tg-ltatsthtetet-06-01

A barátnőm húga 19 éves. Elsőválasztó, így ebben az évben akár ötször is urnákhoz járulhatott volna. Nem járult. A második fordulóban elment Radičovára szavazni, meg most, a megyei választásokon nagy nehezen sikerült rábeszélni – miután a helyi MKP-elnök is telefonált hozzájuk –, hogy menjen el szavazni. Persze, mindkét esetben több volt az unszolás, mint a meggyőződés. Agyfaszt tudok kapni attól, mikor a körülöttem levők szidják a rendszert, de arra a kérdésre, hogy: oszt' szavazni vótá-e?, nemmel felelnek.

Persze, nem magáról a barátnőm húgáról szeretnék írni, hanem a jelenségről: a politikai pártok semmit nem tettek azért, hogy megszólítsák őt elsős egyetemistaként: menj el szavazni vazze.

Az óriásplakátkampánnyal igazából csak azt lehet megmutatni, mennyi pénzünk van. Ez a korosztály már print sajtót csak nagyon ritkán olvas, híradót nem néz, kampányrendezvényekre meg nem jár, főként akkor nem, ha azok (olykor C- vagy Zs-kategóriás) nóta- és operetténekesekkel vannak színesítve. Az igazából nem érdekel, hogy a szlovák pártok nem próbálták őt elérni, de a Magyar Koalíció Pártja miért nem tesz/tt semmit, hogy elérje az elsőválasztókat? A fiatalokat. Az ifjakat…

Először is szögezzük le, az ICS egy bohózat. Az, hogy harmincas, ill. azon túli felnőtt emberek úgy próbálják meg magukat beküzdeni a pártstruktúrába, hogy azt állítják magukról: ők az ifjúság – vicc. (Persze, tegyük hozzá, az ifjak nem is nagyon törik magukat a pártba…) Azért van szükségük erre a manőverre, mert – központi ifjúságsupportáló nyilatkozatok ide vagy oda – ha a helyi struktúrákban szeretnék bontogatni a szárnyaikat, a helyi bizniszeiket féltő öregek úgy vernék el őket a vályútól, mint annak a rendje. Menjetek csak a homokozóba, gyerekek… ICS, az kell nektek. Nehogymá’ egy 22 éves egyetemista mondja meg nekem, hogyan kell szociális otthont privatizálni Nyitra megyében…

És ha még az ICS egy komoly dolog is lenne, az még mindig csak a pártifjúság. Az Ifjú Gárda. A szlovmagy fiatalok egy alatti százaléka. És a többivel mi lesz? Az ifjúság megszólításának hatékony módja lehetne, ha kinevelnének sikeres „ifjúkádereket” az „Ifjú Gárdából”, ezeket egyrészt lehetne zászlóként mutogatni, hogy lám, nemcsak a képviselőasszisztensek, polgármesterek és járási pártelnökök gyermekei vágynak (ifjú)politikai pályája; másrészt ezek hitelesebben tudnának szólni az ifjúsághoz, mint az ötvenes Csáky Pál, vagy a negyvenes Farkas Iván. Ui., ha az ifjú rájuk néz, legfeljebb azt mondhatja: baze’, mint az apám otthon, és ezzel sokat gyengült a hatékony megszólítás esélye. Azonban a párt még arra se volt képes, hogy vonzó, vagy legalább ismert második vonalbeli, regionális politikusokat neveljen ki. (Aki nem ért egyet ezzel az állítással, az lakhelyén álljon ki egy forgalmas közterületre, és kérje meg a szembejövőket, hogy nevezzenek meg három MKP-s megyei képviselőt. A kudarc borítékolható.) Ifjúkáderekre meg már nem maradt idő…

Az f2f kommunikáción túl – melyben a párt nem jeleskedett –, az egyetlen hely, ahol el tudnák érni az ifjúságot, az internet. Az MKP internetes jelenléte azonban leginkább Bret Easton Ellis egy regénycímével vethető egybe. OK, honlapja van, de az már a szó szerint garázscégként működő gumiszerviznek is van, ahova a kocsimat hordom. A mai honlapdömpingben, amikor már szülőfalumban is csaknem minden vállalkozásnak van honlapja, egy honlap, az semmi. Egy honlapra csak az megy rá, akit érdekel. Komáromban gyakran szokott mellettem parkolni egy autó, amire az van írva, hogy www.jazminparty.sk. Sose mentem rá erre a honlapra, mert nem érdekelt. Ahogy egy 17 éves, jövőre elsőválasztó gépészeti szakközépbe járó ifjoncot sem érdekel az MKP. A párt honlapja egyénként mindennek nevezhető, csak fiatalosnak nem.

