tg-ltatsthtetet-06-01

Eddig nem sokat hallhattunk Balog Zoltánról. Ma viszont a Fidesz politikusa (egyébként református lelkész) megmutatta, mekkora egy nagy barom. Magyar szürkemarha. (Az alaphírt már mindenki ismeri, de aki nem, elolvashatja itt vagy itt vagy itt , és még sok helyen.)
Balog úr, afelől nincs vitánk, hogy ami Dunaszerdahelyen történt, az mi volt: nem sima szurkolóverés, hanem magyarverés. Az is rendben van, hogy ezt a dolgot rendezni kell, mert a pénteken Pozsonyba villámlátogató Draskovics Tibornak ez nem sikerült (de neki más sem, úgyhogy ez az információ nem releváns).

De kérdezem én magát, tiszteletes úr, az oktatási törvény vitája előtt egy nappal okos döntés-e megalázni a szlovák parlament emberjogi bizottságát? Ostoba arroganciával érdemes-e témát adni az összes esti híradónak, és minden holnap megjelenő szlovák lapnak? Akik aztán úgy kommunikálták/fogják kommunikálni ezt az egészet a szlovák nézők/olvasók felé, ahogy az történt: a magyar fél eltért a programtól.

Persze, önnek ez kurvára mindegy. Nem hallja a pozsonyi villamoson Novy cast olvasó kisnyugdíjastól, hogy: zase kurva madari. A maga öt gyermekének tankönyveiben senki nem akarja szlovákul írni a földrajzi neveket. Lát ön tovább a pártorránál, Balog úr?

Eddig nem sokat hallhattunk Balog Zoltánról. Ma viszont a Fidesz politikusa (egyébként református lelkész) megmutatta, mekkora egy nagy barom. Magyar szürkemarha. (Az alaphírt már mindenki ismeri, de aki nem, elolvashatja itt vagy itt vagy itt , és még sok helyen.)
Balog úr, afelől nincs vitánk, hogy ami Dunaszerdahelyen történt, az mi volt: nem sima szurkolóverés, hanem magyarverés. Az is rendben van, hogy ezt a dolgot rendezni kell, mert a pénteken Pozsonyba villámlátogató Draskovics Tibornak ez nem sikerült (de neki más sem, úgyhogy ez az információ nem releváns).

De kérdezem én magát, tiszteletes úr, az oktatási törvény vitája előtt egy nappal okos döntés-e megalázni a szlovák parlament emberjogi bizottságát? Ostoba arroganciával érdemes-e témát adni az összes esti híradónak, és minden holnap megjelenő szlovák lapnak? Akik aztán úgy kommunikálták/fogják kommunikálni ezt az egészet a szlovák nézők/olvasók felé, ahogy az történt: a magyar fél eltért a programtól.

Persze, önnek ez kurvára mindegy. Nem hallja a pozsonyi villamoson Novy cast olvasó kisnyugdíjastól, hogy: zase kurva madari. A maga öt gyermekének tankönyveiben senki nem akarja szlovákul írni a földrajzi neveket. Lát ön tovább a pártorránál, Balog úr?

Eddig nem sokat hallhattunk Balog Zoltánról. Ma viszont a Fidesz politikusa (egyébként református lelkész) megmutatta, mekkora egy nagy barom. Magyar szürkemarha. (Az alaphírt már mindenki ismeri, de aki nem, elolvashatja itt vagy itt vagy itt , és még sok helyen.)
Balog úr, afelől nincs vitánk, hogy ami Dunaszerdahelyen történt, az mi volt: nem sima szurkolóverés, hanem magyarverés. Az is rendben van, hogy ezt a dolgot rendezni kell, mert a pénteken Pozsonyba villámlátogató Draskovics Tibornak ez nem sikerült (de neki más sem, úgyhogy ez az információ nem releváns).

De kérdezem én magát, tiszteletes úr, az oktatási törvény vitája előtt egy nappal okos döntés-e megalázni a szlovák parlament emberjogi bizottságát? Ostoba arroganciával érdemes-e témát adni az összes esti híradónak, és minden holnap megjelenő szlovák lapnak? Akik aztán úgy kommunikálták/fogják kommunikálni ezt az egészet a szlovák nézők/olvasók felé, ahogy az történt: a magyar fél eltért a programtól.

Persze, önnek ez kurvára mindegy. Nem hallja a pozsonyi villamoson Novy cast olvasó kisnyugdíjastól, hogy: zase kurva madari. A maga öt gyermekének tankönyveiben senki nem akarja szlovákul írni a földrajzi neveket. Lát ön tovább a pártorránál, Balog úr?

