tg-ltatsthtetet-06-01

A múlt héten jogerősen kétévi, letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Besztercebányai Kerületi Bíróság azt a férfit, aki egy évvel ezelőtt gyalogosátkelőn gázolt el két 16 éves lányt – az egyikük a kórházban belehalt sérüléseibe, a másik három hónapon belül gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A sofőrt öt évre a vezetéstől is eltiltották.

Nem jelent meg a Nyitrai Járásbíróság büntetőtanácsa előtt e héten kedden Karim B., aki 2008 januárjában a megyeszékhely legnagyobb lakótelepén részegen, jogosítvány nélkül felhajtott a járdára, ott elgázolt egy komplett családot, a babakocsit gyerekestül felkente egy betonfalra, a csecsemőnek esélye sem volt a túlélésre, az anya súlyos, az apa és a nagybácsi könnyebb sérüléseket szenvedett. A korábban háromszor büntetett Karim B. vádalkut kötött az ügyésszel: négyévi szabadságvesztésben, és azt követően hatévi vezetéstől való eltiltásban állapodtak meg, ezt kellett volna jóváhagynia a bíróságnak.

Két aktuális „halálos” közlekedési hír. Talán mindenki megértené, ha a halott gyermekek szülei a tett súlyához képest nevetséges büntetések helyett az elkövetők halálát kívánnák. Ám a Mózes II. könyve 21. részének 24. versében lefektetett „Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért” jogfelfogás már jó ideje a múlté. A 2005-től hatályos Büntető Törvénykönyv 149. paragrafusa szerint a gondatlanságból elkövetett emberölésért három év szabható ki, mely minősített esetben – ha a cselekményt foglalkozás körében, vagy gépjármű vezetőjeként, egyéb súlyosbító körülmények között követik el – akár tíz évig is felkúszhat. Azonban erre nagyon ritkán kerül sor, sőt, a gázolók leggyakrabban megússzák felfüggesztettel, vagy jelképes büntetéssel.

Gyerek, mikor beszállsz az autóba, fél lábbal a börtönben vagy, fél lábbal meg a temetőben – ezek voltak autósiskolai oktatóm (kellően motiváló) bevezető szavai első, már nem tanpályás vezetésem előtt, még gimnazista koromban. Az autó fegyver – tanultam meg később kezdő újságíróként a rendőrségi sajtótájékoztatókon. A kérdés: milyen mértékben kell kriminalizálni a halálos közlekedési balesetek okozóit. Hisz a legtöbbjüknek ez az első bűncselekménye, nem tipikus bűnöző típusok, sőt az esetek túlnyomó többségében tisztességes adófizető állampolgárok, akik rendezett életvitelt folytatnak, csak egyszer rosszkor néztek félre. A lelkifurdaláson túl nem elég büntetés-e egy gázoló Linux-rendszergazda, netán hegesztő számára az, hogy ilyen előélettel erőszakos bűncselekmények erőszakos elkövetőivel zárják őket össze, akármilyen rövid időre is, és a szomszédjuk életük végéig sandán néz rájuk, mondván: börtöntöltelék?

A bűncselekményért igazságos bírósági eljárás során mindenkinek meg kell kapnia az igazságos büntetését. A hazai igazságszolgáltatás azonban a jogsértések szenvedő alanyainak jó ideje nem képes ezt biztosítani. E két, viszonylag könnyű, a bizonyítás szempontjából nem különösebben igényes per példáján is láthatjuk, az elsőben egy, a másodikban közel két év telt el a cselekmény és a büntetés (várható) kiszabása között. De hogy mi tart egy gyermektartási díj megítélésén 5-10 évig – ilyen esetekről tucatjával tud az ombudsman, nem beszélve azokról az alacsony jogtudatú pereskedőkről, akik nem kérik az emberjogi biztos segítségét –, nehezen fogható fel. Mintha a hazai igazságszolgáltatási rendszer fogaskerekei közé valaki lapáttal szórná a homokot. Talán minden olvasó emlékszik a maga nemében egyedülálló, szeptemberi rihnói tömegverekedésre, melybe összesen 150 ember kapcsolódott be. A tömegverekedés kirobbantója korábban baltával megölte az apját, és egy csehországi fegyveres rablásért is elítélték. Azt gondolhatnánk, hogy már-már nyugdíjkorhatár-közeli elkövetőről van szó, aki letöltött két súlyos börtönbüntetést két súlyos bűncselekményért. Nem így van: ez a személy még csak 25 éves. És már szabadlábon van. Ehhez képest a besztercebányai gázolót szinte gályarabságra ítélték. Ha az ilyen anomáliákat kiküszöbölnék, az állampolgárok talán elhinnék, hogy igazságszolgáltatás is van az országban. Amit jelenleg láthatunk, azt legfeljebb lassú jogszolgáltatásnak nevezhetjük.