Hogy követhették el azt a balfaszságot, hogy a csakypal.sk-t nem foglalták le, így ha valaki ezt beírja, akkor az a Paraméterre fog mutatni? Milyen fotó- és videómegosztó portálokon szerepel a párt? Milyen közösségi oldalakon vannak regisztrálva (pártként, ill. a tisztségviselőik magánszemélyekként)? Van-e blogjuk? (Hallottak-e már arról, hogy a fideszes Becsey Zsolt egy időben három blogon is nyomta, a freeblogon, a blog.hu-n és a blogtéren?) Twittereznek-e? Megoszthatók a honlapjukon levő tartalmak? Hozzászólnak a róluk folytatott internetes vitákhoz? Egyáltalán: figyelik azokat? Járt már valaha valamelyikük a Pokec magyar szobájában? Nem futja esetleg két egyetemistára, akiket részmunkaidőben lehetne foglalkoztatni ilyesmivel? Mert kommunikációs gépezet, az nemigen van.

Persze, nem állítjuk, hogy ha holnaptól Dunajsky Éva elkezd twitterezni, Berényi József blogolni fog a Paraméteren, Csáky Pál pedig a Facebook királyává dolgozza fel magát, Mafia War családot alapít, és kilövi a már facebookos Gál Gábort, vagy a Farmville keretében beszántja A. Nagy László mezejét, akkor 2010-ben minden magyar elsőválasztó voksot begyűjtenek, de biztos többet, mint így. Mert aztán elkezd kihalni az a réteg, amelyik még kötelességének tekinti a részvételt a választásokon, és akkor bizony nem lesz meg a stabil 10%, mely elkényelmesítette a legényeket a Čajakova utcában.


Bugár Béla azt találta mondani vasárnap a Markíza kereskedelmi televízióban Zlatica Puškárová Na telo című műsorában a megyei választási eredményeket értékelve: „elégedett vagyok, bár nem ugrálok az örömtől”. A Híd annyi óriásplakátot nyomott ki, hogy azzal a pozsonyi M. R. Štefánik reptér minden kifutópályáját könnyedén narancssárgába lehetne borítani. Ehhez képest 2 saját és egy koalíciós képviselőjük lett. A káröröm legyen azt elszánt ellendrukkereké. E sorok írója csak két dolgot jegyezne meg:
1. A pártnak egyelőre Bugár Béla mosolyán kívül nincs egyéb érdeme létének 4,5 hónapja alatt.
2. Lehet az arányokkal búgó hangon, a kamerába elkerekült szemmel nézve zsonglőrködni. A határon túli magyarok szerelmesei is azt gurgulázták december 5-ről az „anyaországban”, hogy az emberek többsége igennel szavazott, csak hát a végeredmény… Itt is lehet okosakat mondani arról, hogy 60:40, meg ilyesmi, de a ValóVilágban egy másik aránypár számít. A 40:2. Bizony.

Ennek ismeretében érthető, hogy nem ugrál.

Ha nem láttad, itt megnézheted.

A péntek az iskolában és a munkahelyen is kényelmetlen nap. A nebulók az utolsó órákon már csak bámulnak kifelé az ablakon, arra gondolva, hol fognak labdázni vagy facebookozni kis barátaikkal délután. (Vagy, hogy hol lehet olcsón pervitint kapni.) A melós a futószalag mellett 15 óra tájban már kicsit hanyagabbul teszi oda az utolsó munkadarabot, fejben már az öltözőben jár.

