tg-ltatsthtetet-06-01

Kedden egy érdekes közvélemény-kutatást tettek közzé. (Még az elején jelzem, hogy az egyébként reprezentatív felmérést a védelmi minisztérium egyik háttérintézménye végezte, ez némiképp árnyalja a témát.) A válaszadóknak felsoroltak 14 szervezetet/közjogi funkciót, és választaniuk kellett, ezek közül melyik élvezi leginkább a bizalmukat. A választék a következő volt: kormány, önkormányzat, alkotmánybíróság, rendőrség, ügyészség, bíróság, szakszervezet, tűzoltóság, hadsereg, védelmi minisztérium, parlament, egyházak, belügy, köztársasági elnök.

Az utolsó előtti helyen az ügyészség végzett. Ez nem csoda. Az átlagemberek túlnyomó többségének fogalma sincs, mi az ügyészség feladata és szerepe egy ilyen-olyan peres eljárás során. Arról, hogy rengeteg ügyész becsületesen végzi a munkáját, ritkán érkezik hír, arról viszont igen, hogy amikor Pázmányról volt szó, akkor egy óra alatt elkészült az ügyészi állásfoglalás, vagy hogy Malina Hedvig ügyét ezek fogják vissza (manifeszt módon, mert látens módon valszeg nem tudom, ki sziszeg a háttérben – a kifejezés megalkotásáért külön köszönet Tizedes blogger kollégának) már 3 éve...

Az, hogy a bíróság miért végzett a tökutolsó helyen - a lakosság csupán 31 százalékának bizalmát élvezi, ami siralmas - egyértelmű. Az ombudsmani jelentés minden évben megjegyzi, hogy a jogok betartásának számonkérhetősége borzalmas szinten van az országban, és nagyon gyakori az időhúzás a testületek részéről. Vannak olyan elrettentő esetek is, hogy a gyerek már felnőtt, mire megítélték a gyerektartást. Vagy az évtizedekig húzódó örökösödési perek, melyek alatt a "színesfémtolvajok" szétlopják az örökség tárgyát... És akkor még nem is beszéltünk a "komoly" ügyekről (ez alatt most a nagy, drasztikus bűnügyeket értem, természetesen egy gyermekével egyedül maradt nőnek az is nagyon komoly ügy, ha nem kap gyerektartást 18, vagy akár „csak” egy évig.). A bíróságnak Szlovákiában semmilyen tekintélye nincs, tanúk és szabadlábon védekező vádlottak tömkelege nem jár el a tárgyalásokra, és a jogrend annyi kibúvót tesz lehetővé a vádlottak és ügyvédeik számára, hogy az már kutyakomédiába fullasztja az igazságszolgáltatást, lásd BMG-ügy, ahol felváltva betegedtek meg a vádlottak és a védők, hónapokon át.
Ugyancsak érthetetlenek és indokolatlanok az egyes tárgyalások közötti irdatlan szünetek. Péládul a vécéablakos Červenka ügyében tárgyaltak áprilisban egyszer, májusban egyszer, és legközelebb szeptemberben fognak. Tessék mondani, bíró urak, negyedéven át mit csinálnak? Ez főként akkor kínos, ha a vádlott vizsgálatiban van, és ott esetleg még análisan is inzultálják. Szóval a Jóisten mentsen meg bárkit is attól - főként gazdasági és vagyonjogi ügyekben -, hogy szlovák bíróságon kelljen érvényesítenie az igazát.

A szakszervezetek 33,6-tal hátulról a harmadikok, ők a jelenlegi kormány hímvesszején lovagolnak, illetve magashegyi rektális túrákat tesznek Ficónál, így rájuk kár a szót vesztegetni.

A nem újságíró is könnyedén azonosulhat azzal, hogy a parlament csak 39,7, a rendőrség pedig csak 42,1 százalékos bizalmat kapott. Az eredmény - megint csak hangsúlyozzuk - nem az egyes személyek munkájának, hanem a testületnek szól. És bár mindkettő végez komoly munkát is, az imidzsükhöz képest még ez a helyezés is túl jó.

Az Alkotmánybíróság a 6. helyen végzett. De a felmérés még a Speciális Bíróságot felszámoló határozat előtt végezték, így az eredmény ma valszeg más lenne.