Mikulás Černák e blog nagy kedvence, korábban, amíg a blogvezetés sokkal koncepciózusabb volt, rendszeresen írtunk róla,  sőt, egyszer még el is mentünk utána. Nos, a Capo di tutti Capi életfogytiglani börtönbüntetést kapott kedden, november 10-én. Az Eperjesi Járásbíróság hat gyilkosságban, és egy gyilkosság megrendelésében találta őt bűnösnek.

Mikuláš Černákról sokat írtak a napilapok a héten, annyit, hogy nem is linkelem a cikkeket, mert ha rámész bármelyik szlovák lap honlapjára, találsz cikket, fotót, videót kilószám. Egy videót azért beillesztünk.

Aki megbüntette Papa Joe-t
A bűnügyi tudósító kollégák iránti legteljesebb tiszteletemet fenntartva mondom, hogy Miki ügyének magyar vonatkozásai nem bizonyosan kellő mértékben bomlottak ki. Márpedig a felvidéki magyar olvasó(k egy jól körülhatárolható csoportja) különös típus: ami nem szlovmagy, azt könnyű szívvel leszarják. (Egy alkalommal arról írtam, hogy a Vágbesztercei Járásbíróság infrastruktúrája katasztrofális állapotban van, olyan szinten, hogy egy előzetesből bevitt fogoly kiugrott az ablakon, és elfutott, mert még rács sem volt rajta. Egy olvasó levelet írt, melyben ezt közölte: Kit érdekel? Pedig ez az egész hazai igazságügy és -szolgáltatás névjegye lehetne. De hát túlteng bennünk a regionális öntudat. Egy más alkalommal egy közép-szlovákiai körözés alá egy észlény azt írta: biztos, hogy itt kell keresni? Az ilyen csököttagyú barmokat az ember legszívesebben fejberúgná. Hát miért bazdmeg, a Besztercebánya megyében élő magyarokat nem veszélyezteti egy szökésben levő bűnöző? Attól, hogy szlovák vidékről szökött meg, másnap már Ipolynyéken lehet.)

Szóval, az emberek, akikkel beszélgettem, hajlamosak a Černák-ügyre úgy tekinteni, mint egy szlovák maffiaügyre, ennek függvényében nem is érdekli őket annyira. Legalább párszáz olvasómnak szeretném elmondani, hogy Miki komolyan beleszólt az általunk ismert magyar vonatkozású maffiaügyekbe, keleten és délen egyaránt. Ha arra a kérdésre keressük a választ, ki az, aki vigyázzba állította, és 5 millió koronára megbüntette a Papa Joeként megyeszerte rettegett Pápay Tibort, aki akkora menő volt, hogy a nyílt utcán gázolta el riválisát, és még át is tolatott rajta? - a válasz nem az, hogy ááááááááááá, ilyen ember nincs is, hanem az: a kedden életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt Mikuláš Černák volt az.

Mikuláš Černák nagy stratéga volt. Az egykori buszsofőrből lett don ismerte és alkalmazta az oszd meg és uralkodj elvét.

Vadkelet leigázása
A királyhelmeci és nagykaposi olvasók még emlékezhetnek Tóth Gyula (Gyuszi), és Muszka Péter nevére, noha az égbe rapid módon történő távozásuk már régen, még a vadmečiarizmus alatt történt.

Mivel a felvidéki magyarság egy kis közösség, és úgyis mindenkiről minden kiderül, elöljáróban szögezzük le, hogy Tóth Gyula e sorok írójának távoli rokona, de tekintve, hogy nem ismertem őt, ez semmiképp nem befolyásol abban, amit írok.

Tóth Gyula privatizált Helmecen egy kocsmát, ez lett a főhadiszállása, és Panda CBS (akkor még nem SBS-nek hívták, hanem civilno-bezpečnosťná službának) székhelye is. Mintegy egy év alatt száz egybenyakú legényt sikerült összetoboroznia, köztük volt rendőröket is. A városban és környékén mindent a Panda védett, ez azt jelentette, hogy minden vállalkozó, aki féltette az ingatlanját, és/vagy testi épségét, az nekik fizetett védelmi pénzt.

