leadott lövéssel lelőtt tíz bandatagot. Kilencen a helyszínen életüket vesztették, egy a kórházban halt meg.

A gyilkosokat eddig ne fogták el, az ügyben nem született semmilyen jogerős ítélet.

A rendőrség a gyilkosság megrendelésével Sátor Lajost, az elkövetésében való bűnrészességgel pedig a Raisz fivéreket, és – a 2005. május 19-én autóbalesetben elhunyt – Szamaránszky Árpádot gyanúsította. A Raisz-fivérek 2005-ben szabadultak a vizsgálati fogságból. 2008. szeptember 17-én a két testvér eltűnt. Utoljára a Sátorhoz közeli N. Zsolttal találkoztak, azóta nem látták őket.

Jaroslav Spišiak ma bejelentette, a rendőrség szétvert egy 11 tagú bűnözői csoportot, melynek tagjai kapcsolatban álltak Sátor Lajossal, és a bűncselekményekből származó pénzt a szökésben levő bandavezérnek adták le. Hét személyt Szlovákiában, hármat külföldön - Magyarországon - vettek őrizetbe. Köztük van B. Károly is, akit a rendőrség Sátor jobbkezének tart. Na vajon ez ki lehet? Spišiak a mo.-i szervezett bűnözés egyik legjelentősebb alakjának nevezte őt. A mo.-i kollégáknak a magyar rendőrség nem akar semmit mondani. B. egy lakásban rejtőzködött, ahonnan csak akkor jött ki, amikor el kellett intézni valamit Sátor Lajos részére.

Sátor alárendeltjeivel cédulákra írt üzenetek útján kommunikált. Ezek egy részét megtalálták az egyik Magyarországon letartóztatott férfinál.
A Raisz fivérek tetemét a közigazgatásilag Dunaszerdahelyhez tartózó Csótfán találták meg. Egyiküket egy, másikukat három mellkasi lövéssel ölték meg. Csótfán a rendőrség egy fél éve működő droglabort számolt fel. A lefoglalt marihuána piaci értéke 240 ezer euróra tehető. A rendőrség szerint az ültetvényt is Sátor működtette, és összesen 900 ezer eurós haszonra tehetett szert belőle.