tg-ltatsthtetet-06-01

Tragédia, ami az igazságszolgáltatásban történt. Štefan Harabin a Legfelsőbb Bíróság elnöke. De hát nem értem, miért van ezen mindenki megütközve? Már az is borzasztó, hogy ez az ember igazságügyi miniszter lehetett.

Nem akarok elfogultnak tűnni, és próbálok legalább egy pozitívumot találni a rondaszakállú úrban. Egy jut az eszembe: rendet tett a gyorskölcsönt ígérő, majd a fizetni nem tudó adós mindenét elvivő társaságok körében.

(Aki tud még valamit, írja meg kommentben, nehogy elfogultnak tűnjünk...:)

Az emberek túlnyomó többsége még a területileg illetékes járásbírósággal sem kerül kapcsolatba élete során, így nem feltétlenül kell felvágni az ereinket amiatt, hogy a HZDS-es bíró (ez nem oximoron) lett a góré, itt az elvről van szó.


Még egy igazságügyi.

Dobroslav Trnka főügyész ma a parlamentben bírálta a képviselőket a katonai bíróságok megszüntetése miatt. Véleménye szerint ezek visszatartó erővel bírtak a rendőrök bűnözésére.

"Előbb elvették a munkájukat, majd azt mondták, hogy nincs mit csinálniuk. Ez számomra érthetetlen" - mondta a parlamenti vita során, miután előterjesztette az ügyészség munkájáról szóló jelentést.

A főügyész szerint a katonai bíróságoknak volt létjogosultságuk, és részben felszámolásuk számlájára írható a jelenlegi helyzet a rendőrség sorain belül. Véleménye szerint a polgári bíróságok bírói részben nem értik a szolgálati rendszert, részben ítéleteiknek nincs nevelő hatása.

Hasonló szellemben nyilatkozott Daniel Lipšic kereszténydemokrata parlamenti képviselő, volt igazságügy-miniszter is. Lipšic szerint a rendőrök kivonása a katonai bíróságok köréből, utóbb ezen testületek felszámolása nem kedvezett a rendőrségen belüli fegyelemnek. A témában korábban ezt írtuk ezen a blogon.


A pártszakadást követően már megindult az elköteleződést firtató folyamat, ami nem jó.

 

Azt bizonyíték hiányában nem állíthatjuk, hogy Bastrnák Tibor komáromi hidász kifejezett utasítására történt az aláírásgyűjtés, de bizonyosan nem a tudta nélkül.

Ha a Híd aláírásokat akar gyűjteni, gyűjtse a Klapka téren, a buszmegállóban, a Hypernova parkolójában stb., de ne szarjon oda a legrangosabb hazai amatőr színházi rendezvényre.

„A hídszerep nem tudományos szemlélet, és az ilyen hidakból könnyen képződhetne valamilyen autonóm erő, amely kiválna az egyetemes közösségből.” A fenti idézet a Csehszlovákiai Magyar Kisebbségi Jogvédő Bizottság 1988. január 23-án kelt emlékiratából származik. Duray Miklós már akkor is tudta, hogy a hidakon óvatosan kell közlekedni…

Kétéves agónia ért véget a héten, amikor Bugár Béla és csapata immár sokadszor bejelentette a Híd Együttműködés Pártja megalakulását. Lapunk internetes kiadásában egy olvasó, azt írta kommentárként a sokadik pártalapítási bejelentésről tudósító cikk alá: hányszor fogjátok még bejelenteni? Kétségkívül professzionális kommunikációs hadjárat előzte meg a hídverést, de hát a szivárogtatás mindkét oldal erőssége volt az elmúlt (belső) küzdelmekben gazdag két évben. Élcelődtek már előttem e hasábokon a név által mozgásba hozható nyelvi játékok tömkelegén, a magyar köznyelvben és argóban számtalan hidas szófordulat él, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy az Együttműködés Pártja rövidítése szlovákul SS lesz, ami minimum nem szerencsés. De ez csak a felszín felszíne…

