tg-ltatsthtetet-06-01

Ha egy pillanatra elvonatkoztatunk Ivan Gašparovičtól, némi pátosszal azt mondhatjuk, hogy a köztársaságielnök-választást az internet nyerte. Vidékünkön még soha nem volt ilyen élénk, a hivatalos információs csatornákon túlmenő társadalmi aktivitás politikai kérdésekben. Volt itt támogató polgári kampány, rajongói csoportok a Facebookon, megszámlálhatatlan mennyiségű kommentár, és végtelen viták minden sarkon. Az elmúlt napok leglényegesebb témája a személyes álláspontok kinyilvánítása volt, ezért a szlovák netet blogtömegek borították el. A sme.sk-n szinte lapáttal pakolták őket, és a könnyebb tájékozódás végett többször készítettek reprezentatív válogatást a véleménytömegből.

Ha visszatekintünk erre az internetes véleményoffenzívára, adódik a kérdés: meglátszott-e ennek eredménye a választásokon? Az empirikus adatok itt valószínűleg nem segítenek. A választási részvétel volt már magasabb az internet (h)őskorában is, és a közösségi hálózatokon az egyes jelölteket támogatók számának összevetése a ténylegesen leadott szavazatokkal sem vezet sehova.

A válasz keresése során Gabriel Šípoš médiaelemző véleményével is inspirálódhatunk, aki a második választási éjszakán a provokatív: "Az újságírók befolyásolták a választást! Szerencsére" címmel közölt cikket. Šípoš itt tárgyilagos és pragmatikus elméletet ad elő az újságírói "befolyásolásról". Tekintve, hogy a politikai ma kizárólag a médiákban történik, az általuk való tájékozódás nemhogy negatívum, de szükségszerűség. Továbbá a sajtó feladata nemcsak az, hogy lefilmezze a nyakkendőket, hanem annak megállapítása is, hogy a jelöltek mikor hazudnak, mikor vezetnek félre, és mikor állítanak féligazságokat. Ebben áll az elvárt újságírói "befolyás", amellyel az újságírók   köztársaságielnök-választás során is éltek.

És éppen ez az a pont, ahol a népes bloggermenet határai húzódnak. Az internetes hobbiírók közül az elmúlt hetekben senki sem járt sajtótájékoztatóról sajtótájékoztatóra, és nem dugott mikrofont a politikusok orra alá, kellemetlen kérdésekkel. Egy blogger sem keresett és tanulmányozott bizonyító érvényű anyagokat, és nem keresett egyenetlenségeket az elnöki megnyilvánulásokban. Ez továbbra is kizárólag újságírói terep, amelyen a szabadidős szómestereknek nincs idejük futkosni.

A polgári újságírók a sajtóműfajok palettájáról kizárólag a véleményműfajokat tették magukévá. A legtöbb blogger ex post glosszaíró, aki nem állít elő új információt, ellenkezőleg, az elérhető médiatartalmat használja fel ugródeszkaként a saját következtetések levonásához. Ahogy Geert Lovink médiaelelmző állítja, a bloggerek nem dolgoznak aktívan a nap témáján, csak nézik azt. Lovink gyűlölködés és az olcsó botránykeltés szándéka nélkül tárja fel a blogolás nihilista vonásait. Véleménye szerint ez épp a klasszikus médiával való konfrontáció során jelenik meg. Míg a nagy médiák az általános témákra hívják fel a publikum figyelmét, a blogoszféra szétveri a közösségi platformot, és az egyéni hangok káoszába veszik.

A bloggerek faszgyarekek. Fel tudják turbózni a vitákat, küzdenek a véleményükért, és új horizontokat tárnak fel. Néha ékesszólóbb módon fejezik ki magukat, mint hivatásos kollégáik. Gond akkor lesz, ha a gondolati hátteret biztosító újságírók nem fogják győzni a munkát. Ez a félelem hatja át Šípoš szövegét is, amelyben a szerző arra panaszkodik, hogy a választások előestéjén a sajtó nem érdeklődött erről meg erről meg erről, s így a nyilvánosság nem tudott meg lényeges dolgokat. Ami a mi viszonyaik között a következetlenség eredményének hathat, az az óceánon túl egyértelmű sztori. Minden héten legalább egy lap lehúzza a rolót, a szerencsésebb kiadók csak a leépítés mellett döntenek.

