tg-ltatsthtetet-06-01

Talán még emlékeznek kedves olvasóim, nem is olyan régen – január 14-én – ugyanezeken a hasábokon a kisebbségi nyelvtörvény jelen formájáról megállapítottuk, hogy az fogatlan, és néhány tagadhatatlan előnyét leszámítva, nem előíró jellege miatt körülbelül annyira hasznos, mint kandisznón a csöcs.

Azóta – tegnap – az új, a fennállón változtatni hivatott törvénytervezetet hivatalosan is bemutatta szülőatyja, Rudolf Chmel kisebbségi és emberjogi miniszterelnök-helyettes, és csakhamar eldől, csak tisztsége kisebbségi-e a kabineten belül, vagy a véleménye is. A tervezetre a koalíció eddig ugyanis nem adta áldását. Sőt, az eredetileg javasolt tízszázalékos hivatali nyelvhasználati küszöböt már az előzetes egyeztetések során sikerült „feldolgozniuk” 15-re. Tény, hogy ez is kevesebb, mint a jelenlegi húsz, tehát eredmény. Viszont ez a módosítás, ha minden igaz, kettővel növelné azoknak a településeknek a számát, ahol a magyart hivatalos nyelvként lehetne használni. Így a magyarok – akik valamennyi kisebbség közül a legtöbben szavaztak az együttműködést zászlajára tűző, a miniszterelnök-helyettest is delegáló pártra – a hivatali nyelvhasználat terén számszerűleg vajmi csekély előrelépésnek örülhetnek. Chmel szerint a küszöbcsökkentés legfőbb ellenzője a Kereszténydemokrata Mozgalom volt. A KDH nem először mutatta meg, hogy a keresztény identitás számukra másod- vagy sokadlagos a nemzeti identitás mellett. Kisebbségi kerékkötősdijük nem egyéb nacionalista szűkkeblűségnél, mert azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy eljárásuk az ország érdekét szolgálja. Csak nemzeti templomi orgonákra hangolt választói bázisuknak játszanak. Így csak támogatni lehet Rudolf Chmelt, aki kijelentette: a tárgyalások során a 15-ből már nem kívánnak tovább engedni. Azt csak remélni tudjuk, hogy az elszántság mellett valami egyéb is van a tarsolyukban a renitenskedő KDH-sok megregulázására (bár szomorú, hogy egy ilyen, nem ideológiai jellegű, azaz a politikai spektrumot nem a bal-jobb tengely mentén megosztó javaslat támogatását a hazai politikai kultúrában csak a kormányoldalon lehet keresni, és eleve elképzelhetetlen, hogy az ellenzék is támogathatná).

A magyar hivatali nyelvhasználat elhanyagolható léptékű emelkedése mellett a jogszabály legnagyobb hozadéka a szankciók bevezetése. Szükség van rájuk az egyenlőség látszatának fenntartásához, hisz „abban a másik” törvényben is vannak. De míg abban ott maradtak, hogy a többségi nyelvet védjék, addig a kisebbségi nyelvekről szólóba csak az első ilyen jellegű törvény elfogadása után 12 évvel kerültek be. Persze, a magyar nyelvhasználatot nemegy esetben saját kényelmességünk, és – magyar! – hivatalnokaink, önkormányzati dolgozóink restsége (is) korlátozza. Az előbbin csak magunk tudunk változtatni, a másikra meg ott lesz a törvény. Ha másképp nem megy...

Követhetsz  Twitteren is.

Csak a kisebbségi kompromisszum a jó kompromisszum – a Koalíciós Tanács keddi ülését követően biztosak lehetünk benne, hogy ezt még a koalíciós „jószlovákok” is így gondolják. Első körben a Kereszténydemokrata Mozgalom ellenállásán elbukott a Most-Híd javaslata a hivatalos nyelvhasználati küszöb 20-ról 10 százalékra való csökkentését illetően.