Úgy tűnik, nincs ez másként a parlamentben sem. Régóta tudjuk, hogy a képviselők nagy többsége – és itt tisztelet a valóban becsületesen dolgozó, ám gyér kivételnek – leginkább a saját kényelmével törődik. Hogyan is hihetné bárki azt, hogy az alulfizetettnek a legkevésbé sem nevezhető, 150 fős kar a mi javunkon és az ország előrejutásán munkálkodik, mikor az év törvényének nevezett költségvetés vitája mindössze 30, azaz harminc körüli képviselőt tudott a T. Ház padjaiba szegezni. Közeledik a hétvége, kit érdekel a költségvetés, lesz még róla elég szájkarate a jövő héten, sietni kell haza, mert most előnytelenül jött ki a mindenszentek, hétvégére esik. A képviselők bejárási morálja rengeteg kívánnivalót hagy maga után. Vannak, akik legalább a látszat fenntartására törekedve utasítják ölebüket, hogy a mentelmi jog védelme alatt könnyű kézzel írják alá helyettük a jelenléti ívet, mások még ennyit se tesznek. Ha a választók tudatosak lennének, a voksolás előtt ellenőrizhetnék a parlament honlapján, ki mennyit (nem) járt be, és a krónikus távolmaradókat azzal büntethetnék, hogy nem szavaznak rájuk. A képviselők szerencséje, hogy a választók a legkevésbé sem tudatosak, sőt lusták, a legtöbbjük tán’ még azt sem tudja, hogy a parlament honlapján ellenőrizhetné kis kedvencét, akinek a „karikáját” adta 2006-ban. Mindenesetre a munkahely-látogatási morál a hatalom arroganciájának mutatója: lám, négyötödünk ezt is megteheti. De próbálná csak ugyanezt megtenni egy átlagember egy átlagmunkahelyen.

A Bugár Béla vezette Híd színre lépése egyebek mellett polarizálta a hazai közéleti viszonyokat. A felvidéki magyar eztán már nemcsak magyar, hanem hídas magyar vagy MKP-s magyar is lehet. Mindez üdvözlendő, ha nem muszáj valamelyik táborba tartoznia. A Híd–MKP ellentét e hétre gyártott nekünk egy ügyet, nem volt címlap, így valószínűleg rövid lejáratú lesz. Katona és rendőr nem lehet párttag, hát politológus lehet-e, kérdezhetjük az Öllös-gate kapcsán. Ez az ügy nagyon jól mutatja minden szlovákiai magyar kisszerűségünket. Elöljáróban szegezzük le, e sorok írója – még ha ennek nincs is különösebb jelentősége – kiváló politológusnak tartja Öllös Lászlót. Aki, úgy hírlik, az MKP somorjai városi alapszervezetének alelnöke. Nem egy nagy funkció, s csak a legvérbenforgóbb szemű „hídászok” állíthatnák, hogy ez a jelentéktelen tisztség törlésjel alá helyezi eddigi publikációs tevékenységét és elemzői munkásságát, mert ha nem vagyunk restek visszakotorni az elmúlt évek Öllös-nyilatkozataiba, bizony politológusunk volt, hogy kemény szavakkal gyepálta az MKP-t, ha az mellényúlt, s erre, sajnos, akadt példa; de hát a pártsarzsi és a függetlenség nem járhatnak kéz a kézben. Szüreti idő van, s nyilván még egy helyi borversenyről is elhajtanák azt az ítészt, aki egyébként valamelyik borkombinát dolgozója, még ha csak portás is. Öllös biztosan nem tegnaptól MKP-tag. Ezért szégyenkezhet a teljes (szlovákiai) újságíró-társadalom, hogy erre eddig nem jött rá. Öllös vesztét az egypártrendszer megszűnése okozta. Mert valószínű, hogy már a júniusi pártszakadás előtt is párttag volt. (A legjobb lenne, ha ezt ő mondaná el, de lapunknak egyelőre nem sikerült elérni, pedig próbáltuk.) Ám, érdekes mód, azokat az urakat, akik „most” hídasok, azelőtt viszont MKP-sok voltak, évekig nem zavarta, hogy az egyébként szlovák szakmai berkekben is elismert, a szlovák sajtóban emblematikus módon „a szlovákiai magyar politológusként” tündöklő Öllös történetesen párttag. Most, hogy beszólt nekik, hirtelen eszükbe jutott: vazze’, nem jártunk mi valaha együtt pártgyűlésre?

Persze, komoly gond, hogy az olvasó nem tudhatja, az Új Szó hasábjain a politológus, vagy az MKP-tag bírálta-e a Híd programját és dicsérte az MKP-ét. A szlovákiai magyar szemétdomb elég kicsi.