Tóth Gyula Pandája város volt a városban. Egy alkalommal felvette stoppoló unokatestvéremet is, aki majd összefosta magát, mikor a hatalmas fekete autó megállt neki, Gyulával, és két "pandáccsal", de nem merte azt mondani, hogy nem száll be. Elvitték őt az albérlete elé, ám közben Gyula egy nagyobb csoport cigányt látott közlekedni az utcán. Nagyobb csoportot annál, amit ő engedélyezett. Gyula ugyanis szétbaszott a helyi, ukrán alkohol- és cigarettacsempészetet előtte uraló magyar és gálszécsi szlovák cigány klánok között is. Meghagyta nekik, hogy ötösnél nagyobb csoportban nem járhatnak az utcán. Mintha a halára vált unokatesóm ott sem lett volna, azt mondta a sofőrjének, hogy: ha leraktátok a kocsit, ezeket rendezzétek el.

Tóth Gyula emberei éjszaka igazoltatták a városon áthaladó idegen rendszámú autókat, és aki nem tudott hitelt érdemlő magyarázattal szolgálni arra, hogy mit csinál ott, azt megverték.

Tóth Gyula 1997. május 20-án halt meg. Előtte már egyszer kergették őt az ukránok Helmecen. Ez volt az első szlovákiai reality show, nem a Big Brother. Aki járt már Királyhelmecen, az tudja, mi az a Furcsa. Egy teraszosan épített lakótelep, ahonnan teraszos jellege miatt nagyon jó a kilátás. Itt hajtották Gyuláékat, fényes délután, lövöldözve az autók és a szeméttárolók között. A rendőrség valahogy nem szállt ki, viszont az egész lakótelep az ablakból nézte, hogy mi történik.

Tóth Gyula autója mellett egy Ladát robbantottak fel, amelynek az ajtajában volt a robbanószerkezet, szögekkel és csavarokkal fokozva a hatást. A bombát távirányítással robbantotta fel Jano Šovčík, a szlovák alvilág közismert bérgyilkosa, akit Tichá smrť néven emlegetnek - Lojzo Čistič és Jozef Roháč kaliberű bérgyilkos (volt).

És hogy kerül a képbe Miki? A bombát a jelenleg legkörözöttebb szlovák bűnöző, a spanyol tengerpartot a szlovák zsandárok töketlensége miatt a csajával és gyermekével zavartalanul élvező Karol Mello, testévre, Ivan Mello, a kassai szervezett bűnözés jól ismert arca, Szatmáry Karcsi, és a már említett Csendes Halál dobta össze, történetesen Černák garázsában.

Černák úgy mozgatta a szálakat, hogy a hirtelen vezér nélkül maradt pandások azt hitték, főnökük nagykaposi riválisa, Muszka Péter rendelte meg a robbantást. Tóth temetésén a sír fölött bosszút esküdtek a bikanyakúak, és Muszka Péter napjai meg voltak számlálva. Csoportosan támadták hosszú fekete kocsisorokban Kapost, bementek a Muszka-érdekeltségű kocsmákba, és azt kiabálták: Muszka halott. Az ítéletet egy hónapnál kevesebb idő alatt végre is hajtották. Muszka holttestét a Liptószentmiklósi járásban találták meg. Nem ott ölték meg, csak odavitték, hogy akadályozzák a nyomozást.

A két kapitány nélkül maradt sereg aztán behódolt Mikuláš Černáknak. Később az uralmat - Černák helytartójaként - a hidasi gyermekgyilkosságból ismert, nem jogerősen szintén életfogytra ítélt Branislav Adamčo - ahogy a helyiek nevezték, az Adamčo-fiú - vette át. Most, hogy ő, Nikola Pajdics és Balogh "Jotyu" József az állam vendégszeretetét élvezik, nem tudom, aktuálisan ki az úr arrafelé.

Černák és Dunaszerdahely
Az Eperjesi Járásbíróság bűnösnek találta Mikuláš Černákot Sipos Milán és Potasch Emil meggyilkolásában. Van-e, ki e nevet nem ismeri, tehetném fel a kérdést dunaszerdahelyi olvasóimnak... Hát persze, Sipos Milánt, az egykori birkozóedzőt mindenki ismeri, hisz ő, és izomagyú legényei kezdték a maffkodást a régióban, de hogy a nem birkózó, erőszakos bűncselekmények miatt elítélt Pápay, aki annyira lecsúszott egzisztencia volt, hogy a börtön után még laknia sem volt hol, átveszi a helyét, eltöri a kezét, majd megöleti Černákkal, azt senki sem gondolta volna.