Na de nézzük a listát:
államfő 62,2
önkormányzat 54,7
Alkotmánybíróság 53
egyházak 52,4
belügyminisztérium 49,1
kormány 48,1
rendőrség 42,1
parlament 39,7
szakszervezetek 33,6
ügyészség 32,8
bíróságok 31

És akkor jöjjön a TOP3:
3. védelmi ministry 66,7 - nos, ezt nem igazán értem, főképp emiatt vannak kétségeim a felmérést illetően. Mert tanítóból sokkal több van, mint katonából, ilyen alapon az oktatási tárca is lehetne itt, de hát azt nem vették fel a listára...

2. hadsereg 81,9 - itt a válasz egyértelmű: a sereg ilyen nagy monolitikus struktúra. A kívülálló nem igazán tud róla semmit. Nem tudja, hogy a minisztérium cégeinek nagy része veszteséges, mert kilopják belőlük a pénzt, az állam meg pótolja. Nem tudja, hogy az Aligátor nevű harcjárműbe a piaci ár többszöröséért vettek váltókat. A botrányaik is a fegyveresektől őrzött objektumok falai között maradnak. Ma gyakorlatilag az ember akkor kerül kapcsolatba a hadsereggel helyőrséggel rendelkező városokon kívül, ha a Katonai Erdők Állami Vállalat területére lép illetéktelenül, és ezért a katonai rendőrség megbírságolja 10-20 euróra. Mivel azonban ma már alig túrázik valaki, ez ilyenek száma csekély. Csak azt tudjuk, hogy a hadsereg van. Tulajdonképpen nem csinálnak semmit, de azt jól. Ezért a bizalom.

És a csúcson a tűzoltók végeztek. 94,2 százalékunk számára ők a legmegbízhatóbb testület. Ezen csak azok lepődnek meg, akik még sosem látták ezt a felmérést, és ezen a blogon olvasnak róla először. Hazánkban (izé, szóval itt, Szlovákiában) évek óta a lánglovagokat tartják a legmegbízhatóbbnak.

2004-ben, amikor egy lap belpol rovatának munkatársaként nekem kellett megkérdeznem Oto Paluš tábornok akkori országos tűzoltóparancsnokot, miben rejlik a sikerük titka, szóvivője útján ezt üzente: "tűzoltók sikerének titkát elsősorban mindennapos, kemény mentőmunkájukban látja, melynek során saját életük kockáztatásával mentik meg másokét, de ha kell, állatokat, gazdasági vagyont is, legyen szó tűzről, árvízről vagy bármilyen más elemi csapásról. Köszönjük a bizalmat, a tűzoltók továbbra is kitartóan fogják szolgálni a lakosságot, noha bérezésük messze nincs összhangban az európai normákkal".

Természetesen jó lenne, ha nem a védelmi tárca, hanem mondjuk a stathiv készítene valami hasonlót, sokkal több intézmény bevonásával, mint pl. 2004-ben. Érdekességképp: akkor a 90 százalékos tűzoltókat a Szlovák Rádió követte (78), és a katonák 74-gyel álltak a harmadik helyen:). Mindannyiunk érdeke lenne, hogy a bíróság és az ügyészség elhagyja a lista farkát.

Nos, ma van a nemzetközi sajtószabadság napja.
Hat ország írott és elektronikus sajtójának képviselői vitatták meg április 24-én Ungváron a kisebbségben működő média gondjait és vázoltak fel cselekvési tervet, amely a kiadványok anyagi helyzetének javításával és a nemzetrészek közötti sajtóinformáció-cserével foglalkozik.
A Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetsége (MÚKSZ) által szervezett, az ungvári egyetem Hungarológiai Központjában megtartott tanácskozás mintegy harminc határon túli és anyaországi résztvevője egyetértett abban, hogy a kisebbségi régiókban működő sajtónak meghatározó szerepet kell betöltenie a nemzeti kultúra és értékek közvetítésében, a minőségi újságírás megőrzésében és a közszolgálatiság fenntartásában.