Pang a szlovmagy blogoszféra. A nyár után jött egy "neoboom", tele volt a Google Readerem, októberben viszont némi visszaesés jött, egyedül a Körkép, azon is nyomkereső igyekezett tartani a frontot, respect neki. Még a hivatásszerűen űzött Barak blog is alulteljesített az előző hónapokhoz képest. Tegnap erről (is) értekeztem  Szótlan Szemtanú kollégával. Te miért hallgatsz? - kérdezte. Mert baszott sok a munkám - mondtam. Lehet, hogy más is így van ezzel.


A Technorati megkezdte a blogoszféra állásáról szóló tanulmánya közlését. A dolog itt olvasható.  mondjuk, a jövedelemről szóló részeknél csak lestem..., ne feledjük, hogy a mintavétel jellemzően amerikai.


A Technorati felmérést magyarul ismerteti a Blogvilág blog.
Ugyanitt tanulságos bejegyzés arról, hogyan tartsuk meg az olvasókat.


Bugár Béla akkor is embert ölne, (egészen pontosan ezt mondta: nabiju zbraň a půjdu na lov. Persze, lehet, hogy csak vidravasakat rakna le, mert az is vadászatnak minősül.) ha megvernék a lányát.  Amikor ezt téma volt, gondoltam írok róla, de aug vége/szept eleje nagyon sűrű volt... A dolog annyira durva, hogy még a Híd-ellenesnek rosszindulattal sem nevezhető Paraméter is megszidta Bugárt az interjú utolsó mondatáért.
Nos, ezek után kérdezem, mit tenne bárki, ha  3 éves lánygyermekét nem megverné, hanem megbaszná három pedofil állat, és a bíróság azt mondaná: á, nem is így volt. Drasius Kedys története a magyar sajtótérben asszem, a subbán tűnt fel először.  A pedofilvadásznak honlapja is van, itt.   Az önbíráskodás bűncselekmény, az emberek többsége mégsem tud ferde szemmel nézni a litván apára. Az oldalán akadnak magyar kommentek is, és a szavazás szerint a látogatók 90 százaléka gondolja úgy, hogy a volt szőrmekereskedő egy hős. De gondoljunk bele, mi lenne, ha egy neki nem tetsző bírósági ítélet után mindenki fegyvert ragadna. (A Szent Korona Rádió egyenesen a nemzetközi zsidó pedofilmaffiát vizionálja a háttérbe...)


E poszt publikálásakor még szerepelt az MKP honlapján  Keszegh Béla, holott tudjuk, hogy a Bumm-főszerkesztő az EP-választások után kilépett. Vagy nem? Gyakrabban kellene aktualizálni a honlapot...


Remélem, ennél több is van a Most-Híd kampányguruinak raktárában, mert ez egyelőre harmatgyenge. És már csak 22 nap mínusz a kampánycsend.


Egy ismerősöm karitatív rendezvényt szervez egy civil szervezet javára. Már hónapok óta ezzel foglalatoskodik, időt és energiát nem kímélve. A helyi polgármester 2x megígérte, hogy ingyen megkapja az eksönhöz a kultúrházat. Aztán tegnap, a rendezvény előtt egy nappal közölte, hogy mégsem. A helyi polgármester nyilván egy fasz. (Ez nem egy pártos bejegyzés, független jelöltről van szó. Nem kell MKP-snak vagy Hidasnak lenni ahhoz, hogy egy közszereplő fasz legyen.)

Barack Obamának nagy megtiszteltetés, hogy ő kapta az idei Nobel-békedíjat, nyilatkozta az amerikai elnök tanácsadója. Ez a Nobel-békedíj már akkor sem volt kóser, amikor Jasszer Arafatnak ítélték oda. Akkor is bírálatözön zúdult a bizottság nyakába a civil szféra egy részétől, amikor a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kapta, 2005-ben. Még jó, hogy a mi Mečiarunknak nem ítélték oda.