A Pápay-klán 49 vállalkozástól szedett védelmi pénzt fénykorában a könyvelésük alapján.

Hol is kezdjük, igazából vagy könyvet kellene erről írni, vagy megvárni, míg Jaroslav Spišiak megjelenteti az emlékiratait.

Szorítkozzunk a tényekre. Siposék pénztárosa a Keco becenevű Kovács Tibor volt, aki egy péncélajtós, rácsos házban lakott, és a "családból" csak öt embernek volt szabad bejárása hozzá.
Egy nap felhívta őt Kis Cine, akinek a fejét a virágtartóban találták meg - de ez még akkor volt, amikor a nyakán volt neki, hogy megy hozzá, engedje őt be. Nem tudták, hogy két kapura játszik, és a Pápay-csapatnak elkötelezettebb. Kovács felhívta Sátor Lajost, hogy mi a faszt csináljon, Lajos azt mondta, semmit, ő majd megy, és elrendezi. Kovács nem fogadta meg a tanácsát, és kinyitotta az ajtót. Ám Kis Cine mögött ott állt Csémi Mihály, aki rögvest bele is lőtt egy tárat.

Csémi Černák seregében végezte, beceneve Mišo Maďar volt, és összekötőként szolgált Pápay és Miki között.

Sipos akkor követett el hibát, amikor Kis Cinét nem büntette meg azért, mert vállon lőtte a később a garázssoron géppisztolysorozattal kivégzett Vida Tamást, a legnagyobb szlovákiai magyar olajszőkítőt, a szerdahelyi maffia közgazdászát, aki Szemion Mogiljeviccsel, Szeva bával is tartotta a kapcsolatot. Akkor egy ejnye-bejnyével megúszta, és ez lett belőle.

Később, mikor Pápay már nagyon nyeregben volt, saját biliárdszalonjában eltörette Sipos kezét, Szerencsésre, Sátorra és Szamaránszkyra pedig az Écsi Béla vezette csapat lőtt rá. Szerencsés és Szamaránszky megsérült.

Trencsénbe, majd Magyarországra menekültek. Innen tervezték az ellentámadást. Sipos tudta, hogy egykori birkózótanítványa, Csémi Mihály Černáknak dolgozik.
Azt nem tudta a magyarországi száműzetésben a realitásérzéket némileg elvesztett, és rosszul tájékozott/tájékoztatott egykori boss, hogy volt tanítványa ölte meg a pénztárosát, csak Kis Cine szerepéről tudott az esetben. Ezért Csémit kérte meg, hogy közvetítsen neki egy találkozót Černákkal. Csémi azonban elárulta őt, az Security 3 irodájában Černák mellett Pápay is várta egykori főnökét. A bíróság szerint Černák ölte meg őket. Ő maga azt vallotta, hogy már halottak voltak, mikor az irodájába ért. Mindenesetre Pápaynak ötmillió koronás pénzbírságot kellett fizetnie a nagyfőnöknek, azért, mert ennyi gondot okozott neki. Sipos, és sofőrje Potasch Emil holttestét 2005-ben találták meg, akkor, amikor Besztercebánya és Zsolna megyében részben Jaroslav Spišiaknak köszönhetően a "nagy ásatások" voltak. Akkoriban a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal egy közelebbről meg nem nevezetett "bűnbánó" vallomásának köszönhetően több hullát is kiásott. Ezek a hullák tanúskodtak Černák ellen.

Egy gyors epilógus:
Kis Cine nem volt egy jellemóriás. Amikor Sátorék megkeresték, hogy vagy ő hal meg, vagy Csémi, az utóbbit választotta. Sipos elárulójával géppisztolysorozat végzett Dunaszerdahelyen. Kedves katonája holttestét Miki Černák is lejött megnézni, holott 1 négyzetméterre 10 rendőr is jutott.
Kiscinét elvitték a nagyszombati rendőrök. Ám pechjére ezek álrendőrök voltak, Peter Havaši (ma már ő sincs köztünk) emberei, és elvesztette a fejét.
Aztán volt a tízes gyilkosság, ezt már a kisgyerekek is tudják, hisz a Miletič-piacon meg lehetett venni DVD-n.

A kártyaszalonból Écsi Béla valahogy korábban távozott. 2003 márciusában Vereknyén lelőtték a sofőrjét, ő maga pedig eltűnt.