A Szabadság és Szolidaritás álláspontja – mint magyarkérdésekben korábban is – nem egyértelmű, az opportunista Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió pedig valószínűleg örül, hogy a kereszténydemokraták elviszik a balhét, és még legalább a hétvégéig várhatnak azzal, hogy terítsék lapjaikat; mindenesetre, ha Bugár Béla pártelnöknek tárgyalnia kell velük a javaslat támogatásáról, ez azt jelzi, ők sem lelkesednek feltétlenül koalíciós partnerük ötletéért. És jelenleg ők jelentik az alternatívát Ficóval, Slotával (Mečiarral?) szemben...
A Most-Híd egyelőre bizakodó, a törvényhozás márciusi ülésén már tárgyalni szeretnének a kisebbségi nyelvtörvényről, kérdés, hogy lesz-e hozzá politikai akarat. Mint a nyelvtörvény módosítása kapcsán az álláspontját négyszer megváltoztató párt elnökétől, Bugár Bélától megtudtuk, akkor nem volt; s az elért eredményt igyekeztek sikerként kommunikálni, feledve a választások előtti-körüli legényes hetykeségüket, mely szerint csak a bírságok eltörlése az elfogadható megoldás. Végül – a Nemzeti Színház előadásának szünetében – nekik kellett visszakozniuk, az egyeztetés, a kompromisszumkészség, így a demokrácia diadalaként prezentálva a megegyezést, és a bírságokat.
A (rendszerváltás óta hozott számtalan) kisebbségi kompromisszum után most többségi kompromisszumra lenne szükség, ráadásul egy szimbolikus jelentőségű törvény esetében, mellyel a szlovákok nem vesztenének semmit. A nyelvhasználati küszöb persze jó, hogy van, ami a hivatali írásbeli érintkezést, az utcanévtáblákat, az önkormányzati ülések nyelvét stb. illeti, ugyanakkor tipikus szlovákiai félmegoldás, mert az erről szóló törvény egy más helyen azt is kimondja, hogy az állam- vagy közigazgatási dolgozó nem köteles ismerni a kisebbségi nyelvet, és nem úgy tűnik, hogy ezen változtatni kívánnának. Azaz a kisebbséginek vagy szerencséje van, és olyan hivatalnokra akad, aki ismeri a kisebbségi nyelvet, vagy – küszöb ide vagy oda – beszélhet szlovákul.
A Most-Híd kisebbségi kérdésekben eddig elért eredményeit látva jogosan lehetnek kétségeink Rudolf Chmel kétoldalú tárgyalásainak sikerét illetően. Félő, hogy a koalíciós „jószlovákok” sem fogják (akarni) megérteni, miről szól a nyelvhasználati küszöb intézménye, vagy ha igen, akkor sem fogják támogatni, azt gondolva: kompromisszumot kötni a kisebbségeknek kell.

Az idei önkormányzati választás kampányáról már sokan sokat mondtak. Kiemelném Szótlan Szemtanú kolléga írását a komáromi kampányról, melynek minden szavával egyet lehet érteni.  Egy dologról kevés helyen írtak: a kampány nyelvéről.

Nem akarjuk a Gramma Nyelvi Iroda kenyerét elvenni, és nem állítjuk, hogy e blog valamennyi bejegyzése stilisztikai bravúr lenne. Tisztelet azoknak a szlovák jelölteknek, akik a magyart konyhanyelven, vagy úgy sem beszélik, de törekednek a magyar választó megszólítására is. Ez  esetben azonban keressenek a választási körzetükben egy magyartanárt, és kérjék meg a szöveg átnézésére.

Sajnos, ugyanez a magyar jelöltek számára is megszívlelendő gondolat lehet. Az idei kampányt két településen követtük figyelemmel, természetesen Komáromban, és abban a Pozsony környéki faluban, ahol péntekre virradóra betörték a polgármester ablakát.

A politológusok főként azt emelték ki, durva volt a kampány. Szerintem olykor humoros, na de vissza a nyelvhez. Lehet, hogy a pártos jelölteknél volt valamiféle központi lektorálás, de Basti és Stubi anyagaiban nem volt sok hiba, némelyik szórólap egyenesen hibátlan volt. Ugyancsak viszonylag egyenletes nyelvi színvonalú volt az az újságméretű kampányeszköz, amelyben a komáromi MKP jelöltjeit mutatták be (bár a fejlécben a képviselő-jelölt szerepel, egybe kell írni).

Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb hiba a független, gyakran önjelölt képviselők anyagaiban volt. (Az egy másik dolog, hogy f@..ságokat írtak bele, olyasmiket, amiket előzőleg nem csináltak, vagy képviselőként sem tudnák megtenni, de ez nem nyelvi kérdés. A kistelepüléseken ezt szerencsére mindenki tudja.) A magyar anyanyelvűekében is, akik azzal kérkedtek, hogy X éve az adott településen élnek, és magyar alap- és középiskolát látogattak. Esetükben a formatervezés is gyakran gyarló volt, hiába, hiányzott a spin doctorok hada, mely a pártosok mögött ott állt.

A párt vagy a jelölt megnevezése nélkül - mert a nyelv szempontjából ez mellékes - álljon itt pár példa. Ezeket 2014-ben már jó lenne helyesen leírni: az Újfalusi jelölt, képviselő testület, képviselőtestület, önkéntes tűzójtók, lakósok, senior panziót, polgármester-jelölt, egüyttműködés, lakoság, költség vetés, “népszokások meghonosítása”, ekonómus, kandidálok stb.

És a legszebb sajnos, nincs leírva, egy magánbeszélgetés keretében hallottam egy fiatal hölgytől: én is indulok, de nezávyslýként.

A szlovmagyot is lehet szépen beszélni, a kampány sem ok arra, hogy ezt ne tegyük.

Jövőre népszámlálás lesz, ezt mindenki tudja. Az ország lakosságának számba vétele a feldolgozás szempontjából a statisztikai hivatal legigényesebb projektje, így a felkészülést indokolt időben kezdeni.

A hivatal hétfőn közleményt adott ki arról, hogy a kisebbségek számára előnyös módon változnak a népszámlálási ívek. Míg 2001-ben hat nemzetiséghez tartozónak vallhatták magukat a lakosok, aki pedig az előre nyomtatott lehetőségeken túl kívánta meghatározni önmagát, az ezt az „egyéb” rubrikában vallhatta be. A nemzetiségek száma a jövő évi számlálóíven 14-re bővül, csökkentve ezzel a „kicsik” diszkomformitásérzetét; ugyanígy növekszik a választható anyanyelv száma, hatról tizenegyre. Valószínű, hogy a szlovákiai magyar kisebbség képviselőit leginkább e két adat foglalkoztatja, megtudhatjuk, mennyi az annyi, csökkentünk-e újfent 50 ezerrel, mint legutóbb, vagy legalább a stagnálásra futotta? Masszív növekedésre senki sem gondolhat komolyan.
Jövőre lesz egy újdonság is a népszámlálási íveken. A megkérdezettek arra is válaszolhatnak, milyen nyelvet használnak a leggyakrabban otthon, és milyent nyilvános helyen. A közelmúltban lelkes civil fiatalok jóvoltából elkészült a szlovákiai magyarság eddigi legátfogóbb kétnyelvűség-vizsgálata, melynek eredményei lesújtóak. Ha a felmérés korábban készül el, Ficóék az államnyelv abszolút primátusát hirdető, a legrosszabb gyarmatosítók kulturális imperializmusára hajazó nyelvtörvénnyel járó nemzetközi blamázst megspórolhatták volna maguknak, ha időben megtudják, a szlovákiai magyarok ott és akkor sem használják anyanyelvüket, ahol erre lehetőségük, mi több, joguk van.
Nem beszélnek magyarul a hivatalokban, nem kérnek magyar nyelvű nyomtatványokat, igaz, ezt a tendenciát az önkormányzatok sunyi alibizmusa is erősíti, hisz minek a magyar nyomtatvány, szlovákul úgyis mindenki tud.
Félő, hogy ha a népszámlálási íven szereplő „nyilvános hely” fogalma nem lesz nagyon pontosan meghatározva a módszertani útmutatóban, akkor borítékolható az eredmény. Az jön ki, hogy míg a kisebbségek képviselői otthon az anyanyelvet, nyilvános helyen az államnyelvet használják, így a kisebbségi nyelvek jelenlegi, alárendelt státusukból tovább degradálódnak: konyhanyelvvé.
Pedig ha egy kisebbséget buzdítani kell arra, hogy használja a nyelvét, akkor azt már megette a fene.