A karizmatikusnak mondott, ám politikailag kétségkívül üresnek bizonyuló, elnökké választása előtt külföldön jószerivel ismeretlen politikus rakétasebességgel kapta meg a kitüntetést. Ha végigtekintünk a névsoron, elődei némiképp többet és hosszabb ideig munkálkodtak a békéért és/vagy az emberi jogokért, mint amennyit Barack Obama országlásának alig egy éve alatt. Ha nem tudnánk, hogy ilyesmit nem lehet venni, könnyen azt gondolhatnánk, hogy ez csak egy marketingfogás a már tervfázisában ezer sebből vérző egészségügyi reform, és az egyre romló amerikai gazdasági helyzet miatt sebesen süllyedő népszerűségi mutató felturbózására.

S míg a világ Oslóra és Stockholmra figyelt – mely 45 év után újra női kémiai Nobel-díjast adott a világnak, az irodalmi Nobel pedig újfent egy kisebbségi íróhoz került, akit szülőhazája jószerivel eladott –, idehaza már mindenki a 2010-es parlamenti választásokra készülődött, melynek a megyei választások csak gyarló előjátékát jelentik. Persze, a megyékben is rengeteg pénz van, amit le lehet nyúlni, ráadásul, ha nem túl pofátlanul csinálják, a gyenge és kiszolgáltatott regionális sajtó miatt ezt szinte zavartalanul tehetik. Ám ahogy ez kiviláglott, ahhoz, hogy ki tudjanak venni, előbb be kell tenni. Ahhoz, hogy valaki felkerüljön a megyei listára, szerény ajándékkal kell gazdagítani a pártkasszát. És ez csak az, amit hivatalosan is beismernek a pártok…

Ha már Belousovová asszony, a nemzet első honleánya is beismeri, hogy a koalícióban minimum rossz a helyzet, mivel már mindenki a választásokra készülődik, akkor ott tényleg nem lehet elfedni a csatazajt. Az SNS mozgástere egyre szűkül, miként egy megunt, gyurcsányi öregecskécske feleségé, ezért igyekeznek hétről hétre vadabbakat mondani, de ezek már messze nem címlapképesek, legfeljebb mínuszos hírek. A héten azzal próbálkozott az ország legutáltabb politikusa – és ez most nem e sorok írójának magánvéleménye, hanem egy közvélemény-kutatás eredménye –, hogy őt meg akarják ölni. De ő még egy golyót sem kapott postán – bezzeg az MKP-s politikusok! –, csak egy szerény fenyegetést egy napilap fórumán. Hasonlókat tucatszám törölnek bármely hírportál adminisztrátorai. Naponta. Ez az egy valahogy ott maradt. Az is lehet, hogy valamelyik inasa írta, csak a Vezér elmondhassa újabb veretes beszédét. Azonban címlap ezzel már csak akkor lehetne, ha a bejegyzés szerzője valóra is váltaná, amit leírt. Addig csak egy rövidhír. Vagy a Napi vicc rovat várományosa.

S míg az SNS seprűjével a még mindig dúsgazdag, de már messze nem negyvenszázalékos kérő körül sündörgő frajlákat próbálja elzavarni, vagy becsmérelni, azok egyre lengébb ruhát öltve riszálják magukat. S amiként elborzadva figyeljük a csúf megyeikoalíció-mutánsokat, ahol a helyi (fiskális?) érdekeiket szem előtt tartva a magyar pártok egy magyar jelölt ellenében képesek besorakozni a volt kommunista csinovnyik Smer-jelölt mögé, nem kisebb érdeklődéssel szemlélhetjük a potenciálisan kialakuló kormánykoalíciókat. Az mindenesetre más most szembeötlő, hogy az egyre inkább „ľudákosodó”, és mint azt az új elnök első megnyilvánulásaiból leszűrhetjük, nem Pavol Hrušovský miatt fundamentalista KDH egyre inkább a nacionalista térfélre tolódik. És az SDKÚ-nak ez, úgy tűnik, megfelel, miközben a Csáky Pál vezette MKP radikalizálódásáról hadoválnak valamit, amit tán maguk sem hisznek el, hisz a tömörülést legfeljebb akkor nevezhetjük radikálisnak, amikor a vágfarkasdi nyugdíjasklubot terrorszervezetnek. A politika promiszkuis terrénumán tehát érdekes násztáncokat láthatnak majd azok az ínyencek, akik nem hagyják, hogy a kormány kommunikációs gépezete elterelje a figyelmüket arról, ami már itt jó ideje készülőben van.