Eltűntek a Raisz-fiúk is, akik a régi csallóközi úton vaskereszttel gyászolt Szamaránszky "Paprika" Árpáddal egyetemben a Fontánáért a törvényszék elé álltak, sikertelenül.

Sátor Lajos családjával Budapesten él. Kedves magyar rendőr bácsik, ha véletlenül olvassátok ezt a blogot, valamit megpróbálhatnátok tenni.

Ma megint a Ctrl C + Ctrl V újságírás nyomora körül szeretnénk futni egy kört.

A klasszikus bűnügyi újságírás Szlovákiában jórészt haldokló, vagy legalábbis kiveszőfélben levő műfaj. Az elektronikus médiában már jórészt csak a Markíza Palbája mer belemenni a bűn határán levő esetekbe, a Reportéri post Kordam, és Nižňanskýval reménytelen. A Joj Krimi novinyje pedig javarészt közlekedési balesetekben és tilosban parkolásokban tobzódik, de hát Istenem, nem jut minden napra baltás gyilkosság.

A printben e műfajt pedig szinte kisajátította magának a bulvár. Az úgymond véleményformáló lapok mintha alantasnak éreznék a témát. (A nyomtatott sajtó hátránya, hogy a kiadó [a drága] mérvadó vizsgálatok híján nem tudja, hogy a nép valójában mit olvas az újságjában. Viszont a nyomtatott lapok internetes kiadásában nyomon követhető, hogy a bűnügyi cikkek ott is népszerűek. Bár kérdés, hogy a print és az online olvasótábora között mekkora az átfedés. Ezt megint csak kevesek tudják.)

Ennek persze számos oka van. A kumenizmusban nem volt bűnügyi  (és általában tényfeltáró) újságírás, tekintve, hogy bűnözésről nem nagyon lehetett beszélni. A tradíció szempontjából így a világháború előtti újságíráshoz kellett volna visszanyúlni. (Persze, itt – a szociban – is voltak azért gyöngyszemek, mint pl. R. Kaliský Vádlott, álljon fel! című munkája, egyébként a tiszteletreméltó Koncsol László fordításában.)

Ám a gyökértelenségnél sokkal nagyobb súllyal esik latba, hogy a bűnügyi újságírás drága műfaj. Korábban értekeztünk arról, hogy az alkalmazott újságírók fizetése, ha nem is mindenhol alacsony, de annyira semmiképp nem motiváló, hogy egy országos napilap regionális tudósítója azt kezdje vizsgálni, hogy a DS-001NK rendszámú Hummer miért parkolhat bárhol Nagymegyeren, pedig az igazán csak a jéghegy csúcsa. (A rendszám természetesen fiktív.) A szabadúszókat pedig teljesítményre fizetik, így nekik jobban megéri három érdektelen, lepedőnyi faszdmeg faluriportot leadni, mint a Hummert lesni és fotózni. Hogy az utóbbi társadalmi szempontból hasznos lenne? Lásd a rendőrös poszt végét.

A bűnügyi újságíráshoz rendőrségi kapcsolatok kellenek. Rendőrségi kapcsolatai az embernek úgy lesznek, hogy amikor kiszáll egy késelés helyszínére, ad 50 koronát a körzeti megbízottnak, hogy legközelebb a mentők előtt őt hívja. Szlovákia szerintem jelenleg legjobb bűnügyi újságírója a Nový časnál dolgozik – persze a Plus 7 dníben is vannak szépen teljesítő kollégák, egyiknek már a házát is megpróbálták felgyújtani, tehát biztos nem CSEMADOK-évfordulóról tudósított –, és ő is így kezdte. A 90-es évek elején ráadásul még a húszas is elég volt. És az akkori járőrökből már sokan magasabb beosztásban vannak. Az ember, akinek Olympos diktafonján piros matrica van, sokszor hamarabb ér ki egy lövöldözés helyszínére, mint a Joj. Pedig ez utóbbi sem ki összegeket fektet abba, hogy a nézőknek a napi véradagot megadja. De hát a személyes kapcsolatok a pénz felett állnak. A véleményformáló napilapok e tekintetben bénák vagy restek. És nincs fekete kasszájuk. Az újságíró meg nem fog a maga kis pénzéből még a rendőrnek is adni. A bajszos ember sem a sajátjából adta. Aztán a ligetfalui PMJ-cska alhadnagyának adott ötvenes valahogy átalakult a könyvelésben.