A szlovákiai magyar közélet szempontjából nem kezdődik új időszámítás, hanem visszatérés történik az 1998 előtti állapotokhoz, amikor szintén több magyar párt versengett a választók kegyeiért, hol több, hol kevesebb sikerrel. Ha a mečiari fifikás választási törvény nem terelte volna őket egy akolba, akkor a nemzeti jobboldal, a kereszténydemokraták és a liberálisok tán sosem ölelik egymást kölcsönösen keblükre, s így ki-ki a politikai meggyőződéséhez leginkább közelebb álló tömörülésre szavazhatott volna. Így viszont már 11 éve a magyarok a magyarokra szavaztak. Mert kire szavazzanak… A legtöbb felvidéki magyar – a szavazati jogával élők részhalmazából – legalább olyan intenzitással ismételi meg minden voksolás előtt a „legrosszabb magyar párt is jobb, mint a legjobb szlovák” mantrát, mint Bugár Béla az eredetileg Simon Zsolt által bevetett „Csáky munkamódszerré tetté a hazugságot”, vagy mint Csáky Pál a „gazdasági érdekcsoport” szókapcsolatot.

Ha megnézzük, kik ültek a narancsszín logó alatt a pártalapítás bejelentésekor, az lehetett az érzésünk, hogy ez nem a Híd, hanem egy másik MKP. A Hidat egyelőre az anyapártjától az ég adta világon semmi nem különbözteti meg. A párt önjelölt vezére olyan értékeket fogalmazott meg a párttal kapcsolatban, mint együttműködés, tisztesség. A pártot jobbközépre szeretnék pozícionálni. Ugyanoda, ahova az MKP is pozícionálja magát. Bugár számít a szlovák szavazókra is. Az általa vezetett MKP is számított. Kérdés, hogy egy szűk értelmiségi csoportot leszámítva a szlovákság mely rétegét tudja még megszólítani a vegyesházasság-szerű párt ideájával. A jelenlegi politikai konstelláció nem ennek kedvez.

Mivel hasonlóra még nem volt példa, sem az 1918-1945 közötti, részben demokratikusnak mondható periódusban, sem a rendszerváltás óta, a próbálkozást nevezhetjük érdekes politikai kísérletnek. Bár annak mérsékelten örülhetünk, hogy valaki a szlovákiai magyarsággal kísérletezik.

Egyelőre a Hídról keveset tudni. Tulajdonképpen még nincs is, így arról beszélni, milyen lesz az új párt, a (még nem létező) politikai program ismeretének hiányában botorság lenne. Az MKP-t sokan éppen a gyűjtőpárt mivoltából fakadó se hal, se hús jellege miatt kárhoztatták, de a monolitikus kolosszusról minden bírálat lepergett – s itt jegyezzük meg, a két vezér közül Bugár Béla állt hosszabb ideig a párt élén. (Aki egyelőre a már említett „munkamódszerrétetteahazugságot”-mantrán kívül még a hasonlóan nehezen megfogható politikai stílusról értekezett, de azt nem tudta sikeresen kommunikálni, hogy mi is baja az MKP-val.) Azaz a szlovákiai magyar politizálás nem ideológiák mentén zajlott, mint a szlovák.

Hogy történik-e változás ezen a téren, az majd csak a pártprogram ismeretében lesz megállapítható. Az előzetes – igaz nem programérvényű – nyilatkozatok azonban nem erre engednek következtetni. Egyelőre csak frusztráltság, sértődöttség és személyes érdekek látszanak. A küzdelem meg még egy jó darabig nem bármiféle értékek mentén, hanem az MKP-s párttagság megszerzéséért/megtartásáért fog zajlani. Ami a küzdő felek számára kétségkívül érték…

Kábé egy hónapja, ugyanebben az újságban, ugyanezen az oldalon, ugyanezen a napon, ugyanerről a témáról értekezve azzal zártuk fejtegetésünket: „A 2007 márciusa óta hol burkoltan, hol nyíltan, hol még annál is nyíltabban folyó kakaskodás – igaz, csak tyúkudvari – csatazajában elveszik a lényeg: mi lesz a szlovákiai magyar átlagemberekkel, akiket elvben képviselni kellene, s akik magasról tesznek a kakasok egyéni ambícióira.” Többet most sem mondhatunk.