Ma egy általam is kultivált napilapról megjelent írásokat szeretnék a köz figyelmébe ajánlani. Nos, valahonnan hallottam,  még decemberben, hogy január elejével megújul a Magyar Hírlap. Dizájnilag, úgy értem. A megújulás egy kicsit kitolódott. De hétfőtől…

Az oldaldobozban is szereplő Anonim Antagonisták ezt írták:
Most viszont újabb koncepcióváltás közeleg: hétfőtől 16 helyett 24 oldalon, több-nagyobb-színesebb képpel, a Széles Gábor szívéhez és főleg ambícióihoz közel álló vidékfejlesztési témákkal, továbbá természetvédelemmel és a konzervatív-polgári értékrenddel összeegyeztethető színes celebhírekkel (!) jelenik meg a Hírlap, változatlan stábbal, ami azért ígér néhány sajtótörténeti pillanatot.
A cikk az eredeti helyen folytatódik.

Ez az írás pedig a Figyelőben jelent meg.
Megint új koncepcióval próbálkozik a Széles Gábor érdekeltségébe tartozó Magyar Hírlap, miközben naponta termeli a milliós veszteséget.
Magyarország legdrágábban megvásárolt miniszteri székét foglalhatja majd el Széles Gábor, ha jelentkezését elfogadják, és valóban ilyen megbízatást kap egy következő Orbán-kormányban. A privatizáció során meggazdagodott nagyvállalkozó ugyanis – saját bevallása szerint – már legalább 3,5 milliárd forintot költött a Magyar Hírlapra (MH) és két kábeltévéjére (az Echóra és a Vitálra), amelyek 2005 óta egyetlen forint nyereséget sem termeltek.
Széles 2008 elején még úgy nyilatkozott a Heti Válasznak, hogy „nem azért vásároltam be magam a médiába, mert politikai ambícióim lennének”, ám tavaly év végén, az általa birtokolt Echo TV-nek adott, háromnegyedórás „évzáró” interjújában – amely azután a Magyar Hírlapban (MH) is megjelent –, kijelentette, hogy kész miniszterséget vállalni egy következő Orbán-kabinetben.
A cikk az eredeti helyen folytatódik.

Hát, majd meglátjuk.

Ma a "kárpátaljai magyar irodalom" blogját  szeretném népszerűsíteni. Azért élek ezzel a túlzó kifejezéssel, mert ha a HTM irodalomról van szó, akkor ukrajnai írót alig valaki tud mondani, a valamennyire tájékozottak viszont legalább Balla D. Károly nevét ismerik. Az Új Szó szombati számában a szerző arról vall, szükségből erényt kovácsolva hogyan lett "bősz blogger". Ahogy magam is írtam egy helyen, a HTM kifejezés a virtuális térben hála Istennek nehezen értelmezhető.

Lassan harminc éve végzek ilyen-olyan szerkesztői munkát. Gondoztam politikai napilap szépirodalmi publikációit, szerkesztettem antológiákat és tankönyveket, alapítottam két irodalmi folyóiratot, vezettem magánkiadót – de minden szerepem a gúzsba kötött táncoséhoz hasonlított. Saját elképzeléseim egyfelől és a többé-kevésbé mindig mostoha „körülmények” másfelől – ezek között egyensúlyoztam és kötöttem kompromisszumot napi rendszerességgel. A rendszerváltásig főként a politikai elvárások határoltak be, utána a gazdasági ellehetetlenülés. Illetve az is, hogy működésemet egy speciális nemzetiségi-kisebbségi kontextusba kellett helyeznem és (helybéli források híján) meg kellett felelnem a határon túli magyar kultúra anyaországi finanszírozását övező elvárásoknak. Minthogy erre kevéssé mutatkoztam alkalmasnak (és hajlandónak), felhagytam mindenfajta szerkesztői és kiadói munkámmal. Illetve dehogyis! Mire a „földi” körülmények számomra elfogadhatatlanná váltak, addigra már kis birtokot foglaltam magamnak az „égen”. Éppen akkor, amikor már nagyon elegem volt a pályázatokból és kuratóriumokból, a nyomdászokból, könyvelőkből és terjesztőkből, leginkább pedig abból, hogy az alig létező kárpátaljai magyar irodalom és kultúra támogathatóvá turbósítása lett üzemszerű napi feladatom. Hagytam hát a mosott ruhát másra, és nyűgeim nélkül felmentem nem is padlásra, hanem sokkal magasabbra, a világhálóra. Mivel megtanultam a webmesterség alapjait, a honlapalapításhoz nem volt szükségem se pályázatra, se nyomdászra, se terjesztőre. Görcseimtől az szabadított meg végleg, hogy megértettem: az interneten én nem vagyok határon túli, nem vagyok kisebbségi, senki nem ismeri el erényemül a sorsverést.

A cikk az eredeti helyen folytatódik.