A kisebbségi magyar médiumok és az anyaországi szakmai szervezetek képviselői támogatták azt a javaslatot, amely szerint el kell kezdeni a lobbizást Brüsszelben annak érdekében, hogy az Európai Unió biztosítson forrást az általában anyagi nehézségekkel küszködő kisebbségi sajtó támogatására, lehetővé téve egyebek mellett az orgánumoknak a politikától való függetlenedését is. A fórumon elhangzott, hogy nyomtatott vagy internetes formában létre kell hozni egy negyed- vagy félévente megjelenő időszaki kiadványt, amelyben mindegyik határon túli régió sajtója megjelenési felülethez jutna.

A cikk az eredeti helyen folytatódik tovább.

Mindig is foglalkoztatott, halálosan túlelektronizált korunkban mi történik elektronikus tartalmainkkal, miután távoztunk ez árnyékvilágból az örök vadászmezőkre. Megdöglik a tevénk a Teveklubban, iwiw és MyVIP adatlapjainkon hiába kattintanak be ismerősnek. Töröljék-e azt élő rokonaink? Vagy tegyenek oda egy ilyen "disclaimert", mint egy sajnos, nagyon fiatalon elhunyt ismerősöm édesanyja tette: "Üzenem, minden kedves barátnak, ismerősnek, akik még ezután jelentkeznek, hogy P. Zs. P. 2004. márc. 27-én tragikus hirtelenséggel elhunyt.
/P. Á., az édesanyja/"

Mi lesz egy halott ember blogjával? Igen, Eduardo, rád gondolok, aki április 16-án még posztoltál a temerini fiúk ügyéről, melyet szíveden viseltél, utána pár órával pedig alsógatyában lőttek le, ahogy a képeken láttam, hátulról.
Azelőtt csak olykor-olykor néztem rá a blogspoton írt blogjára, mert hát mégiscsak egy intézmény volt, de múlt csütörtök óta minden nap megnézem, történik-e vele valami. Tudt/ja-e valaki a jelszavát? Ha igen, kitesz-e egy gyertyát, mondván:  ez már nem fog frissülni? Kitegyen-e?

Eduardo Rózsa Florest, vagy Rózsa Flores Eudardót nem ismertem személyesen, de olvastam két könyvét, a Mocskos háború című kvázi dokuját, és a Hűség című verseskötetét. Ama bizonyos dél-magyarországi nagyváros egyetemi könyvtárában megvoltak, és hát az ember nem Scienecia Sacrát olvas mindig... Ráadásul a Mocskos háború nagyon is jó könyv. A Hűség egyik versét pedig úgy fejezi be, hogy (sajnos, nem tudom pontosan idézni emlékezetből) x hónapja már csak a puskájával alszik.

Múlt csütörtökön már lejárt a műszakom, de utána egy technikailag széteső webkonfon voltam, és bele-belenéztem a hírekbe. Szakmai ártalom. Az MTI-ben láttam, hogy magyarok bolíviai lelövéséről adtak ki egy gyorshírt. Megdöbbenésem másnap annál nagyobb volt, mikor egyértelműen kiadták, hogy Rózsa Flores Eduardo volt az egyik áldozat. Aztán megnéztem a bolíviai tévé minden kétséget kizáró felvételét is, melyen ott volt vérbe fagyva.

Számomra már az is furcsa volt, hogy a Laude Könyvkiadó szerző nélküli (szerző számára nem vállalható?) trashkönyvébe, A világ legnagyobb terroristái címűbe is bekerült, Jacques Vergès és Abu Nidal közé. Mindössze egy oldalt kapott, sok valótlansággal. Már akkor sem értettem, mit keres abban a könyvben összefűzött papírlaphalmazban, hiszen nem terrorista, hanem "az ember, aki védte Szentlászlót".

A híreket mindenki elolvashatja a hírportálokon, Gabriel García Márquez  nyelvét beszélők előnyben, mert ők azokat is el tudják olvasni, amiket én nem. Egy héttel a bolíviai kommandósakció után már elég sokat tudunk, persze, messze nem eleget. De azt egybehangzóan állítják a hírügynökségek, hogy nem volt tűzharc, mert a másik félnél nem voltak fegyverek.

Az m1 kedd este bemutatta a Kepes Andrásnak elmondott kvázi végrendeletét. Ebből az derült ki: azért utazott vissza szülőhazájába, hogy Santa Cruz tartomány védelmét megszervezze.

Eduardo idealista volt, és ideáljaiért kész volt az életével fizetni.

Magyarosi Árpáddal és Michael Dwyerrel együtt nyugodj békében.