A növekvő bloggerközösség bizonyára örömmel tölti el az amerikaiakat is, de sovány vigasz, ha az elvérző sajtóra tekintünk. Azt, hogy kiknek van befolyása a közélet dolgaira, Paul Star sokat kommentelt "Goodbye to the Age of Newspapers (Hello to a New Era of Corruption)" című cikke is jelzi.  Nem kell lefordítani a címet, sem alaposabban tanulmányozni a  kilencoldalas értekezést ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljon, miről is van szó. A bloggerek élesre fent billentyűzetű, milliós hadserege, és az internet szuperdemokratikus vitatere sem ingatta meg a szerző abbéli meggyőződését, hogy az újságok háttérbe szorulásával egy pótolhatatlan ellenőrzési mechanizmus veszik el.

A Princentoni Egyetem kutató sem számoltak a bloggerek és az internetes viták lehetséges befolyásával, mikor azt tanulmányozták, hogyan fog hatni az újságok megszűnése a politikai öntudatra és az állampolgárok elkötelezettségére. Tanulmányukból kiderül, hogy Cincinnatiben a helyi napilap megszűnése után csökkent a választók száma, és a hivatalban levőkkel szemben kevesebb ellenjelölt indult. Ez végső soron növelte a hivatalban levők esélyét funkciójuk megtartására.

Hogy mindez milyen mértékben felel meg a szlovákiai valóságnak, és hogyan fog hatni az egy év múlva esedékes parlamenti választások, és a következő köztársaságielnök-választás során, az további cikkek témája lesz. Remélhetőleg valamikor megírja egy újságíró. A bloggereknek nem lesz rá idejük.

--------------------------------------------------------------------
Ezt a cikket nem én írtam, hanem Patrik Garaj, a www.medialne.sk munkatársa. Köszönöm, hogy hozzájárult a lefordításához és a blogomon való közzétételéhez. Az eredeti cikk itt olvasható: http://medialne.etrend.sk/internet/clanok.php?clanok=7348.

Biztos mindenki regisztrálta Robert Fico hétfői villanását, ha nem, türelmesen nézze meg a felvételt itt.
 Fico elvtárs még vasárnap Prágából megüzente, hogy ostorozni fogja a sajtót, s mint szavatartó államférfi, ekként is cselekedett. Hétfőn 17 órára, hogy a lapzárták végett a nyomtatott sajtó dolgát minél inkább megnehezítse, sajtótájékoztatót hívott össze, és egyebek mellett még egyszer elítélte - ki nem mondva - a HN-t, mivel az interjút közölt Toroczkaival. (A jelenségre magunk is felhívtuk a figyelmet korábban itt.)

Úgy tűnik, mégsem nyerte meg a választást olyan kényelmesen Robertko, ahogy azt addig gondolta. Folytatnia kell a sajtó ostorozását, hisz a Smer- és az SNS-szavazó is olvas újságot, néz tévét. Fico kedvelt bon mot-ja, hogy a nyomtatott sajtót senki nem olvassa. Ehhez képest januárban naponta eladtak 363 099 napilapot (és ez csak az országos, a Korzár nincs benne). Hát valaki csak olvassa ezeket, mert annyi burgonya még Szlovákiában sem terem, hogy mindenki csak azért vásárolná, hogy legyen mire krumplit pucolni. Biztos vannak köztük Smer szavazók is.

Az egész szituáció paradox - ahhoz ui., hogy a választóhoz eljusson a sajtóostorzása, a sajtóban kell ostoroznia a sajtót. Viszont az olvasó valamelyest szimpatizál a lappal, ha megveszi, ha pénzt ad érte. Így az eszköz visszafelé is elsülhet.

Egyébként meggyőződésem, hogy a kormányfő és a média harca a sajtómunkásokon és családtagjaikon túl a nagy nyilvánosságot nem érdekli. És demokratikus viszonyok közt politikus és sajtó harcából az előbbi ritkán szokott jól kijönni.