A legegyszerűbb falusi késelés, vagy átlag autógyújtogatás (ilyen naponta több is van) mögött is van valami, amit meg kellene mutatni, amiből sztori lehet. (Mert posztmodern ide vagy oda, a nép bizony szeret történeteket olvasni, pláne, ha még nem is hosszúak.) Ám az olvasó jobbára úgy kap rendőrségi jellegű híreket, hogy a lapok a hírügynökségek vagy a rendőrség nyomán közlik azokat. Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya, és az egyes kerületi főkapitányságok sajtóosztályai elkészítik a "zvodky"-t, amit aztán kibocsátanak a mediális térbe. A lapok meg leközlik, anélkül, hogy visszaellenőriznék. "Úgyis igaz, mer' a rendőrségtől van, nem?" (Ez a másik közkeletű tévedés az "úgyis igaz, mer' hírügynökségbe vót" mellett). Ám ezekbe nem az ügy real leírása kerül, hanem az, amit a zsandárok akarjanak, hogy tudjanak róla. Néha szándékosan színezett infók jönnek ki. Hisz jól is nézne ki a világ, ha Mariska néni otthon a faluban, vagy egy pozsonyi cégvezető éppen úgy ismerné egy sörétes puskás lövöldözés hátterét, ahogy az volt...

Hogy miért írtuk le mindezt? (Még a hírügynökségeknek is odabaszunk egyet.) A SITA ma 15:14-kor kiadott egy hírt. VEĽKÝ ŠARIŠ: Muža bili gumenými obuškami - ez a címe. Klasszikus bűnügyi hír: két ember gumibottal durván agyonvert egy 48 éves férfit, aki 8-10 héten belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.  A hírhez oda van írva, hogy az eperjesi rendőrségi szóvivő tájékoztatta őket. Azt nem írják oda, hogy a hírt ilyenkor még 50 másik címzett is megkapja, aki rajta van az egyébként nagyon kedves szóvivő nénik listáján. Ennyi a hír. Naponta van ilyen. Egy mínuszos.

A TASR-nél úgy tűnik, elaludtak, pedig Fečová néni listáján ők is szerepelnek. Ők csak 19:32-kor hozták a hírt. És mi kezdődik 19 órakor, gyerekek, hát persze, a Markíza híradó. A TASR-nél bizonyára bealudt a délutáni ügyeletes, hisz a hírt együtt kapták meg a másik hírügynökséggel, a Prešovský Korzárral stb., így csúnyán lenyúlták a legnézettebb kertévé hírét, a végére ui. odaírták, hogy "nem rendőrségi információk szerint egy magas beosztású adóhivatali tisztviselőről van szó". Ez az infó pedig a Markíza híradóban hangzott el, ami, tény és való, nem rendőrségi forrás. Mit tehet a SITA, hogy betegyen az ősi ellenségnek: kiadja monitorban, azaz sajtószemlében a Markíza-hírt, pár perccel a TASR után. Hadd lássák azok a gazdagok, akik mindkét ügynökséget előfizetik, hogy miről is van szó itt.

Erről, és persze a saját nyomorukról. A SITA, ami egy hír-ügynökség (szándékosan írtuk így, hogy mindkét szót hangsúlyozzuk), beérte azzal, hogy kiadta, amit feldolgozva, megemésztve megkapott a rendőrségi szóvivőtől. Mert egy szlovák újságírónak ilyesmivel nem is kell dolgoznia. Bebassza, úgy ahogy kapta, jobb esetben a hibákat kijavítja, és a végére odaírja, hogy erről XY tájékoztatott bennünket. A helyi tudósítójukat nem küldték ki a helyszínre, hogy Ferko, menjél, nézd mán’ meg, hogy ez az ember, akit két álarcos faszi agyonvert, az a helyi olajszőkítő-e, netán az adóhivatalnál valaki, tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, vagy egy szexmasina, akit utolért egy féltékeny férj bosszúja. Mert kazánházi fűtőket és statisztikai hivatali matematikusokat a legritkább esetben bántalmaznak álarcos elkövetők gumibottal. A Markíza csak annyit csinált, ami minden tisztességes újságíró dolga: elmozdult az íróasztal mellől, kiszállt a helyszínre, és ott nézett utána a dolgoknak. Így lett a mínuszos hírből valami. Csak hát venni kellett a fáradságot. Jobb bele sem gondolni, hogy naponta hány sztori sikkad el hasonlóképpen.